Az éjszakából kiláboltunk
ketten-hárman.
De még nem tudnánk meghalni
bátran.
Már szikrázik a szivünk
s könyvekkel élünk.
De még zavarosan zúg
a vérünk.
Jövőnk a világosság
szivárványhídja,
szivünket a hajnal
hulláma borítja.
Üstökünket gyakran
veri a zápor,
s embert gyúrunk
a föld sarából.
Forrás: Irodalmi Szemle
– A Szlovákiai Írók Szövetségének irodalmi folyóirata 1958. 1. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése