Óh nemzetem sirasd halottadat!
Fájjon, zokogjon érte kebeled,
Meghalt Kossuth, a legnagyobb magyar.
Dicső halott, az Ég legyen veled!
Magyar, fénycsillagod volt ő neked!
Ki érted élt és érted szenvedett,
Bölcs szózatát nép milliók lesék…
S reánk a messzeségből fényt vetett.
Mi fáj nekünk, nem fáj többé neki…
Szebb honba tért, az égbe költözött,
Hogy ott könyörgjön, esdjen népeért
A mennyben élő honfiak között.
Kit úgy szerettünk, elment, elhagyott,
S mi bánatunkban sirunk, zokogunk
S amig él egy igaz szivü magyar
Gyászolni fogja nagy fiát honunk.
Könytől ázott ravatalod körül,
Dicső halott, lelkünkben ott vagyunk.
Szivünk az ég kegyes Urához esd
S forró imát rebeg el ajakunk:
Isten, népek hatalmas Istene,
Ki éltet adsz, s ki éltet elveszesz,
Adj néki nyugtot, enyhe álmokat
S küldd vissza szellemét övéihez!
Forrás: Váczi Közlöny
XVI. évf. 12. sz. Vácz, 1894. márczius 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése