I.
Küldj a leveleddel egy sóhajtást társul,
csók legyen pecsétje pici piros szádrul.
Itt tartom magamnál csókod, sóhajtásod;
melegre párnázom vele a földárkot.
S a fagyos földbe is meleg lesz a fészkem,
imádságos templom lesz a fedezékem.
Imádkozom benne tehozzád nagy Isten,
tehozzád, akiben eddig sose hittem.
Nem hittem, de most, hogy téged bizlak rája
hej, de rá is jár a szám az imádságra...
II.
Itt is ragyognak a fényes csillagok,
mégis olyan nagy sötétségbe’ vagyok;
nem ismerek egy csillagot se itten,
se fiastyuk, se göncölszekér nincsen.
Ez a muszka égbolt nekem nem ragyog,
nem az enyémek ezek a csillagok.
Nem kellenek, reájuk nem is nézek,
utnak indítom a lelkem felétek:
Oda szállok, ahol a Tisza kanyarog,
ahol magyar csillagos égbolt ragyog,
ahol fehér ház muskátlis ablakán
sirva néz ki az égre egy barna lány…
III.
Egészségben küldöm, egészségben kapjad
ezt a levelemet édes rózsaszálam.
Én a földön irom, hideg, kemény földön,
de te olvasd puha,meleg nyoszolyában.
Ha tudom, hogy neked semmi bajod sincsen,
nem érzek hideget, se esőt, se szelet;
akkor meg éppen, hogy nyár lesz itt télen is,
ha kapok tetőled édes, feleletet.
Az ágyuk morognak, a golyók süvítnek,
se seri, se száma halottnak, betegnek. –
Arat a vén Halál. Suhintása nyomán
csatatarlón emberkeresztek hevernek.
De tőlem messze jár a kegyetlen kaszás.
Talán a jó Isten könnyes szemed látja
s kiadja ordréba öreg cselédjének,
hogy akit te siratsz… azt le ne kaszálja…
IV.
S mégis lekaszálta. Ott fekszik a legény.
Másvilági fény ül szép fekete szemén.
Mellette pajtása. Meghatottan nézi.
Aztán hozzáhajol, hátha még megérti.
„Pajtás, jó pajtásom”, irj neki nevembe
Turi Kis Katának Tiszadengelegre.
Azt ird csak, hogy nekem jó dolgom van itten –
Sokat gondolok rá, - áldja meg az Isten –
csak az fáj, hogy nincs itt – egyéb bajom sincsen…
Forrás: Pápai Hírlap XII. évf. 24. szám Pápa, 1915. junius
19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése