Hová mégy Mariska?
„Megyek a táborba!”
Maradj itthon kérlek,
Gyönge szivü lélek,
Ne menj a táborba!
„Hátha egész világ
Térden állva kérne,
Hallgatnék-e reá?
Emberi szó miá
Itthon maradnék-e?!”
Harmat a te karod,
Patyolat a vállad,
A fegyvert emelni,
Öldöklésre vinni
Sohasem próbáltad. –
„Elbirom a fegyvert
Elbirom én már most,
Meg is edzem szépen
Haragom tüzében,
Hogy legyen halálos.”
Megreszketsz, lehullasz
Nyárfalevél módra,
Ha az ágyu dördül
S füstje föllegéből
Rád a halált szórja…
„Nem ijeszt, nem rémit
A harc veszedelme,
Biztatja szivemet,
Megfogja kezemet
Hiv szeretőm lelke…
Ott esett el ő is,
Ott omlott ki vére…
Elmegyek, elmegyek
Katonává leszek
S boszut állok érte.”
Sirt az édes anyja
Vitéz Mariskának,
Hogy ily kedvét látta
Harcra háborúra
Kedves magzatának!
Szép szőke fürteit
Azonnal levágta
S anyjának előtte
Szürke dolmányt ölte
Gömbölyü tagjára…
Eszem teremtette
Kisded katonája!
Hogy az az öltözet,
Melyet magára vett,
Mégsem illik rája!!
Illik, vagy nem illik,
Gondol is ő vele,
Csakhogy a csatában
Győzelem zajában
Villoghat fegyvere.
Ott terem mindenütt,
Hol sűrü a veszély,
Hadnagygyá emelik,
Üdvözlik tisztelik
Nagy vitézségeért…
A szerelem lángját
Szivéből kioltja,
Avvagy nem oltja ki,
Csak mélyen elrejti,
Hogy ne tudjon róla.
S ha pajkos társai
Néha megölelik,
Lelke búbánattal,
Szeme könyharmattal
Gyakorta megtelik…
Forrás: Csokonai Lapok
5. sz. – Debrecen, 1850. julius 17. szerda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése