1895. január 18-én született. Családi neve Mártoncsik József (apja, Endre a Sáros megyei Hernádszentistvánban kántortanítóskodott. Szüleinek ötödik gyermeke volt. Különösen bensőséges kapcsolat fűzte édesanyjához, későbbi költészetének legszebb darabjai szólnak róla.
1905-től a kassai Premontrei gimnázium növendéke, hamar kitűnt társai közül költői és előadói tehetségével. Verseit a kor legnépszerűbb katolikus ifjúsági lapja a Zászlónk is közölte.
1913-ben, nyolcadikos gimnazistaként Tordai Ányos Tinódi című ifjúsági színművének címszereplője. Ekkor ő volt az önképzőkör ifjúsági elnöke. Ez alkalomból írta Tinódi című versét, a későbbi Kóborló elődöm, Tinódi Sebestyén előfutárát. Ez évben felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakára.
1914-ben felvételét kérte a premontrei rendbe. Jászóvárott beöltözésekor kapta a László nevet.
1915-től a nagy tekintélyű Élet is közölni kezdte verseit, elbeszéléseit, amelyek Mécs László néven jelentek meg.
1918. október 2-án pappá szentelték Jászóvárt.
1919 tavaszán a kassai premontrei gimnázium kisegítő tanára.
1920 júliusától az Ung megyei Nagykapos plébánosa, a felvidéki magyar lapok egyik rendszeres mind népszerűbb munkatársa.
1923. II. 25-én a Híradó című felvidéki lapban két versét közölte. A szerkesztőség a következő közleményt jelentette meg: „Mécs László két költeményét közöljük lapunk mai számában. Mégy László Szlovenszkó ifjú költői gárdájának egyik legtehetségesebb tagja, aki még bizonyára nem érte el fejlődésének zenitjét, és így még nagy dolgokat várhatunk tőle… Ezentúl gyakrabban lesz alkalmunk az ihletett tehetségű költőpap költészetének alkotásait olvasóközönségünknek bemutatni.” Ekkor már túl volt az ungvári Petőfi-ünnepségen aratott óriási sikerén. Itt szavalta el Szellemidézés című versét, rendkívüli hatással. Ungváron jelent meg ebben az évben Hajnali harangszó című kötete, a kisebbségi magyar líra egyik jelentős teljesítménye.
1924-ben a nagy tekintélyű Rédey Tivadar tollából rendkívül elismerő bírálatot közölt a kötetről a Napkelet című folyóirat. „Költői nyelve – írta a recenzens – első hallásra is meglep nagy szógazdagságával, kifejezésbőségével és árnyaló hajlékonyságával.” (I.92-96.) Ez év januárjában felhívást tett közzé Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar íróihoz a Híradóban, azzal a céllal, hogy végre megszülessék e tájegységek irodalmi harmóniája, megszűnjenek a klikkek s létre jöhessen egy közös vállalkozásuk Egyetemes Magyar Irodalmi Évkönyv címmel. A Híradó V. 11-i számában Dobai János közölt nagy kritikát a Hajnali harangszóról.
1925 elején jelent meg második kötete, a Rabszolgák énekelnek. „Ez e könyv szorosan összefügg a múlt évi első kötettel – írta a Napkeletben Rédey Tivadar (1925. I. 467-470.) – Ugyanaz a fiatal, nyílt tekintetű arc köszönt ránk, amelyet tavaly megismertünk és szeretetünkbe zártunk.” Márciusban három szavalóestet tartott Budapesten, egyet az arisztokrácia, egyet az irodalmi élet és egyet az ifjúság számára. Akkora sikere volt, hogy további vendégszerepléseit a szlovákiai hatóságok letiltották. 1926-ban léphetett föl ismét a Zeneakadémia nagytermében, melyet zsúfolásig megtöltött a lelkes közönség. Előtte Pozsonyban szerepelt a Keresztényszocialista Párt Kulturális Osztálya által rendezett farsangi esten, a helyi vigadóban. „Öregek és ifjak közelről, távolról, mint valami ünnepre sereglettek egybe, hogy hallják Zathureczky Edét, a rendkívüli hírnévről megelőzött hegedűművészt és újra hallják Mécs Lászlót, akit már szívébe fogadott az itteni magyarság.” (Híradó 1926. II. 11.)
Zeneakadémiai szereplése után az Élet munkatársa, Csiszár Béla beszélgetett vele. ("Szívetekbe rózsát oltok”. Élet 1926. ápr. 4.) „Szeretik költészetemet szociálisnak nevezni – mondta Mécs –, pedig nincs igazuk. Inkább úgy mondhatnám, hogy ez nem más, int az életben erősen hangoztatott evangélium”
1937-BEN ugyancsakBerlinben a Voggenreiter Kiadónál jelent meg Vigasztaló című verseskönyve, kedves barátja, Farkas Gyula (ő írta Mécs László költészetéről az első könyvet 1929-ben) támogatásával.
1928 decemberében Kassán szerepelt a magyar főiskolások jótékony célú estjén. Külföldre szóló meghívásait le kellett mondania, mert nem kapott útlevelet. Év végén Léván is fellépett.
1929 januárjában végre eljuthatott Debrecenbe. Innen 19én Nagyváradra utazott tovább, ahová Kovács Kandid gimnáziumi főigazgató hívta meg. Itteni fellépését le kellet mondania, Marosvásárhelyen azonban szerepelt. Találkozott Áprily Lajossal és Reményik Sándorral. Tavasz végén Miskolcon lépett fel, frenetikus hatást téve. Június 8án Budapestre érezett. Ez alkalomból a Magyarország munkatársa beszélgetett vele. „Nevelni akarom az embereket – mondta a költő a többi között –, megmutatni nekik az egyetlen keresztényi utat a lelki káoszból.” (június 9.) Megjelent róla Semetkay József Tanulmánya a Salgótarjáni Reálgimnázium Értesítőjében. A tanulmányról szóló bírálat szerzője megjegyzi: még hitelesebb, teljesebb lehetett volna a költőről rajzolt kép, ha a szerző európai távlatba állította volna líráját. (Napkelet, 1930. jan. 1. 9091.)
1930. januárjában Királyhelmecre nevezték ki plébánosnak. Innen jobb utazási lehetőségei nyíltak. Január 27én föllépett Hubay Jenő egyik zenedélutánján „Az előadó annyit tud, mint a legjobb színészek”, írta róla az Irodalom és Művészet (január 28.)
Május 21-én Komáromban, a helyi cserkészcsapatok meghívására tartott szavalóestet. ”A költő elmondta legújabb költeményeit, melyek a közönség lelkesedését szinte extázissá hevítették.” (Prágai Magyar Hírlap, május 25.) Nyáron a felvidéki Kazinczy Kiadó Vállalat meghirdette Az ember és árnyéka című kötetének előjegyzését. Ősszel már kapható volt a könyv, decemberben pedig az Üveglegenda is a könyvesboltokba került. A Pesti Napló munkatársa királyhelmeci otthonában kereste föl a költőt. „… az én külső életem a hétköznapok cselédarcú egyhangúságában telik, misét mondok híveimnek, keresztelek, gyóntatok, vigasztalok és temetek. De van egy belső életem is, mint mindenkinek: sok küzdelem önmagammal, szenvedések, megmagyarázhatatlan halálszorongás.” (október 10.) A Dsida Jenő szerkesztette Pásztortűz november 30-i számában önvallomása jelent meg. „A szenvedésnek van talán a legnagyobb szerepe az éltemben.” – írta itt is. Az Est december 19-i számában Földi Mihály méltatta az Üveglegenda költői értékeit: „Nemcsak Isten felkent papja Mécs László, de Isten virágos költője is S nemcsak a nagy magyar nép, a mai válságos emberiség költője, hanem a holnapi ember, a hívő és erős költője, hirdetője az idők méhében születő emberiségnek, amelynek annál tisztábbnak és boldogabbnak kell lennie, minél véresebb szenvedések ágyában keresi a fényt és a nyugalmat.” A Pesti Naplóban a nagy tekintélyű Laczkó Géza így jellemezte a költőt: „A legegyszerűbb költő, akivel valaha találkoztam, s mégis a legkülönösebb. Pap, Költő, Ember. Ez a háromság teszi ki lényét. S ez a három egy.” (december 20.) A Prágai Magyar Hírlap december 28-i számában Rácz Pál nagy cikkben méltatta előadói tehetségét. (Mécs László, a szavalóművész.)
1931 januárjában a Napkeletben Just Béla hosszabb tanulmányt szentel költészetének. (32-38.) Februárban „négy romániai városban: Aradon, Nagyváradon, Nagyszalontán és Temesvárott szavalt egy-egy kultúrest keretében. Útja valóságos diadalút volt, s a kisebbségi magyar társadalom mindenütt a legnagyobbnak kijáró ünneplésben részesítette.” (Prágai Magyar Hírlap, február 22.) Az eseményről megemlékezett az Erdélyi Hírlap, az Aradi Közlöny, az aradi Reggel, a nagyváradi Friss Újság a Nagyvárad, a TEMESVÁRI HÍRLAP, a temesvári Déli Hírlap és a Temesvarer Zeitung is. Március 1-jén „a magyar társadalmi élet számos előkelőségének kezdeményezésére” a Zeneakadémia nagytermében lépett föl. Az est bevezetőjét a kiváló irodalomtörténész, Kállay Miklós mondta. „A közönség őszinte tetszéssel és lelkesedéssel hallgatta az est folyamán.” (Pesti Napló, március 2.) „Az idei hangversenyszezonban még nem sikerült senkinek sem, hogy egy ember hívó szavára ily tömegek töltsék be a Zeneakadémia nagytermét.” A Prágai Magyar Hírlap március 29-i számában Dombránszky János sóvári plébános-képviselővel folytatott beszélgetést. Ő részletesen szólt Mécs László neki dedikált, a zsidóság tragédiáját őszinte együttérzéssel megszólaltató Egy nép tragédiája című költeményéről is. A Budapesti Szemle áprilisi számában Hegedűs Zoltán tollából meglehetősen éles bírálatot közölt Mécs László újabb költészetéről. (155-160). Április 24-én elsöprő sikerrel lépett föl a miskolci Zenepalotában. Az estről lelkes beszámolót tett közzé a Magyar Jövő. Májusban a premontrei rend épülő temploma javára szavalt, majd jótékony célzattal föllépett több vidéki városban és Erdélyben. Sátoraljaújhelyen át indult haza Királyhelmecre. A cseh határállomáson megmotozták, s a vámőr elkobozta Vérszerződés című versét. Utóbb útlevelét azon a címen, hogy hivatalos eljárást folytatnak ellene, elkobozták. Felhívták a figyelmet, hogy az intézkedésről hallgatni kell. 1931. június 13-i számában azonban részletesen beszámolt róla Az Est. (Mécs László útlevelét elvették s eljárást indítottak ellene.) Július 9-én Királyhelmecen lépett föl a helyi kultúregyesület ünnepségén, szeptember 5-én pedig Kassán a Schalk-ház nagytermében a magyar főiskolások bállal egybekötött kultúrestjén. November 15.én a pozsonyi Kiskárpátok cserkész csapata meghívásának eleget téve szavalt verseiből. A költő megköszönve az ünneplést a jelenlévők nagy elképedésére elmondta, jpgy „előadandó műsora kissé csonka, mert a rendőrség kilenc versét megcenzúrázta, nem engedte előadni, jóllehet ezeket más városokban akadály nélkül előadhatta”. (Prágai Magyar Hírlap, november 17.) Három nappal később Pozsonyban a rádióban adott elő verseiből. Egy nap múlva a dél-szlovenszkói Udvardon lépett föl „szűnni nem akaró taps kíséretében.” November 21-én Gután ünnepelte a kultúrházat zsúfolásig megtöltő tömeg, majd Ipolyság következett. A vármegyeház nagytermébe messziről zarándokoltak, hogy tanúi lehessenek fellépésének. Decemberben a Athenaeum második kiadásában jelentette meg a Hajnali harangszót, a Napkelet pedig Bolond Istók bábszínháza című verses krónikáját adta közre Jaschik Álmos rajzaival illusztrálva. A Hajnali harangszó fogadtatása rendkívül kedvező volt: „Ady óta talán Mécs volt az első költő, akinek szuggesztív egyénisége újra felköltötte az érdeklődést a vers iránt” – idézte a Nemzeti Újság méltatását a Prágai Magyar Hírlap (december 23.)
1932. legelején kezdte festeni portréját Szüle Péter. A költő napokat töltött el a festő műtermében, s ezt kihasználva több napilap is megszólaltatta. „A földi dolgokat mindinkább a lélek fölényével nézem” – mondta a Pesti Napló tudósítójának, (január 224.). A Diárium idézi szemléjében a Debreceni Szemle Mécs-értékelésének következő gondolatot: „Ady óta az egyetlen stílusreformer ő.” Február 21-én Szegeden találjuk. Az előadóest bevezetőjét Shvoy Lajos székesfehérvári, a záróbeszédet Glattfelder Gyula csanádi püspök mondta. A költő lóhalálban érkezett a Tisza-parti városba, hisz előző este még Székesfehérvárott lépett fel a Prohászka Ottokár templom építési bizottságának meghívására. Az est bevétele az építés költéseit gazdagította. (Szegeden egyébként az épülő móravárosi templom javára szerepelt). Február 26-án Békéscsabán látta vendégül a költőt a Boldog Margit leányklub. „… az ünnepelt költő több versét olvasta föl és a zsúfolt terem nem győzte tapssal és elismeréssel”. (Pesti Napló február 27.) A nagy turné végeztével büszkén írta a Prágai Magyar Hírlap: „Nyolc magyar város közönsége ünnepelte Mécs Lászlót”, (március 6.). Április 13-án a kassai Orsolya zárda és az intézet növendékeinek Teréz kara kultúrestet rendezett Csárszky József kassai püspök tiszteltére. Mécs László verseivel szerepelt. A költő néhány szóval meghatottan emlékezett vissza ugyancsak áprilisi magyar előadókörútjának (Mándok-Kisvárda-Sárospatak-Miskolc) fogadtatására és visszhangjára. Erre Rácz Pál is elkísérte. Májusra elkészült szoborportréja, Hűvös László alkotása. Május 10-én az ógyallai járási főnökség felmenő határozatot hozott egy régóta húzódó ügyben. A költő egyik Dél-szlovenszkói estjén a hatósági kiküldött gyorsírással jegyezte a Kóborló elődöm Tinódi Sebestyén című verset, gyanúsnak találta és feljelentette a költőt. Amikor kiderült, hogy a költemény már kötetében is napvilágot látott, Mécset felmentették, de az őt felköszöntő Tímár Emmát negyven korona pénzbüntetéssel sújtották. November 16-án a bécsi Collegium Hungaricumban aratott óriási sikert, két óra hosszat szavalta verseit. Innen Kiskunhalasra utazott, ott lépett föl. November 19-én a Vidéki Városok Kulturális Szövetsége debreceni rendezvényén a kisebbségi magyar irodalmakkal foglalkozott. Ady Lajos és Sziklary Ferenc előadásai után Mécs „frenetikus sikerrel adta elő költeményeit.”
1933. január 14-én Mécs László irodalmi estet tartottak a zeneakadémián. A költőn kívül fellépett Rácz Pál, Laurisin Lajos ének- Simonffy Margit szavalóművészek. Az I. kerületi Tanítóképző száztagú szavalókórusa a Rohanás a tavaszba című Mécs-verset adta elő. Az est bevezetőjében Alszeghy Zsolt, a kiváló irodalomtörténész méltatta költészetét. Január végén Kovács Gyula fülekpüspöki lelkész és Potocsny József könyvkiadó szervezni kezdték a szlovenszkói magyar írószövetséget. Felhívásukra a költő is jelentkezett. Január 17én Temesvárt a Katolikus Munkásszövetség rendezésében szerepelt. „Óriási szerenádja fogadta a szeretetnek.” Az estnek óriási erkölcsi és anyagi sikere volt, jóllehet Mécs még Budapesten megfázott és teljesen berekedt. Szinte suttogva mondta el verseit január 25-én a marosvásárhelyi kultúrpalotában, „a zsúfolt nézőtérnek azonnal tombolóbb tapsviharai között”. „Az ünneplés? – nyilatkozta visszatérte után a Nemzeti Újságnak (február 5.) – Nem bánt, a lelkem mélyén élő alázatot nem sérti, mert tudom, hogy nem nekem, hanem a világnézetemnek, küldetésemnek, a katolikumnak, a szeretetnek szól!” Februárban az Athenaeum díszes kiadásban jelentette meg Legyen világosság! Című verseskötetét. „Meglátásában forradalmár, végső céljában a megtisztulás és a hit szellemében konzervatív” – jellemezte alapérzését a Pesti Napló (február 26.) A Pásztortűz február 28-i számában d. j. jelzéssel Dsida Jenő Mécs László Erdélyben címmel méltatta a költő szavalóútjaink jelentőségét: „Mécs László ma: a legkeresztényebb ember, legérzőbb poéta, legkedvesebb bohém, legaranyosabb gyermek. Ő ma a szétszakított magyarság lelki ragasztója, országokat barangoló új Tinódi Sebestyénje”. A Legyen világosság! Kapcsán Kállay Miklós (Nemzeti Újság, március 6.) és Alszeghy Zsolt (Élet, április 16.) nagy elismeréssel méltatták költészetét. Annál keményebb ítéletet fogalmazott meg róla – nem kis vitát is kiváltó írásában (Katolikus költészet, Nyugat, 1933. április 1.) Illyés Gyula. Elsősorban poétikai megfontolások alapján érezte másodlagos jelentőségűnek Mécs líráját de érezni lehetett szándékában azt a liberális ellenhatást is, mely mindig újabb formákban jelentkezett a század művelődéstörténeti szemléletében. Nagyjából ugyanilyen szempontok vezérelték Karinthy Frigyest, amikor Sík Sándor pályakezdéséről mondott megsemmisítő bírálatot, s e az ellentét hol a felszínen, hol a mélyben áthatja az újabb magyar irodalom történetét, megosztva az erőket, fölösleges feszültségeket keltve. Illyés a francia neokatolikus irodalom képviselőit sem kímélte, kiváltva ezzel gyertyai Albert emelkedett nyugatbeli válaszát. Részben alighanem Illyés bírálatának ellenhatásaként alakították meg júliusban Esztergomban a Magyar Katolikus Írók Munkaközösségét. Kezdeményezői Harsányi Lajos, Mécs László, Sík Sándor és Kincs István voltak. Az egybegyűlteket Lepold Antal kanonok köszöntötte, majd Just Béla (az írói lelkiismeretről) tartottak előadást. Rendkívüli hatást keltett Stadler Frieda hozzászólása, amelyben azt fejtegette, mit vár a katolikus olvasó a katolikus írótól. Itt jelentették be a Vigilia megindítását. Az összejövetel résztvevőit fogadta Serédi Jusztinián hercegprímás. Mécs László innen egyenesen Érsekújvárra utazott, ahol irodalmi esten lépett föl. Részt vett a Szent Pál és Szent Ágoston irodalmi egyesületek közgyűlésén, ahol elhatározták, a csehszlovákiai magyar katolikus írók önálló egyesületének megalapítását. Július 21én és 22-én ugyancsak Érsekújvárott tartották a Prohászka körök kongresszusát, melynek bevezető ünnep nagymiséjét Mécs László celebrálta. Szentbeszédében sürgette az elodázhatatlan erkölcsi megújulást. Az egyik munkabizottságban is felszólalt s sürgette, hogy a szlovák nyelvű elemi iskolába járó magyar gyerekek nyelvük helyesírásának alapelveivel is megismerkedhessenek. Szeptemberben Beregszászon, a Bereg megyei Úri Kaszinó összes termeiben” Szükség van-e ma a költőre? címmel tartott előadást.
Decemberben nagy botrányt keltett, hogy a Kisfaludy Társaság öt megüresedett helyének egyikére sem jelöltek katolikus költőt, pedig Harsányi Lajos és Mécs László is várományosai voltak a társasági tagságnak. Ez év végén holland fordításban jelentek meg Mécs Válogatott versei.
1934. februárjában 4. kiadásban jelent meg az Athenaeum gondozásában a Rabszolgák élnekelnek. Márciusban a Vigadóban rendezett nagyszabású ünnepséget a Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány egyesülete azzal a céllal, hogy bemutassa a katolikus írópapokat. Felszólalt Sík Sándor és Harsányi Lajos is. Április 15-én Ungváron rendeztek kultúrestet Mécs László tiszteletére, annak alkalmából, hogy annak idején ebben a városban indult előadói karrierje. „Szerepléseivel felejthetetlen élményt nyújtott Ungvár magyarságának.” Június 4-én a Margitszigeten kezdődtek meg a harmadik magyar íróhété eseményei, melyeken a kisebbségi magyarság írói is részt vettek. Az eseménnyel egy időben kezdődött a könyvhét melyre Mécs László Válogatott versei is megjelentek. A szlovenszkói írók könyvsátorát a Petőfi Sándor utcában állították fel, Rácz Pál, Szombathy ViktorR és Egri Viktor társaságában itt dedikálta a könyveit Mécs is. Válogatott versei a könyvhét slágerkötete lett. Augusztusban jelent meg Németországban a Katolische Leistung in der Weltliteratur in der Gegenwart című kötet, mely 19 tanulmányt tartalmazott. A magyar irodalmat tárgyaló részben külön foglalkoztak Mécs László lírájával.
1935 húsvétjára megjelent a Vigilia első száma. Benne Mécs László két új verse. Februárban hírül adták a lapok, hogy a költőt vendégszereplésre hívta a párizsi magyarok egyesülete és a berlini magyarok szövetsége. Február 24-én indult körútjára. A berlini egyetemen különösen nagy sikert aratott. Farkas Gyula bevezetője után a költ kétszer is a pódiumra lépett. „A közönség nem tudott betelni a költemények és az előadás szépségeivel” – írta a Prágai Magyar Hírlap kiküldött tudósítója (március 3.). Innen a költő Erdélye utazott. Tizenegy városban lépett föl. Kolozsvárott „valóságos népáradat hömpölygött a katolikus gimnázium felé”, ennek dísztermében kellett volna ugyanis pontban este 7-kor megkezdődnie a kultúrestnek. A költő azonban késett, mert a kezdés időpontjáról csak késve értesítették. Az esti vonattal érkezett, s azonnal a helyszínre sietett, ahol a szokásosnál is nagyobb sikert aratott az este 10-ik türelemmel várakozó közönség körében Nagykárolyban – itt a tiszteletére rendezett ünnepségen megjelent Ady Lőrincné, a költő édesanyja is – viszont közölték az egybegyűltekkel, hogy Mécs nem léphet föl, mert iratait nem találták rendben. A dühöngő tömeget nagy nehezen sikerült lecsillapítani, az estet a költő távollétében kezdték. Közben észrevétlenül beült az egyik páholyba. Amikor felfedezték, óriási ünneplésben részesítették. Hamarosan megjelentek a rendőrök és a költőt kivezették. Így a tiszteletére rendezett estet még nézőként sem tekinthette meg. Ezen a körúton írta Civis romanus sum című híres versét, melyet március 23-án Párizsban szavalt el először. Még kétszer (26-án és 29-én) lépett fel a francia fővárosban. Szerzői estjének védnökségét Verdier bíboros, Párizs érseke vállalta, költészetét jeles francia irodalomtudósok, köztük Aurelian Savugaeot méltatták. „A franciáknak is valóságos reveláció Mész László költészete” – írta a Prágai Magyar Hírlapnak küldött beszámolójában Kozma Ferenc, párizsi magyar lelkész, aki felmérhetetlen érdemeket szerzett a vendégszereplés megszervezésében (március 31.). Itt ismerkedett össze a jelen francia íróval, Paul Valéryval, akinek felesége e szavakkal fordult Mécshez egyik estje után: olyat hozott a franciáknak, „ami sajnos hiányzik nekünk.”
Mécs László egyébként ekkor harmadszor fordult meg a francia fővárosban, 1934-ben egy ideig ott nyaralt. Ekkor írta a következő sorokat: „A Szajna partján én is halásztam – Szívet kerestem, egyest se leltem, - S amit találtam, az is magyar volt.” „Szerinte restellem, hogy ezt a verset megírtam – nyilatkozta Párizsból visszatérve a Prágai Magyar Hírlap tudósítójának (április 9.) –, mert most szíveket találtam, amelyek felém hajoltak.” Május 12-én az épülő gödöllői premontrei templom javára hangversenyt rendeztek a Zeneakadémián. Mécs László természetesen fellépett, a szokásos erkölcsi és anyagi sikerrel. Jelen volt édesanyja is. Amikor a költő elszavalta A királyfi három bánatát, a közönség felállva ünnepelte mindkettejüket. Október 19én a szlovenszkói magyar írók vendégszerepeltek a Zeneakadémián. Itt Bulla Elma szavalta A királyfi három bánatát, olyan óriási sikerrel, hogy ráadásképp el kellett mondani A gyermek játszik című Mécs-verset is. E hó 14-én Komáromban vendégszerepelt. Ez év végén, karácsonyi meglepetésül barátai egy bibliofil, illusztrációkkal díszített válogatott verseit tartalmazó kötettel lepték meg. Az illusztrátor személyét sokáig titokban tartották, végül kiderült, hogy a mesteri rajzokat Hintz Gyula készítette. A Megdicsőülés című kötet korlátozott számban, kézzel festett és litografált illusztrációkat tartalmazó változatban az olvasókhoz is lejutott.
1936. március 4-én Berlinben rendeztek Mécs-esetet az egyetemen. A Prágai Magyar Hírlap kiküldött tudósítója szerint a német fővárosban ekkoriban „kedélyesen folyt az élet”, a rendszerváltást csak az mutatta, hogy a kirakatokban mindenütt a Führer képét lehetett látni. Az estet ezúttal is Farkas Gyula vezette be. A tudósító némi irigységgel méltatta a berlini magyarok „idealizmusát”, a magyar nyelv iránt tanúsított szomjas érdeklődését. Augusztus elején a Miskolci Hétre hívták meg, majd néhány napot Fonyódon töltött. Itt kapta tollvégre a Nemzeti Újság riportere, aki az iránt érdeklődött, miképp egyezteti össze papi hivatását a modern költészet kendőzetlenül őszinte életábrázolásával. „Mindent az örökkévalóság szempontjából nézek – mondta a költő. Bátran megírom az élet bukását hogy utána a felemelkedés érzésével nemesítsem a lelket. Különben is a verseim mind átmennek az egyházi cenzúrán.” (augusztus 15.) Szeptemberben – 27én – a rimaszombati Polgári Kör jubileumi estélyén szerepelt. Október 6-án a Vigilia zeneakadémiai irodalmi estjén lépett föl. Schütz Antal bevezető előadása után Nyisztor Zoltán olvasott fel Magyar gőg című kötetéből, majd Rónay György szavalta verseit. Bulla Elma és Eszenyi Olga Claudel egyik misztériumjátékából mutattak be részleteket, aztán Sík Sándor következett s utána lépett pódiumra Mécs László, akit a közönség tomboló lelkesedéssel fogadott és búcsúztatott. November 4-én a Nemzeti Újság közleményében jelentette be, hogy a költő nem tud eleget tenni a további meghívásoknak, csak annyit lehet tudni, hogy a rádióval tárgyal egy felolvasás ügyében. „1937 elejére számtalan külföldi meghívást kapott, a többi között Londonba, Belgiumba és Hollandiába. Magyarországi meghívásainak hazatérte után tehet eleget.” Az Yggdrasill című francia szépirodalmi folyóirat novemberi mellékletét Mécs László költészete bemutatásának szentelte. Guy Chastel, a lap szerkesztője írt róla tanulmányt. A verseket rajta kívül Raymond Schwab és Molnos-Müller Lipót fordították franciára.
Ez év karácsonyára ígérték Fehéren-feketén címmel verseskönyve megjelenését, amely azonban kicsit késett.
1937. január 3-án amolyan összegző beszélgetés jelent meg vele a Híradóban, Pozsony magyar nyelvű lapjában. Elmondta, hogy regényírásba kezdett, de képtelen előre haladni benne (alkata sem volt az epikusé). Kicsit keserű szájízzel emlékezett vissza előző évi berlini szereplésére, „csak újságsiker+, mondta. Annál boldogabban idézte párizsi sikerét. Az év elején végül Fehéren és kéken címmel jelentek meg őj versei kötetbe gyűjtve. (A cím nyilvánvaló célzás a premontreiek rendi ruhájának színeire.) A Nemzeti Újságban Kállay Miklós A magyar spirituális líra útjain címmel írt összefoglalást a katolikus líra felvirágoztatóiról, Harsányi Lajosról, Kocsis Lászlóról, Mécsről és Sík Sándorról. »Az bizonyos – e szavakkal jellemezte Mécs László új kötetét –, hogy a gyermeteg gyanútlanság, az egyszerűség, a szent vidámság, a mindenen örvendő s a vad viharban is a hit horgonyán biztos bizalom soha nem nyilatkozott meg olyan közvetlenül, mint ebben a kötetben.« (február 7.) Március 13-án elhunyt a magyar zenei élet egyik legnagyobb alakja, Hubay Jenő. Március 16-án temették, a szertartást Mécs László végezte. A Prágai Magyar Hírlap március 28-i számában Mondy Miklós, a Kárpáti Figyelő szerkesztője, rendkívül érdekes, hangulatos írást tett közzé (Epizódok Mécs László életőből, mely a költő ifjúságának , hétköznapi életének számtalan, addig ismeretlen epizódját tartalmazza. Április 11-én az ungvári Magyar Kultúregyesület egész Kárpátalját megmozgató Jókai ünnepségeket rendezett a Komáromban felállítandó Jókai-szobor javára. Fellépett természetesen Mécs László is. Hogy a szűkös körülmények között élők is láthassák-hallhassák, a helyárakat kivételesen alacsonyan állapították meg. A zsúfolásig telt Kaszinó nagytermében háromszor tapsolták vissza úgy kellett kimenteni az ünneplők gyűrűjéből. Ez évben jelent meg Hankiss János debreceni professzor és Molnos-Müller Lipót francia nyelvű magyar költői antológiája. A francia Temps tárcarovatában Andr Thérive írt róla méltatást. Eben Mécs László költészetét is nagy elismeréssel elemezte. Csehszlovákiában viszont korántsem volt ilyen népszerű a költő: a prágai belügyminisztérium határozata szerint a Fehéren és kéken-t a posta nem terjeszthette, a boltok nem árusíthatták. Annál nagyobb sikerrel vendégszerepelt Fancsikám június 24-én.”A kultúrház terme zsúfolásig megtelt közönséggel, amely leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelte a költőt. Mécsnek természetesen ráadásokat is kellett adnia.” Párizsban júliusban Une sainte parmi nous címmel jelent meg tanulmánykötet. Egyetlen költő szerepelt benne kélt versének fordításával, Mécs László. A könyv előszavában Daniel Rops „nagy magyar költőként” aposztrofálta. A magyar lapok azt is tudni vélték, hogy készül Mécs válogatott verseinek francia kiadása, melynek előszavát Paul Claudel írta volna. A francia lírikus ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Felkértek, hogy írjak előszót verseinek francia fordításához, mely ősszel jelenik meg. Kíváncsian várom a verseket, mert az első kettő rendkívül tetszett. Azt hiszem, a fordításban sok érték elkallódik, főleg, ha francia fordításról van szó, mert a kötött formát nem lehet megtartani.” (Prágai Magyar Hírlap, augusztus 4.) Október 10-én Kassán rendeztek katolikus írói matinét, melyen Mécs Lászlóval Possonyi László a Vigilia szerkesztője is fellépett. Hírek szerint ez volt Mécs Lászlónak az utolsó olyan pozsonyi fellépése, melyen verseit szavalta – állapította meg szomorúan a Prágai Magyar Hírlap tudósítója a forró siker estet méltatva (okt. 12.) . Október 16-án Nyitrán lépett föl
Az esten a nyitrai férfikar Szőke József vezényletével a költő Őszi tilinkózás című versének HARMAT ARTÚR által készített kórusváltozatát is bemutatta. Nyugat-szlovenszkói körútja közben Komáromba is ellátogatott, itt október 20-án lépett föl a kultúrpalota hangversenytermében. A bevételt a helyi cserkészek táborozására fordították. „A Mécs-estre oly nagyszámú lelkes közönség jött el a távoli vidékről is, hogy a Kultúrpalota nagyterme szűknek bizonyult.” A hatóságok nem engedték, hogy a költő elszavalja Kóborló elődöm,Tinódi Sebestyén és Királyhelmeci gyermekek című versét. A műsor második részében Irodalomtörténetóra 1995-ben címmel kis jelenetet mutattak be, amelyet Bíró Lucián írt és arról szól, hogyan emlékeznek a tanulók a költőre születése 100. évfordulóján egy magyar órán. December 1-éjé a gödöllői preontreieknél vendégeskedett. A tiszteletére rendezett esten ugyancsak előadták az „Irodaslomórát2, az önképzőkör énekkara pedig Resch Mihály szerzeményét, egy megzenésített Mécs-verset tolmácsolt. December 13-án a kassai Orsolya-zárdában a szegény növendékek segélyezése céljából tartott esten Gyermekek címmel adott elő és természetesen verseit is szavalta. Részt vett a városban a Magyar Akadémikusok Szövetsége kultúrestjén is, amelyen nagy sikerrel adott elő verseiből.
1938 januárjában Komáromban tartotta közgyűlését a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség „a szellemi összefogás megvalósításának jegyében”. Elhatározták, hogy februárban megindítják a Nemzeti Kultúra című folyóiratot, s különféle műnemekben pályázatot írnak ki. Mécs Lászlót a szerkesztő bizottságban való közreműködésre és a verspályázat bíráló bizottságában való részvételre kérték föl. E hónap közepén jutott el Magyarországra s Csehszlovákiába az új genfi irodalmi folyóirat, a La Revue internationale aujourd'huiL előző évi első száma, amely a költő három versének francia nyelvű fordítását közölte. „Mécs László a világsiker útján” címmel ismertették a napilapok az eseményt. A párizsi magyar központ szervezésében márciusban franciaországi szavalókörútra hívták meg. AZ esemény fővédnöke Khuen-Héderváry Sándor, párizsi magyar nagykövet volt. Az ő jelenlétében tartozták meg a követségen március 19-én az ismerkedési estet. Március 21-én az Yggdrasill és a Párizsi Magyar Tanulmányi Központ közös estjén 1200 főnyi hallgatóság jelenlétében szerepelt. „Istenem, még elgondolni is nehéz dolog, magyar költő magyarul szaval Párizs intelektüel központjában ezerkétszáz franciának, kiknek soraiban még tizenöt nemzet fiai vannak képviselve, s az eredmény az, hogy újra s újra kihívják a költőelőadót és újabb és újabb verseket kívánnak tőle hallani" – írta a Prágai Magyar Hírlap kiküldött tudósítója (márc. 25.). Ezen az emlékezetesen szép napon jelent meg francia nyelvű verses kötete. A párizsi intelligencia hamar befogadta s hagy érdeklődést és rokonszenvet mutatott a modern katolikus líra legnagyobb alakja iránt, ami azért is figyelemre méltó, mert a költő alig-alig tudott franciául. Március 26-án addig kézről kézre adták a párizsi előkelőségek, ő azonban »a párizsi tempót nagyszerűen bírja«, holott »egy közepes idegzetű ember a fáradtságtól már ágynak esett volna« - a lillei egyetemen lépett föl. Itt Daniel Rops mutatta be a lelkes diákseregnek. Verseskötetéből egyszerre száz példány fogyott el, »utánpótlásként« kellett kérni belőle. A Párizsban tartózkodó költőt Hollandiába is meghívták. Hágában március 29-én lépett föl a Royal-szállóban. A meghívó füzetben franciául olvashatók voltak legszebb versei. Van Voorst, a Holland-Magyar Egyesület elnöke üdvözölte a költőt, majd Ugor-Uhl Antal lillei lelkész ismertette költészetét. Innen a belgiumi Namurba utazott, ahol nemzeti színekkel »ékeskedő, a költő arcképével díszített+ meghívókat küldtek szét. A Notre Dame de la Paix kollégium dísztermében megjelent M. Heylen, namuri püspök, az Eucharisztikus Kongresszus Világkongresszusai Állandó Előkészítő Bizottságának elnöke is. Április 6-án már ismét a francia fővárosban találjuk, ahol az Institut Catolique meghívásának tett eleget. A következő napon a francia Pen Clubnak mutatta be őt a Tanulmányi Társaság nagy sikerű est keretében. Közben változatlanul nagy érdeklődés kísérte az Emilé Paul Freres Kiadó által megjelentetett Poémes Choisis kötetet is, melyben a már korábban ismertetett francia fordítók mellett magyarok is (Gáldi László Gáspár Margit, Hankiss János, Molnos József és Molnos Lipót) tolmácsolták verseit. Április 9-én tért vissza Magyarországra .E napon a Vigilia rendezett tiszteletére díszvacsorát a Pannónia különtermében. Brisits Frigyes, Tóth László, a Nemzet Újság főszerkesztője és Aradi Zsolt köszöntötték a költőt, kiemelve, hogy »immár márkája a világirodalomnak« Május 7-én a királyhelmeci kultúrházban ünnepélyes külsőségek között leplezték le életnagyságú mellképét. A méltatók kiemelték, hogy a milliós költséggel tető alá húzott kultúrház sohasem épülhetett volna föl Mécs László közreműködése nélkül. Júniusban végre megjelent a Magyar Irodalmi Szövetség gondozta Nemzeti Kultúra, a szlovenszkói magyar írók folyóirata, amelyben Mécs is szerepelt versével. A budapesti júniusi könyvhétre a nyíresi művész Tichy Kálmán Sajó-parti kunyhót állított fel a Petőfi Sándor utcában, itt dedikálták könyveiket a szlovenszkói magyar írók. Ebben az évben megkülönböztetett érdeklődés kísérte a kisebbségi magyar irodalmak új kiadványait. Az erdélyiek közül Nyírő Józsefnek és Tamási Áronnak volt a legnagyobb sikere. Mécs László órák hosszú során át állta az aláírásáért sorban állók ostromát. A kunyhót felkereste József királyi herceg is, akit Mécs László köszöntött. Hosszan elbeszélgettek a költő francia útjának tapasztalatairól. »Szendy Károly, Budapest polgármestere nagyobb bevásárlást eszközölt.« Ősszel a bécsi döntés következményeképp Királyhelmec visszakerült Magyarországhoz. Az útlevélkényszer megszűnésével a költő sokat szerepelt az ország különböző részein. Hatalmas lelkesedéssel fogadta plébániájának »visszatérését«, de örömébe mind több üröm vegyült, hiszen látnia tapasztalnia kellett a felkészületlen, bürokratikus ügyintézést és a közömbösséget, mely az új hivatalnokréteget jellemezte. Ennek az érzésének mind több versében adott hangot.
1939-ben Élőket nézek címmel Thurzó Gábor jelentetett meg tanulmányt költészetéről a Napkeletben (l. 66-69.) Mécs legfontosabb újdonságának magyarságát, szociális felelősségét és kisebbségi helytállását nevezte. Az Élőket nézek-ről a nagy tehetségű novellista, Birkás Endre is rendkívüli elismeréssel írt a Diáriumban (január-február 1. szám 35-36.). Március 2-án Somogyvári Gyulával tagjai közé választotta a Petőfi Társaság. Augusztusban a főváros neki ítélte az Arany János emlékérmet „szépirodalmi munkássága elismeréséül". (Az emlékérmet szabadságáról hazatérve kis ünnepség keretében adta át a polgármester a költőnek.)
1940. aránylag eseménytelenül telt a költő életében. Május 4-én Sík Sándor és Harsányi Lajos társaságában föllépett egy győri irodalmi délutánon, ahol Bánjegyi JóbB méltatta líráját. A tiszta bevételt az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották föl. Megjelent Forgószínpad című verseskötete az Athenaeum gondozásában. A Nemzeti Újságban Ijjas Antal méltatta: „Ma is katolikus költő, aki előtt a kornak, az azóta kitört második világháborúnak minden viharzásában az örök eszmék, az örök igazságok fárosza ragyog. Ma is a kor költője, aki nemcsak kívülről látja, hanem belülről éli a kor minden gondolatát és válságát. S ma is magyar költő – magyarságában azonban ott ujjong az azóta történt változások minden hangszerének hangja.” (december 29.)
1941. január 12-i számában közölte a Nemzeti Újság Bakács György Levél Mécs Lászlóhoz című versét. Február 24-én Új magyar szívvel címmel tartott előadást a Zeneakadémián. Ezt a rádió is közvetítette. Nagymagyarország álomképéről beszélt, s hevesen ostorozta a liberális gondolatot, mely uralomra segítette Kun Béla diktatúráját. Újabb erdélyi tapasztalataira hivatkozva kifejtette, hogy új forradalomra, keresztény forradalomra volna szükség, hogy végképp eljöjjön a „liberális napnyugta” időpontja. Beszédében Bethlen Istvánt idézte olyan beállításban, mintha ő is lelkesedett volna a liberalizmusért. Ekkor a rádió megszakította adását. A dologból óriási botrány kavarodott. A rádióban arra hivatkoztak, hogy a költő eltért az előzetes benyújtott szövegtő. A Magyar Nemzet-ben megjelent olvasói levelek szerzői azzal vádolták, hogy hamisan idézett. Mécs azokra a tapasztalataira hivatkozott, melyek kötelességévé tették, hogy az egy hónappal korábban jóváhagyás végett benyújtott szövegétől eltérjen. Végül március 3-án a rádióigazgatósága nyilatkozatot adott ki: „… a rádió engedélyokirata értelmében minden előadás előzetesen írásban beterjesztendő s amennyiben a felolvasó vagy előadó a mikrofonba mást mondana vagy olvasna be, mint az előzetesen beterjesztett és elfogadott szöveg, a rádió köteles az előadást megszakítani és kikapcsolni. Erre a rádiót az engedélyokiratban súlyos szankciók kötelezik.
Mécs László előadásával kapcsolatban az előadást ellenőrző rádiótisztviselő megállapította, hogy Mécs László mást mond a mikrofonba, mint az előzetesen bemutatott szöveg, s ezért kötelességszerűen megszakította a rádióelőadást. Ez minden hasonló esetben mással is megtörténnék, tekintet nélkül arra, hogy az előre beadott szövegtől milyen irányba történik eltérés. Mivel Mécs László nem első ízben adott elő a rádióban, az előzetes szövegtől való eltérés következményeiről tudomással kellett bírnia.
A rádió magatartása egyszerű kötelességteljesítés és adminisztrációs cselekedet volt, amely a jövőben és minden hasonló esetben meg fog történni.” (Magyar Nemzet, március 4.)
Április 20-án a Philippineumban, a Szent Szív Társaság leánygimnáziumában tartott nagy sikerű szavaló délután. Június 28-án ülte 25 éves költői működésének évfordulóját. Erre az alkalomra jelentette meg az Athenaeum Összes verseim című kötetét, addig kiadott gyűjteményeinek anyagával. Mivel az összeállítás munkáját nem személyesen végezte, 192 és 1940 között írt verseiből nagyon sok kötetben meg nem jelent kimaradt. Ez is magyarázz a kiadatlan verseinek meglepően nagy számát. A jubileum tiszteltére a Pázmány Péter Társaság és a Magyar Újságírók Egyesülete ünnepi vacsorát rendezett a költő köszöntésére. Hindy Zoltán országgyűlési képviselő, a Társaság elnöke felköszöntőt mondott XII. Piusz pápa és a kormányzó tiszteletére, majd a jubilánst köszöntötte. Utána Bálint József erélyi országgyűlési képviselő, plébános emlékezett meg a költő apostoli küldetéséről, melynek teljesítése során reményt adott a kisebbségi sorban élő magyarságnak. Július 7-én Esztergom adott otthont a katolikus Nyári Egyetemnek. A katolikus költők irodalmi estjén Kállay Miklós tartott előadást, s párhuzamba állította benne a kor francia és magyar spiritualizmust. Örömmel regisztrálta az utóbbi irodalmának magas színvonalát, melyet a „nagy nemzedék” képviselői után Mécs László emelt a világ érdeklődésének homlokterébe. Augusztus 15-én és 17-é a Máriaremetén lévő szervita templom parkjában szabadtéri játékokat rendeztek a Szervita Rendház és Gyermeküdülő Alapja javára. Az eseményen részt vett József Ferenc főherceg, Anna főherceg asszony, Shvoy Lajos, székesfehérvári püspök és Hász István tábori püspök. Az anyagi sikert Mécs László jelenléte és szavalatai alapozták meg. Augusztusban a párizsi Comoedia című lapban Philippe Lavastine írt tanulmányt Ladislas Mécs, le Rapsode Hongrois címmel. „Ma minden magyar városban – írja a szerző –, a Kárpátok minden kis falujában mindenki elragadtatással olvassa vagy hallgatja Mécs László verseit. Mint nagy elődje, Tinódi Sebestyén, aki a XVI. századi megtépázott magyarságnak volt a dalnoka, ő is maga megy el, hogy verseivel megvigasztalja honfitársait.”
1942 januárjában a Vigiliában – melyet Mécs László jegyzett főszerkesztőként - - alpári támadás jelent meg Vajthó László: Mai magyar költők (Date 1941) című antológiája ellen. Látszat és valóság rovat két írását – Horváth Béla és Just Béla voltak a szerzők – mélységes rosszindulat és antiszemitizmus hatotta át. Nemcsak az antológiát támadták, hanem a benne szereplő költőket: Radnóti Miklóst, Faludy Györgyöt, Vas Istvánt és másokat, legtöbbjüket, mint „Brecht szánalmas utódját”, származása miatt. A számot már az előző év szilvesztere előtt árusították, s eddigi tudomásaink szerint erről a két cikkről sem Mécsnek – aki Királyhelmecen végezte a karácsonyi szertartásokat –, sem a lapot ténylegesen szerkesztő Possonyi Lászlónak nem volt tudomása (Possonyi részletesen szól erről Tettenérés (Ecclesia 1980.) című önéletírásának 224-228. lapján.) A felelősséget azonban neki kellett viselniük, akkor is, később is. Ebben a számban azonban Mécs László s szerepelt egy igazi, nagy botrányt kiváltó verssel, az Imádság a nagy Lunatikusért cíművel, amelynek célzásai egyértelműen a Führerre vonatkoznak. A lap januári számát egyszerűen elkapkodták. A német titkosrendőrség Ribbentropnak írt jelentése szerint a Nemzeti Kaszinóban egy január 29-én tartott összejövetelen Kray István báró óriási feltűnést keltve elszavalta a verset. „Ez a költemény – olvassuk a jelentésben – a katolikus Vigilia újság egyik januári számba jelent meg, és a cenzúra csak akkor törölte, amikor a kérdéses szám már megjelent és számos példányban elterjedt. Ezen felül a költeményt több ezer példányban terjesztették röpiratként, főként Budapesten és a vidék klerikális köreiben. A budapesti német követség 1942. június 9-én kelt levele is azt bizonyítja, hogy a vers keltette viharok nem ültek el. Mivel a költemény sem Sztálin, sem pedig a Führer nevét nem említi, a sajtótermék azon csoportjába tartozik, amelyek ily módon a felforgató propaganda céljait szolgálják. A magyar cenzúra a maga idejében azonnal elkobozta a Vigilia folyóirat kérdéses számát. Sem könyvárusnál, sem másutt nem kapható. Sikerült azonban megszerezni a költemény mellkelt fotokópiáját.” (Korzenszky Richrd: Megjegyzések a Mécs-legendához. Új Ember, 1987. március 22.) Mécs maga is úgy tudja, hogy kiadatását kérték, erre vonatkozó dokumentum azonban nem ismeretes. A Délvidéki Szemle november számában nagy tanulmányt írt róla Megyer József Korunk költője címmel. Külön nyomatban is megjelent Szegeden. Novemberben L. Linari tartott előadást az olasz rádióban Mécs Lászlóról. Szövegét közölte a Vatikán félhivatalos lapja, az L"Osservatore Romano is. „De nemcsak saját népéhez beszél – fejeződik be az írás –, kimeríthetetlen szeretettel mondja a hit szavát a föld minden népének. Azt a szót, melyet keresnek és szólítanak. A Vigilia kélt »förmedvénye« élete végéig bántotta Mécs Lászlót. Amikor az Aranygyapjú első kiadásának versanyagát válogatták Rónay Györggyel, könnyes szemmel emlegette két munkatársa »hűtlenségét«. A teljes igazsághoz tartozik, hogy a Vajthó László által összeállított antológia ellen nemcsak a Vigiliában jelent meg támadás, hanem a Nemzeti Újság januári számaiban is több írás foglalkozott vele. Ijjas Antal egyenesen »kirívó és kártékony hamisításnak« nevezte (január 21.). A szenvedélyes vitát Vajthó László zárszava rekesztette be. (Quo Vadis, irodalom? Nemzeti Újság, január 23.) (Elgondolkodtató a bírálatok erősen antiszemita hangoltsága, mely közvetve Sík Sándor ellen is irányulhatott.)
1943 májusában a Comoedia újabb fényképpel illusztrált tanulmányt közölt a költőről, Molnos Lipót tollából. Ekkor olvasható az első híradás készülő második francia nyelvű verseskötetének előkészületeiről. Május 23-án Kassán rendezte díszgyűlését a Pázmány Egyesület. Madarász István püspök látta vendégül a résztvevőket, akik között Mécs László is jelen volt, s „tomboló ünneplés” közepette adta elő verseit. Októberben mondta ezüstmiséjét. Ebből az alkalomból Katolikus költőink arcképcsarnokában megemlékezett róla a Zászlónk, Ijjas Antal pedig hatalmas méltatást tett közzé róla a Nemzeti Újságban (október 24.). Ez év végére ígérte az Athenaeum Anya kell! című versválogatását, az azonban csak 1944 elején jelent meg. „A teljes életet fogja be, - írta a könyvről, melyet Végh Gusztáv nyolc rajza illusztrált – Kézai Béla. (Nemzeti Újság, március 12.) 1944. augusztusában jelent meg Vörösváry István szerkesztésében a Magyar Ünnep című folyóirat. Főmunkatársai: Erdélyi József, Mécs László és Nyírő József. Ebben a lapban adta közre rendszeresen utolsó írásait a Csendes szavak rovatában Szabó Dezső. A 8. szám közölte Paul Valéry Mécs László, a költőcímű tanulmányát, az ekkor Párizsban megjelent kétnyelvű Mécs-kötet előszavát. Ősszel a front gyors közeledése miatt el kellett hagynia Királyhelmecet. Erre Gerinczy Pál perjel utasította. Ettől kezdve hol rokonainál, hol papbarátainál, hol civil-rajongóinál vándorolgatott, rövid időszakokra megpihenve, szüntelen zaklatásoktól rettegve. Az irodalom életéből teljesen kimaradt, nevét sem lehetett leírni. 1953 augusztusában tartóztatták le Pannonhalmán. Okirat hamisítás és lázító röpiratok gyártása s terjesztése címen tíz évi börtönbüntetéssel sújtották. (Az előbbi vádat arra alapozták, hogy családi nevén írta alá bejelentőit, a utóbbit pedig arra, hogy alkalmi versekkel köszönte meg barátai vendégszeretetét.) A börtönben is reményt csöpögtetett cellatársai szívébe. A nagyobb ünnepeken meggyóntatta, megáldoztatta őket. Itt született verseit emlékezetből mondják el a túlélők.
1956 szeptemberében az Elnök Tanács kegyelmi végzése alapján szabadlábra helyezték.
1957 januárjától Budapesten lelkipásztor.
1958-tól három évig rendszeresen mond szentbeszédeket az óbudai Főplébánia templomban.
1961-től a pannonhalmi Szociális Otthon lakója.
1966-ban Szalontai Rezső végre megtörte a költőt körülvevő gyanakvó és ellenséges hallgatást. Mécs László lírája címmel tanulmányt írt a pozsonyi Irodalmi szemle 2. számában, s igyekezett elfogulatlan, minden politikai előítélettől mentesen mérlegre tenni a költő pozitívumait és negatívumait. Megítélése szerint Mécs akkor követett el hibát amikor szakított költészetének kezdeti témájával és a kisebbségi sors megéneklése helyett inkább engedett a népszerűség s vele egyfajta demagógia kísértésének, (e - l) -E. Fehér Pál csípős glosszában válaszol az Élet és Irodalomban, visszautasítva a rehabilitációs kísérletet. A sürgetéseknek engedve a „stószi remete” Fábry Zoltán is megszólalt a vitában Vigyázzatok a nappalokra! („A Mécs-probléma és tanulságai.” Irodalmi Szemle 1966. 7.) „A hagyományéltetés fontosságáról és kikerülhetetlenségéről” írt, kiemelve Mécs költészetének alapvetően szociális indíttatását. A közismert metaforát Mécsre alkalmazva olyan embernek, olyan költőnek érzi, aki nem énekelte meg a „nappalt”.
1968-ban kétnyelvű, angol-magyar kötete jelent meg az Egyesült Államokban. 1971.-ben az Ecclesia gondozásában, Rónay György előszavával megjelent az Aranygyapjú első kiadása, melynek előkészületeiben a költő is lelkesen részt vett. A kötet versanyagát cenzúrának kellett alávetni. A versek kiválasztásában Brudy Zsuzsa működött közre. Tudomásunk szerint az ő közvetítésével jutottak a kényszerűen kihagyott versek külföldre, ahol
1976-ban a clevelandi Mécs László Társaság kiadta – fényképekkel illusztrálva – Vissza a csendbe című kötetét.
1978. november 3-án felkereste régi ellenfele, Illyés Gyula.
„Most már kéz-kézben állok ágya mellett. Pehelyfehér, pehelykönnyű és puhaságú kezeket tartok kezemben. De már mentegetőzve, hogy zavartam, s búcsúzóul szorítva meg azt a csonttalan kezet… Ez november 3-án délelőtt volt. Mécs László rá három nappal halt meg; szenvedés nélkül, öntudatlanul.” (Látogatás Pannonhalmán.) Valójában november 9-én hunyt el. A pannonhalmai Nagyboldogasszony kápolna kriptájában helyezték örök nyugalomra. A szertartást a püspöki kar több tagjának jelenlétében Szennay András főapát végezte. Vasadi Péter AZ az írótól búcsúzott.
1982-ben jelent meg válogatott verseinek gyűjteménye Üzenet címmel a Szent István Társulatnál Fényi Ottó és Korzenszky Richárd válogatásában, szerkesztésében.
1987-ben az Ecclesia gondozta az Aranygyapjú második kiadását, melyet Fényi Ottó szerkesztett, s egészített ki új versekkel. Ő írta a kötetet berekesztő, minden eddiginél gazdagabb életrajzi összefoglalást.
1991-ben az Új Ember két teljes lapon közli Mész László kiadatlan verseit, óriási visszhangot keltve az olvasók és az irodalom barátainak körében. Megkezdődik addig ismeretlen kiadatlan műveinek és a rá vonatkozó dokumentumoknak rendszeres gyűjtése. Megjelenik a Magyarok misekönyve című versciklusa az ÚJ Ember kiadásában, Somos Miklós illusztrációival, Tóth Sándor utószavával. A kötetet Rónay László szerkesztette, művészeti szerkesztője: Marsall Ágnes. 1992-ben az Új Ember Évkönyve közöl ismeretlen Mécs-verseket.
RÓNAY LÁSZLÓ
Forrás: Mécs László:Anya kell! Versek lányokról és anyákról. Athenaeum kiadó 1943.
