2020. jan. 2.

Oláh Károly: A suhanc



A minap a mezőn
Szép pillangót fogtam…
Épen édes Sári
Nénire gondoltam.

… Elrepült a pille,
Itt maradt a selyme;
Épen igy járt Sári
Néném ő kigyelme.

… Csak eredj, csak eredj
Boldogtalan féreg,
Furulyámat fuván
Mit gondolok véled?

Sohse lesz oly dolgod,
Mint az én tanyámon:
Vigan táncolgattál
Zugó furulyámon;

Fris virágot szedtem,
Magam étettelek;
Szürbe takartalak,
Ha fútak a szelek;

Ragadozó madár
Jött kiváncsi szájjal:
Leütötte gazdád
Csörgő ostorával. –

S néhány ezüstpelyhet
Hagysz itt jutalmomul!
… Csak eredj, csak eredj,
Gazdád rád nem szorul.

Selyemköpenyedet
Megtépi a szellő,
Rólad az ezüstöt
Lemossa a felhő.

Kalapjával csap le
A bugyogós úrfi,
S cifra szobájának
Ablakára szúr ki.

S hol piros véredet
Ezüstszinre fested –
A nap sugaránál
Száritja meg tested.

Arany emlékkönyvben
Küldend kedvesének,
Végre a szobalány
Kivet a fecskének!

… Te hütelen pille
Hidd el, igy jársz majdan.
Igy járt Sári néni
Egy urfival hajdan.

… Én ha megtalállak –
Mivel szerettelek -:
Furulyám hangjánál
Mégis… eltemetlek.

Forrás: Csokonai Lapok 4. sz. – Debrecen, 1850. julius 13. szombat

Sz. K.: Meszsze tenger parton…




Meszsze tengerparton
Áll két város. Büszke
Tornyokkal magasló.
Gyászemlékezettel
Vannak öszszekötve:
- Sumia és Rodostó.
Régi dicsőségünk
Temetője mellett
Áll még a törött kard,
Ez egyetlen kereszt,
mely másfél századig
Állta meg a vihart.

Az eltemetettek
Porladó hamvait
Mindig ott őrözte
Szent hamvveder, de a
Feledésnek ocsmány
Férge dult már közte.

Nem gyujtottak lámpát
E szent sirok felett
A rabszolga népek.
A szent szabadságnak
Szent halottjait meg-
Nézni sem jövének.

Az évek hatalma
Egyenesre nyomta
Azt a szent sirdombot,
Melynek fenekében
Rákóci Ferencnek
Büszke szíve porlott.

Ki ismeri már ma
A szent sirnak helyét?
- Az időnek rontó
Zivatara alatt
Elporlott szomoru
Emléked, Rodostó!...

De mi ez? Sötéten
Mint meg anynyi képe
Gyásznak, szenvedésnek –
Hideg sirjaikból
Az eltemetettek
Ujra fölkelének.

Ott járnak halványan,
Titkos fájdalommal
A setét arcokban;
Oldalukon még, a
Gyászcsaták emléke
A törött kard ott van.

Most is ott vannak ők,
Meszsze tengerparton
Andalogva járnak, -
Nézik a haboknak
Meg-megtüremlését…
- Valljon mire várnak?

Nézik ha nem jön-e
Fehér vitorlával
Jobb remény hajója?
Hajók jönnek, mennek,
Ah de egyiken sincs
Népök lobogója!

Várnak, várnak, várnak…
Hátha a három szin
Elé tünik végre?!
De hiába várnak…
Háborog a tenger,
Vész tolul az égre.

S mégis mind ott járnak
Idegen földeken
Meszsze tengerparton.
Kezeik görcsösen
Öszszeszoritva a
Kettétörött kardon.

Oh mért keltetek ki
A nyugalmas sirnak
Csendes kebelébül?
Romokból a régi
Dicsőség temploma
Többé föl nem épül.

Miért hagytátok el
Rodostó vidékén
Nyugalmatok házát?
Mindenütt egyképen
Hordjátok szivetek
Örökéltü gyászát!

Rodostó, vagy Sumla
Mindegy már tinektek,
Idegen mindkettő, -
Itt rabság az élet,
Ott rabélet helyett
Egy felejtett sirkő…

Avvagy nem Rákóci,
Nem a régi hirnek
Bajnok ivadéki:
Uj szabadságunknak
Vagytok ti ledöntött
Szétszórt omladéki?...

Mit kérdjük a század –
Éveket, ha bennök
A sors mind hasonló?
Egy gyászemlékezet
Köt öszsze titeket
Sumla és Rodostó!

Forrás: Csokonai Lapok 4. sz. – Debrecen, 1850. julius 13. szombat

Szabó Lajos: Megemésztett engem… (népdal)




Megemésztett engem a bú,
Mint a levágott fát a szú,
Száraz fának eső nem kell:
Hegedűszó sem vidit fel. –

A szeretőm koporsója
Bakacsinnal be van vonva,
Sárga szeggel ki van verve
S föld alá mélyen temetve. –

Ugróst, cigány! ne húzz nekem;
Siralmas az én életem.
Jajgasson a húr kezedbe’,
Hogy felhasson az egekbe.

Forrás: Csokonai Lapok 8. sz. – Debrecen, 1850. julius 27. szombat