Megáradt a kék Balaton – s keszkenőm
Ki fogja ki, hogyha nincsen szeretőm?!
Egy éve lesz a tokaji csatának!
Hős halála ott lőn honvéd-mátkámnak.
Tán jegykendőd volt az édes angyalom?
Azért volt rá boszus ez a Balaton.
Adj egy csókot! én kihozom kendődet,
Csak ne sirasd előttem szeretődet.
Halászlegény, mért fáradnál érette?!
Jutalomul mitsem adnék cserébe!
Ugy is könyes volt a kellő közepe,
Hadd uszszék a víz tetején meszszire!
Nem bánom hát hadd uszszék a meszszire,
Adok én mást, szép galambom! helyibe:
Csakhogy szeress ezután hün engemet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Nem meszsze van az ősz, csak arra várok,
Mátkák leszünk – és azután hű párok:
Meglásd milyen boldog lesz majd életünk –
Ha könyezünk: örömünkben könyezünk.
Forrás: Csokonai Lapok
23. sz. – Debrecen, 1850. septemb. 14. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése