Porzik a hó, a táj fehér,
felhők alól villog a tél
s a fák csak állnak csendesen,
bölcsen és engedelmesen.
Az ő életük jajtalan
és dideregnek hangtalan,
ég felé tárják águkat,
siratgatják virágukat.
Egyszer majd télbe érkezünk
és mi is ilyen fák leszünk,
állunk borzongva, jajtalan,
dérütötten, virágtalan.
Forrás: Irodalmi Szemle
– A Szlovákiai Írók Szövetségének irodalmi folyóirata 1958. 1. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése