Bajza József (1804-1858): Esthajnal

 

Bájló arany fény
Csillog szelíden
A reszkető tó
Hullámain.

Fölserken a szél
Rózsák öléből,
S völgyek hüs árnyin
Zokogva leng.

Némúl az erdő,
A messze síp-hang
Reszketve nyögdel
A légen át.

Kéklő virággal
Hímzett ligetben
Rejtezve csattog
A csalogány.

Leányka édes!
Még most öledben
Elszenderülve
Mennyet lelek:

Ki tudja, holnap
Talán siromra
Leng a lenyugvó
Est bíbora.

Ah valljon e szív,
Mely hőn pihegve
Hófátyolodnak
Alatta ver,

Fog-é fölöttem
Sohajtozásban,
Mint e nyögő szél,
Kesergeni?

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Papp Endre (1817-1851): Éji dal

Hold az éjnek ékessége, -
Hold nélkül is szép az éjé;
E ködfátyol a világon
Nem halotti szemfödél.
Nyúgalomra vár homálya,
s míg sötét, leszenderül,
Hajnallik a szerelemnek,
Mely csak titokban örül.

Jobb az ember éjszakálra,
Címet, rangot leteszen;
Pornak fénye nem ragyog már,
Csak a csillag oda fenn.
S nézd, a bölcs mily együgyű lett,
Bámuld még a büszke főt:
Szűk lakához kis világgal
Egy gyermek vezérli őt.

A harang szól nyúgodóra,
Csöndes künn az utca már,
Rajta félelmes dalával
Csak az éjnek őre  jár.

Ő is eltün, s virradóig
Isten elve ünnepel:
Ur, ki éldelt, pór, ki munkált,
Egy álomban hunynak el.

Nappal gondolunk ezernyit,
Még ér a sok veszteség;
Még törődnünk, jobb lenyugszunk,
Tán megjő a nyereség,
És, ha szép volt álmodásunk,
Áldjuk a jó éjszakát;
Itt az ember boldgságot
Ugy is csak álmában lát.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Arany János (1817-1882): Reg és est

 

Szeretem a reggelt,
Mikor  a jegenyék sudarára
Legelébb esik a
Születő nap arany sugára
S kiderül a vidék,
Szine, illata, hangja föléled:
Tova még, tova még!
Enyim a nap, enyém az élet!…

Ah, az est!
Bágyad akkor elme, test;
Hazaszáll a megtört lélek;
Nő a lombárny… félek, félek.
Mit hozál ma, vándor szellem,
Hogy holnapra fölemeljen?…
Boldog, ha visszanéz a mára
Öntudatod nyájas sugára! -

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Vachott Sándor (1818-1861): Szépemhez

 

Téli estén kérd anyádat
Föl ne verje éjszakádat;
Gyöngye hajnalvirradásban
Meg ne bántson álmodásban.
Oh az álomszőtte képek
Boldogítók, égi szépek;
És ha képes boldogitni,
Kár az álmot megszakitni.
Mondd anyádnak mézbeszéddel:
Majd ha új tavasz virúl fel,
Majd ha jókorabb kel a nap,
Téged ágyban fekve nem kap, -
A midőn hegy, völgy föléled,
Kikeletkor más az élet.
S bár rövid lesz álmod éjjel,
Künn tekints mosolygva széllyel:
A tavasz virágozása,
Álmaidnak folytatása.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Iduna (Szász Polixéna 1831-1853): Képek

 

I.
Azt álmodtam az éjszaka:
Leszállott a magas égnek
Minden ragyogó csillaga;
Nem tudám, hová levének.

Reggel, mikor fölébredtem,
Kertembe kitekintettem:
S ím, minden virágban ott
Egy-egy csillag ragyogott.

II.
Két csillag, egymáshoz közel,
Egymást sohasem hagyja el:
Együtt járnak mind a ketten,
Tiszta égen, föllegekben.

Mi tartja őket így együtt,
híven egymáshoz mindenütt?
Gondolkodom, s úgy képzelem:
Az örökéltű szerelem.

III.
Jő a tavasz illatárral;
Ébred a vidám madárdal;
Zöld az erdő, vig a patak;
Föld s mennyország mosolyganak;
Suttog a fü, jár a szellő;
Aranyos szélü a felhő;
Ég a nap láng-szenvedéllyel;
Édes álmot hoz az éjjel; -
Gyönyör, élet minden máson: -
Csak nekem nincs gyógyulásom.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Arany János (1817-1882): Ősszel

 

Híves, borongó, őszi nap;
Beült hozzám az unalom;
Mint a madár, ki bús, ki rab,
Hallgat, komor, fázik dalom.
Mit van tennem? Olvasni tán…?
Maradj Homér fénydús egeddel,
Maradj te most!… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Mert fájna most felhőtlen ég,
Mosolygó, sima tengerarc,
Élénk, verőfényes vidék -
Oh, fájna most nekem e rajz!
Kék fátyol messze bérc fokán -
Arany hajó, mely futva szegdel
Bibor habot… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Ott kéken a Zeüsz-lakta domb!
Itt zölden a nyájas sziget;
Fölötte lomb, alatta a lomb,
Árnyas berek, zengő liget, -
Hullám-mosott gazdag virány -
Fehér juhok s tulkok sereggel -
Minő kép ez!… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Füst koronáz erdőt, bokort,
Vendégies hivójelül;
Hősek családja, vig csoport,
Áldoz, toroz máglyák kirül;
Lantszóra lejt ifjú, leány;
Kettős pohár, mézízű nedvvel
Vigan forog… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

S ha zúdulnak véres csaták,
Szabadságért nem küzdenek,
Mert elnyomás, népszolgaság
Előttük ismeretlenek;
Törvényök nincs  boldog hiány!
A vének élő szája rendel
Igazságot… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Oda van a szép nyár, oda!
A természet lassan kihal;
Nincs többé nagyszerü csoda,
Többé se napfény, sem vihar;
Pacsirta nem szánt, csalogány
Nem zöngi dalját este, reggel;
Nincs délibáb… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Egyhanguság, egyformaság;
A nappal egy világos éj;
Nem kék az ég, nem zöld az ág;
Menny, föld határán semmi kéj;
Csak sír az égbolt ezután
Örök unalmu lanyha cseppel,
Mig szétolvad… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Oh jer mulattass engemet,
Hunyó dicsőség lantosa:
Érdekli mostan lelkemet
Borongó ég, kihalt tusa,
Emlékhalom a harc fián,
Ki az utolsók közt esett el,
Remény nélkül… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Felhőid és zúgó szeled,
A zizegő haraszt, mohar,
Magányos tölgy a domb felett,
Bolyongó tüz, hullámmoraj -
Ez, a mit lelkem most kiván!
Enyésző nép, ki méla kedvvel
Multján borong… Jer Ossián
Ködös, homályos énekeddel.

Kinek sötétes éjjelen
A hős apákhoz költözött
Daliák lelke megjelen,
Alánéz bús felhők között
És int feléd: „Jer Ossián,
A holtakat miért vered fel?
Nincs többé Caledonián
Nép, kit te fölgyujts énekeddel!”

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Petőfi Sándor (1823-1849): Tedd le bojtár a subádat

 

Tedd le, bojtár, a subádat,
Menykő szántsa meg ah átad,
Látod, már a patak is letette,
Vele a langy tavasz letétette.

Falu végén foly a patak,
Fejér keble csak úgy dagad.
Dagad, dagad széles jó kedvében,
Hogy az ég lenéz megint rá kéken.

Hova szállott a czinege?
Honnan jöttél, fülemile?
Akárhonnan, semmi gondom rája,
Csak te dalolj, bokrok furulyája.

Kizöldült a kis kert fája,
Mintha toll nőtt volna rája;
El ne röpülj, megtollasodott fa,
Hadd üljek rózsámmal árnyékodba.

Minek mégy a boltba, kis lyány,
Pántlikát akarsz venni tán?
Nézd, a mező szebb pántlikát árul,
Szebbet, ingyen, sok ezer virágbul.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Tompa Mihály (1817-1868): Fecskéhez

El-kiszálltak a kicsinyek,
Hűlt a fészek és üres;
A vándor-madár magának
Úti társakat keres.

Búcsut mond a távozóknak
Fenkeringő tábora,
Jó útat, te légi pálya
Két honu kis vándora!

Egy fedél adá lakunkat,
Mint te vendég, én is az;
Tán te megtérsz, engem itten
Nem talál az új tavasz.

Nem tudod: hogy ajkaidnak
Fel-felcsattanó dala
Sokszor áthatá magányom,
s felderültem általa.

Most csengő pelyhesiddel
Nyájasan beszélgetél;
Majd a kémény szűk nyilásán
Kisuhantál, mint a szél.

Kurta volt az ösmeretség…
Isten áldjon, kis madár!
Elkisér szemem, ködével
Mig behúz a láthatár.

Szállj, te boldog, szárnyaidnál
Magzatiddal; én helyet
Isten tudja hol találok,
Hol lerakjam fészkemet!

Ah, pedig, ki lenne párom,
Holtaiglan tiszta, hív,
S magzatimnak édes anyja:
Megtalálta már e szív:

És azért, bár volna szárnyam,
Nem repülnék én veled!
Ád az isten egy helyecskét,
Hol lerakjam fészkemet.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Vörösmarty Mihály (1800-1855): Virág és pillangó

Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,
Kebelemre szállj le, kis csapongó!
A mezőnek én vagyok virága,
Kikeletnek zsenge ifju ága.
S égek érted első fájdalommal,
Mely szivemből könnyet és fohászt csal.
És fohászom illat a szelekben,
Gyenge harmat a könyü szememben.
Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,
Kebelemre szállj le, kis csapongó!
Egy kis ég van a könyű cseppjében,
Lelkem száll az illat özönében.
Jer, fürödjél e köny-ég árjában,
Vagy szunyadj el illat mámorában.
Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,
Kebelemre szállj le, kis csapongó!
Egy rövid nap tüneménye létünk,
Elmulik, míg örömet cseréltünk.
Éljük át e kort egy pillanatban.
Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan.
Jer, borits el fényes szárnyaiddal,
Szídd ki lelkem mézes ajkaiddal;
És ha édes életed kifárad,
Szemfedőd lesz hervadó virágod.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Petőfi Sándor (1823-1849): A csárda romjai

 

Te vagy, oh szép alföld végtelen rónája,
Lelkem legkedvesebb mulatótanyája.
Az a görbe felföld hegy- és völgyeivel
Könyv, melynek számtalan lapját forgatni kell;
De te, alföldem, hol hegy után hegy nem kél,
Olyan vagy, mint a nyílt, a fölbontott levél,
A melyet egyszerre általolvashatok,
S vannak beléd irva szép, nagy gondolatok.
Mint sajnálom én, hogy egész életemet
Itt kinn a pusztákon töltenem nem lehet!
Itt szeretnék élni a puszták közepin,
Mint Arábiában a szabad beduin.
Puszta, puszta, te vagy a szabadság képe,
És szabadság, te vagy lelkem istensége!
Szabadság, istenem, még csak azért élek,
Csak azért, hogy egykor érted haljak én meg.
S siromnál, ha érted onthatom véremet,
Meg fogom áldani átkos életemet.
De mi ez?… sír… halál… hova nem vetődtem!
Nem csoda különben, mert rom van előttem.
Nem váromladék ez. Csárdának romjai,
Hanem hiszen azt az idő nem keresi:
Mely’k milyen épület? Vár-e avvagy csárda?
Ennek is, annak is reá lép falára;
S hová az idő lép, omlik, ha kő, ha van,
És neki semmi nem alacsony, nem magas. -
Hogy van, hogy e csárda kövekből épüle?
Holott kőtermésnek nyoma sincs körüle.
Itt régente falu, avagy város állott,
Mig nem  nyögte hazánk a török rabságot;
(Szegény Magyarország, szegény édes honom,
Be sokféle bilincs volt már lábaidon!)
E hajdani várost földulta az ozmán,
Kő kövön nem maradt, csak az isten házán.
A templom megmaradt – de ez is betegen -
Hogy a pusztulásnak gyászolója legyen,.
És gyászolt a templom több hosszu századot,
Mig végre bújában össze nem roskadott.
Hogy haszna ne vesszen széthullott kövének,
Belőle e helyen csárdát épitének.
Az isten házából csárda!… és miért ne?
Ott léleknek: testnek szolgált itt enyhére.
És nem úgy részünk-e a test, mint a lélek?
Egyenlőn kedveznünk kell mind a kettőnek.
Az isten házából csárda!… és miért ne?
Itt és ott élhetünk az isten kedvére;
S láttam én csárdákban tisztább sziveket már,
Mint kit naponként lát térdelni az oltár. -
Csárda, eldölt csárda, még mikor tebenned
Utasok vigadtak, utasok pihentek!
Fölépit tégedet, ujra képzeletem
S vendégidet szinről szinre szemlélhetem:
Itt görcsös botjával egy vándorló legény,
Ott zsiros subában egy pár szegény  legény,
Itt hosszu szakállal egy üveges zsidó,
Amott egy drótos-tót, s több ilyen borozó.
Hát a szép csaplárné fiatalságával?
Mostan ölelkezik egy hamis deákkal,
Kinek a bor kissé megzavarta fejét,
De a szép menyecske még jobban a szivét.
S hol a vén csaplár, hogy ezért föl nem pattan?
Kinn a kazal végén álmodik nyugodtan…
Kazal végén akkor, most már lenn a sirban,
És a szép fiatal menyecske is ott van,
És a hamis deák, s mind kik itt boroztak.
Ők valamennyien már rég porladoznak,
A csárda is vénült, vénült és roskadott,
Leüté fejéről a szél a kalapot,
A födelet… ekkép áll hajadon fővel,
Mintha urával beszélne, az idővel,
S kérné alázattal, hogy kissé kimélje;
Hanem sikeretlen esdeklő beszédje.
Düledez, düledez; félig ismerni csak:
Melyik volt az ajtó, melyik volt az ablak.
Még áll, s emelkedik az éghez kéménye,
Mint a haldoklónak utolsó reménye;
Pincéje beomlott, a kut is mellette,
Honnan az ostorfát valaki elvitte;
Csak az ágas és a gém van még épségben,
Egy mogorva sas ül a gém tetejében.
Legmagasabb hely a pusztán a gém vége,
Azért ült föl a sas ennek tetejébe.
Fönn ül, és merően maga elé bámul,
Mintha gondolkodnék a mulandóságrul.
Fölötte lángol a nap, az égnek ifja,
Lángol, mert kebelét a szerelem vívja;
Szeretője, a ki epedve néz rája,
Délibáb, a puszták szép tündérleánya.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Bajza József (1804-1858): Őszi dal

 

Köd borong; száll a daru
Zúgva fenn az égen;
Száll s meleg hazát keres
Déli messzeségen;
Néki ott virít a hon,
Hol nincs tél az ormokon.

Sárga a virágbokor,
A lomb hervadandó;
a mit látsz, oh föld fia,
Hamvatag, mulandó.
Gyarló létbül a kebel
Jobb hazába esdekel.

Szív, beteg szív, itt az ősz;
Lombjaid lehulltak,
S többé földileg neked
Ők ki nem virulnak:
De ne szálljon bú reád,
Lelsz te is majd más hazát.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Erdélyi János (1814-1868): Tavaszdal

 

Mezőben állok én,
Szivemben égi bék,
És mintha messziről
Beszédet hallanék.

Vagy mint midőn a nép
Templomban énekel,
Engem nagy ünnepek
Érzelme foglal el.

Állok tavaszmezőn,
Melyet virány fedez;
Úgy érzem, gondolom:
A istenháza ez.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Garay János (1812-1853): Tavaszi dalok

 

I. A tavasz előérzete

Pusztaságok pusztasága!
Nincs a földnek még virága,
Lombtalan még a berek,
Víg madárka nem cseveg;
S mégis, ah mi érzet ez,
A mi bennem ébredez,
S mint egy édes sejtelem
Végig rezgi kebelem?
Szellemcsókod az,
 Ébredő tavasz,
Oh e bimbóezredek
Nem soká kifejlenek!
Ebből illatár fakad,
Abból csörge ér szakad,
Ez füszál lesz, az virág,
Ez növény, az zöld faág,
S ez, mely itt van keblemen,
Érezem,
Ez – szerelmi dal leszen.

II. A sajkás

Tükrén a nagy Dunának
Habok ringásiban,
Tündér gyönyörvarázsban
Egy zöld szigetke van.

Hivólag ingnak fái,
Mint annyi hölgykezek,
Melyek vidám örömre
Magokhoz intenek.

S kormányt veszek kezembe,
Sajkám egy gyors evet,
Könnyen, vigan szökellve
Felé, felé siet!

Fölöttem és alattam
Mosolygó ég vagyon,
Két ég közül – ki hinné? -
Kivágyik csolnakom.

A zöld sziget hüsében
Virúl az én egem,
A föld legszebb leánya
Ott köt füzért nekem.

III. Szabadban

A tavaszkor fübe fekszem,
Szívem nyitva áll;
Szembe, szivbe kéjgyönyörnek
Illatárja száll.

Ah ki írja meg, mit érzek
Édességinél?
Szívem, mint a megtelt bimbó,
Meghasadni föl.

Kéjvilág örömvilága,
Bájoló tavasz!
Egy öröm van a világon - 
Élvezésed az!

IV. Egy szép álom

Lágy déli szellő volt ringatóm,
Méhdöngicsélés elaltatóm:
Elhunytam a kéj érzelmiben,
Temetve fekvén a zöld füben.
Tündéri álom kecsegtetett;
Egy szebb jövendő hazán felett.
Ajkamra csók szállt – fölérezék:
S szerelmes hölgyem karán valék.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Vörösmarty Mihály (1800-1855): Madárhangok

Szól a pacsirta fönn lebegvén
S az égiekhez közeledvén:
Érzem szelíd leheleted,
Üdvözlek, oh szép kikelet!
A tél- s nyomornak vége már,
Derült az ég, nyílt a határ.
Már búvik a fű, mely felett
Rakandom kisded fészkemet.
S mely ifjan oly szép, enyhe, zöld,
Terített asztal lesz a föld.
Oh kéj, öröm!
Oh kéj, öröm!
Gyönyörtanyánk leend a föld.
*
Jön a veréb, a nagy faló,
Röptében ígyen szólaló:
Csip, csep!
Csip, csep!
Nem kell egyéb, mint hulladék,
Csak sok legyen, tüstént elég.
Paraszt betyár vagyok,
Éhségim oly nagyok,
Mint senkié.
Sem szántok, sem vetek,
Mégis kitelelek,
Mint bármi méh.
Fáradjon más, én majd eszem,
Mit lophatok, meg nem veszem,
Csip, csep!
Csip, csep!
Nekem nem kell nagy élelem,
Csak egy kis elhullt búzaszem.
*
És jőnek a zenészek:
Pintyőke és a csíz,
A cinke és rigófaj,
S a cifra tengelic;
S a merre csak tavasz van,
Erdő, mező, berek,
Víg énekök zajától
Harsogva fölzeneg.
Mind boldogok, s vigadnak
A nyár utójaig,
S öröm s a dal hevétől
Reszketnek tollaik.
Csak egy, a fő müvésznő,
Egy gyönge csalogány
Csattogja gyász zenéjét
A cserje vad bogán.
És annyi fájdalom van
És annyi kín szivén:
Embert megölne százszor
Ily gyilkos érzemény:
Hol éjeim?
Hol napjaim?
Szerelmeim?
Vigalmaim?
Ah messze más vidék határain
Lekötve vannak
Mély bánatomnak
A hitszegő társ könnyü szárnyain.
Ki hallja meg,
Hogy szenvedek,
Hogy szüm beteg?
A rengeteg!
A rengetegben hang viszhangra lel,
Nekem magamnak egy hang sem felel.
Ha sas vagyok
S vad keblem ég,
Fenn szárnyalok,
Fenn mint az ég,
S a nap tüzéhez adva lángomat,
Felgyujtom e hitetlen lombokat.
De én, de én
Csak sírhatok,
Oh én szegény!
S meghalhatok.
Szakadj ki lelkem, s zengj el mind dalom:
Mi vagy te más, mint hangzó fájdalom!
Igy énekelt a cserje vad bogán
az erdő szíve, a kis csalogány,
S ki szólna, míg az erdő szíve fáj?
Búsan merengve hallgatott a táj.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Jenőfi (Szeberényi Lajos 1820–1875): Forradalmi szikrák

1.
Fére a sopánkodással,
Gyásznapok emlékivel;
Tettre vár a népszabadság,
Szabadságért tenni kell!

Hát ne mondjátok nekem, hogy
Nagy volt egykor a haza,
Mig tömjenfüstöt csak önnön
Istenének áldoza;

Hát ne mondjátok, hogy Róma
Hatalmában nagy vala,
S hogy a hellen népet áldá
A dicsőség angyala;

Hát ne mondjátok, hogy boldog
Galliának nemzete,
És hogy Albionra a nap
Éltető sugárt vete;

És hogy tul az oceánon
Nagy Washington szép hona -
Fére most a bámulással,
Tettre hí a hon szava.

Csak akarjunk, s minket is fog
Bámulni a nagy világ,
Csak akarni kell, s lezúzva
Zsarnok és a szolgaság!

Vagy ha nem, ha tétlen állunk,
S önkény ülend diadalt,
Százszorozva érdemlé olly
Gyáva nemzet, hogy kihalt.

Fére hát sopánkodással,
Nagy napok emlékivel;
Tettre vár a népszabadság,
Szabadságért  t e n n i  kell!

2.
Ifjak, föl a népcsatára,
Fegyvert, kardot fogjatok!
S elvesznek, mint naptól köd az
Alvilági fajzatok.

És ha nincsen mindeniknek
Gyilkolásra fegyvere:
Alkosson a zsarnok ellen
Kőfalat vaskebele.

Hulljanak bár csatasíkon
Ezeren, mint ládozat,
Veszteségünk még se lesz nagy,
Ha a nemzet nagy s szabad.

Sírjaink halmán fölépül
A szabadság temploma,
S végnyugalmunk édesebb lesz,
Ha szabad lesz a haza.

3.
Örvendj, magyar, uj nap derül,
Mellyről a jégkebel hevül,
Egy nagy tavasz Árpád hona,
Legszebb virág: a  n é p   j o g a.

A hont vak éjhomály fedte,
Baglyok huhogtak felette, -
A vészes halálmadarat
Legyőzte a  n é p a k a r a t.

Rablánc csörgött karjainkon,
Alatta nyögött egész hon,
A nép nem emele panaszt,
Széttörve  ö n e r ő v e l  azt.

A szétágazó érdekek
Más lánccá egyesülenek,
a szent lánc, mi összefüze,
A szabadság tiszta tüze.

Mindent, mindent kivívhatunk,
Ha egy szivünk akaratunk,
S bár csapdos a tengerdagály,
A nép, mint egy szikla megáll.

S a nap, melly nyugoton leszáll
Egy szebb haza határinál,
Oda is elviszi a hirt,
a magyar mi lelkesen vítt.

De ha széjjelszakadozunk,
Nem egy szivünk, akaratunk:
Kaviccsá porlik a szikla,
Uj tél borúl határinkra.

Örvendj, magyar, új nap virad,
Mellytől a jégkebel dagad,
Egy nap tavasz Árpád hona,
Legszebb virág: a  n é p  j o g a!

4.
Kiküldtem a jövőbe
Keblem kivánatot,
Hogy megtekintse ott a 
Hőn imádott hazát.

És visszajött az érzet,
Sötéten, mint a sír,
Mert ott gyászos dolgokról
Terjenge szét a hír.

S a gyászos sejtelemnek
Panaszrezgései
Nem szüntek a kebelben
Kesergve zengeni. - 

De jött a boldog óra,
A szent szempillanat,
Mellyben a nép dörögte:
„Hazánk ismét szabad!”

Most kéjek tengerébe’
Uszik a romkebel,
Elszállt a honfájdalom
Minden keservivel.

Hisz nyugtot ennek a hon,
Ő adhat egyedül,
Mellyért, mint Vesta-oltár
Szent érzetben hevül.

5.
’Szabad népek hazái
A földön szerteszét!
Vegyétek uj testvértek
Forró üdvözletét.

Nem káprázott-e  a szem,
Nem csengett-e a fül,
Midőn megvitte a hír,
Hogy nálunk is derül?

Hisz századok során át
Honunk’ felhő fedé,
Hogy a népek világa
Nevét is feledé.

De melly most szétterüle,
a szabadság napja,
Árpád nagy nemzetének
Fényét megmutatja,

S ösmerni fogja a föld
A szabad nemzetet; -
szorítsatok testvérkint,
Népek, velünk kezet.

6.
Szorítsatok testvérkint,
Népek, velünk kezet,
Lepelbe elborítva
A gyászemlékezet.

És bár mi elmaradtunk
Távolra tőletek,
Célunk tietekkel egy,
Ti szabad nemzetek!

Célunk a népszabadság
És egy boldog haza,
Mire a mult viharja
Sok átkot halmoza.

Célunkért híven küzdünk,
És vagy kivívjuk azt,
Vagy a sors népszivünkben
Halálsebet fakaszt.

7.
Tíz év előtt s tíz év után,
Mi változás rajtad, hazám!
Akkor a víznek árjai
Kezdének rajtad zajlani;
Most az ébredt népár zajog,
Keblében ihletláng lobog.

Tíz év előtt s tíz év után,
Mi változás rajtad, hazám!
A vízár mindent rombola,
Hová hulláma eljuta;
A népár rombol és teremt, -
Az ördögi, ez tiszta, szent.

Tíz év előtt a tíz év után,
Mi változás rajtad, hazám!
Ha ujra fordul egy tized,
Fog e sugárzani díszed?
Hoz e gyümölcsöt a csíra,
Melly hull földed határira?

8.
Aludt e nemzet, s álmodott
Száz és több éven át,
S ördögi vérszopó nadály
Emészté a hazát.

Aludt e nemzet,s álmodott,
Szép üdvét álmodá,
És alma közt rá a kaján
Bilincsét láncolá.

S a nemzet folyvást álmodott,
Mint csöndes síri bék,
Rablánc csörgését álmai
Üdvhangnak színlelék. -

Szabadság hangja dördüle
A távol nyugoton,
Belé vegyültek jobbjaink -
S fölébredett a hon.

A sír üréből, hol aludt,
Feljött a nemzedék,
Szemébe a szabad világ
Sugára ütközék,

És sír dombján, a hol aludt,
Virágok diszlenek,
Várók, hogy füzérré kössék
A szabad nemzetek.

Ki eltiporta a jogot,
Elűzve a kaján,
Örömhangok terjednek el
Végig a nagy hazán.

Örömhangod szép nemzetem
Egy nagyszerű ima,
Melly a megtisztult légen át
Száll ég határiba.

Soká pihentek ereid,
Fölébredt nemzetem,
Munkára hát, - mindenfelé
Vár a szent küzdelem.

Bár mások elhagyának is,
S messze haladtanak:
Van új erőnk álom után,
Utánok, honfiak!

9.
S mivel fölébredénk,
Mivel ébren vagyunk,
És uj napunk derül:
Tétlen nem állhatunk.

Kit merre hivogat
Lelkének istene,
Munkában lássa őt
A nemzet reggele.

S az éj homályiból
Még sok bagoly huhog,
Őrizni kell a hont,
S örökre élni fog.

És mert a keleten
Még éj uralma van,
Zsarnok hatalma dúl
Kormos homályiban,

Ki gyűlöli a jót,
Üldözi a napot:
Hazámnak fiai
Ébren virasszatok.

S ha jő az éj ura,
Nyomán a szolgaság,
Kardot ragadjon az
Agg és az ifjuság.

Mint nádat a kasza,
Döntjük a sereget,
Örömriadalunk
Megtölti a leget.

10.
P…….ihez.
Te tőlem elszakadtál,
Tán mert magasabban állsz, 
És mert – melly egybefüze -
Tört a baráti lánc.

De hisz a szolgaságnak
Lerombolt romjain
Egy új erős vár épül
Hazánk határain.

A vár legyőzhetetlen,
Neve: t e s t v é r i s é g,
Benne szentelt oltáron
Szabadság lángja ég.

S te, ki a vár falára
Szinte hordál követ,
- Mert az egész hazában
Viszhangzák esküdet -

Te ellököd magadtól,
Jövő  t e s t v é r e d e t,
Ha féreösmeré is
Tán egykor szivedet?

Testvéredet, ki a hont,
Mint te, úgy szereti,
S csak fáj, hogy ére, mit te
Tevél, nem teheti.

De míg te a falakra
Köveket halmozál,
Bár csak kavicsot horda,
De tétlen ő sem állt.

Az egybeolvadásnak
E szentelt ünnepét,
Tedd még magasztosabbá,
Fogadd el jobb kezét.

És bár erőm parányi,
- De nagy szümben a láng: -
Közös erővel küzdünk,
Ha sors vészt hoz reánk.

11.
Mohács, Mohács, halálcsapás,
halálcsapás ért tégedet;
Sokszor sirattuk síkodat,
Sirasd magas most hiredet.

Ha kérdi majd a maradék
Egykor a multak titkait,
S mutatja a kor istene
Hazájának nagy napjait:

Nem téged fog említeni;
Melly dicsőségünk elnyeléd;
De Pestet és tavaszelőt -
A nemzet fényes reggelét.

12.
Az  é j- és  s á r g a  szín
A halálnak jele;
Mi már fölébredénk,
le vele, le vele!

Sárga s fekete szín
Terhes  b o r ú  vala:
De nekünk földerült
A népjog  h a j n a l a..

Tűzzük az elvonult
B o r ú  helyébe hát
Ébredő nemzetünk
Szivárványzászlaját.

13.
Tolong a nép, riad a hang,
Mozgás mindenfelé,
Nagy nap! Ezt a népakarat
Ünneppé szentelé.

Ünneppé, mert fölszabadult
Átkos bilincsibül
A szellem gyermek – gondolat,
A nép azért örül.

Egy ezred évet éltünk át
Néhány óra alatt,
Mert egy ütéssel lett szabad
Szó, érzés, gondolat.

Ne kárhoztasd a nemzetet,
Hogy kéje végtelen,
Hiszen kesergtünk eleget
A hosszu éjelen.

Oh bár tehetném évekké
E boldog perceket,
Hogy minden év deritené
A magyar nemzetet.

S az évek sorsa végtelen
Volna, mint a világ,
És csak a multkor mondaná
Mi az a szolgaság!

14.
Jöjj elő, történetek Musája,
És bámuld a nagy napot,
Millyet lángoló szemed szikrája
Még soha nem láthatott.

Küzdött a nép joga érzetében,
És kivítt nagy diadalt:
De polgárvér küzdelme hevében
Nem szennyeze vívó kart.

Nézzetek a nemzet zászlajára,
Tiszta az s szeplőtelen,
Fátyolt vetve nemzetünk multjára
Szebb jövőt hoz a jelen.

Rajta hát, magyar nép, a munkára,
Melly erőt kiván és férfikart!
S elkiséri szabadság sugára
Üdvpartjához a magyart.

Forrás: Forradalmi szikrák Jenőfitől. Pesten, 1848. Magyar Mihál, könyváruldájában.

Szilágyi Erzsébet (1410-1484)

- - alvó hazának
Lányaul születél,
Fölébredő nemzetünk
Anyjává tétetél.
Garay

    A tizenötödik században élt, melynek egyik fénypontját képezi a történelem lapjain.
    Atyja, Szilágyi László, előkelő nemes családsarj, Zsigmond királynak igen kedves embere volt, kitől érdemeiért Horogszeg helységet is nyerte, honnan később a család magát nevezé. Anyja Belleni Katalin volt.
    Erzsébet, az erényes, buzgó, vallásos, ritka jellemű, páratlan szépségű hölgy, még kora hajadon évében a nagy Hunyadi János hitvese lőn, mely házasságuknak két fiú lett gyümölcse, a még fiatal éveiben szerencsétlen sorsot ért László – s Mátyás a magyar nemzet egyik legnagyobb királya.
    Szilágyi Erzsébet, férje elhunyta után évek hosszú láncolatán keresztül  folyton tartó viszálynak volt alávetve, különösen gróf Cilly Ulrik miatt, ki a férje ellen mutatott halálos gyűlölséget fiaira is kiterjeszté. Különösen nagy szálka volt szemében az idősb László, kiben a nemzet nagy reményét vetette. Cilly, akinek merész álmait a magyar királyság valaha elérhetésére nézve, László könnyen meghiúsíthatandó volt, nem szűnt meg őt, a király előtt a legfeketébb rágalmakkal illetni s nem egyszer vádolá az ifjú Hunyadi Lászlót: hogy ez, királyságra vágyván, alattomban a nemzetet folytonosan bujtogatja törvényes királya ellen.
    Jól tudta ezt mind Erzsébet, mind fia László s némi óvatosságot nem tartának szükségfelettinek s midőn 1456-dik évben a király főtanácsadója Cilly ösztönzéséből Futakra gyűlést hirdete, arra Hunyadi László is meghívatott, ki ez alkalommal jónak látá fedezetül Belgrádvárból feles számú sereget vinni magával.
    Futakon atyja több barátjával  jött László össze, kik őt Cilly iránt újból óvatosságra inték, egy általok elfogott levelével is bizonyítván annak gonosz indulatát, melyben azon ígéret vala téve Brankovics szerb fejdelemnek: „hogy a két Hunyadi fejével nemsokára kedveskedhetik.”
    Mennyire elvonta Cilly ármánya, a király kegyét s bizalmát Lászlótól, kitűnik abból: hogy midőn a gyűlés végződött s Hunyadi, az ifjú királyt, Belgrád megtekintésére fölkéré, ez ekképp válaszolt: hogy Futakot mindaddig el nem hagyja, míg Hunyadi keze írását nem adja arról, hogy neki Belgrádot átadván, semmi veszélybe nem kerítendi.
    Bármily sajátos volt a király e kívánalma, Hunyadi legkevésbé sem szegült ellen s midőn Belgrádhoz közelítettek, László a királynak átnyújtá átadás jeléül a vár kulcsait, de ezen a király megszégyenülvén, azokat el nem fogadta.
    Mihelyt a király és Ulrik nehányad magával a várba ment, annak hídjait Hunyadi ismét felvontatá, melynek következtében Cilly négyezernyi zsoldosának beszállítása meg lőn akadályozva. Midőn a király ez óvatosság okát kérdezé, Hunyadi azt válaszolá: „hogy a magyaroknál a végvárakba csak oly sereget lehet bocsátani, melynek hűsége már megkíséreltetett.”
    Ezáltal Cilly még inkább fel lőn ingerülve Hunyadi ellen s pár nappal azután, november 15-dikén, míg a király istentiszteletet végze, a tanácsházban összejővén, heves szóváltás folytán annyira ment a dolog, hogy Cilly kardot rántva, megtámadá Lászlót, ki a fejéhez mért csapást karjával fogá fel. A zajra berohantak Hunyadi hívei a mellékteremből s fölgerjedve Ulrik nemtelen eljárása, ki a fegyvertelen ellen halálos csapást intéze, legott földre terítvén, fejét vették.
    László, kinek Ulrik kivégeztetése szándokában teljességgel nem vala, azonnal kegyelmet kért a királytól, kit ama merény bármily igen fölháborított, László iránt a legjobb indulatot mutatá s őt és barátait azonnal minden büntetés alól fölszabadítá.
    Pár nappal később tudósítá László Temesvárott mulató anyját Cilly halála felől s egyszersmind arról, hogy a királlyal nemsokára látogatására indulnak Belgrádról.
    Erzsébet V. László király jóindulatát maga és fia számra teljesen kinyerni akarván, nagy előkészületeket tőn annak minél fényesb elfogadására s midőn annak elindulásáról hírt vőn, kisebbik fia Mátyással s nagyszámú kísérettel ment elébe gyászöltözetében.
    A király nyájasan üdvözlé a még mindig szép özvegyest s őt gyásza letételére ösztönözé, így szólván: „nem illik azon férfiúért gyászt viselni, ki, mint Hunyadi János, a halálról csak most ment át az életre s ki Magyarországot nekem s a szent vallásnak megtartá és most azon Krisztussal uralkodik, kinek szent nevéért harcolt.” És hogy engesztelődését még inkább bebizonyíthassa, Kelemen napján nagy fénnyel jelent meg a vár kápolnájában, Hunyadi László, anyja; Gara, ennek leánya Mária, Ország, Bánfi s több főúr kíséretében; hol, miután Veronai Gábor szerzetes az oltár előtt misét monda, a király, megölelvén Hunyadi János özvegyét, a mindenható színe előtt az oltári szentség felett hallatá: „hogy Cilly halálát elfelejtvén, Erzsébetet anyjául, Lászlót és Mátyást fivéreiül tekintendi.”
    Egész hónapot tölte még ezután a király Temesvárott a Hunyadi-család körében, kik ez időt nem szűntek meg előtte vadászat, lovagi játékok rendezése bajvívás stb. által menttül élvezetesebbé tenni.
    A király is látszólag érezteté kegyét Lászlóval, kit még Temesvárott időzte alatt főlovászmesteréül s országkapitányául neveze ki.
    Ily nem várt előzmény után sem Erzsébetnek, sem fiának nem maradt semmi kétsége fenn a király jóindulata felől.
    Már szinte fölöslegesnek tarták az eddigi óvatosságot, annyival is inkább, mivel míg a király kedvezését teljesen bírni gondolák, másfelől egykori ellenségük Gara László nádort, kinek leányát csak nemrég jegyzé el magának Hunyadi most barátuk s hatalmas pártfogójokul tekinték.
    De éppen a nádorban való határtalan bizalom lőn Hunyadi László vesztének siettetője. Mert Gara, Cilly halála után egy lőn László legdühösebb ellenei közől, ki attól fogva untalan azon hitet igyekezett a királyban meggyökereztetni, hogy Hunyadi László csak alkalmat keres, törvényes királya élete kioltására.
    Eközben híre szállt, hogy a törökök Magyarország felé közelednek. Midőn Hunyadi László, hadat gyűjtve, a mozlimek ellen indulni akart, a kétszínű nádor által szép szóval visszatartatott, ki illetlennek nyilvánítá addig való elindulását, míg előbb a királynál búcsútisztelgését nem teszi.
    László, távolról sem sejtve a tőrt, mely számára vetve van; nem gyanítván, hogy a török sereg közeledésének híre csak Gara koholmányából keletkezett: engedve a tanácsnak, indulását elhalasztá s lóra ülvén, minden kíséret nélkül a király látogatására indult; de midőn a királyi palota kapujához ért, csak azt vette észre, midőn leghalálosabb ellenei: Széplaki Miklós, Bánfi Pál, Giskra János, Turóczi Benedek s Lamberger által körülvétetik s a király nevében maga megadására szólíttatik föl.    
    Az ifjú, érezvén ártatlanságát s ok nélkül megtámadtatását, mint kinek lelkét semmi bűn terheli, egész nyugodtsággal, minden ellenkezés nélkül megadta magát.
    Ugyanazon  napon (mart. 14-dikén) fogatott el Erzsébet kisebb fia Mátyás a azonkívül a Hunyadi-ház hívei: Vitéz János váradi püspök, a két Hunyadi nevelője, Kanizsai László, Bodó Gáspár, Modráz György, Madarasi Pál s ezeken kívül még többen.
    Hogy a nép izgatottságát Gara mérsékelhessek, azon hírt terjeszté, hogy „az elfogott párütők azért fogatták el, mivel a királyt megölni s helyébe Hunyadi Lászlót emelni szándékoztak.”
    Mindamellett is jónak láták a Hunyadiak ellenei, László felett mihamarabb vérítéletet mondani: melynél fogva harmadnap múlva már a budai bíró s tanácsosoknak adatott át, oly végből, hogy azok, az áldozatra szánt felett rögtönítéletet hozzanak.
    A vérítélet ki volt mondva.
    Alkonyakor kivitetett László a vesztőhelyre, közel a királyi palotához. Előtte fekete zászló lobogott. Hosszú szőke fürteit szabadon lengeté az esti szél. Deli testalkatát, keletiesen gazdag aranyzata ruha fölé. Szemeivel büszkén tekintgetve szét, a legcsekélyebb remegés jelét nem mutatva, haladt a fegyveres kíséret közt.
    A Szentgyörgy-térre érve, a bakó letérdelteté, mit ő vonogatás nélkül megtőn, csupán hajának felkötését sürgeté előbb. Aztán kevés szóval igyekezett ártatlanságát bebizonyítani. De ez mit sem használt, jogtalan ítélethozóinak szívében nem volt könyörület!
    Harmadszor sújta a bakó pallosával, s a nép bámulatára, teljes eszmélettel áll fel László, így kiáltván a néphez, melyben már az elégületlenség moraja hangzott: „a törvény, az igazság s bevett gyakorlat, több vágás eltűrésére a legnagyobb bűnöst sem kötelezi!”
    Ekkor a közönség felé indult, melytől megmentését reménylé, de hosszú ruhájában megbotolván, arccal a földre bukott. E körülményt László ellenei fölhasználván, a késlekedő bakót kötelessége végezésére szólíták, ki végre nyakát szegé a szerencsétlen ifjúnak.
    A nép elégedetlenséget tanúsító felkiáltások közt kíséré a hullát a szent Magdolna-kápolnába, hol az egész éjjel fegyveresek által őriztetett.
    Még inkább növekedett a zaj másnap, midőn László tetemei a Krisztus-teste-egyházába vitetett által, hol a Zsigmond király által lenyakaztatott harminckét nemes hamvaihoz temettetett.
    Az összecsoportosult népet csak fegyveres erő volt képes szétoszlatni; s midőn ez nem szűnt meg sokáig azt kiáltozni: „hogy ártatlan vér s törvényellenesen ontatott ki”, - élet és vagyonvesztéssel fenyegettetett mindenki, ki azon gyászos esetről továbbra is beszélni bátorkodik.
    SZILÁGYI ERZSÉBET, bármennyire lesújtá is szerencsétlen fia kivégeztetése, miután sűrűen áldott az anyagi érzület könnyeivel, fölszáradtak azok s a méltó fájdalom a bosszú érzetével vegyült.
    Haladék nélkül számos lengyel és cseh zsoldot vevén szolgálatába, egyesüle Szilágyi Mihály hasonló célra gyűjtött seregével, melyhez készséggel csatlakozott még a Hunyadi-ház számos barátja, ú. m. Székely Tamás vránai perjel, Szentmiklósy Pongrác szakolcai kapitány. E szövetséget még inkább szilárdíták az eközben börtöneikből megszökött barátaik, kik közt a Rozgonyiak s Kanizsaiak jelentékeny dandárcsapattal járulának.
    Szilágyi Mihály – Erzsébet fivére – lett a sereg vezére, ki Erdélyt, s annak minden oly várát, hol elleneik tanyáztak, pusztítni kedzé s a királyi jövedelmeket hatalmába keríteni törekedett; más része a seregnek Buda felé vonult s azt már-már elfoglalja, ha a gyanakodó király Osztrákországból hirtelen fegyveres segélyt nem kér, mely seregnek Ujlaky Miklós és Giskra János lőnek vezérei.
    A két fél közt a legnagyobb tűz- és elkeseredéssel folyt a harc, mely alatt hol egyik, hol másiknak mosolygott a hadi szerencse, melynek azonban végkimenetelét a pápa követe Marchiu Jakab bíbornok akadályozá meg, ki a nemzetet a közös ellenség – a szultán közeledő serege elleni harcra szólítá fel.
    A király nem tartván biztosnak Budán maradását, magával vívén Hunyadi Mátyást, Bécsbe s onnan Prágába utazott ki, ahol is foglyát Podiebrád, a cseh helytartónak őrködő gondja alá helyezé. Csak midőn értesült, hogy a szultán magyarországi hadjárata szándékával felhagyott, tére vissza Bécsbe június hó 27-dikén, honnan a következő  hó 13-dikára Pozsonyba országgyűlést hirdetett.
    Az elégületlenség még ekkor sem csillapult le a fölzajlott kedélyekben; ahonnan a kitűzött országgyűlésre mentül kisebb számmal jelentek meg. Erzsébet pártját csak Vitéz János váradi, s Albert csanádi püspök képező ott; hol a következő békepontok alapíttatának meg:
    a) SZILÁGYI ERZSÉBET tartozik visszaadni Erdélyben: Déva, Görgény, Krakkó és Hátszeget; a Bánságban: Miháldit; a Duna mellett: Nándorfehérvár, Szörény, Orsova, Szent-László, Soth, Trankot; a felvidéken: Besztercebánya, Lucha, Oroszlánkő, Léva, Zsolna és Sztrecsen várakat.
    b) Ez átadás eszközléseig Mátyás, Ujlaky Miklós által Esztergomba vitetik, hol ennek és az érseknek felvigyázása alatt lesz; aztán pedig azonnal szabadon bocsáttatik, valamint a Hunyadi-háznak minden még fogva levő barátja.
    c) A Hunyady-ház háborítatlanul bírandja az Albert és Zsigmond király alatt nyert jószágokat, valamint azokat is, melyeket némely zászlósúrtól szerzett, sőt ezekre nézve még új adománylevelet is nyer.
    Ez egyezés kihirdettetett bár az országban, de teljesedésbe soha nem ment, mert Erzsébet a pontokból semmi előnyt nem látván, másfelől fiát házuk leggyűlöltebb ellene Ujlaki kezei közt tudni egyátalában nem óhajtván, seregeit ismét mozgásba tette s Erdély azon részét, melyet Ujlaki s több ellensége birt, Szilágyi Mihály segélyével elfoglalá.
    Így a belviszály ismét kitört, melynek csak a király hirtelen halála vetett véget, ki, - mint a történészek nagyobb része vélekedik, méreg által múlt ki Podiebrad udvarában november 24-dikén 1457-ben.
    Alig érkezett V. László halálának híre Budára, az egybegyűlt egyházi és világi főurak, név szerint: Szécsi Dienes esztergomi érsek, Héderváry László egri Ágoston győri, Vince váci, Pál bosniai püspökök; Gara László  nádor, Ujlaki Miklós és Rozgonyi János erdélyi vajdák, Perényi János főtárnok, Országh Mihály főudvarmester; Marczali János és Czudar Simon, 1458. január 1-jére Pesten tartandó országgyűlést hirdettek, a megüresült királyi szép betöltése tűzetvén ki tanácskozmány tárgyaul.
    A királyválaszó gyűlés ideje közelgett.
    Ezalatt Szilágyi Erzsébet s őt híven gyámolító fivére, barátai nem valának tétlenségben, elérkezettnek vélvén az időt, mely rájok s a nemzetre szebb napot vala derítendő.
    A dicső emlékezetű Hunyadi név még mindig varázserővel bírt a nemzet jobbjai előtt, kik egy szívvel rajta voltak Mátyás megszabadításán s királlyá választatásán, melynek folytán vitéz János csakhamar elküldetett Prágába Podiebrad helytartóhoz, az ifjú Mátyás szabadsága szorgalmazása végett s már december 13-dikán (1457) meg is érkezett a derék férfiú.
    A ravasz cseh kormányzó, észrevevén mily nagy jelentőséget tulajdonít a nemzet az ifjú szabadságba tételének, negyvenezer arany váltságdíjt szabott érte.
    A Szeged alatt táborozó Szilágyi Mihálynak ezalatt húszezerre növekedett hada, melyhez még naponta sereglének az ország minden részéből; mit is az eszélyes Gara László nádor tapasztalván, korán szerepet cserélt s 1458. elején Szilágyi Erzsébettel oly egyezkedésbe bocsátkozott, miszerint ha Anna leánya Mátyásnak eljegyeztetik, minden viszály eloszlik köztök, ő pedig, híveivel azon leend, hogy Mátyás, fogságából mielőbb kiszabadíttatván, királyul választassék.
    Megköttetvén erre a frigylevél, Szilágyi Mihály Pestre indult negyvenezret még meghaladott seregével. Csakhamar értesült ezalatt  G a r a, hogy Podiebrad, Mátyásnak királyuk választatása esetében leányát szándékozik hozzá nőül adni; egyszersmind azt is megtudá, hogy Szilágyi Erzsébet hajlandónak látszik Podiebrad ez akaratának is eleget tenni, csak hogy Mátyás szabadsága mielőtt eszközöltessék.
    Ez némi ellenszegülést idéze elé ismét, melynél fogva Gara és társai vonakodtak a kitűzött országgyűlésen megjelenni.
    E konok ellenszegülés Szilágyit szerfelett bosszantván, küldöttséget nevezett ki a nádorhoz, oly izenettel, hogy az ő általok kitűzött nemzetgyűlésen jelenjenek meg minden vonogatózás nélkül; csak ez egy mód levén a további polgári háború megakadályozására.
    A Duna eközben erősen zajlott, mely körülmény okul szolgált Garának arra, hogy magát az átmenet veszélyessége örve alatt, a megjelenéstől fölmenthesse. De pár nap alatt az idő változott s a Dunát kemény jégpáncél borítá s elég erős lőn arra, hogy Szilágyi, seregét rajta Budára átszállíthassa.
    Látván ekkor a nádor, hogy a feje fölött lebegő Damocles kardjától csak mihamarabb való barátságos egyezkedés mentheti meg: elhatározta magát az országgyűlésen megjelenésre, azon megjegyzéssel, ha Szilágyi hitet tesz le afelől, hogy sem most, sem jövőben, a Hunyadi László halála okozói nem fognak megbosszultatni.
    Szilágyi biztosítólevelet adott erről, melyet hitével is megerősített.
    A királyválasztás január 25-dikére tűzetett ki.
    Ez volt azon a nagy nap, melyen Szilágyi Erzsébet élete legboldogabb szakát érte.
    A nemzet egybegyűlt jobbjai kitörő lelkesedéssel választák meg a még csak 15 éves Mátyást Magyarország királyaul, melyet a főrend azonnal megerősíte.
    Fényes küldöttség indíttatott útnak Csehországba Mátyás elébe.
    Szilágyi Erzsébet, hogy kedves magzatát mielőbb szoríthassa anyai szívéhez, nem törődre a szigorú évszakkal, csatlakozott a küldöttséghez.
    Strasnitzon találkozott a Posdiebráddal eléje siető Mátyással. A cseh kormányzó fegyveres kíséretet ada melléjek egész a morva határszélekig, hogy minden történhető veszélytől óva legyenek, melyért Erzsébet Podiebrádnak, hálálja jeléül, a kívánt negyvenezer arany helyett hatvanezret fizetett váltságpénzül.
    Végre ismét megtért a rég elszállt öröm Szilágyi Erzsébet lelkébe, midőn fiát, Mátyást megérkezése után egész diadallal a nemzet királyául megkoronázni látta.
    Csakhamar vette azután a pápa azon megtisztelő levelét, melyben a nagy Hunyadi János özvegyének Mátyás királlyá választatása feletti örömét fejezte ki.
    A Vatican levéltárában pedig máig is megvan azon levél, melyet Szilágyi Erzsébet 1473-dik év augustus hó 8-dikén Budáról íratott II. Piushoz deák nyelven; melyben arra kéri, hogy Capistran Jánost, ki férje mellett Belgrád megtartásáért oly dicsően harcolt, számlálja a szentek sorába.
    Erzsébetnek buzgó, vallásos érzületét eléggé tanúsítja az: miképp 1465-dik évben Vajda-Hunyadon, a szent Ferenc szerzeteseinek kolostort emeltetett.
    Fiától mindvégig a legnagyobb tiszteletben tartatott: ki őt levelében nem egyszer címezte „Magyarország királynéjának.”
    Sokáig tanúja volt még ezután Szilágyi Erzsébet, a nagy király páratlan dicsőségének, számtalan diadalának, egész 1484-ig; csupán hat évvel előzvén meg az örök emlékezetű Mátyás halálát.

Forrás: Magyar hölgyek életrajza. Írta Kulini Nagy Benő és Sárváry Elek. Debreczen 1861.

Pető Gábor (1952-1995): Csapás csapásra élve…

Csapást csapásra élve,
bolyongok sírok között.
Keresem a magamét,
Nincs!
Tini koromban reménykedtem
Abban, hogy a kóbor
kutyák elkaparnak az árok
szélén…
Urbanizációs valóságunk
Eltüntette az árkokat…
Csak a kidobott, kóbor
Kutyák maradtak,
Szerencsétlenségem már
Nem tudják elfeledni.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 20. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995):Márciusi kék ég…

 
Márciusi kék ég, hatalmas és sötét
végtelen
távolban az erdő felett űr nehézkes
felhők, lábuk földig ér
a fák csupasz ágai mint megannyi
kéz kapaszkodnak beléjük kétségbeesetten,
a langyos déli szélben szinte vonaglanak tavaszra várva.
A folyó halkan csobog alámosva a
meredek partokat, melybe egy öreg
fűz kapaszkodik kétségbeesetten
koronája már-már a vízre dőlt
felcsapó hullámok rázzák meg vékony gallyait.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Miért válogatna az élet?...

Miért válogatna az élet?
Lehetsz okos, vagy tisztelt
barom.
Ugyanott végzed, a
ravatalon.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 19. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Prolik suhannak…

Prolik suhannak, fő tahó
a vezér, új a gazdagok
virítanak, benyalnak
semmiért. Hiába új ez
a város förmedvénye,
indulatom megmarad
legyek az angyalok
földje, bánatom nem marad. Mindörökre.
Anyaföld.
Életem delén túl, mindig
te jutsz eszembe, te a
sírba ment, s maradtam utánad,
a sok éve haldöglő.
Van igazság a világon?
Gazság az bőven akad,
engem is sűrűn látogat a
kaszás. Nem is jogtalanul.
Én még vegetálok élni,
emléked örök marad.
Fáradt emlékek, homályba búvók,
már nem magyarázza meg senki,
az utódod vagyok!

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 18-19. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Rosszkedvű

Meghalva élni, nem
művészet, pocsék
dolog.
Koldustól is
kölcsönt kérni
szemét dolog.
Egy fillérem van,
a halálom, aki
a nyomorulttól
kölcsönt kér, nem a
barátom. Ne kérjen.
Adok Büszkeségem még
A régi = amíg én adok…
Kaphatok!

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 18. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Drága Krisztusom…

 
Drága Krisztusom,
miért hagyod a
benned hitt, és
hívő gyökerektől
eszméktől, láncoktól
elszakadt senki fiad,
arra a keresztre szögezze
magát? Neked ez jutott,
én érdemtelen vagyok
megváltónak lenni.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 17. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Annak a bizonyos „56”-nak az emlékére

Ahogy Petőfi mondta,
„Feltámadott a tenger.”
Az elnyomás, nyomor, gyilkosság
Tengere! Kilencmilló
magyar nézett
farkasszemet a sarló –
kalapács díszített vörös lobogóval!
Sokan elpusztulunk,
kit testileg-lelkileg
nyomorékká tettek…
De vagyunk! Magyarok!

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 17. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Az alá nem írt mondatok…

Az alá nem írt mondatok,
elhallgatott gondolatok,
feltették a kérdést.
Miért stagnál a készülődő,
küszködő demokrácia?
Amíg a T. Ház csahosai
abba hülyülnek bele, hogy
saját választókörzetükben
mi a gond. Mi lesz az
elszakított magyarsággal?
Mi lesz, az isten tudja
hanyadik földosztással, amit
már becsületesen tönkretett
a kommunista rablógazdálkodás?
Legyen olyan a T. Ház,
hogy kapaszkodjon egyes kijelölt
irányhoz. Amíg személy elleni
tyúkperek folynak a pluralizmus
védjegye alatt, addig csak
a napfelkeltét várhatjuk.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 16. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Elkerültünk már sokat…

 
Elkerültünk már sokat,
álmokat, feledést, szerelmet.
Vágyaink egybefolytak, és
mégis úgy hiszem néha,
mikor az álom nem látogat,
lehet, hogy mégsem
nyertünk többet, mint régen,
- mikor csak beszélgettünk –
s szőttünk ábrándokat.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 21. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Azt hittem régen elmúlt

Azt hittem régen elmúlt
a kimondatlanul őszinte bánat
ami régen elmúltnak tűnik.
Párnám alatt alszik és néha
szomorúan felébred. Rám pillant.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 21. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995):A városi csoda…

A városi csoda, mimóza nőtt
a fal tövén, s kinyílt minden
virág.
Hazug mesét súgnak a fák.
Házak, terek, kapualjak
magányos vándorok.
Elhagyott kapualjak,
feltámadunk a semmiből,
Ne írd le, mert írhatatlan.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Elmúlt az éj

 
Elmúlt az éj,
szememből kiment az álom.
Őt azért érzem,
Újra várom.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 22. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Mondd ki, ha mered…

Mondd ki, ha mered, mit nem tettél soha,
hülye az élet, általam ostoba
falak közé zárt ócska szoba.
Színes ringy-rongy, csiricsáré kacat
csúnyák meg szépek, szűzlány és cafat
Ringyó az élet, az erőszak kurvája,
barátja erősnek, gyenge mostohája.
Szűk ketrec ez, jól megépített
ravasz csapda, próbálj csak kitörni,
nem ismersz magadra.
Ha lelked kiszabadítod,
tested rab marad.
Becsuknak, kényszerbe bújsz,
s nevetve mutatnak rád
- igen, degenerált…

IM MEMORIAM VÁROSHÁZ UTCA
 … FŐSOROZÁS…
Pető Gábor 71. IX. 7.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 25. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Gyönyörű kék szem éjszakája…

Gyönyörű kék szem éjszakája,
legszebb emlékem reája,
tudom, hogy beteg vagyok,
és megdöglök,
az örök szerelem nem
kisördög…
Vágyakozni immár lehetetlen
dolog,
hogy együtt voltunk boldogok.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 25. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Fáradt lábam az utat kereste…

Fáradt lábam az utat kereste,
gyomrom üres volt, torkom száraz,
tegnap este.
Hozzád indultam valamikor, de
megállított az alkohol,
és néhány jó barát
tegnap este.
A mai virradat ködöt hozott,
sínek között botorkálok,
utat keresve.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 26. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Elkerültünk már sokat…

Elkerültünk már sokat,
álmokat, feledést, szerelmet.
Vágyaink egybefolytak, és
mégis úgy hiszen néha,
mikor az álom nem látogat,
lehet, hogy mégsem nyertünk
többet, mint régen
- mikor csak beszélgettünk –
s szőttünk ábrándokat.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 26. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Azt hittem régen elmúlt…

 
Azt hittem régen elmúlt
a kimondhatatlanul őszinte bánat
ami régen elmúltnak tűnik.
Párnám alatt alszik, és néha
szomorúan felébred. Rámpillant.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 26. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): What can do it, for your Love?

Anithing or nothing?
This is everibody else.
Otti te édes, Otti te drága,
nincs a földnek ilyen szép virága.
Ki rámhajoltál, s átkaroltál.
Boldogságunk határt nem ismerve,
talán a zsidók örülhettek így,
mikor alászállott a manna.
Mi boldogabbak voltunk.
Én nem feledem első ölelésed tündérem,
első szerelmem „Ottilia”!

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 27. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Szeretnék egyszer mindent áttekinteni…

 
Szeretnék egyszer mindent áttekinteni,
kikristályultan, tisztán, ragyogón.
Ahol nem üldöz zsarnok rendszer,
szabadnak hitt lumpen világ.
Ahol a strichelő kurva nem mondja:
Kopj le elvtárs! Itt urak szórakoznak!
A tegnapi urak, ma fenevadak –
Bár lenne mestervadász -, mint
Tell, vagy Robin Hood – aki félre
köpve mondaná: - Ez volt az utolsó
nyomorult.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 16. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Rothadó életem vegetál…

 
Rothadó életem vegetál,
szikrányi életem menteni próbálom,
de nem sírkeresztek áron.
A halál bekerít, van aki
várja, van aki tudja: nincs
tovább. Bolyongó életünkben
csak az a furcsa, egy
nyomorult tóvizet, néhány 
könnycsepp, pár hónap fekete
ruha, az élet megy tovább.
Meghalni, aludni, mindörökké…
Jó, bevett szakács.
De van akit Isten
arra teremtetet,
higgyen a Szent keresztnek,
leköpve a poklot, világot
teremben, a gyászvacsorán
a hulla részegek, sajnálkozók
lesznek elgondolkodók, kit is
gyászoltak, magukban a valót,
fel kezdik fogni a semmibe
markoló kéz igazságát.
Az élet örök körforgása nyitott
mindenki az örök ágyba.
Mert van világ más is.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Szerezz házat és gazdag feleséget…

Szerezz házat és gazdag feleséget,
telket, autót, aranyat, értéket
még boldog is lehetsz, boldogabb
mint én 
Itt a periférián.
Nem adok kölcsönt mert semmim sincs
egy rongyos farmer a barátom
- hogy szükségből? – ezt belátom.
Lázadó énem néha többet követel,
de józan eszem azt diktálja nem.
A periférián minden más,
ész, erkölcs, hit, és szomszéd locsogás.
Részegen jön haza a Bunkó Jankó,
de holnap kitanít miért volt fasiszta Franco.
Mezeipocokszerű sváb pofozza feleségét,
nem ismeri fel rejtett értékét,
utált ellenségét érje minden vád
ő már idejében lefektette a banyát.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 14-15. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Történet Zsu-nak

Volt egyszer egy tudod mi
azt hittük akárki
rájöttünk
nagy senki
aztán sétáltunk mosolyogva
és ott a sarokba
- titokban – 
megcsókoltalak.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 14. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Történet N-nek

 
Együtt ültünk az árokparton
lábunkat lógatva
- nihil –
mondtad te
nem voltál ostoba
aztán naplementét néztünk
és vártunk…
mégsem jött csoda.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 14. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Sodort, sodort az élet…

Sodort, sodort az élet
rájöttem
ajándék a kímélet.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Te mindig olyan bolondokat mondasz…

 
Te mindig olyan bolondokat mondasz,
érvelt szülőatyám, hallgatva a rádió
salátáját. Vegyesfelvágott, a bal fülön
Kossuth, a jobb fülön lapulj föld.
Én amit tudok, magamnak köszönhetem.
Semmi paraszt népfőiskola, gallicus,
és egyéb ilyen bacilus. Amennyiben
a tudásomra, műveltségemre kíváncsiak,
hozzanak össze a család által
vélt hős, okosokkal. Napnál korábban ébredett
fröcsögő szájú, tojásbólkelt
politikussal. Ők néznek szembe a
múlttal? Szerelmi vágynak fiatalok
voltak, s most megmagyarázzák
nekem, aki átélte, ki volt Lenin,m
és Stalin. Ők nem lengettek vörös
lobogót Ferihegyen, mikor a főtisztelt
csíkosnadrágos, a szorosan mellettem 
álló, angyalföldi szerelmem lakkcipőjét
széttaposta: Undor. Sajnos, akkor nem lehetett
belerúgni, akkora volt a készültség.
Én ugyan gyilkolni tudtam volna, de a
kislány visszafogott. Ez a moslék
söpredék kér tőlünk, öénzes, zenés
búcsúztatást? Mi fizessünk azért, mert
a Szovjetunió diszkriminált?
Soha! Amit főzött a csőcselék,
falja fel, aztán pukkadjon meg
tőle. Magyar mártírok sírjai
díszítik a tajgát. 45 évig rabláncon
voltunk, hóhérok fizessetek!
Érzelmileg olyanok vagytok, mint a
veszett kutya, ki sintérre vár.
Öljétek egymást otthon, Debrecen
után Murmansz, nem klíma változás?
Nagyon népszerű hely Kola
félsziget. Onnan figyelni lehet a Baltikumot.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 13. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Szatíra a szatírához ciklus

 
Amikor én még kopasz voltam…
(Jámbor Sándor verse)
Néha napján ha megszáll a révület
eszembe jut gyermekkorom
midőn kopasz voltam, mint egy ülep.
Ám hajam kicsapott medréből
eltakarva szemet és fület
zsíros, büdös tincsekből
formálva torz fürtöket

- Maslit bele! – ordít apám
- Maslit – mert nem tűrhetem!
S én kötök bele piros maslit
„Jámboran” meghajtván fejem.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 10. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Tudom sohasem vártál…

Tudom sohasem vártál.
Szívem mélyén mindig vártalak.
Könnyeim befelé folytak,
mikor azt mondták
rongy alak.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 10. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Régmúlt nyarak…

 
Régmúlt nyarak, eltűnt idők
felhőtlen gyermekkorom
szorít, feszít a fájdalom,
mert jól tudom végem;
többé sohasem lehetek
tisztaszívű, ártatlan gyermek.
De ha szemedbe nézek
- zöldje megremeg –
s a homályon átdereng
a múlt, homályba bukó talány
szőke kisfiú, és barnahajú lány.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 10. old. – Bp., 2003.)

Pető Gábor (1952-1995): Köztetek élek…

 
Köztetek élek, de távol tőletek
elmentek mellettem, rám se nézzetek.
Az ész elvesztette az értelem fonalát
s valami rég motoszkál
itt benn a fejemben.
Dúl káosz, pokoli zűrzavar
őrjít éjjel és nappal felkavar.
Szeretek és gyűlölök szenvedéllyel.
De ha az idők sóhaját érzem,
por leszek és elveszek a kéjben.

(Forrás: Pető Gábor: Nekem csak bánatvirág nyílott 9. old. – Bp., 2003.)

A költői műfajok és magyar művelőik

1. §. A költő műfajok felosztása

    A költői művek közt a nyelvbeli előadás általános formáit vevén az elosztás alapjául,, négy főfajt különböztetünk meg, ú. m. az ELBESZÉLŐ, LEÍRÓ, LÍRAI ÉS DRÁMAI KÖLTÉSZETET. Az elbeszélő és leíró (együttvéve epikai vagy külvilági) költészet elnevezését ELBESZÉLŐ, illetőleg LEÍRÓ alakjáról veszi; a lírai (belvilági) költészet, mely érzelmeket s gondolatokat fejez ki, tág értelemben véve elmélkedő természetű; a drámai költészetet végre, mely jelenben lefolyó cselekvényt tüntet fel, a beszélgető előadási forma jellemzi. A BESZÉD- ÉS LEVÉLALAK – bár egyes költeményekben szintén előfordul –, egész költészeti fajoknak nem szolgál alapul.

1. Epikai költészet

2. §. Rege, monda, népmese

    Az epikai költészet ős forrásául a REGÉK, MONDÁK és NÉPMESÉK tekinthetők, melyek mind népies eredetűek; s egyrészt már magokban véve mint nagybecsű költői művek tűnnek fel, másrészt a műköltészetnek megbecsülhetetlen anyagot szolgáltatnia.
    A REGE szoros összefüggésben van a nép vallásos hitével s lényegét a csodás elem képezi. Fajai a HITREGE vagy MÍTOSZ,a LEGENDA és a TÜNDÉRREGE. A HITREGE az ősi pogány vallásból ered, míg a LEGENDA főleg a keresztény egyház hagyományain alapul. A TÜNDÉRREGE a legkülönfélébb vallási s fantasztikus elemek vegyülékéből származik.
    A MONDA fő jellemvonása az, hogy mindig a történeti valónak színében tűnik fel s történeti személyekhez, eseményekhez s emlékekhez vagy természeti jelenségekhez kapcsolódik. A mondában is gyakran található csodás elem, s így egyes mondák regéknek is nevezhetők.
    A NÉPMESE egyenes ellentéte a mondának, amennyiben a nép „mese” alatt éppen a valónak színét nélkülöző, költött események elbeszélését érti. Regés vagy csodás színezetű lehet a népmese is, de sok népmesében a csodás elem teljesen hiányzik.
    Az olvasmányok közt HITREGÉK: „Demeter keserve”, „Ikarus és Daedalus” (II. oszt. Olv. k.), „Medusa, Orpheus és Eurydike (IV. oszt. Olv. k.), TÜNDÉRREGÉK:  »Az almafa-ágról«, »Az angyal«, »A nefelejts« (I. oszt.), »Egy anya története«, »Virágálmak« (II.oszt.), »Virágrege«, »Havasi rózsa« (IV. oszt.). LEGENDA: »Szent László« (IV. oszt.), MONDÁK: »Kolczvár«, »A hún és magyar nép eredete«, »A fehér ló mondája« (I. oszt.), »Mátyás a szántó« (II. oszt.), »Krisztus és a madarak« (III. oszt.), »Mátyás király«, »A szakállas farkas«, »Hatvani« (IV. oszt.). NÉPMESÉK: »A kisködmön«, »A kóró és a kis madár«, »Az elátkozott királykisasszony« (I. oszt.), »A kívánságok«, »A kaczor király«, »Igazság és hamisság« (II. oszt.), »A farkastanya«, A béka komája” (IV. oszt.).

3. §. Hősköltemény, költői elbeszélés

    Összefüggő mondáknak egy egésszé való egybeolvasztásából támad a hősköltemény vagy éposz, mely tehát szintén népies eredetű, s a legrégibb époszok általában NÉPEPOSZOK.
    A nép mondáiból szerkesztett tulajdonképpeni nép- vagy naiv EPOSZON kívül vannak MŰEPOSZOK is, melyek egyes költők önálló művei s vagy a mondákból, vagy a történetből vett küzdelmeket tüntetnek fel művészi egészben.
    Az eposzban, főképp ha tárgya mondákból van véve, rendszerint magasabb hatalmak is szerepelnek,mint a küzdő felek, kiváltképp pedig mint az eposz hőse sorsának intézői.
    Nagyobb eposzokat ÉNEKEK-re szoktak osztani.
    A nagy nemzeti HŐSKÖLTEMÉNYEK-en vagy EPOPOEÁK-on kívül vannak az eposznak mellékfajai is, mint a VALLÁSI-, IDILLI-, VÍG- ÉS ÁLLATEPOSZ; sőt tágabb értelemben az eposz fogalma alá foglalhatók az olyan KÖLTŐI ELBESZÉLÉSEK is, (pl. Toldi), melyek mondai vagy történeti tárgyuk, tárgyias előadásuk, nemkülönben versalakuknál fogva a tulajdonképpeni eposzokhoz hasonlítanak. Vannak azonban olyan költői elbeszélések is, melyek tárgy és előadás tekintetében közelebb állanak a regény- és beszélyhez s versalakjok is többnyire különbözik a hősköltemény külalakjától. („Katalin” Aranytól, „Szép Ilonka” Vörösmartytól.)
    Olyan verses elbeszélést, mely az életből vett egyszerű jelenetet vagy eseményt tüntet fel, GENREKÉP-nek nevezünk. Ilyen az olvasmányok közt: „A szegény asszony könyve” (IV. oszt.). KÖLTŐI ELBESZÉLÉS: „A fülemüle” (IV. oszt.).

4. §. A hősköltemény versalakja

    A hősköltemények egyik legkedveltebb versalakja a görög eredetű hexameter, vagy hősi hatos.

    Péld. Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Vörösmarty.

    Magyar hőskölteményeink közül sok ALEXANDRINUS-ban is van írva (l. III. oszt. Olvasókönyv 35. §.), melyet, ha négy-négy sora rímez ZRINYI VERS-NEK nevezünk.

Péld. Csudául mi halljuk nagy vitézségedet,
Mindnyájunk, urunk is, az te vagy híredet
Szereti hallani cselekedetedet
Szeret magad is ha nem is hitedet.
Zrinyi.

    Az olasz OTTAVA vagy STANCA szintén előfordul mint egyes hősköltemények versalakja; újabban inkább költői elbeszélésekben alkalmazzák. Az octava áll nyolc (teljes és toldott) jambusi sorból következő rímképlettel: ab ab ab cc.

Künn a zavarban küzdő szenvedélyek
Gyújtják szívünk magas czélokra más
Bizonytalan tárgyért hevül a lélek,
a forró képzelet csapongva jár
S míg szunnyadoznak a magasb tökélyek,
A lángerő tisztább formára vár,
A föld határain túlszállong az elme
S ábrándvilágba kél öröm s gyötrelme.
Kisfaludy K.

5. §. Magyar eposzirodalom

    Valódi népeposzt (mint a Homer-féle „Ilias” és „Odyssea” a magyar irodalom nem bír felmutatni; a műeposz terén azonban vetekedhetik nagyobb nemzetek irodalmával is.
    Eposz-irodalmunkban három korszakot lehet megkülönböztetni, melyek megalapítói ZRINYI MIKLÓS, VÖRÖSMARTY MIHÁLY és ARANY JÁNOS.
    Írtak már Zrinyi előtt is a 16-dikszázadban számos elbeszélő költeményt (TINÓDI SEBESTYÉN históriás énekei, GYERGYEI ALBERT Históriája egy Argirus nevű királyfiról”, ILOSVAY PÉTER  Toldija stb.); de sem valódi hősköltemény, sem általában maradandóbb becsű mű nincs közöttük.
    Nem sokkal magasabb fokon állanak azon eposzok sem, melyek a múlt század végén a népies irány egyes művelőitől eredtek, mint PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM „Hunniás”-a és „Rudolfiás”-a. Jelentékenyebb, s korukra nagyobb hatást gyakoroltak GVADÁNYI JÓZSEF „Egy falusi nótárius budai utazása” című verses regénye és CSOKONAY „Dorottyá”-ja (Víg eposz).

6. §. Zrinyi Miklós

    ZRINYI MIKLÓS (1617-1664) kiválólag hadi nevelésben részesült, de az általánosabb szellemi míveltség tekintetében is kora legkiválóbb férfiai közé tartozott. Hat nyelvet tudott s csáktornyai várát gazdag könyv- és régiségtár ékesítette.
    A hadi pályán főképp a törökök elleni harcokban tüntette ki magát, úgy, hogy híre nemcsak a hazában, hanem külföldön is mindinkább elterjedt, s ő mind nevezetesebb s előkelőbb állást foglalt el az országban. 1647-ben Horvátország bánja lett, mely méltóságot ősei már száz évnél tovább viseltek volt. Voltak azonban ellenségei is. Ezek közt főképp Montecuccoli a császári hadak fővezére, minduntalan fondorkodott ellene, úgyhogy Zrinyi végre megunván gyűlölködéseit, csáktornyai várába vonult. Halálát vadászat alkalmával egy vadkan okozta.
    Művei prózaiak és költőiek. Előbbiek általában hadtudományiak, utóbbiak pedig, melyek „Adriai tenger Sirenája gróf Zrinyi Miklós” cím alatt jelentek meg, néhány kisebb költeményből s a „Szigeti veszedelem” (Obsidio Szigetiana) című hőskölteményből állanak.
    A Zrinyiász, melyben a szigetvári hős van dicsőítve, eposzirodalmunk legkiválóbb termékei közé tartozik. Virgilius „Aeneis”-ének, főleg pedig Torquato Tasso „Megszabadított Jeruzsálem”-jának hatása észrevehető ugyan rajta, de azért éppen nem tekinthető egyszerű utánzatnak. Kiválóbb jelességei a gazdag, érdekes mese, az ügyes szerkezet s a találó jellemzés; verselése azonban nagyon pongyola és fogyatékos.
    Zrinyi követői között legkiválóbb GYÖNGYÖSI ISTVÁN (1620-1704), kinek különösen „Marssal társalkodó Murányi Venus” című műve főképp szép nyelve s ügyes verselése miatt számos évtizeden át nagy népszerűségnek örvendett.

7. §. Vörösmarty Mihály

    VÖRÖSMARTY MIHÁLY született 1800-ban Puszta-Nyéken Fejér-megyében. Ügyvédi pályára készült, melyet azonban csakhamar az íróival cserélt fel, főképp azon siker következtében, melyet 1825-ben megjelent „Zalán futása” című hőskölteménye aratott.
    Még több kisebb-nagyobb eposzt írt azután kevés év lefolyása alatt, mint: „Cserhalom”, „Eger”, „Széplak”, „Délsziget”, „Tündérvölgy”, „A két szomszédvár”; s emellett a líra terén is elsőrangú költőink közé küzdötte fel magát, sőt a drámaírásban is nagy – bár kevésbé sikeres – tevékenységet fejtett ki. (Salamon király – A bujdosók, Áldozat, Maróth bán, Vérnász, Csongor és Tünde stb.)
    A forradalmi zavarok alatt Vörösmarty eleinte mint az almási kerület képviselője szolgált a közügyeknek,később pedig a kegyelmi főtörvényszék közbírájává nevezték ki. A béke helyreállta után egy ideig visszavonultan élt Baracskán, majd Nyéken gazdálkodással és Shakespeare színműveinek fordításával töltve idejét, 1855-ben megrongált egészségének helyreállítása végett ismét Pestre költözött, hol még az év őszén meghalt.
    Vörösmarty epikai műveiben a tárgy tisztán nemzeti, s inkább történeti, mint mondai, nyelvök ragyogó, emelkedett, s versalakjok majdnem kizárólag a hexameter.
    Hasonló szellemű és irányú hőskölteményeket írtak még: HORVÁTH ENDRE (Árpád) és CZUCZOR GERGELY (1800-1866) (Augsburgi ütközet, Az aradi gyűlés, Botond), mely utóbbi a lírai költők között is kiválóbb helyet foglal el.

8. §. Arany János

    ARANY JÁNOS született 1817-ben Nagy-Szalontán Bihar-megyében, s tanulmányait Debrecenben végezte. Neve 1845-ben tűnt fel először az irodalomban, midőn „ELVESZETT ALKOTMÁNY” című víg eposzával pályadíjat nyert a Kisfaludy-Társaságtól, költői hírét azonban főképp „TOLDI” (1847) alapította meg. Mikor Toldi pályadíjat nyert, Arany Nagy-Szalontán szerény jegyzői állást foglalt el; az ötvenes években azonban már a nagykőrösi fiúgimnáziumban mint a magyar- és latin nyelv tanára működött. – l1860-ban a fővárosba költözvén, előbb a Kisfaludy-társaság igazgatójává, majd a Tudományos Akadémia főtitkárává választották meg, mely állásban egészen haláláig (1882) megmaradt, becses műveivel a legújabb időkig gazdagítva irodalmunkat.
    Arany János epikai műveinek tárgyát legnagyobb részt a nemzeti hősmondákból meríti, s előadásában a klasszikus irányt népiessel, a hexametereket páros rímű alexandriai sorokkal cserélte fel. Két víg eposzán (Elveszett alkotmány, A nagyidai cigányok) kívül valódi hősköltemény epikai művei között még: „Buda halála”, mely azonban csak első része egy tervezett nagyobb hőskölteménynek; többi nagyobb elbeszélő művei (Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje, Murány ostroma) inkább csak az elbeszélés módjára nézve hasonlítanak a hőskölteményhez.
    Kisebb elbeszélő művei között főképp BALLADÁI jelesek (Mátyás anyja, V. László, Szibinyáni Jank, Ágnes asszony, Szondi két apródja, Tetemre hívás stb.); mint lírai költő szintén maradandó becsű műveket hagyott hátra nemzetének.
    Arany követőjének a hősköltemény terén eddig csak SZÁSZ KÁROLY mutatta be magát „Álmos” című hőskölteményével; a költői elbeszélésben több inkább vagy kevésbé önálló követőre talált.

9. §. Regény és beszély (novella)

    A regény és beszély az újabbkor szüleményei, s kizárólag a műköltészet termékei. Főbb sajátságaikban teljesen megegyeznek egymással, csakhogy a beszély rövidebb s így kisebb körre terjed ki, mint a regény.
    Tárgyát mindkettő polgárosultabb, fejlettebb társadalmi viszonyokból veszi, s a fő érdeket bennök nem nagyobb tömegek, vagy egész nemzetek sorsa képezi (mint az eposzban), hanem inkább személyeinek magán viszonyaihoz s lelki életéhöz fűződik. Előadások nem oly tárgyias, mint a hőskölteményé, s külalakjok mindig próza.
    A regény és a beszély meséje rendesen költött, csak újabb időben keletkeztek TÖRTÉNETI REGÉNYEK és BESZÉLYEK. Azonban ezek is inkább csak a hű korfestés által törekesznek a való feltüntetésére; személyeik nem is mindig történetiek, s ha azok is, sorsuk s cselekedeteik festésében való és költészet nagyon is vegyítve van.
    A beszéllyel rokon a RAJZ, vagy ÉLETKÉP, mely tőle egyszerűbb meséje és szerkezete által különbözik.
    Az olvasmányok közt BESZÉLYEK: Egy kopott naplóból (II. oszt.). Berzsenyi, mint kérő. A népdalok hőse (IV. oszt.). RAJZOK: A kis csizmák, Bene Anna tartozása. (I. oszt.) A „Királyné szoknyája” (II. oszt.) Az első magyar komikus (IV. oszt.)

10. §. Magyar regény- és beszély-irodalom

    Regény- és beszélyirodalmunk a legújabb kor terméke. Kiválóbb íróin e téren JÓSIKA MIKLÓS, EÖTVÖS JÓZSEF és KEMÉNY ZSIGMOND bárók, - legújabban pedig JÓKAI MÓR.
    JÓSIKA MIKLÓS br. (1794-1865) rendkívül termékeny író s regényirodalmunk tulajdonképpeni megalapítója. Leginkább történeti regényeket írt, melyek közt az első, s legsikerültebb regényeinek egyike ABAFI; kedveltebb művei még: „Zrinyi, a költő”, „A csehek Magyarországon”, „Az utolsó Báthory” stb.
    A forradalomban való részvéte következtében számos hazafival együtt őt is száműzték. Első regénye, melyet száműzetésében írt „Eszter” volt, s következő regényeit mind „Eszter szerzője” név alatt adta ki.
    EÖTVÖS JÓZSEF br. (1813-1871) mint író és politikus egyaránt kora legkiválóbb férfiai közé tartozik: „A karthausi", »A falu jegyzője«, »Magyarország 1514-ben«, »A nővérek« című regényei s »Elbeszélések« címen megjelent novellái szépirodalmunk legtartalmasabb termékei közt foglalnak helyeŧ; politikai művei közül pedig »A XIX. század uralkodó eszméi« című nagy munkája méltán világhírű. Politikai pályáját áldásosan futotta meg, s két ízben volt kultuszminiszter (1848-ban és 1867-71). Egy ideig mint a Tud. Akadémia s a Kisfaludy-társaság elnöke működött. Írt kisebb költeményeket is, melyek gyengéd, nemes érzésről tanúskodnak.
    KEMÉNY ZSIGMOND br. (1816-1875) a történeti regény legalaposabb mívelője irodalmunkban, kor- és jellemfestés tekintetében különösen kitűnő. Regényein kívül („Gyulai Pál”, „Zord idők”, „A rajongók”, „Férj és nő”) írt több beszélyt, tanulmányt és számos publicisztikai munkát.Több éven át egyik legtekintélyesebb politikai lapunknak, a „Pesti Napló”-nak szerkesztője volt.
    JÓKAI MÓR született 1825-ben Rév-Komáromban. Rendkívüli költői tehetsége s páratlan termékenysége által nemcsak a magyar irodalomnak vált egyik fő büszkeségévé, hanem neve a haza határain túl is ismeretessé lett, s alig van művelt nyelv, melyen egyik vagy másik művét olvasni nem lehetne.
    Művei több száz kötetet tesznek, melyek közt regényei s tömérdek kisebb-nagyobb beszélyei a legbecsesebbek. Írt azonkívül számos politikai (főképp humoros) költeményt s néhány színművet is, s mint újabb alkotmányos életünk egyik buzgó harcosa, politikai kérdések megvitatásában is folytonosan élénk részt vesz.
    Kitűnőbb regényei: „Egy magyar nábob”, „Kárpáthy Zoltán”, „Az új földesúr”, „Fekete gyémántok”, „Szabadság a hó alatt”, Enyém, tied, övé”, „A névtelen vár”, „A kőszívű ember fiai” stb. stb.
    Ismertebb regény- és beszélyíróink még KÚTHY LAJOS, VAS GEREBEN (Radakovics), PÁLFI ALBERT, DEGRÉ ALAJOS, GYULAI PÁL, TOLNAI LAJOS, BENICZKY BAJZA LENKE stb.

11. §. Románc, ballada, példázat

    A románc, ballada és példázat olyan elbeszélő költemények, melyekben az elbeszélés lírai, azaz érzelmi vagy gondolati elemekkel egyesül.
    A ROMÁNC egyszerű elbeszélés dallamos formában, melyen általában csendes, szelíd hangulat vonul át. A BALLADA gyakran szintén dalszerű, de több benne a drámaiság (gyors folyás, élnék beszélgetések) mint a románcban, s tárgya rendesen komolyabb, meghatóbb.
    A PÉLDÁZAT valamely erkölcsi vagy tapasztalati eszme kifejezésére szolgál. Fajai: a MESE (aesopusi), melyben többnyire állatok szerepelnek, mint emberi tulajdonságok képviselői; a PÉLDABESZÉD (parabola), mely tárgyát az emberi életből meríti, a REGEPÉLDÁZAT (paramythia), hol a szerepelő személyek emberfeletti lények s az ALLEGÓRIA, mely valamely gondolatot összefüggő képekben tüntet fel.
    ROMÁNCOKKAL s BALLADÁKKAL a magyar irodalomban csak a múlt század vége óta találkozunk; eleinte csak elvétve. KÖLCSEY FERENC és KISFALUDY KÁROLY óta sűrűbben .Mint főképp balladaköltők kitűntek még VÖRÖSMARTY MIHÁLY, CZUCZOR GERGELY, GARAY JÁNOS 81812-1853) – mindenek felett pedig ARANY JÁNOS. Népballadáink közt legkiválóbbak az Ó-SZÉKELY és KURUCZ BALLADÁK. – A PÉLDÁZATOK különböző fajaiban leginklább FÁY ANDRÁS (1786-1864) jeleskedett, ki regény- és beszélyirodalmunkban szintén mint az úttörők egyike működött.
    Az olvasmányok közt ROMÁNCOK: „A füstbe ment terv”, „Két vándor” (I. oszt.). „A gyermek álmai”, „Alugyál kis fiam” (II. oszt.). „A megfagyott gyermek” (III. oszt.). „Temetés”, „A magyar költő”, „Hadnagy uram” (IV. oszt.). BALLADÁK: „A lengyel anya”, „Ulászló” (II. oszt.). „Mátyás anyja”, „Éji látogatás” (III. oszt.). „Hunyadi”, „A legszebb ének”, „Szondi két apródja”, „Kőmíves Kelemenné”, „A szegény vándorlólegényről”, „Harmincz pénz” (IV. oszt.). MESÉK: „A hiú szarvas”, „A völgy és a hegy” (I. oszt.). „A szikla és a fűmag”, „A furulya” (II. oszt.). „Az asztalos és inasa”, „A csikó és anyja”, „A szilvafa és a hernyók” (IV. oszt.). PÉLDABESZÉDEK: „A gonoszságot a fa is elárulja” (I. oszt.). „A gondviselés útja” (II. oszt.). „A három gyűrű” (IV. oszt.). REGEPÉLDÁZAT: „Az érdem” (IV: oszt.). ALLEGÓRIÁK: „A gyermek és a szivárvány” (III. oszt.). „Az árvízi hajós”, „A koszorú”, „Terebélyes nagy fa” (IV. oszt.).

12. §. Költői leírás, idill

    A leíró költészet legáltalánosabb faja a KÖLTŐI LEÍRÁS, melynek tárgya minden lehet, minek élénk feltüntetése az olvasóban valamely hangulatot ébreszthet. Szűkebb körű az IDILL, mely a természethez közelálló egyszerű emberek életéből tüntet fel valamely vonzó képet, s eredetileg pásztori költemény volt.
    Szép leíró költeményeket találunk újabb költőink közül főlet PETŐFINÉL, TOMPÁNÁL és ARANYNÁL – köztük egyes idilleket is („Családi kör”, „Téli esték”).

2. Lírai költészet

13. §. Dal, óda, elégia

    A lírai költészet egyes fajaiban az érzelmi, másokban a gondolati elem a túlnyomó. (Érzelmi, értelmi líra) Az előbbiek közé tartozik a DAL, az ÓDA és az ELÉGIA, melyek együttvéve a szorosabb értelemben vett lírai költészetet képezik.
    A DAL az ember csendesebb, szelídebb érzelmeimnek zengzetes kifejezése. Számtalan fajra oszlik, melyek közt a két fő faj az EGYHÁZI és a VILÁGI DAL. A népköltészet is gazdag szebbnél szebb dalokban.
    Az ÓDA a daltól főképp magasabb fokú lelkesedés és gondolati fenség által különbözik, mely sajátságok a tulajdonkélppeni ódán kívül még kiváltképp a HIMNUSZBAN nyilatkoznak, melyben emelkedettebb vallásos érzelmek vannak kifejezve.
    A DITHYRAMB szilajabb, csapongóbb természete, a RAPSZÓDIA pedig szabadabb szerkezete és külalakja által különbözik az előbbiektől.
    Az ELÉGIA méla, merengő hangon azon érzelmeket zengi melyek az ember lelkében a múlt derült, vagy borús képeinek felidézése által támadnak.
    Az olvasmányok közt DALOK: „Szülőföldem szép határa”, „Matild dala” (I. oszt.). „Hazámhoz” (II. oszt.). „Enyhülés” (III. oszt.). „A rákosi szántó”, „Nyári estén”, „Himfy szerelmeiből”, „Beszélek távol ország”, „Szentelt hantok” (IV. oszt.). ÓDÁK: „A madár fiaihoz (III. oszt.). »A bujdosók«, »Fohászkodás«, »szózat«, »Közelítő tél«, »Himnusz«, »A vén cigány« (dithyramb), »Egy gondolat bánt engemet«, (rapszódia). ELÉGIÁK: »Zrinyi dala«, »Bucsuzás Kemensaljától«, »Mikes«, »Mohács« (IV. oszt.

14. §. Költői levél, epigramma, szatíra, tanköltemény

    A tágabb értelemben vett lírához tartoznak azon költemények is, melyekben a gondolati, értelmi elem a túlnyomó. Ilyenek a KÖLTŐI LEVÉL, az EPIGRAMMA, a SZATÍRA és a TANKÖLTEMÉNY.
    A KÖLTŐI LEVÉL a legkülönfélébb érzelmeket s gondolatokat fejezheti ki; gyakran tudományos kérdések szabadabb tárgyalására szolgál alapul, néha azonban csak verses formája s válogatottabb nyelve által különbözik a közönséges bizalmas vagy udvarias levelektől. (Levéltöredék, Levél egy elutazott barátom után.)
    Az EPIGRAMMA (eredetileg felirat) néhány sorban valamely találó, meglepő gondolatot fejez ki, majd inkább szépen, tetszetősen (görög epigramm), majd csípős gúnnyal vegyítve (római epigramm).
A SZATÍRA tréfás, enyelgő- vagy komoly, keserű hangon az emberi hibákat a ferdeségeket ostorozza, gyarló, nevetséges voltukat kíméletlenül kitárván. Legtulajdonképpenibb elemei ennél fogva a gúny, a túlzás és a torzítás (Boldog pestiek).
    A szatírához számítható a PARÓDIA is, melyben köznapi, kisszerű tartalom valamely komoly költemény alakjában van előadva (Az új magyar költő).
    A TANKÖLTEMÉNY tudományos, művészi vagy erkölcsi elveket ád elő élénk, tetszetős módon. („Az ember próbájá”-ból). Régebben kedvelt műfaj volt, újabb időben azonban a ritkább jelenségek közé tartozik.

15. §. Lírai versalakok

    A lírai költemények közül a DALT rendesen rövidebb rímes sorokban szokták írni. Kiválóbb dalformák a BALASSA- és HIMFI- vers s az olasz SZONETT.

1. A BALASSA-VERS kilenc sorú versszak, mely Balassa Bálinttól vette nevét. A két ütemű 6 és 7-tagú sorokban a rímképet: aab, ccb, ddb.

Péld. 
Vitézek, mi lehet
A széles föld felett
Szebb dolog a végeknél?
Holott kikeletkor
A sok szép madár szól,
Mellyel ember ugyan él,
Mező jó illatot,
Az ég szép harmatot
Ád, mely kedves mindennél.
Balassa B.

2. A HIMFY-VERS, melyben Kisfaludy Sándor „Himfy szerelmei”-t írta, áll tizenkét sorból. A teljes és csonka kétütemű sorok benne vegyest fordulnak elő; rímképlete a következő: ab, ab, cd, cd, ee, ff. (Példák az olvasmányok közt: „Kisfaludy Sándor Himfy szerelmeiből”).
    
3. A SZONETT tizennégy ötös (teljes és toldott) jambusi sorból áll. Nyolc első sorának rímképlete: abba, abba; a hat végső sorban a rímek különféleképpen oszolhatnak meg.

Péld.
Hallgatsz, csak sóhajtásid
lengenek,
csak néma köny csepeg bús arczaidra,
Esengve fordúlsz embertársaidra,
Hogy együttérzéssel könnyítsenek.

Nem ők, nem ők az érzéketlenek!
Hideg pillantást vetve kínaidra.
Miért vonúla köd szép napjaidra?
Mi bánt? Mit vesztél? Ők nem kérdenek.

El! Társat a bús nálok nem talál.
El! én felém! Szív szívhez szólhat itten:
Jer, öntsd ki bánatod nekem meghitten.

S ha hívedtől megfosztott a halál,
Jajgasd nevét, nevével költs fel engem,
S enyhülni fogsz, ha kínod visszaazengem.
Szemere P. (Echo)

    Az ÓDÁK közt a görög és római költőknél leggyakoribbak a SAPPHÓI, alcaeusi ÉS ASKLEPIADESI versszak, melyek nálunk is sok mívelőre találtak, főleg a múlt század végén és a jelen század elején.
1. A SAPPHÓI versszak áll három sapphói sorból és egy ADÓNISI-ból:

Péld.
Nagy nehézségű, repedett,lecsüggő
Szirteit zúgó szelek ostromolják,
S a tüzes villám ropogó haragja
Döngeti, rázza.
Virág Benedek

2. Az ALCAEUSI versszak két ALCAEUSI sorból, egy toldott négyes JAMBUSI sorból és egy aPINDARUSI DACTYLUSBÓL áll:

Péld.
Buzgón leomlom színed előtt, dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél
S hozzád közelb járúlhat, akkor
A mi után eped, ott eléri.
Berzsenyi

3. Az ASKLEPIADESI versszak szintén négysorú versalak.
    Három sorú ASKLEPIADESI sor, a negyedik pedig GLYKONi sor:

Péld.
Lassanként koszorún bimbaja elvirít,
Itt hágy szép tavaszom, még alig ízlelé
Nektárját ajakam, még alig illetém
Egy két zsenge virágait.
Berzsenyi

    Az ELÉGIA eredeti alakja a DISTICHON, vagyis a hexameter egyesítése pentameterrel.

Péld.
Él magyar, áll Buda még, a mult csak példa legyen most
S égve honért bizton nézzen előre szemünk.
Kisfaludy K.

    Az EPIGRAMMOT  is leginkább distichonokban írják.

16. §. A magyar líra

    A magyar líra mívelői közül első, ki a költő nevet megérdemli, BALASSA BÁLINT BÁRÓ (a XVI-dik század végén) ki verseiben az érzelmek igaz hangján ád kifejezést azon számtalan hatásnak, melyeknek viszontagságos életében oly gyakran ki volt téve.
    Utána egészen a múlt század végéig nincs lyrikusaink között egy sem, ki ővele szemben határozott emelkedést mutatna fel; a legutóbbi száz év azonban több oly tehetséggel ajándékozta meg irodalmunkat, melyek lírai költészetünket mindig magasabb fokra emelték s részben a külföld előtt is méltó elismerésben részesültek.
    A múlt század végén s a jelennek elején feltűnt lírikusaink között legkiválóbbak CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, KISFALUDY SÁNDOR, KAZINCZY FERENC,BERZSENYI DÁNIEL és KÖLCSEY FERENC, kik mellett különösen még KISS JÁNOS részesült kartársainak élénkebb elismerésében. Legújabb líránk két kimagasló vezéralakja TOMPA MIHÁLY és PETŐFI SÁNDOR, kiknek hatása (Aranyéval együtt) még a jelen kor követőinek nagy részén is észrevehető. Inkább, vagy kevésbé önálló követőik közül a jelentékenyebbek GYULAI PÁL, SZÁSZ KÁROLY, LÉVAY JÓZSEF, TÓTH KÁLMÁN és VAJDA JÁNOS; a többiről, kik jelenleg kisebb-nagyobb sikerrel küzdenek az elismerés koszorújáért, határozottabb ítéletet alkotni, a jövő feladata.

17. §. Csokonai Mihály

    CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY született 1773. Debrecenben. Tanult először szülővárosában, hol aztán egy ideig mint segédtanító működött; később tanulmányait Sáros-Patakon folytatta, majd Pozsonyba ment, hol az éppen megnyílt országgyűlés folyama alatt a „Diétai Magyar Múzsa” című hetilapot szerkesztette. Innen Komáromba költözött, hol megismerkedett VAJDA JÚLIÁVAL, kis LILLA néven számos versében dicsőített. Utóbb ismét tanári állást vállalt a csurgói gimnáziumban, innen azonban nemsokára betegen visszatért Debrecenbe, hol 1805-ben munkáinak rendezéses közben meghalt.
    Csokonai legnépszerűbb költőnk  a jelen század elején, versei formában s tartalomban változatosak, nyelvök tősgyökeres magyar. Lírai költeményein kívül említésre méltó még DOROTTYA című víg eposza, s néhány drámai kísérlet.

18. §. Kisfaludy Sándor

    KISFALUDY SÁNDOR született 1772-ben Sümegen Zala vármegyében. A katonai pályát választotta s egy ideig tagja volt a magy. Kir. testőrségnek. Mint katona sok helyem megordulván az országon belül és kívül, mindez nagy hatással volt költői tehetségének fejlődésére. Így Erdély meglátogatása szolgált neki az első serkentésül, hogy magyarul írjon (Franciaországban mint hadifogoly) mívelték ízlését, anélkül, hogy hazafiságát csökkentették volna. 1800-ban megválván a katonai pályától, nőül vette SZEGEDY ROZÁLIÁT, kit Liza néven annyiszor megénekelt, s ezentúl boldog családi körében töltötte életét. Meghalt 1844-ben.
    Kisfaludy Sándor legjelentékenyebb műve a „HIMFY SZERELMEI” című dalkoszorú két részben („Kesergő szerelem” és „Boldog szerelem”); írt továbbá költői elbeszéléseket is „Regék a magyar előidőből” cím alatt, s élemedettebb korában néhány színművet.

19. §. Kazinczy Ferenc

    KAZINCZY FERENC született 1759-ben a Bihar-megyei Ér-Semlyénben. Már 16 éves korában kiadta első irodalmi kísérletét („Magyarország földrajza”) s ettől fogva nem szűnt meg  küzdeni nemzeti irodalmunk felvirágoztatásáért.
    Miután több évig a közügyeknek szolgált volt, 1794-ben – mivel a Martinovics-féle forradalmi kátét leírta – börtönbe került, honnan csak hat évi raboskodás után szabadulhatott ki. 1801-ben zempléni birtokára, BÁNYÁCSKÁRA vonult (melyet Széphalomnak nevezett el) s ez időtől fogva még nagyobb tevékenységet fejtett ki főképp a nyelvújítás körül, mely mozgalomnak ő középpontja s éltető szelleme volt.
    Meghalt 1831-ben; 1859-ben a nemzet országszerte megünnepelte születésének százados évfordulóját.
    Kazinczy mint LÍRIKUS választékos szép nyelve által tűnik ki; kiváltképp jelesek „Tövisek és virágok” címen megjelent epigrammái. Fő jelentősége azonban nem eredeti irodalmi munkásságában rejlik, hanem egyrészt fáradhatatlan buzgalmában, melynél fogva korának majdnem minden tehetségesebb magyar írójával összeköttetésbe lépvén, nem szűnt meg őket serkenteni s buzdítani, - másrészt a legkülönfélébb műfajokra kiterjedő fordításaiban, melyek által a magyar nyelv és irány szépítését hathatósan előmozdította.

20. § Berzsenyi Dániel

    BERZSENYI DÁNIEL született 1776-ban Egyházas-Hetyén, Vas-vármegyében. Tanult Sopronban hol már akkor a Kis János által alapított „Magyar társaság” fennállott. Már tanuló korában kezdett verseket írogatni; azonban sokáig elrejtve tartotta műveit, míg kora kiválóbb íróival (Kis János, Kazinczy) megismerkedvén, azok költeményeinek kiadására buzdították. Életének legnagyobb részét anyai birtokán, Niklán (Somogy megyében) töltötte, idejét gazdálkodás és költői munkásság között osztva meg. Meghalt 1836-ban.
    Berzsenyi legmagasabb röptű ódaköltőnk. Legkiválóbb művei klasszikus alakú költeményei, melyeken szemmel látható a római remekek, főképp pedig Horatius hatása; egyes műveiben azonban a klasszikus szellem a magyar nemzeti érzelemmel szerencsésen párosul. Írt rímes verseket is.

21. §. Kölcsey Ferenc

    KÖLCSEY FERENC született 1790-ben Sző-Demeteren Közép-Szolnok megyében. Tanulmányait a debreceni főiskolán végezte, hol a görög és német remekírókat előszeretettel olvasgatta. Az írói pályára – amint maga írja – leginklább az okból lépett, mert csak az írók között talált őszinte, igazi barátokat. Többnyire elvonulan élt csekei birtokáln, csak életének vége felé kezdett a politikai ügyekben is élénkebb részt venni. Előbb a megyegyűléseken, később mint Szatmár-vármegye követe a pozsonyi országgyűlésen sok kitűnő beszédet tartott, melyek által csakhamar elsőrangú szónokaink körébe emelkedett. Meghalt 1838-ban.
    Kölcsey lírája inkább borongó, mint derült;egyes költeményeiben a hazafiúi fájdalom meghatóan van kifejezve. (Zrinyi dala, Himnusz)
    Nemcsak mint költő és szónok működött, hanem korának legkiválóbb kritikusai közé is tartozott; kritikai működése azonban (főleg Berzsenyi műveinek bírálata) sok keserűséget szerzett érzékeny szívének.

22. §. Petőfi Sándor

    PETŐFI SÁNDOR (családi nevén Petrovics) született 1823-ban Kis-Kőrösön. Tanult Kecskeméten, Aszódon, Selmecen, s két ízben Pápán. Utóbbi helyen megismerkedett Jókaival, kivel tartós barátságot kötött. Közben volt katona s több ízben színész, mely pálya iránt különös előszeretettel viseltetett. 1842-ben lépett fel először mint költő „A borozó” című költeménnyel az „Athenaeum”-ban; s kevéssel aztán Pestre költözvén, költői nevét mindig szélesebb körben tette ismeretessé és kedveltté, úgy hogy néhány év múlva a legnépszerűbb költővé lett. A szabadságharcban tollal és karddal egyaránt szolgálta a hazát s 1849-ben el is esett érte valószínűleg a segesvári csata alkalmával.
    Petőfi a szó legnemesebb értelmében igazi népköltő, kinek dalait a nép az ország minden részében énekli. Legnagyobb a lírában, de elbeszélő művei is tele vannak költői szépségekkel. Legsikerültebb köztük: „János vitéz”, melyben „Kukorica Jancsi” regényes kalandjai vannak elbeszélve.

23. §. Tompa Mihály

    TOMPA MIHÁLY született 1819-ben Rimaszombatban. Ügyvédi pályára készült, később azonban a lelkészi pályát választotta s élete végéig mint reform. Pap működött. Először Bejére hívták, azután a szabadságharc alatt mint tábori pap szolgált a magyar seregben. Utóbb Kelemérre, majd Hanvára került, hol 1868-ban hosszas szenvedés után meghalt.
    Tompa legmélyebb érzelmű, legtartalmasabb lírikusaink közé tartozik. Lírai költeményeken kívül írt számos regét (Virágregék), mondát s másféle kisebb-nagyobb elbeszélő költeményt. Egyházi beszédei közül is jelent meg néhány kötetnyi.

3. Drámai  költészet

24. §. A dráma és fajai

    A DRÁMA vagy SZÍNMŰ az epikai és lírai költészet egybeolvadását tüntetni fel. A mese, mely a drámai cselekvényben szemeink előtt lefolyik, az epikai elemet képezi benne, személyeinek beszélgetései pedig (amennyiben gondolataik s érzelmeik kifejezése), a lírait. Három fő faja a SZOMORÚMŰ (tragédia), a VÍGJÁTÉK (komédia) s a szoros értelemben vett DRÁMA.
    A szomorúmű komoly, békésen ki nem egyenlíthető küzdelmet állít elénk, mely a főszemély vagy hős teljes lelki megtörésével (bukás), s rendszerint egyszersmind testi halálával végződik. Hatása megindító, vagyis vegyülete a legmélyebb részvétnek s szánalomnak. Tárgya kiválóan történeti.
    A VÍGJÁTÉk kisebb összeütközéseken alapuló ártatlanabb természetű küzdelmeket tüntet fel, derült, szerencsés kimenetellel. Hatása ennélfogva felvidító s megnevettető. Tárgyát legnagyobb részt a jelen társadalmi életből meríti, de vannak történeti vígjátékok is.
    A SZOROS ÉRTELEMBEN VETT DRÁMA a szomorúmű és vígjáték közt foglal helyet. Cselekvénye komolyabb, mint a vígjátéké, de a jellemek benne nem oly merevek, s a küzdelmek nem oly kiegyenlíthetetlenek, mint a szomorú műben s így vége mindig békés, megnyugtató. Árgyára nézve lehet szintúgy történeti mint társadalmi.
    A dráma főfajain kívül megemlítendő még a NÉPSZÍNMŰ, mely tárgyát a népéletből veszi, s a BOHÓZAT, mely a vígjáték alsóbb rendű, durvább fajának tekinthető. Az említett fajok alá nem foglalható, drámai alakkal bíró műveket általában DRÁMAI KÖLTEMÉNYEKNEK szokták nevezni (Madách: Az ember tragédiája).

25. §. Magyar drámairodalom

    Magyar drámairodalomról csak a jelen században lehet szó. Megalapítójának KISFALUDY KÁROLY tekinthető, ki mellett főképp még KATONA JÓZSEF, mint a legkiválóbb magyar tragédia szerzője, és SZIGLIGETI EDE, mint legtermékenyebb drámaírónk érdemelnek említést.
    KISFALUDY KÁROLY – Sándor öccse – született 1788-ban Téten, Győr-megyében. Mint bátyja, ő is a katonai pályára lépett s a század elején az olasz hadjáratban mint zászlótartó vett részt. A katonai szolgálatból kilépvén, atyjával meghasonlott, s így magára hagyatván, több évig bolyongott a külföldön arckép- és szelencefestéssel tartva fenn magát. Visszatérvén a hazába, a fővárosban telepedett meg, s irodalmi munkássága után lassanként biztos állást s mindig általánosabban tisztelt nevet vívott ki magának. Meghalt 1830-ban.
    Kisfaludy Károly számos színművel gazdagítá a magyar irodalmat, melyek közt különösen vígjátékai (Csalódások, A kérők, a Pártütők stb.) több évtizeden át mulattatták a magyar közönséget. Írt lírai s elbeszélő műveket is versben, prózában egyaránt, s emellett több évig az AURORA című zsebkönyv szerkesztésével is szolgálta az irodalmat.
    KATONA JÓZSEF született 1792-ben Kecskeméten. Jogi pályára készült, de sokáig ingadozott közte és a színészi pálya között, melyen több évig inkább színműírói, mint színészi minőségben kisebb sikereket aratott. Végre 1820-ban hivatalt vállalt szülővárosában s ez időtől fogva hivatalos teendői mellett főképp történeti kutatásokkal töltötte idejét. Meghalt 1830-ban.
    Katona színész korában több színművet írt, s dolgozott át főleg németből, maradandó nevet azonban csak „Bánk bán” című tragédiája biztosított számára. Ennek sikerei is a Katona halála utáni időbe esnek, a költő maga nem élvezhette.
    SZIGLIGETI EDE (családi néven Szathmáry József) született 1814-ben Nagyvárad-Olasziba. A mérnöki pályára képesítő tanulmányokat végezte, de a magyar színészettel megismerkedvén, 1834-ben a budai színésztérsasághoz csatlakozott. Azért atyja annyira megharagudott rája, hogy családi nevének viselésétől eltiltotta.
    A színészi pálya nem szerzett Szigligeti számára babérokat, de annál többet a drámaírói, melynek terén oly rendkívüli tevékenységet fejtett ki, hogy különféle fajú drámáinak száma jóval meghaladja a százat. Legtöbb érdeme van a magyar népszínmű körül, melynek ő a megteremtője („Nagyapó”, „A csikós”, „Két pisztoly”, „Szökött katona”, „A cigány” stb.) Meghalt 1878-ban, mint a Nemzeti Színház igazgatója.
    Újabb drámaíróink között a legtermékenyebb CSÍKY GERGELY, ki főképp társadalmi drámáival aratott nagyobb sikereket. (A proletárok, Cifra nyomorúság, A Stomfay család, Bozóthy Márta stb.) Ismeretesebb dráma-íróink még RÁKOSSY JENŐ (Aesopus, A krakkói barátok, Ida, Királynék harca.) DÓCZY LAJOS (Csók, Utolsó szerelem, Szécsy Mária, Vegyes párok), s a társadalmi vígjáték terén BERCZIK ÁRPÁD.
    Sikerültebb népszínműveket írtak (Szigligetin kívül) SZIGETI JÓZSEF, TÓTH EDE (Falu rossza, Kintornás család), és CSEPREGI FERENC (Sárga csikó, Piros bugyelláris).

26. §. A magyar költészet fejlődése

    A pogánykor költészetéből semmi sem maradván fenn, jelleméről nem lehet határozott tudomásunk? Azonban feltehető, hogy a népszellem eredeti nyilatkozata volt, menten minden idegen befolyástól.
    A kereszténység elterjedése módosítólag hatott a magyar költészet szellemére, formájára egyaránt, mely hatás általában termékenyítőnek mondható. A reformációig számos legendát és vallásos éneket termelt költészetünk, azonkívül keletkezett sok históriai ének is; de termékeiből kevés maradt fenn az u tókor számára s jelentékenyebb költőt vagy maradandó becsű művet e korszak még nem mutathat fel.
    Csak a XVI-dik században kezd irodalmunk általában s vele költészetünk is élénkebben felpezsdülni. Ez időtől fogva elbeszélő és lírai költészet egyaránt folyton talált művelőkre, kik közt a múlt század utolsó negyedéig nem egy tehetségesebb énekes nevét őrzi meg költészetünk története (a lírában BALASSA BÁLINT, SZENCZY MOLNÁR ALBERT, FALUDI FERENC stb., - az epikai költészetben ZRINYI, GYÖNGYÖSI), csak a dráma mezeje marad a legújabb időkig majdnem teljesen parlagon.
    Régibb költőink közül egyesek inkább a népköltészet, mások a görög-római és olasz irodalom hatása alatt írták munkáikat; határozott elveken alapuló költői iskolák azonban csak 1772. óta keletkeztek, mely évvel kezdődik a magyar irodalom legújabb korszaka.
    Néhány évtizedig különösen három költői iskola versenyez egymással, ú. m. a francia (BESSENYEI GYÖRGY, ORCZY LŐRINC, ÁNYOS PÁL); a klasszikus (BARÓTI SZABÓ DÁVID, RAJNIS JÓZSEF, RÉVAY MIKLÓS) és a népies iskola (DUGONICS ANDRÁS, GVADÁNYI JÓZSEF gróf, PÁLÓCZY HORVÁTH ÁDÁM); később főképp a német költészet hatása látszik költőink nagy részén (KAZINCZY, KÖLCSEY, némileg BERZSENYI); míg a nemzeti szellem és a magyar népköltészet befolyása alatt mindig eredetibb s önállóbb tehetségek tűnnek fel a valódi magyar műköltészetet teremtenek (PETŐFI, ARANY, TOMPA s úttörők: KISFALUDY KÁROLY és VÖRÖSMARTY).
    Magasabb fejlődést különösen lírai és elbeszélő költészetünk mutat fel; drámánk még mindig túlnyomólag idegen (főképp francia) befolyás alatt áll.

    A  próza-irodalom  áttekintése

27. §. Szónoki próza

    A magyar szónoki próza megalapítója PÁZMÁNY PÉTER (1570-1637), kit kortársai magyar Cicero-nak neveztek. Nagyváradon református nemes szülőktől született, de már fiatal korában áttért a róm. kath. egyházba s 1587-ben jezsuitává lett. Egyháza érdekében sokat fáradozván s nagy érdemeket szerezvén magának, felmentetett szerzetesi fogadalmaitól s túróci préposttá,majd esztergomi érsekké neveztetett ki. Huszonegy magyar művet írt, melyek közt legterjedelmesebb a „Hodegus”, igazságra vezérlő kalauz; továbbá prédikációi és fordítása Kempis Tamás könyvének Krisztus követéséről.
    Újabb időben főképp a politikai szónoklat indult nagyobb virágzásnak. Politikai szónokaink között kiválóbbak: FELSŐBÜKI NAGY PÁL, a két WESSELÉNYI MIKÓS, SZÉCHENY ISTVÁN, KOSSUTH LAJOS, DEÁK FERENC, EÖTVÖS JÓZSEF stb. KÖLCSEY FERENC a szónoklat különféle nemeiben jeleskedett.

28. §. Türténetírás, bölcselet

    Magyar történetírásunk leginkálbb hazai történetünket teszi kutatása tárgyául. A régi történetírók közül említésre méltó HELTAI GÁSPÁR, a XVI-dik században, ki a magyarok történetét a mohácsi vészig írta meg és CSEREY MIHÁLY, kitől Erdély históriáját bírjuk 1661-1701-ig. Újabb történetíróink közül a jelesebbek SZALAY LÁSZLÓ („Magyarország története”), HORVÁTH MIHÁLY („Magyaország története”, „25 év Magyarország történetéből”, „A magyar szabadságharc története” stb.) TELEKI JÓZSEF gróf („A Hunyadiak kora”), SALAMON FERENC („Magyarország a törökhódítás alatt”, „Első Zrinyiek”), FRAKNÓI VILMOS, SZABÓ KÁROLY stb. A magyar irodalom-történet legkiválóbb művelői TOLDY FERENC, GYULAI PÁL és BEÖTHY ZSOLT.
    Magyar nyelven írt bölcseleti munkát már a XVII-dik századból bírunk APÁCZAI CSERE JÁNOStól, mélyebb gyökereket azonban még a legújabb időig sem vert nálunk a bölcselet.
    A külföldi, különösen német bölcseleti rendszerek mindig találtak kisebb-nagyobb számú követőkre, de önálló magyar bölcseletet nem mutathat fel tudományos irodalmunk.

29. §. Nyelv- és széptudomány

     A magyar történeti nyelvtudomány megalapítója RÉVAY MIKLÓS (1750-1807), kinek elvei, főleg a helyesírást illetőleg (szófejtés alapján) még jelenleg is uralkodnak irodalmunkban. Az Ik-es és Ik-telen igeragozás szigorú megkülönböztetése és tőle származik. Révay ellenfele VERSEGHY FERENC, ki a helyesírást a kiejtése alapítja s élesen megkülönböztetett ik-es és ik-telen ragozást el nem ismer. Nevezetesebb nyelvtudományi művek újabb időben a Tudományos Akadémiának nagy magyar szótára, melyet FOGARASSY JÁNOS és CZUCZOR GERGELY szerkesztett, s a jelenleg megjelenő, SZARVAS GÁBOR és SIMONYI ZSIGMOND által szerkesztett „Történeti szótár”. Az összehasonlító nyelvtudomány legkiválóbb mívelői irodalmunkban HUNFALVY PÁL és BUDENCZ JÓZSEF.
    A széptudomány és kritika megalapítójának a magyar irodalomban KÖLCSEY FERENC tekinthető (lásd fentebb). Kívüle a jelen század első felében még főleg BAJZA JÓZSEF, később ERDÉLYI JÁNOS érdemelnek említést, legújabb időben pedig GREGUSS ÁGOST („Rendszeres széptan”, „A balladáról”, „Arany János balladái”). GYULAI PÁL (Katona József és „Bánk bán”-ja, „Vörösmarty Mihály életrajza” és BEÖTHY ZSOLT („A tragikum”-ról).

30. §. Természettudományok

    A természettudományi irodalom csak legújabb időben mutat nálunk kissé pezsgőbb életet. Sokat tesz a természettudományok iránti érdeklődés fölkeltésére a „Magyar Természettudományi Társulat” számos érdekes, többnyire népszerű kiadványai által. A földrajzi ismeretek terjesztését illetőleg pedig  a „Földrajzi Társulat” fejt ki hasznos munkásságot.
    Utazási irodalmunk sem jelentéktelen. Nevezetesebb utazóink: MAGYAR LÁSZLÓ, VÁMBÉRI ÁRMIN, XANTUS JÁNOS, LÓCZY LAJOS stb.

Forrás: Magyar nyelv- és irodalmi kézikönyvpolgári- és felsőbb leányiskolák IV. osztálya számára. A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából készítette Torkos László. 4., átdolg. kiadás Budapest l891.agyar nyelv- és irodalmi kézikönyvpolgári- és felsőbb leányiskolák IV. osztálya számára. A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából készítette Torkos László. 4., átdolg. kiadás Budapest l891.