Beh szomoru a tilinkóm hangja,
Csakugy sir, ha elmélázok rajta…
Pedig nem is temetőről vágtam,
Sürü erdő közepén találtam…
Erdő, erdő, bánat erdősége!
Minek léptem csak egyest is értte,
Minek vettem a szememet rája,
Mikor tövis annak minden fája!?
Száraz ágon, mintha nem is élne
A szerelem búgó gerlicéje,
Bokor alatt mintha halni vágyna
Ifjuságom ékes gyöngyvirága!...
És az a rém!... oh nem megyek beljebb,
Hogy a haza képére ne leljek,
Oda néznék, fellázadna vérem,
megölelném, meghasadna szivem…
Forrás: Csokonai Lapok
8. sz. – Debrecen, 1850. julius 27. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése