A sapkájukhoz őszirózsa tüzve,
Az ajkukon csendes ütemü nóta:
Igy mentek el a szilaj harcizajba
S álmomban őket így látom azóta.
A vagonokból messze kihajoltak,
Mi fehér kendőt lengettünk utánuk
S körülölelte a lelkemet lágyan
Távolba vesző, bús melódiájuk.
S azóta midig elfog halk borongás,
Ha felcsendül e nóta bús akkordja,
Őszülő hősök drága, szent csapatja
Hunyt szemem mögött elmasiroz sorba.
A sapkájukhoz őszirózsa tüzve,
A nyomukban őszi hangulat támad
S a végtelenbe révedező szemmel
Az alkonyatba beleszalutálnak.
- Óh, mentek erre, száguldtak azóta
Daliás, vidám, fiatal legények,
Szemükben szilaj harcimámor égett
S ajkukról folyt a parázs-szavu ének.
De mégis ők az én igaz barátim,
Őszülő hősök drága, szent csapatja,
Tünő alakuk könnyes szemmel nézem,
Míg belevész a barna alkonyatba…
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 36. szám Pápa, 1915. szeptember 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése