„… Vannak gyermekid testvér néked is?
Meleg szivekkel várnak téged is?
Van néked is testvér, édes anyád?...
Fehér tornácos, virágos tanyád?
Ki hozzád simul szerelmes lágyan,
Szivednek drága, hű asszonyában
Megtaláltad-e éltednek felét?”
… A könny befutja a másik szemét…
„Nekem nincs, aki sirva visszavárjon.
Velem vesződjék lázas éjszakákon…
Az én ajkam’ csak egy csók érte még,
De az az egy… az most is rajta ég!...
Futok előle, futok hasztalan…
A csók az ajkon mindig rajta van!
Lobogtat, perzsel, gyötör, fojtogat!...
Álmodtat hosszu, kinos álmokat…
És itt… és itt a pokloknak helyén
A csók tüzét, óh százszor érzem én…
És bősz rohamra hogyha indulunk,
Pirosló vérrel festni szuronyunk’:
Egy kéjes érzés ringat lágyan el,
Hogy aki tőlem Őt
rabolta el,
Ki drágább volt, ki kedvesebb volt Néki,
Szilaj szuronyon azt a férfit éri!”…
Rohamra szól a trombita.
Rohamot vernek a dobok.
S mint villámontó fergeteg,
Megindulnak a hadsorok…
A napból egy-egy tört sugár
A harcmezőre visszanéz…
Véres sebekkel fekszik ott
Két szép vitéz… két jó vitéz…
… S megrántva halkan társa köppenyét,
Igy szól az egyik: „Testvér, élsz-e még?
Az ajkadon a csókja ég-e még?”…
… Felüti rá a másik is szemét…
„Látod, - susogja halkan, csendesen –
Ott… ott suhan a tarka fellegen
Incselgő, kedves, szép alakja!...
És csókokat szór nedves ajka…
Egy ide hull… és éget… éget…
Muzsikál annyi… annyi szépet!”…
És szól a másik: „Testvér, érzem én.
Sohase’ ringok puha kebelén…
Kapcsold ki zubbonyomat szépen!
... Van ott… van ott egy régi képem…
Az asszonyom s a két gyerek!...
Lelkem még egyszer felremeg…
Elszáll hozzájuk utoljára…
Igy… Köszönöm” … S a másik látja
A képen azt a drága főt:
Ki egyszer megcsókolta őt!
Roncsolt melle zihálva hördül,
Szemébe nehéz könnyű gördül…
S a hangja csuklón búg az ajkán:
„… Engedj testvér egy csókot!... aztán…
Aztán… hisz’ úgyis vége… vége…
Egy tiszta csókot itt a képre!”…
S mire a nap az éjbe lebben,
A lelkük messze, messze rebben…
Tavasz virágot szór reájuk…
S szövik tovább a földi álmuk’:
Egyik csapodár, szőke lányról,
Másik hűséges asszonyáról…
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 43. szám Pápa, 1915. október 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése