Karácsonyéj… Kunyhó a föld alatt,
A hó terhétől roskadoz tetője,
A dermedés süvítő hirdetője
Az ajtórésen át belátogat.
Katakombákba száll a gondolat…
Mélyben, sötétben, rejtőzködve, mint én,
A vértanúk így jöttek össze szintén
Dicsérni a ma született Urat.
S bizonyságára vergődők hitének
A föld alól magasba tört az ének
S rájuk sugárzott a menny hajnala…
Az ajkam gyönge, láz kinozza testem,
Légy hát tanú, hitem hogy én se vesztem
S rezegj fel égbe – lelkemnek dala!
Fakovic, 1914. december 24.
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 32. szám Pápa, 1915. augusztus 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése