KÖLCSEI KÖLCSEY FERENC, egy helv. hitvallású régi nemesház ivadéka, Szó-Demeterben, Közép-Szolnokban, augusztus 8. született 1790. Atyját igen gyenge korában elvesztvén, anyja, Bölöni Ágnes, a még csak hat éves fiút Debrecenbe küldte iskolába, hol egy földagyagú nádfedeles kis házba telepítve, tíz éven keresztül egy derék gondviselőné, ki szüléit is híven szolgálta, s Ferencet csecsemőkora óta nevelte, vitte az anyja és háziasszony szerepét, s akkor is, mikor Ferenc anyja, ennek tizenegy éves korában elhalt, úgy neki, mint a kisebb testvéreknek gondját viselte, miért a hálás fiú némi tiszteleti függéssel volt iránta, melyet mint felserdült ifjú sem tagadott meg tőle. Egyébiránt az árva testvérekre gyámatyjokon, egy Gulácsi nevű nemesen kívül Péchy Imre a collegium főgondnoka is némi felügyelettel volt. A kis Kölcsey e gondot mindenképp meg is érdemelte, szorgalommal és szeretettel teljesítvén iskolai teendőit. Tizennégy éves tanuló pályáján, 1809-ig t. i. a szentírás magyarázatán kívül, végig hallgatott minden, a debreceni collegiumban előadott tudományokat. Már tizenegyedik évében nagy kedvvel tanulgatta Cora. Nepost; s míg társai szünnapokon Debrecen h homokbuckáin labdáztak, ő egyik gyermek barátjával Athenaet vázolta a fövenybe, a görögök nagyjainak csontokból emlékoszlopokat állogatott, s felettök beszédeket tartott. Ez időben ismerkedett meg Haller László Hármas-Istóriájával, melyet a fiúk a iskolában, a tanító távolléte alatt, váltva s lelkesedéssel olvastak fel. 1803-ban a költészeti osztályba jutván, a latin verscsinálásban ugyan nem jeleskedett, de Csokonai, Virág, Kisfaludy Sándor munkáik, Kazinczy Gessnere, s Virgil és Theokrit pásztori költeményei az eredetiben, kedves olvasmányai voltak.
Már ekkor kezdte Kölcsey a magányt keresni, mintha el kívánná rejteni a természet mostohaságát, mely őt a himlő által bal szemétől megfosztotta volt; s minden örömét, elvonulva, könyveiben kereste s találta fel. Ritka tehetségei mégis szembetűnőleg csak tizenhat éves korában jelentkeztek, midőn buzgósággal encyclopaediai stúdiumokat tett, s pár hason irányú társsal, kik között az utóbb ismeretessé lett Kállay Ferenc is, együtt tanult, olvasott, eszméket cserélt. Az idegen nyelvek közöl először a franciát sajátította el, s minden szeretetét a XIV. Lajos korabeli írók nyerték meg, a németnek megtanulására, mely még akkor, kivált Debrecenben, lenézetett, leginkább Kleist munkái bírták, kinek „Tavasz”-át Csokonai fordításából ismerte, Gessneréi, kit Kazinczy után szeretett meg, Hagedorn, Bürger, s kivált Klopstock, kiknek neveit részint Péczeli Mindenes Gyűjteménye és Kazinczy Orpheusából, részint Eschenburg Példatárából ismerte. A görögnek, az akkor fennállott iskolai törvényhez képest, elemeit tanulta csak, s olvasta ugyan Cebest és Anákreont, de egészben nem nagy előmenetelt tett; nem lévén reá a sok mindenféle tárgytól érkezése; azonban Kazinczy sürgetésére nagyobb gondot kezdett reá fordítani(1), s úgy látszik,ekkor volt az, hogy midőn a tanár Pindaust magyarázta, Kölcsey a Heyne kiadását hozatta meg magának, mely, mennyire hathatott irányadólag philologiai stúdiumaira, gondolható. Szinte tizenhatodik éve óta írogatott verseket is, de maga iránti szigorában első dolgozatait megsemmisítette.
A Kazinczy-Kresznerics-pör Magyarország legelső abrosza felett adott ürügyet és bátorságot Kölcseynek azon férfiú elibe járulni levéllel, ki a magyar irodalomban már rég vezércsillaga volt, s kit először 1805-en a Csokonai temetésén látott, de hozzá közelíteni nem mert. Most egy szerencsés véletlen által segítve, neki eldöntő adatokkal szolgálhatott, s megindult első levele Széphalomra május 19. 1808, melynek szíves fogadtatása őt annál boldogabbá tette, mert a collegium tanárainak ridegsége eddig inkább elidegenítőleg, mint vonzólag és buzdítólag hatott reá.(2) Ez időtül fogva Kazinczy oktatója, vezérlője lett a talentomos ifjúnak, ez pedig, mint Kállay írja, szinte egyedüli védője, tisztelője Debrecenben az „ujitónak, mint akkor ott szokás volt Kazinczyt nevezni”, ki Csokonai emléke felett a debreceniekkel volt pöre miatt ott különben sem kedveltetett, merész újításaiért pedig, melyeket nyelvrontásnak bélyegeztek, kárhoztatva volt.(3) Történetet Kölcsey Magyar Mihálytól philosophiát Ercsei Dánieltől hallgatott; s az ott divatozott mód a tanulót öngondolkodásra s vizsgálatra szoktatván, reá nézve nagy hasznú volt. Első tudományos kísérletei is ily, bizonyos feladatott tárgyak feletti vitairatok voltak, mikben az egyik társ az ügyet megtámadva, a másik védve tárgyalta. Ezek mellett nem csak szorgalmat olvasása folyt mindennemű tudományos és költői munkáknak, hanem főleg Kazinczy figyeltetésére, jegyzőkönyvet is vezetett, melybe mind kivonatokat iktatott be, mind némely tárgyakat ki is dolgozott. Így némely, utóbb Kállay Ferenc birtokában volt ily jegyzőkönyvi kötetekben Montesquieu, Bayle, Kollárból, s a Hármaskönyvből tett kivonatokon kívül, egy Verbőczi élete, egy értekezése a Poesisról (dec. 1808), s jegyzetek Az ióniai iskolárólL állanak, mely utóbbiak Kállay szerint Balye kritikai módja szerint dolgozvák, s azon nagy előkészületekről tanúskodnak, miket már tanulókorában a hellen bölcsészet szellemének felfogására tett. Szorgalmasan használta e collegium könyvtárát, de gyűjtött maga is, különösen a Weszprémi és Sinai könyvei árverési alkalmával, régi magyar könyveket, mik, mivelhogy a coll. Könyvtárban az ifjaknak magyar könyvek nem adattak ki, kettős hasznára voltak, s módot nyújtottak neki jókorán megismerkedni régibb irodalmunkkal. Így írhatta Kazinczy Magyar Régiségei megjelentével, aug. 1809. azon kis értekezést, melyet „Jegyzések az (1549-iki) Orthographia Hungaricáról” címmel „Jegyzőkönyve” IX. kötetéből Kállay (az id. könyvben 23-31. II.) kiadott. Legrégibb Veresi, melyeket bírunk, a Kazinczyhoz írt levelekben vannak elszórva, úgymint: A pávatoll, melynek ez általi megbíráltatás őt elcsüggesztette, A képzelethez című, melynek bátorító fogadtatása viszont emelte stb., s 1808-nál visszább nem mennek. Elvégezvén Kölcsey 1809-ben a collegiumi pályát, Pestre jött fel törvénygyakorlatra, de ügyvédi vizsgálatra nem jelentkezett, hanem, miután itt az irodalom emberei közöl különösen a Kazinczy triászával, Horvát István, Vitkovics és főleg Szemere Pállal szoros barátságot kötött, az irodalom és függetlenség szeretetétől lelkesítve, lemondott a polgári pályáról úgy, mint a tanáriról, melyre Debrecenbe meghívatott, s Álmosdra, Biharba vonult, hol kicsiny vagyonával gazdálkodva tisztességesen, egyedül stúdiumainak élt(4). Ezek mellett öccseinek gondja is elfoglalta; majd szerelme tette szívbeteggé, melyből kora lemondással gyógyult ki. (5) 1815-ben testvéreivel osztozván (6), Csekére telepedett által, egy, Szatmár éjszaki szélein a Túrnak a Tiszába ömlése sarkában fekvő népes faluba, hol azonban szinte mint Álmosdon, a közlekedés nehézségei miatt jóformán elzárva azon világtól, mellyel, szellemileg legalább, folyvást érintkezni kívánt, s az irodalom jövendője iránt reménytelenségben élte le legszebb korát, mégpedig, fájdalom, az utóbbira nézve nem oly gyümölcsözőleg, mint azt gerjesztő viszonyok közt nagy ereje mellett teheté. Egyedüli örömei levelezése, ez időben főleg Kazinczyval és Döbrenteivel, és kirándulásai voltak Pécelre Szemeréhez, hol 1814-ben (Kazinczyval) és 1815-ben a nyárnak egy részét töltötte. Ez időbe esik költői első fellépése is a Horváth István által kiadott Magyar Dámák Kalendáriomában s az Erdélyi Múzeumban, mely azonban még nem gerjesztett figyelmet. Érdekesek e korból Döbrenteihez írt levelei (1813-16), mik utóbb az Élet és Literatúra II. kötetében (s a M. Munkák V. köt.) meg is jelentek, s önéletrajzi adatokon kívül széptani nézeteiről, de főleg a nyelvújítás és Kazinczy lelkes védelméről nevezetesek. A nagyobb közönség előtt neve először egy ily című gúnyirat előszava alatt jelent meg: Felelet a MondolatraA néhai Bohógyi Gedeon úrnak. Pest, 1815. (újra a M. Munk. V. köt.), mely részben Szemere munkája, részben az övé és közös. Ezóta költői munkásságát feltűnőleg háttérbe szorította a kritika(7), melyet Csokonai bírálatával kezdett meg, de Döbrentei, tartva attól, nehogy a közönség egy része által nagyon is kegyelt költő gáncsoltatása füzeteinek ártson, Erdélyi Múzeumába felvételével késett; s így csak 1817-ben indultak meg Kölcsey recensiói a Tud. Gyűjteményben, éspedig Kis Jánosé a II., Csokonaié a III., Berzsenyié (szerkesztőégi változtatásokkal) a VII. kötetben. Kis jó néven vette a gáncsokat is, a második mellett egy gunyor szólalt fel, a harmadik bíráltnak és bírálónak keserű órákat okozott, s a magyar költők szándéklott sorbani megvizsgálása, melyre a szerkesztőség által is többször felszólíttatott, abba maradt. S Kölcsey az idétt valóban lehetőleg népszerűtlen volt az öszves olvasóközönségnél annyira, hogy 1821 óta itt-ott elszórva megjelenő Versei, új szépségeik dacára, csak nagy lassan csillapíthaták le az ellene fölgerjedt kedélyeket. Jöttek ezek főleg az Aurórában, néhány a Széplilteratúrai Ajándékban, Hébében és Aspásiában; de végre jó nevet csinálván neki, Berzsenyi felelete a bírálatra (125: Tud. Gyűjt. IX.) már engesztelt kebleket talált. 1826-ban némi peres ügyben Pestre jövén, Szemere elhatározta magát egy, többször szándéklott, de mindannyiszor mások kedvéért abba hagyott, széptani folyóirat kiadására, melyből 1826-29-ig Élet és Literatúra cím alatt, a két barát egyesült munkássága mellett, négy kötet jelent meg, s azokban Kölcsey már említett levelein kívül, különféle Széptani s bíráló dolgozásai, mik közöl különösen a Nemzeti hagyományokról, körner Zrínyiéről (I.), s A komikumról (II.) szólók kiemelendők, melyek talentomának köz elismertetést szereztek. Megzavarta a Kazinczy körében addig uralkodott békét egy időre az „Íliászi pör”; t. i. Kölcsey a Vályi Nagy Ferencnek Kazinczy által kiadott Iliásza első énekében a maga 1816. nov. elvégzett első énekét feltűnőleg használva látván. Szemerét a plágium kinyilatkoztatására kérte. Ez Kazinczy és Kölcseynek e tárgyban hozzá írt leveleit az „Élet és Literatúra” I. köt. A maga vezérnézeteivel együtt (260-281. l.) kiadván, Kazinczy a Kölcsey Iliásza első énekét nem minden élesség nélküli megjegyzéssel a Felső-M.-Országi Minervában (sept. 1826) közzé tette, mire a tud. Gyűjt. X. kötetében az elkölcsönzött helyek kimutatása, és Kölcsey nyílt, de kezet nyújtó végszava rekesztette be a fájdalmas epizódot, mely mindamellett a két félben némi kesernyésség érzését hagyott vissza. Említem ezt itt, mert Kölcsey jellemzésére tartozik tudnunk, hogy utóbb, midőn Bajza és Kazinczy közt támadtak volt kellemetlenségek, ő az ifjabb barátot békítette(8), Kazinczynak pedig, halála után, híres emlékbeszédében rótta le hálája adóját. E Pesten-léte alatt szövődött Kölcsey személyes baráti viszonya Kisfaludy Károllyal s az aurórai körrel is, melynek több tagjaival, különösen Bártfay, Helmeczy, Toldy, Bajza, Vörösmarty és Fenyéryvel őt mindhalálig őszinte szeretet fűzte össze. Mindamellett 1827 januárbani hazamenetele után ismét régi lankadásába süllyedt vissza(9), melyből, úgy látszik, az országgyűlés végződésével az országos rendszeres munkálatok tárgyának a megyék teremeiben felmerülte által új táplálékot nyert politikai élet ragadta ki.
T. i. az 1829-ki tisztújításkor főispánja b. Vécsey Miklós őt Szatmár vármegye tiszteleti aljegyzőjévé nevezvén ki(10), Nagy Károly tiszti főügyésszel hathatós ébresztője s támasza lett megyéjében a szabadelvű eszmemozgalomnak, ezzel együtt kidolgozója a rendszeres munkálatok feletti véleményeknek,mik a megye által, a kiváltságok védi dacára 1832 elfogadva, a köv. országgyűlésre utasításul voltak szolgálandók, s oly hírre kaptak a hazában, hogy más megyékbe is átkérettek. Még ez évben nevezte az új főispáni helytartó ifj b. Vécsey Miklós főjegyzővé, nov. 6. pedig országgyűlési követül kiáltatott ki. Pozsonyban dec. 19. elfoglalván székét, a négy kerületi jegyzők egyikévé választatott, s mint ilyennek, több felírás (deákul) és izenet (magyarul) az ő tollából folyt. Mint szónok A Magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először, s nemsokára országossá lett hírét sora a tartalom és formában jeles beszédeknek alapította meg, mik közöl a Kis. Fiskus Öröködése, Az első megváltás, Az első szülöttségi jószágok ügyében mondottak jeleskednek. A részek visszakapcsoltatása az uniói kérdés általa sürgetett módosításának lett főleg gyümölcse, de ekkor már nem ült a rendek táblájánál. Az úrbéri munkálat t. i. kitörő küzdelmei közt végre szabadelvű szellemben keresztülvitetett, de a kir. válasz az oly híressé lett V. s VIII. pontokat megtagadván, és Szatmárban a maradók pártja felülkereskedtével az addigival ellenkező utasítást kapván, Kölcsey 1834 megyéjébe ment kedvező fordulat eszközlését megkísérleni, s midőn ez nem sikerült, követtársa nevében is lemondván, visszament Pozsonyba, hol a legszívesebb részvéttel fogadtatván, feb. 9. 1835. azon búcsúbeszédet mondott,a mely állása és erkölcsi kötelmei felfogásáról kielégítő felvilágosítást nyújt. Az ülés annyira meg volt beszéde által hatva, hogy legott eloszlott.
Hazatérvén ekkor Kölcsey, sikerült neki innét többséget biztosítani megyéjében a szabadelvű eszméknek úgy, hogy azontúl mellette különvélemény nem létezett. Mindamellett hogy Kölcseyt a közéletbe lépte óta hivatala s követi állása nagymértékben elfoglalták, az irodalom terén sem volt tétlen; ugyanis 1830. nov. 17. a magyar akadémiának a nyelvtudományi osztályban vidéki rendes tagjává neveztetvén, munkás részt vett annak első rendezkedő nagygyűlésében, ennek 1832-beli nádori köz ülésében mondotta el nagy hatású Emlékbeszédét Kazinczy Ferenc felett; 1836. olvashatta fel Emlékbeszédét Berzsenyi Dániel felett, melyben az általa búsított nagy költő árnyékának a legnemesb engesztelő áldozatot hozta. Ezek mellett adott koronként Költői dolgozatokat Szemere Aurórájában s Helmeczy Társalkodójában, Kritikaiakat Bajza Kritikai Lapjaiban, sőt össze kezdvén szedni munkáit, azokból Szemere gondjai alatt meg is jelentek: Kölcsey Ferenc munkái, kiadta Szemere Pál; első kötet: Versei, Pest, 1832, de közbe jövőn követsége, s ezzel gátoltatása prózai írásai összeállításában, kiadója Hartleben a folytatásról lemondott. Folyóiratokban mindazáltal ezóta gyakrabban jelentek meg Kötetlen dolgozatai, név szerint Szemere Aurórájában, ennek új folyamú Muzárionában 1833, s az Emlényben; a nevezetesbek mindazáltal az Athenaeumban, hol Paraenesisén kívül Kölcsey Kálmánhoz (unokaöccséhez, kinek öccse halála után atyailag viselte gondjait), különösen Históriai vázlatai a két magyar haza egyesülése s Magyarországnak részekhez való joga felett ragadták meg a köz figyelmet. 1837 óta házi bajok s azon feszült állás, melyet kormány és nemzet egymás irányában vettek, az ellenzék némely tagjai ellen indított pörök, s a Wesselényi ellen fölvett hűtelenségi kereset, kizavarták őt csendes munkásságából, s gátlották újra a kritikai pályán működni, melyre a „Figyelmezői” szerkesztője felszólításának engedve lépendő volt.(11) E részint megkezdett dolgozataiban(12) különösen a Wesselényi-pör védelme szakasztotta félbe, melyet e férfiú iránti barátságból felvállalt volt; melynek bevégzése után bélgyulladásba esvén, nagy, de rövid szenvedések után 1838. aug. 24. élte 48-dik évében elhunyt. Köz volt a gyász halálakor, melyet Szatmár körlevél által tudatott a megyékkel, s egyszersmind képét köztereme számára megrendelte; az akadémiában b. Eötvös József üllötte meg emlékezetét 1839. nov. 24-kén; egy társulat emlékszoborral tisztelte meg emlékezetét, mely a nemzeti múzeumban van felállítva; a szatmáriak pedig Szatmárt emeltek neki szobrot, mely 1864. septemb. 25-kén, ünnepélyesen, az egész vidék élénk részvéte mellett lelepleztetett. – Munkáit először b. Eötvös József, egyesülve Szalay Lászlóval és Szemere Pállal adta ki hat kötetben: Kölcsey Ferenc Minden Munkái cím alatt P. 1840-48, mely után következtek: Kölcsey Ferenc Naplója 1832-33. kiadva Dobrossy által, Budapest 1848; Kölcsey Ferenc vErsei, negyedik kiad. Toldy Ferenc által P. 1863. (a Heckenast Magyar Remekírói gyémántkiadása VIII. kötetéül); mely utóbbit megelőzték: Minden Munkái, második, bővített s tetemesen javított kiadásban Toldy Ferenc által 8 kötetben (Pest 1859-61), melyben a szöveg kritikailag átnézve, újra rendezve, s egész ú j részekkel, név szerint leveleivel, bővítve. Van. Újabban a Ráth Családi Könyvtárában jöttek: Kölcsey Ferenc Válogatott Prózai Munkái, Greguss Ágost bevezetésével, Pest 1874, és: Országgyűlési Napló, és Wesselényi védelme, P. 1871., Heckenastnál pedig Kölcsey Ferenc Válogatott Munkái egy kötetbe Pest 1871. Végre: Kölcsey élete, írta Vajda Viktor. Budapest, 1875.
(1) „Kedves öcsém uram még esztendeig lesz Debrecenben. Az istenért! Tanuljon meg azalatt görögül, de ne félig!” Így ír hozzá Kazinczy nov. 21. 1808. „Örömmel fogok – felelé Kölcsey dec. 7. – a Tek. Úr azon intésének engedelmeskedni, mely engem a görögül való tanulásra tüzel. Két esztendeig tanultam már egyszer ezen nyelvet; igaz, nem nagy előmenetellel, mert több tudományokkal volt együvé kötve. Bár annak újabb tanulásával Graecia lelkeinek eredetiségét szívhatnám be!” E szerint igazítandó meg Pap Endre állítása „Kölcsey Ferenc” című cikkében Csengery Antal Magyar Státusférfiai 289. lapján.)
(2) "Nem érdes-e – írja Kazinczynak dec.7. 1808. – oly szívre találni, mely ha hasonlíthatatlanul nagyobb is a mienknél, még sem érezteti velünk a maga nagyságát azon megalázó mértékben, mint ezen mi censoraink, kiknek tekintete előtt reszketve állunk meg, s örökösen köteleztetünk le minden szó által, melyet ránk vesztegetni méltóztatnak. Hevülő mellel írok és minden sort, mely a Tek. Úrig fog jutni, s ha tüzemet beléjek önthetném, csak egyedül egy férfiú volna-e a magyarok közt, ki rousseaui melegséggel ínra,”
(3) L. KÁLLAYT: Kölcsey Ferenc gyermek- s ifjúkori Életrajza. P. 1839. 35. l.)
(4) Habár 1813-ban így ír Kállaynak (az id. h. 46. l.): „Thékámban könyv helyett már most nyeregszerszám áll. Míveltetni ugaraimat, lovaim s ökreimről gondoskodni, s küzdeni ezen emberekkel, kik tóparton s szalmafedél alatt laknak: ezt kell csinálnom. Nem szabad rajtam nevetned, mert én mind ezeket gazdai komolysággal csinálom.”)
(5) L. KÁLLAY KÖZLEMÉNYEIT, 54, 57. ii. Azonban Pécelről júl. 13. 1814 már ezt írja Kállaynak, u. ott, 60. l.: „Azt gondolnád, hogy szerelmes vagyok;nem, é nem vagyok az, a passiók keresztülmentek már rajtam, s a 24 éves férfiú fentebb s nehezebb tárgyakért esdeklik.”
(6) L. Kállayhoz írt leveleit 65. l., és 67, hol így: „Nem írom neked, hogy az osztályban mint érzem magamat, s mint érzem abban ha látom, hogy itt a gleba mellett kell maradnom, ha életem legfőbb javát, a függetlenséget, a lehető polgári szabadságot elérni akarom. Megvallom, hogy még most is bennem a petrarchai lélek, s félő, hogy örökre bennem marad” stb.)
(7) Nem tiszta hangulatban. Maga így ír efelől Kállaynak máj. 30. 1815: „Azt írod, hogy küldenék neked újabb munkáimból, s kezdjem el írói pályámat. Ha tudnád, mint vagyok én, nem írta volna egyiket is. Elroncsolt szívvel s eltépett gondolatokkal, emellett ingereltetésben mint minden hozzám hasonlók ily körülményekben vagynak: lehet-e egyebet írnom recensióknál? Megéritek, hogy én még gonoszabb leszek, mint Beckers, és százszorta kegyetlenebb, mint Schiller, s kevesebbel gondoló, mint Kazinczy, vagy maga Koltz. Igen is, azon az úton vagyok éppen, melyen Klotz, s te azt könnyen megmagyarázod magadnak, ha gondolóra veszed, hogy én rousseaui charakterrel bírok, de iskolai neveltetésem volt, s a kritikát legelőször is a gonosz lelkű Voltairtól tanultam, vagy kellett tanulnom… Csokonainak recensióját már elküldém Döbrenteinek” stb., I. sz id. h. 73. l.)
(8) „Kazinczy által vevém a Bajzával folyt levelezés párjait – írja Bártfaynak N.-Károly, apr. 9. 1831. – Csakhogy a dolog elcsendesedett. Kérlek intsed a szeretetre s tiszteletre méltó Bajzát, kíméljék a szent öreget. Nincs ember gyengeség nélkül; de ez, ha ezer annyi gyengékkel bírna is, mégis nem csak tiszteletünket, de hálánkat, s a legnagyobb mértékben kívánja. Ha Kazinczy nem lett volna: bizony most sem egyikőnk sem másikonk nem állna ott, ahol. Bizony őnála nélkül egy egész epochával hátrább állanánk; s egy epochával hátrább mik lennénk?”)
(9) „Még egészen elveszve nem vagyok – írja Bártfay Lászlónak Csekéről september 27. 1827. – noha nagyon sok híja van, hogy az legyek, ami csak taval voltam is. Most sem gazda, sem literátor nevet nem érdemlek, s az ég tudja, micsoda valami harmadikká kell még lennem.”
(10) Nem főjegyzővé, bár ezt állítja B. EÖTVÖS JÓZSEF Kölcsey felett akademiai emlékbeszédében. T. i. ő maga még 1831. júl. 2. így ír Bártfayhoz:Azt, ait gróf György (t. i. Károlyi, akkor egyik erős támasza Szatmárban a szabadelvű pártnak) érettem a múlt gyűlésen tett, lehetetlen elmellőznem. Mert felállott, s indította a rendeket, HOGY NEKEM FŐJEGYZŐI CÍMET ESZKÖZÖLJENEK. Főjegyzői cím és korona: két oly dolog, ami nélkül igen-igen könnyen el tudok lenni: de a lelkes férfiak által megbecsültetés jeleit venni, ez az élet legszebb öröme. Grófod engem valóban nagyon lekötelezett; s e közhelyen így kijelentett hajlandóság inkább magához vonz, mint bármely jótétemény. Mert jót tenni minden gazdag tudhat, de így tisztelni meg csak azon kevesek tudnak, kik gróf Károlyi Györgyhez hasonlítanak.”
(11) ’Recensiók írására szólítasz fel – írja Toldynak dec. 14. 1837. – Mivel e felszólítás második, azt kell hinnem, talán valósággal örömet találnátok benne, ha csakugyan e rég elhagyott pályára visszatérnék. Megvallom, sok okaim vagynak, miért e mesterség többé előttem nem kedves; azonban, ha oly erősen akarjátok, ám legyen. Nagy lépcsőre hágott házi bajaim úgysem engedik, hogy számatokra valami fontosat egyhamar készítsek; kritikázni pedig lehet, ha az ember gyötrelem és bosszú közt van is; vagy talán éppen ez állapot a kritikai hajlandóságnak legkedvezőbb. De, kérlek, rossz és középszerű munkákat ne küldjetek, jeles munkákat elvállalok a belletristica minden osztályaiból, római és görög philologiából, ide értve a fordításokat, s philosophia históriájából. Ilyeneket elvállalok minden előttem ismeretes nyelven.)
(12) „A recensiókat – írja ugyanannak 1838. jan. 20. – csendes óráimban elkészítgetem, s adott utasításod szerént küldendem le Hozzád”; és Bártfaynak 1838. febr. 14.: „Kisfaludy Sándor Munkáihoz már hozzá is fogtam; de sokféle körülmények miatt el nem végezhettem; mihelyt kész lehetek, azonnal küldendem stb.”; s ismét martius 25. így enyeleg: „Én olyan vagyok, mint a rossz adós; s félő ellenem concurrentionális pör fog indíttatni. Vörösmartyéknak, Szalaynak és Heckenastnak* (* Az Athenaeum, Themis és Emlény számára) ígéretet tevék, hogy számokra bizonyos dolgozatokat fogok készíteni; s még mindennel készületlen vagyok. S ezt a Figyelmezőbe ígért recensiókra nézve annyival inkább fájlalom, mert Schedel sokat nagyon sürgette. Most (Pap) Endre magával vihetné, s én íme kész nem vagyok, pedig még február közepén elkezdém az írást. Azonban amit kínos állapotom hibázik, nem kell talán nekem tulajdonítani. Könyörgök, édes Lacim, méltóztassál Schedelnek ezt elmondani, s egyszersmind nevemben ígérni, hogy az elmulasztottat előbb-utóbb uzsorával fizetem vissza. Annyi igaz, hogy mindazon kívánt recensiókat három-négy nap alatt, legfeljebb egy hét alatt el tudtam volna készíteni; s ez az oka, hogy vártam nyugalmas napokat, milyeknek két hónap óta még birtokában nem valék. Most azonban nemsokára készen leszek.”
Forrás: A Magyar Költészet Kézikönyve a mohácsi vésztől a jelenkorig, vagyis az utóbbi negyedfél század kitűnőbb költői életrajzokban és jellemző mutatványokban. 19. század. II. Feltüntetve Toldy Ferenc által.2., átdolgozott kiadás. 4. kötet. Budapest, 1876. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda.
