Akinek a tüze kialudt, a hamuban is szikrát keres. Ha valamikor, úgy most kell élesztgetnünk a hamuban rejlő szikrát, hogy nemzeti érzésünk melegítő tüzévé lehessen az. Igen! Örök láng kell nekünk, hogy a jelen fagyasztó hidegségében szívünk melegre találjon. A holtakat kell éltetnünk. Azokat a holtakat, akik tisztán futák át pályájukat s erkölcsi, valamint nemzeti szempontból példaadóink lehetnek. Az ilyeneknek emléke ugyanis szenvedélyt ébreszt, szeretetet támaszt s bizalmat kelt a magyar szívben; s mire van nagyobb szükségünk manapság, ha nem ezekre?…
Ha valaki arra adná magát, hogy a XVI. század családi életét, mint szellemi és erkölcsi életünk alapját megírja, s ha nemzeti szempontból szépet és lélekemelőt akarna írni: akkor a Zrínyi-lányok múltját takaró fátyolt kell csak föllebbentenie. Ez a tragikus sorsú család nemcsak hősöket, mártírokat adott a hazának, de nagy asszonyokat is, akik egy egész nemzedéknek áldását vitték magukkal a sírba. Ez a család adta a Dunántúlnak Zrínyi Doricát, a felvidéknek Zrínyi Katát, keleti határunknak Zrínyi Margitot, a délvidéknek Zrínyi Orsikát. Ez a család adta nékünk a „dicsőséges anyát”: Zrínyi Ilonát, a magyar női psziché ez örökszép csillagát. E család egyik asszonyáról, a kivégzett Zrínyi Péter feleségéről, írják az egykorúak, hogy nála tökéletesebb életű asszonyt alig mutathat fel a történetírás.
Az a Zrínyi-lány, akiről itt szólunk, nem szerepel évkönyveinkben. Tetteit nem vésték kőtáblára. Emlék is csak kevés maradt reánk. De amit róla írva hagytak, mind azt hirdeti, hogy minden ízében magyar, fennkölt gondolkozású és nagy műveltségű nő volt. Igazi Zrínyi-lány ő, nagynevű családjának méltó sarja. Megérdemli tehát, hogy az ismeretlenség homályából kiemeljük emlékét.
Zrínyi Miklós, a szigetvári hős világosan kimutatta magyar gondolkozását, mikor fiait és leányait nem otthon neveltette, hanem tisztán magyar főúri udvarokba küldötte. Tette pediglen azért, mivel második felesége: Rosenberg Éva nem részesíthette volna őket magyar nevelésben.
A lányok tehát a Batthyányiak udvarában „emberségünk és vitézségünk ez oskolájában” nevelkedtek. Mikor Zrínyi Miklós 1561-ben egyszerre két fiát és három lányát küldi magyar udvarba, a többi között imigyen írt volt Batthyány Ferencnek: „Az te kegyelmed akaratja szerint és asszonyom őnagysága*(* Batthyány Ferencné Bánffy Kata) parancsolatjára ím odaküldtem három lányomat nagyságodhoz Adjon Isten, hogy mind ővélük és az több gyermekimmel megszolgálhassuk ti kegyelmeteknek, hogy mostani keserűségünkbe és szükséginkbe te kegyelmed asszonyommal őnagyságával egyetemben mihozzánk ilyen jóval vagyon. Azért én mindezeket s mind az többit ti nagyságtoknak ajánlom és kérem, hogy te kegyelmetek asszonyommal egyetembe oktassátok és tanítsátok őket, hogy az anyjuk* nyomát kövessék és annak jó hírét-nevét viseljék. (* Frangepán Katalin) Mostan nem tudom mit kellett volna velök adnom, asszonyom őnagysága meglátván mi szükségük leszen, írjon és megszereztetem. Úristen tartsa meg te kegyelmedet és asszonyomat jó egészséggel…” (utóirat). „Az két fiamat is oda szomszédságba küldtem Veresvárra; mert Bécsbe azt mondják, hogy halnak és nem merém oda küldeni őket. Kegyelmednek ajánlom azokat is, parancsoljon kegyelmed nekik és szolgálnak kegyelmednek.”* (* Csáktornya, 1561. okt. 30. (Körmendi levélt. Missiles.))
A három Zrínyi lány tehát a Batthyány-udvarba került. Magyarosabb és nemzetibb nevelést nem is kaphattak másutt, mint itt, hol a minden ízében magyar háziúr és nagy műveltségű felesége adtak nékik páratlan példát. Sok főúri lány és ifjú nevelkedett itt. Még ausztriai főurak is szívesen bocsátották ide gyermekeiket; mert tudott dolog volt e nagy hírű udvar példás, erkölcsös élete. Itt oltottá a Zrínyi lányokba is a mélységes hitet, az emberszeretet, a nemzeti hagyományokat s velük együtt a nemzeti érzést is. Itt tanulták meg a magyar írást is. De nemcsak megtanulták, de meg is szerették s állandóan tiszta magyar nyelven írnak ismerőseiknek s testvéreiknek.
A XVI. századi főúri udvartartás egyik fő elve volt, hogy az ifjakba és a lányokba belé oltsák a munkaszeretetet. Az akkori felfogás szerint a lányoknak tavasszal és nyaratszaka a kertészettel kellett foglalkozniok, télen pedig a szövéssel, varrással, hímzéssel. Tudott dolog, hogy még a nádorispánnék nem restellték a káposztaültetést. Batthyányné is örömmel mívelte ezt Valóságos verseny folyt főúri asszonyaink közt a dinnyevetés terén. S boldog volt, ki először jelenthette, hogy a dinnyevetéssel már elkészült. A virágok ültetése és ápolása is a nők kötelessége volt. A lányok akkor koszorút hordtak fejükön, illett tehát, hogy virágokat ültessenek.
Ami a mulatságokat illeti, azokból igen-igen kevés járta. Farsangban és lakodalmak alkalmával táncoltak és élvezték a muzsikát. Másféle szórakozás csak ritkán akadt. Meg kell jegyeznünk, hogy a XVI. században még más táncot, mint magyart, nem jártak nálunk. A főúri udvarokban is kizárólag a magyar táncokra oktatták az ifjúságot. Akkor még énekeltek is táncolás közben. Ezért volt nagy keletje Balassa Bálit virágénekeinek és táncnótáinak az urak kastélyaiban.
A főúti udvarokban nevelkedő lányok rendesen ugyanott mátkásodtak meg. A népes Batthyány-udvarban tehát igen gyakori volt a menyegző. Maga a háziasszony Batthyány Ferencné írta volt 1562-ben Nádasdynénak: „Jól tudja kegyelmed, hogy itt menyegző nélkül soha nem vagyunk. Értem, hogy az én öcsém az kegyelmed fiának egy koszorút adott. Küldje ide azt az koszorút, csak formájáért az kötésnek. Mását veszem.”* (* Orsz, levéltár: Nádasdy levelezések.)
Mivel menyegző előtt a kelengyét kellett előbb elkészíteni, folyt a munka a kastélyban. Egyetlen lány sem vonhatta ki magát ebből. S dolgoztak a varró-, gombolító-asszonyok is, a gyöngyfűzők, süvegkötők főkötőkészítők, hímvarrók stb.* (* A Batthyány-kastélyok számadásaiban többször találkoztunk a Zrínyi kisasszonyok számára készült dolgokkal. A „Registrum Ujvár és Zolonok tartomány pénzjövedelméről” című 1562. évi kimutatásba olvastuk például: „Kerekes Péter napának, hogy az Zrínyi kisasszony fekete köntösére franclit csinált”… „az paraszt varrónénak, az ki Zrínyi leányának mielt” stb. (Körmendi levélt.) Közbe aztán megválasztották a koszorúslányokat is, ami rendesen nagy zaj és vígság között történt.
Ilyen szórakozás és munka közt teltek az évek. A mesterek és az udvari papok (rendesen külön pedagógusok is) fáradoztak a nevelés és tanítás befejezésén. A tanulói pálya többnyire 3-4 esztendeig tartott…
Zrínyi Miklósnak a Batthyány udvarhoz kötött reménysége minden téren teljesült. A lányai csak elismerést és dicsőséget szereztek a Zrínyi-névnek. Mind a hét lánya szívvel-lélekkel magyarrá lett. Mind a hét ragyogó példája lett az igaz magyar asszonynak. Jellem és erkölcs dolgában is olyanok voltak, hogy a Zrínyi névre csak magasztos fényt vethetnek. Ha egyébért nem, már csak azért is megérdemlik a hálát az utókortól; mert a nemzeti ügynek s a nemzeti nyelvnek buzgó védői s terjesztői voltak.
A szigetvári hősnek életben maradt hét lánya közül elsőnek Ilona ment férjhez. Az 1559. évben Csejthe árának ura: Országh Kristóf kérte meg a kezét. Zrínyi Miklós az 1560. január 7-én tartandó lakodalomra a királyt is meghívta.* (* Közös pénzügyi levélt. Familienakten. Ferdinánd királynak 1559. nov. 20-á jelenti, hogy január 7-én lészen a lakodalom.) Az új pár Csejthe várában élte boldog napjait. Bár jó távolkán laktak Zrínyi Miklóstól, többször felkeresték őt. Maga Zrínyi Miklós írja ezt leveleiben, kedves fiának szólítván Országh Kristófot, akit nagyon szeretett.* (* Zrínyi Miklósnak még több száz kiadatlan levele hever a családi levéltárakban. Köztük több magyar nyelvű is akad. E leveleket használjuk itt.) Az ifjú és daliás Országh Kristóf mint huszárkapitány a török ellen való harcokban többször kitüntette magát. Pompás szere lévén, 1552-ben Olaszországba küldte őt Ferdinánd Miksa kíséretéül. Az 1563. évi koronázáson 75 szépen öltözött vitézével vett részt s nagy feltűnést keltett.
Ferdinánd király meglehetősen kedvelte Országh Kristófot. Sok kitüntetésben és adományban részesítette őt s több levelet is intézett hozzá. Ki tudja, minő szép jövő várt volna reá, ha 1657. okt. 19-én váratlanul meg nem hal. Alig volt még harminckét éves. Özvegye: Zrínyi Ilona szomorú hangon írogatta ismerőseinek és rokonainak a temetőre hívó leveleket, melyekben szép magyarsággal írta meg: „AZ Úristen mily nagy keserűséggel látogatta meg”. A temetés november 2-án volt Csejthe várában. Az ország színe-java ott volt és siratták az ifjú hőst, a Guti Országh-család utolsó férfisarját.
Az özvegy mindenáron szerette volna megtartani Csejthe várát, ahol oly szép napokat töltött daliás férjével. Reménye is lehetett erre; mert hiszen tizenhatezer forintnyi zálogösszege volt a csejthei uradalomra írva. Aztán hűséges várnagyjai: Koronthály Ákos és Kósa Gergely megesküdtek, hogy a várat senkinek át nem adják.* (* Közös pénzügyi levélt. Hung. 14355. fasc. 1569. Itt van az eskü és Csejthhe várának leltára.) Így állván a dolog, Zrínyi Ilona asszony 1569-ben a királyhoz fordult s arra kérte őt, hogy még legalább négy évig Csejthe várában maradhasson s ne kellessék idegen födél alá húzódnia. Folyamodásában hivatkozik hős lelkű édesapja érdemeire és kijelenti, hogy az eddigi zálogösszeghez szívesen ad még tizenháromezer forintot.* (* U. o.)
Zrínyi Ilonának nem kellett idegen födél alá vonulnia. Még 1569-ben eljegyezte magát Balassa Istvánnal, Balassa Menyhárt fiával.* (* Köz. Pénz. Levélt. Familienakten, Balassa István 1569. január 1-én jelenti a királynak, hogy febr. 7-én vezeti az oltárhoz Országh özvegyét a róm kath. rítus szerint.) A lakodalmat 1569. febr. 7-é Tapolcsány várában tartották.
Nem tudjuk, meddig tartott Zrínyi Ilona második házassága. De 1579. nov. 8-ánBalassa István már azt jelenti a királynak, hogy Devecseri Choron Annát veszi nőül s esküvője január 5-én lesz Malackán a kath. Egyház rítusa szerint.* (* U. o. Balassa István szép síremléket állított Zrínyi Ilonának. Megható felirata – sajnos – csak töredékben maradt ránk. E sírfelirat is azt hirdeti, hogy Ilona asszony ifjúsága virágszakaszában halt meg.)
Zrínyi Miklósnak Kata nevű lányát Thurzó Ferenc, a volt nyitrai püspök jegyezte el. Az esküvő 1562. június 21-én ment végbe a kath. Egyház szertartása szerint Bajmócon.* (* Thurzó maga írja: „iuxta ritum sacrosanctae ecclesiae dei catholicae.” A lakodalom – írja – június 28-án lesz Bajmócz várában. (Bécsi állami levélt. Hung.))
A harmadik Zrínyi lány: Dorica, édesapja halálának évében 1566. január 30-án kelt egybe a XVI. század egyik legkiválóbb s legműveltebb emberével: Batthyány Boldizsárral.
A szigetvári hős életében az eddig nevezetteken ívül még három Zrínyi lánynak akadt kérője. Zrínyi György írja 1568-ban a királynak, hogy még édesatyja életében eljegyezte magának Perényi János Orsolát, Thurzó Elek Borbálát és Homonnai Drugeth Miklós Margitot. Ezek lakodalma 1569. január 9-én leszen Monyorókeréken.* (* Köz. Pénz. Levélt. Familienakten. 1568. nov. 28. Csáktornya.)
A hármas lakodalomra Zrínyi nemcsak a királyt, de rengeteg sok főurat is meghívott. A hármas lakodalom azonban elmaradt. Úgy látszik, hogy Homonnai Drugeth Miklós egyedül vezette az oltárhoz Zrínyi Margitot. Thurzó Elek lakodalma pedig január 17-én Bajmócon ment végbe. Perényi János meg 1569-ben január 8-án jelenti, hogy Zrínyi Orsolát eljegyezte s január 17-én üli a lakodalmát.* (* U. o.) Ez az egybekelés is elmaradt. Zrínyi György ugyanis 1570-ben azt írta Batthyány Boldizsárnak, hogy az ő szerelmetes húgát: Zrínyi Orsolát Bánffy Miklósnak adta.
Mi minden történt ezen eljegyzések alatt a Zrínyi-házban – nem tudjuk. Csak annyi bizonyos, hogy Zrínyi Györgyöt nagyon bántotta nővéreinek szeszélye. Amikor például Orsola lakodalmára hívta a rokonait, a többi közt ezt írta Batthyánynak: „Az én nagy keserűségem, kibe Isten vete, kit nem élem, hogy éltig elfelejthessek…” „Kegyelmed légyen főgazda és asszonyom-néném* (* Batthyányné Zrínyi Dorica) főgazdasszony” (a lakodalmon)* (* Körmendi levélt. Missiles, 1570. okt. 12.))
Orsola házassága után már csak egy Zrínyi kisasszony volt otthon, t. i. Magdolna, Zrínyi György 1583. dec. 13-án jelenti a királynak, hogy Magdolna nővérét Telekessy István jegyezte el magának s az esküvő 1584. január 19-én leszen.* (* Pénzügyi levélt. Familienakten. („ritu sanctae catholicae ecclesiae”) Telekessy István és Zrínyi Magdolna közt már 1582-ben kellett volna az esküvőnek lenni. Nem tudjuk, i okból, de a házasságkötés elmaradt. Forgách Imre 1582. okt. 6-án Batthyányhoz írt levelében mentegeti magát a dugába dőlt házasság ügyében. (Körmendi levélt. Missiles.))
Megtörtént-e ezen esküvő, vagy nem? El nem dönthetjük. A Zrínyi lányoknak itt közölt lakodalomra hívó levelei ugyanis azt mutatják, hogy az efféle leveleket okiratoknak nem tekinthetjük.
Ha Zrínyi Magdolna csakugyan Telekessy Istvánhoz ment nőül, akkor mostoha- anyja volt a tragikus végű Telekessy Mihálynak, akit Rudolf császár Pozsonyban lefejeztetett. Ez a szerencsétlen ifjú utolsó sarja volt a nagy hadvezér: Telekessy Imre családfájának.
Közöltük itt hiteles okiratok alapján a hét Zrínyi lány férjhezmenetelét. Tettük ezt azért, mert a genealógusok munkái hemzsegnek a hibás adatoktól. Másrészt meg a Zrínyi lányok férjhezmenetelére itt közölt adatok világosan mutatják, hogy az esküvőre hívó levelek még távolról sem bizonyítják azt, hogy az esküvő tényleg megtörtént.
Említők már, hogy Zrínyi Margitot Homonnai Drugeth Miklós főispán vette nőül. Nem ő volt az egyetlen Homonnai, aki a Dunántúlról házasodott. A Homonnaiakat atyafiság fűzte a Gyulaffy, az Enyinghi Török, a Batthyány stb. családokhoz s így nincs mit csodálnunk azon, hogy ahol az egyik, hol a másik Homonnait találjuk a dunántúli kastélyokban.
Homonnai Miklós Szirmay és Nagy Iván szerint IV. Homonnai István és Báthory Klára* (* Báthory Miklós országbíró lánya) gyermeke volt. Ez írók szerint Homonnai Miklós 1546-ban született és édesanyja: Báthory Klára ugyanekkor gyermekágyban halt meg. Honnét merítették a nevezett írók ez adatokat, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy Báthory Klára nem halt meg s nem is szült 1546-ban gyermeket. Első férje halála után ugyanis Losonczy Antalhoz, ennek halála után pedig Bekes Jánoshoz ment nőül. Még ezt a harmadik férjét is túlélte s negyedszer valami Benko vagy Benkő nevű közrendű emberhez ment nőül. Gyermeke egyik férjétől sem volt.
A három első férjét maga Báthory Klára sorolja fel 1565-ben kelt adománylevelében.* (* Orsz. Levélt. Neo. Reg. Act. 1756. fasc. c. nr. 1565. év.) Ebben elmondja, hogy Homonnai Drugeth Imre részéről sok jótéteményben volt része, ezért hálából H. Drugeth Imre szeretett* (* „amorem et dilectionem fraternalem, quibus ergo dominum Nicolaum Homonnai afficeretur” etc. (U. o)) fiának: Homonnai Miklósnak Csepely községben, Ung-megyében négy teljes jobbágytelket adományoz.
Szirmay a megyei jegyzőkönyvekből kivonatokat is közöl, melyek szerint maga Zemplén-megye is azt hirdeti, hogy Homonnai Miklós IV. Homonnai István kiskorú fia és gyámjai Viczmándy és Hosszúmezei. Szirmay ez adatai is hamisak vagy hamisítottak. Hiszen rendelkezésünkre áll a már említett Homonnai Drugeth Imrének 1540-ben kelt végrendelete, melyben ő maga írja, hogy kiskorú gyermekeit: János és Miklós részére Viczmándyt és Hosszúmezeit rendeli gyámoknak. Eszerint bizonyos, hogy Homonnai Miklós Imrének a fia volt s nem 1546-ban született, hanem már 1540-ben legalábbis egy vagy két éves volt.
Homonnai Drugeth Imre korának egyik ismeretlen, de nagyon derék, művelt és humánus fia volt. Több szegényházat (ispotályt) alapított s a szegénységet mindig védelmezte. Ha rossz termés volt, a jobbágyok tartozását elengedte s gabonát osztatott ki közöttük. Népes udvart tartott s udvara mindig színmagyar volt. Akik néki szolgáltak, azoknak árváit is fölneveltette. Nagy kár, hogy ez a derék ember élte virágszakaszában halt meg s kiskorú gyermekeit maga nem nevelhette föl. Végrendeletében azonban meghagyta rokonainak és a kijelölt gyámoknak, hogy gyermekei 2felnövetiglen” miként bánjanak vélök. „Kérlek jó uraim és atyámfiai – írja –, hogyha az úr mindenható Isten immár annyi időre fölneveli az én gyermekeimet: fiaimat, hogy tanulást bevehetnek, tehát otthon taníttassátok deáki tudományra és minden jó erkölcsökre, ki legyen az Úristennek kellemes és nekik üdvösséges. Kit ha mieltek jó uraim, az Úristen bizony tinektek fizeti meg az mennyi boldogságba.”
Homonnai Imre emberszerető ember lévén, végrendeletében meghagyja a gyámoknak, hogy fegyverrel senkit ne háborítsanak, mert az Isten ellen való bűn! „Ha – írja – nyomorúságot tesznek az szegény népen, nem lesz ez világon lakóházuk”… „Az Úristenért is kérlek, mint jámbor szolgáimat, hogy az szegény népnek, jobbágyoknak nyomorúsága és valami töméntelen bántása ne legyen meg. Az mibe az törvény megterhelné is, valamit engedjetek azért nekik: mert ha ez világ szerint bűnösöknek megbocsátják az bűnöket, megbocsátja az Úristen. Az én gyermekimet az Úristen ha mikor felneveli, őnékik is jó uraim ezt adjátok eleikbe és ehhez igen oktassátok és tanítsátok őket.”
Homonnai Imre nagy emberszeretetét hirdeti az is, hogy minden apródjáról, nemes szolgájáról és cselédjéről megemlékezett végrendeletében. Az egyik ménesét eladni rendeli s az így begyűlt pénzt a homonnai, az ungvári s a többi ispotály szegényei közt felosztani parancsolja. Izbugyai István ára gyermekeiről is gondoskodott s a gyámoknak meghagyta, hogy ez árvákat együtt neveljék és taníttassák a maga gyermekeivel. Ugyanígy gondosodott Káposztás István két leányának kiházasításáról. Udvarnépe minden tagjának bőséges adományokat hagyván, végrendelete végrehajtóit kéri, hogy azokat, akiknek ő bántást tett, mind engeszteljék s tőle bocsánatot kérjenek.
Mikor Homonnai Drugeth Imre ezen végrendeletet írta, a felesége már nem élt s nem három gyermeke volt – amint a genealógusok állítják –, hanem csak kettő: János és Miklós. De csak az utóbbi érte el a férfikort. Homonnai Drugeth Imre Lengyelországban nősült s Rimanoski lányát vette nőül. A végrendelet írásakor (1540-ben), apósa még élt s Lengyelországban lakott.
Homonnai Imre kiskorú gyermekeinek gyámjait jól megválasztotta. Viczmándy Mátyás a megyében igen népszerű ember volt s 1558-tól fogva a kiskorú gyámfia nevében a megyét is kormányozta. Hosszúmezei Balázs pedig ugyanezen megye alispánja volt.
Viczmándy a kis Homonnai Miklóst magához vette s a maga gyermekeivel együtt neveltette és taníttatta. Nemes lelkű felesége: Buttkay Zsófia úgy gondozta a kis Miklóst, mintha saját fia lett volna.
Tudott dolog, hogy Homonnai Miklós gyermekkora igen-igen zavaros és veszedelmes időkben folyt le. A harc a király és János Zsigmond közt nagy erővel folyt s a török sem ült veszteg. Mivel Viczmándy törhetetlen híve volt a királynak és sokat átterelt a király pártjára, a János Zsigmond hívei mód nélkül gyűlölték őt. Elfoglalták s elpusztították birtokát és lakóházát se neki családjával s a kis Homonnai Miklóssal futva ellett menekülnie Eperjesre.* (* Ferdinánd király írta 1558. július 22-én: „Teque in civitatem nostram Eperjes una cum uxore, liberis et magnifico Nicolao Homonnai, adhuc in tenera aetate consttituto, suius tu patronum et tutorem fidelem agis, causa tutioris permansionis tuae et tuorum recipere coactus fueris.”) Ekkor rontották le a Homonnaiaknak Barkó nevű várát is.
Ferdinánd király egyik oklevelében nagyon megdicsérte Viczmándy Mátyást. Kiemelte vitézi érdemeit, páratlan hűségét és hasznos szolgálatait és elismerte, hogy a kis Homonnai Miklósnak hűséges gyámja és védője. A király azt is megírja, hogy Viczmándynak politikai pártállása miatt nagyon sok gyűlölője van.* (* „ita ut pro his tuis servitiis adfversariorum et acmulorum nostrorum odio gravi in te concitato” etc.)
Ha mindazt észbe vesszük, könnyűm megértenünk, miért vádolták ellenfelei őt erőszakoskodásokkal s mért fogtak rá olyanokat, amiket sohsem követett el. Az 1562. évben Dobó István például azzal vádolta Homonnai Miklós gyámjait, hogy Szűcs Istvánt, aki édesanyjával együtt szekéren jött az ungvári vásárról, fegyveresen megtámadták. A támadás Dobó vádlevele szerint Viczmándy és Hosszúmezei parancsára történt. A fegyveres emberek Szűcs Istvánt meglőtték s a sebesültet hat szúrással megölték. Szűcs István édesanyja térden állva könyörgött fia életéért s egész vagyonával kész volt érte kezességet vállalni, de hasztalan volt könyörgése. Bácsmegyei Ferenc nevű ember őt is összeszurkálta s pénzét is elvette.* (* Orsz. Levélt. Neo. Reg. Act. 794. fasc. 17. nr, 1562.)
Dobó István emiatt pert indított Homonnai Miklós gyámjai ellen.
Mi módon folyt le ezen támadás s mi volt az oka, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a gyámokat megidézték az erőszakosság ügyében.* (* U. o. 11 fasc. 49. nr. És 794. fasc. 17. nr. A leleszi konvent két jelentése ez ügyben.) Valamivel későbben magát Homonnai Miklóst is megidézték a homonnai harmincadoson elkövetett erőszakosság ügyében.* (* U. o. 933. fasc. 20. nr. 1568. A jászói konvent jelentése.)
Homonnai Miklós Viczmándy vezetése mellett már ifjú korában megismerkedett a megyei kormányzás miden dolgával. Az 1561. évben részt is vett a megye gyűlésén s ez alkalommal a főispáni esküt is letette.* (* Szirmay azt írja, hogy Homonnai Miklós ekkor tizenöt éves volt. Ez tévedés. Hiszen Imre végrendelete szerint 1540-ben már élt Miklós s így 1561-ben nem lehetett 15 éves.) Mint a megye kormányzója, haláláig szigorú, de igazságszerető, tiszta kezű s nemes lelkű férfiúnak mutatta magát. Az egykorú iratok mint főispánról csak dicsérettel szólanak s megállapítják, hogy őkigyelme a megyéjében közszeretetnek örvendett. Mint fiatal főispán 1563-ban részt vett a pozsonyi koronázaton harminc tagból álló bandériumával. Az udvarral mindig jó lábon állván, folyamodásait rendesen kedvezően intézték el. Házassága előtt például fel akarta építtetni a szétdúlt Barkó várát, s a király megengedte, hogy azt lakhatóvá tegye.* (* Orsz. Levélt. Camer. Scepus. Benign. Mandata, 140. nr. 1568.) A bor- és gabonakivitel ügyében írt kérvényeit többnyire kedvezően intézték el.
Az 1563. évi koronázáson Zrínyi Miklós (a szigetvári hős) vezette a magyar bandériumokat. Lehetséges, hogy Homonnai Miklós itt ismerkedett meg Zrínyi Miklóssal. Annyi bizonyos, hogy a jó nevű, daliás főúr megtetszett Zrínyiek. Az első találkozást aztán több követte és Homonnai Miklós nemsokára mint kérő jelentkezett. Az eljegyzés közte s Zrínyi Margit között még a szigetvári hős életében megtörtént. Az esküvő azonban a közbejött tragédia miatt csak 1569-ben történt meg. Két rokon lelkű és egymást megértő lény esküvője volt ez. Olyan esküvő, melyet állandó boldogság követett. Homonnai Miklós írásai hirdetik, hogy a kölcsönös szeretet köztük soha nem változott, soha nem gyengült.
Az ifjú pár hol Ungvárott, hol meg az újonnan felépített és berendezett Barkó várában éldegélt. Nagy udvartartásuk volt, de Zrínyi Margit asszony értett a vezetéshez és a tekintély fenntartásához s így nemcsak a férjnek dolgát könnyítette, de az udvarának jó hírét is növelte.
Ami levelet ez idő tájt Zrínyi Margit asszony írt, az mind az ő lelki örömének és boldogságának a kisugárzása.
A bevett szokás szerint Zrínyi Margit hazulról vitt magával vénasszonyt, szolgáló nemes lányokat és leányasszonyokat. Bizonyára egy-két szolgálattevő apród is ment vele; mert dunántúli ifjakat is találunk udvarában. Ez az udvar népes volt és magyar. A ház asszonya igaz magyar vérnek tartván magát, ott fent, az ungi bércek között is a kevés magyarságnak javára igyekezett. S mivel úri méltósága jó hírrel és névvel volt nagy, sokan igyekeztek udvarába. Állandó udvarnépét ő maga igazgatta. Ő volt a példaadó és az elöljáró. Mint minden Zrínyi lány, úgy Margit asszony is a jótékonyság, a nagylelkűség és a szelídség erényeivel volt ékes. Az alamizsna-osztásra indig készen volt. Az alamizsna-osztásra mindig késze volt. Nemes lelke egész erejével azon volt, hogy az ínséget, a szenvedést enyhítse. Mások könnyeinek letörlése volt rá nézve az örömnek forrása. „Az Úristennek félelmétől soha el nem idegenítette magát”; hitt és másokba is hitet csepegtetett.
Tudjuk, hogy a XVI. század magyar főasszonyai a munkában keresték és találták gyönyörűségüket. Zrínyi Margit asszony keze is otthonos volt a munka körül. Udvarának nemes lányai a förgeteges téli időben vele együtt fontak-szőttek, hímeztek, recét vertek. Nyáron a kerti munkát végezték; őszkor meg főzték a különféle virágvizeket, liktáriumokat, gyümölcs-sajtokat stb. S ha menyegzőre készültek – ami a népes udvarban gyakran megesett –, fonták a koszorúkat és hímezgették az aranyos felümegeket, miket a menyegzősök közt volt szokás szétosztani. A lakodalom, a farsang és a szüret volt a mulatság ideje, mikor is az egész udvarnép táncra adta magát. Az udvari muzsikásoknak ilyenkor volt legtöbb dolguk. Ki is vette mindenki a maga részét a mulatságból, mert hiszen nem sokáig tartott az. S ha a vendégek elszéledtek, az udvarnép ismét a munkának adta magát. Bizony az ifjúság nem egyszer sóhajtva kiáltotta aztán: elmegyen a fecske s megmarad a veréb.
Zrínyi Margit rendkívül vallásos nő lévén, udvarnépétől is megkívánta, hogy az ő nyomában járjon. Az istentiszteletre mindig nagy gondja volt, s amint maga írt,a sok órát töltött el imában. Mély hitéből fakadt az emberszeretet, mely nála nem ösztön, hanem lelki érzés volt. Több ispotályt (szegényházat) gondozott s az odaszorult szegényeknek úgy testi, mint lelki szükségleteiről bőségesen gondoskodott.
Akinek a lelkét a hit és az emberszeretet tölti el, az a gyűlöletet nem ismeri. Zrínyi Margitnak férje halála után sokat kellett tűrnie és szenvednie, üldöztetésben is elég része volt, de ajkára soha egyetlen gyűlöletes szó sem szállt. Még legnagyobb ellenségével is igyekezett kibékülni. S nem rajta múlt, hogy ez nem sikerült.
Zrínyi Margit a férjével együtt többször meglátogatta rokonait. Az 1571-ben is a Dunántúl találjuk őket. Részt vettek Homonnai István és Enyinghi Török Fruzsina lakodalmán. Ez alkalommal került a Homonnaiak udvarába a jeles tollú Martonfalvai Imre deák idősebb fia is.
Meglátogatták Zrínyi Katát és Borbálát s szép napokat töltöttek Bicsén meg a trencséni hévizekben. Legtöbbször a pozsonyi országgyűléseken találkoztak. Ha gyűlést hirdettek, a Zrínyi lányok már előre örvendtek, hogy ott találkozni fognak. Csupán a körmendi levéltárban egész sereg olyan levél van, melyekben a Zrínyi lányok egymást hívogatják s egymást köszöntik. Különösen sokat írt Zrínyi Kata, Borbála és Orsika. S ha egymásról jó hírt vettek Zrínyi Borbála szavaiként, szívük szerint megörültek és sóhajtva kiáltották: „Uram Isten! Tarts meg mindnyájunkat tovább is az ő szent malasztjával jó egészségben és betegségben.”* (* Körmendi ltr. 1577. nov. 10. Bajmócz Zrínyi Borbála levele nővéréhez. Az országgyűlés alkalmával magához hívja őt. (Tekintetes és nagyságos Zrínyi Dorottya asszonynak, Batthyány Boldizsár uram szerelmes házastársának, énnékem szerelmes asszonynak, nénémnek.) És mindig magyarul s mindig irodalmi nyelven írogatnak egymásnak.
A lányok nagy szeretettel írogatnak fivéreiknek is, különösen Zrínyi Miklósnak és Zrínyi Kristófnak. S ezek a legidősebb fivérrel Györggyel egyetemben igen gyakran küldenek nővéreiknek ajándékot. Ha György úr tengermelléki tiszttartója Velencébe ment, a Zrínyi-lányok már előre tudták, hogy tengeri halakat (szivoltan), narancsot, citromot stb. kapnak. Mikor Zrínyi Miklós 1575-ben Bécsben időzött, onnét írta Dorica nővérének: „Magdolna asszonynak oly ajándékot hozok, hogy bizony megköszönheti és felelek rá, hogy nem adná nagy marhán”* (* U. o.). Zrínyi Kristóf is szeretetbe mártott tollal írogat nővéreinek, s hol ciprus-ládát s pézsmaüveget, hol többféle „tengeri marhát” küldözget nekik.
Mind Miklós, mind Kristóf nagy reményekre jogosító ifjú volt, s a harcokban is kitüntették magukat.* (* Bánffy Miklós írja róluk 1571. szept. 22-én: „Zrínyi uram Kristóffal együtt mentek alá. Istennek hála! Jó nyereséggel jártak. Tíz törököt s tizenhét lovat hoztak. Keményen harcoltak.” (U. o. Missiles.) Emellett igen jó testvérek voltak s így elgondolhatjuk a nagy bánatot, amit korai haláluk okozott mélyen érző nővéreiknek. A temetésen a Zrínyi-lányok és férjeik is részt vettek. Zrínyi Kristóf halálát kívülük még Kerecsényi Judit is siratta. Úgy látszik ez a Judit asszony Kristóf úrnak vagy özvegye vagy mátkája volt és Kristóf korai halála annyira megtörte, hogy ugyancsak rászorult a vigasztalásra és a támogatásra. És a jószívű Zrínyi-lányok nem hagyták őt magára. Aki közülök csak tehette, később is meglátogatta őt. Levélben is vigasztalták őt. Az egyik ilyen vigasztaló levélben olvassuk például: „Magadat megtartsd és megmértékeljed az felette való bánattól és keserűségtől, hogy azzal Istent meg ne bosszantsad… mert az mi meglett, arról immár nem tehet senki. Csak valamennyire az hideg melegre térjen, ottan felmegyek és meglátogatlak, ha mi szükséged leszen, abban nem hagylak, hanem segítséggel akarok lenni.”* (* Körmendi ltr. Missilex, 1574. febr. 17.)
Azt a nagy ragaszkodást és szeretetet, mellyel a Zrínyi-család tagjai egymás iránt viseltettek, némileg megzavarta egy egyesség. Ezt Zrínyi György kötötte Tahy Ferenccel és gyermekeivel.* (* Tahy Ferenc felesége Zrínyi Ilona volt. Ettől három fia: István, Mihály és János és három lánya: Margit, Ilona és Anna született. (Neo. Reg. Act. 1091. fasc 2. nr. 1573.) Zrínyi Kata, Dorica, Borbála és Margit asszony nemes Radics András útján tiltakoztak az egyesség ellen. A báni tábla kimondta ugyan az ítéletet ez osztályperben* (* Neo. Reg. Act. 1648. fasc. 29. nr. 1574.), de a nevezett négy Zrínyi-lány újra pert indított.* (* U.o. 612 fasc. 19. nr. 1575. A Zrínyi-lányok pörlekedése alkalmával írta Batthyány Boldizsár (Zrínyi Dorica férje), hogy ő nem a vagyonáért vette feleségül. „Mert – írja –, ha csak az lett volna, nemigen sokat értünk volna vele.”)
A hosszú per némileg elidegenítette Zrínyi Györgyöt négy nővérétől, de haragja nem tartott soká.* (* Frangepán-vagyonról lévén szó, csak az a négy lány perlekedett, aki Frangepán Katalintól származott.) Amint látni fogjuk, később ugyancsak védelmezte Margit nővérét háborgatói ellen. Még katonákat is küldött védelmére.
Homonnai Miklós részt vett Rudolf koronázásán s ötven, fényesen öltözött lovasával méltó feltűnést keltett ott. Sógorai közül ott voltak: Zrínyi gróf, Batthyány Boldizsár, Thurzó Ferenc stb.* (* Bécsi állami levélt. Berliner Akten, az esztergomi érsek jelentései a Pozsonyban gyülekezett urakról 1572.). Mivel ezen a koronázáson már több főasszonyunk is részt vett, lehetséges, hogy Homonnai Miklós is magával vitte feleségét. Az 1575. évi országgyűlésen is részt vett, mely alkalommal az eperjesi octavalis törvényszék tagjává választották.
Az országos és a megyei ügyek intézése mellett Homonnai Miklósnak sok dolgot adott birtokainak kezelése is. Ezen a téren azonban kitűnő segítőtársa volt a felesége, aki a gazdálkodás minden ágához értett s aki férje távollétében kifogástalanul intézte a birtok kormányzását. Férj és feleség termeltek is annyit, hogy bort, gabonát és gyümölcsöt külföldre is szállítottak. Ha a kincstár megszorult, kölcsönökkel is szolgáltak.* (* Neo. Reg. Act. 1042. fasc. 24. nr. 1577. A szepesi kamara kötelezvénye a Drugeth Miklóstól kölcsönzött összegről.) Aztán az udvarukban szolgáló atyafiaknak (familiarisoknak) ha érdemeseknek bizonyultak, jószágokat adományoztak. Mindez világosan hirdeti, hogy Homonnai Miklós udvarában nem ismerték a szükséget.
Boldog családi életüket a Gondviselés gyermekekkel is megáldotta. Az 1580-ig három lányuk született, úgymint: Anna, Erzsébet és Borbála. Mivel az 1580. ében Zrínyi Margit ismét anyai örömök elé nézett, Homonnai Miklós remélte, hogy a Gondviselés ezúttal fiúgyermekkel örvendezteti meg. Ez a negyedik gyermek valószínűleg még csecsemőkorában meghalt. A pörös iratok ugyanis csak a fent említett három leánykát emlegetik.
Említők már, hogy Homonnai Miklós mint katona is megállta helyét. Zemplén-megye bandériumát nem egyszer vezette a portyázó török ellen. Szirmay a megyei jegyzőkönyvek alapján írja, hogy 1579-ben a szolnoki bég a körömi tájon fekvő falvakat fosztogatta. Homonnai Miklós négyszáz zempléni lovassal a török ellen indult. A megbeszélés szerint a támadás előtt az ónodiakkal kellett volna egyesülnie. De mielőtt ez megesett, a törökök lest vetettek neki. A heves küzdelemben a megye vezető emberei elhullottak: köztük Ödönffy Ferenc, Nátafalvai János, Olcsváry György stb. Maga a főispán: Homonnai Miklós rabbá esett.
Gondolhatjuk, minő rémületet keltett ez a vereség Zemplén-megyében és Homonnai Miklós családjában. Hiszen mindkét helyen szerették és tisztelték a rabbá esett főispánt. A megye a rab kiváltására azonnal száz dénár adót vetett ki minden portára. Bizonyos dolog, hogy Zrínyi Margit is mindet pénzzé tett, hogy rab urát kiválthassa. És ez sikerült is. Szirmay a megyei följegyzések alapján azt írja, hogy Homonnai Miklóst betegen Konstantinápolyba vitték és ott harminchárom éves korában 1580–ban meghalt – de ez tévedés* (* Szirmay a megyei jegyzőkönyv (A. 2. et A. 3. 1233. lap) írja: „squallore carceris, aeris insalubritate et dolore animi tabescens Constantinopoli supremum diem clausit, eo fato indignissimus.”) Először is Homonnai Miklós 1580-ban nem volt harminc éves, hanem már negyven is elmúlt; másodszor az 1580. évben már otthon találjuk őt. Ez évből ugyanis több birtokadomány-levele s adásvevési szerződése maradt ránk.* (* Orsz. Levélt. Neo. Reg. Act. 883. fasc. 54. nr. 1580. Homonnai Miklós birtokot adományoz Zabó Tamásnak. U. o. 1756. fasc. 4. nr. 1580. ugyanő Budaházy Péternek adományoz birtokot. U. o. 899. fasc. 1. nr. Ungvári házát eladja Borbél Bányai Ádámnak. (Ez utóbbi át van téve Dipl. 17521. sz. alá.)) Aztán ugyancsak 1580. augusztus 30-án írta meg Homonnán a végrendeletét.
Ez a végrendelet azt mutatja, hogy Homonnai Miklós betegen tér haza a fogságból. Nemsokára a végrendelet elkészítése után meg is halt.
Ez utolsó írásából is kitetszik, hogy feleségét mennyire szerette és becsülte. Vele szemben még gyermekeiről is csak másodsorban gondoskodott! Ingó-bingó jószágát mind feleségének hagyta. „Ezüstöt, aranyat, drágaköveket és egyebeket – írja – akármi névvel neveztessenek, hagyom az én szerelmes feleségemnek Zrínyi Margit asszonynak, tulajdon őmagának. Erre pedig szabadságot adok neki, hogy ezt valakinek akarja hagyni, vagy gyermekinek, vagy egyebeknek, szabad legyen vele. .Emellett gyermekimnek is az minemű sommát hagytam, abban is szabad legyen elvenni magának az mennyit akar és arra hagyni az kire akarja… Az mi az én jószágom birodalmát illeti, úgy hagyom az én feleségömet benne, hogy úgy bírhassa amint én most bírom, azon birodalomba mindaddig, ameddig az én nevemet viseli.”
Egyformán gondoskodott három kiskorú lánykájáról. Aztán a születendő gyermekéről imigyen írt volt: „Ha penig az Istennek ajándéka, kit most várunk az Úristentől, fiú lenne, tehát az felül megírt somma pénzek és ezüst-marhák* (* T. i. amiket három lányának hagyott.) szálljanak csak felére. Ha penig az is leány lenne, kit az Úristentől mostan várunk, annak is mind pénzt és egyébféle ezüst-marhát annyit hagyok, mint felül megírt egy-egy leányomnak hagytam.”
Homonnai Miklós nemes gondolkozását mutatja az a körülmény is, hogy ifjú nejétől egyáltalán nem kívánja, hogy holtig az ő nevét viselje. Ellenkezőleg! Világosan megírja, hogy „ha az Úristen szerencsét parancsolna az én feleségemnek, azaz hogy férjhez menne az én holtom után”, akkor főember-szolgái közül két gondviselőt rendeljen a lányok mellé.
Egyébként fő gyámnak és fő gondviselőnek Homonnai Istvánt rendeli felesége és gyermekei mellé.
Homonnai István a végrendelkezőnek unokatestvére volt, tehát benne megbízhatott. A későbbi események azonban megmutatták, hogy Homonnai Miklós rosszabb kezekre alig bízhatta felesége és gyermekei sorsát.
Homonnai István korának egyik legvitézebb huszártisztje volt. Az egykorú jelentések kivétel nélkül hősnek mondják őt. A török-magyar harcokban tölté idejét s életét számtalanszor kockára vetette. Talán ez az örökös hadakozás okozta, hogy szíve egészen elfásodott. A katonai élet még erőszakossá is tette őt. Nem ismert más törvényt a saját akaratánál. A szeretet, a gyöngédség és a részvét száműzve volt az ő lelkéből.* (* Homonnai István mint főispán fegyveres erővel megtámadta Terebes várát, hogy ott Homonnai Györgyöt kézre kerítse. A két rokon e viaskodása annyira megrémítette Homonnai György feleségét, hogy holt gyermeket szült. Érdemes megemlítenünk, hogy e támadás miatt Homonnai Istvánt (a főispánt!) saját alispánja idézte törvény elé.) S ő, akire Homonnai Miklós özvegyét és kiskorú gyermekeit bízta, ő lett azoknak legnagyobb ellensége. Bizony keserves oltalom volt az, amiben ő részesítette a reá bízottakat.
Alig hogy Homonnai Miklós behunyta a szemét, özvegyére Zrínyi Margitra mondhatatlan nehéz idők következtek. Az éjbe tűntek boldog évei s mint a befolyt vizek, többé soha vissza nem tértek. Küzdött ugyan árva gyermekei érdekében, kért, könyörgött mindenfelé, de Homonnai Istvánt meg nem indíthatta, jobb észre nem hozhatta. Bár az igazság Zrínyi Margit mellett volt, az erőszak az igazságnál is erősebbnek bizonyult. S hiába adott néki a törvény igazat, Homonnai István nem hajolt meg a törvényszék ítélete előtt. Sőt eddigi bűnét azzal tetézte, hogy a szorongatott Margitra rágalmakat szórt. Rágalmakat, melyek az ártatlan hölgy szívét tőrként járták át. Nem hiába írta volt a meggyötört asszony: „még a szót is restellem búmban”, a sok bánattól csakugyan halni tért régi ellensége. Félhalál volt néki a tisztességén ejtett folt. Amint maga írta, földi bajoktól zaklatott lelke csak az imában talált vigasztalást.
Homonnai István mint főgyám Miklós halála után jó szóval kicsalta Margit asszonytól férje égrendeletét s többé vissza nem adta. Aztán – elegendő fegyveres erő állván rendelkezésére – hozzáfogott Zrínyi Margit és árvái birtokainak elfoglalásához. És a védtelen nőt hamarosan mindenéből kiforgatta.
Zrínyi Margit kétségbeesve nézte, mint szakad rá a veszedelem. Segítségért kiáltott ismerőseihez és a megyékhez; mert mint maga írta: „az egy Istennél több gyámola nincsen ezen a földön.”
Közben bátyját, Zrínyi Györgyöt is megkereste levelével, aki aztán jó fegyverforgató darabontokat küldött volt neki.* (* Zrínyi Margit maga írja ezt 1582. szept. 2-án kelt levelében. (Körm. Levélt. Missiles.)) Hatalmas sógorainak is írt; mert tőlük remélt legtöbbet. Batthyány Boldizsárnak például kilenc ív alakú oldalon adta elő Homonnai István erőszakoskodásait.* (* U. o. Ungvár, 1582. szept. 1.) E megkapó hangon írt levelében mondja a többi közt: „Engedelmet István uram sok bosszúsággal, bosszúbeszédekkel, sok károkkal mind testemben s lelkemben annyira megsanyargatott és keserített, hogy még Istennek sem szolgálhatok csendes és békességes szívvel-lélekkel. Nemzetemről még szemembe meg nem gyalázott, de ezen kívül mindent megtett. Az egy Istennél több nincs itt ez földön gyámolom. Csak Prinyi György uram fáradozik mellettem. Én kegyelmetek atyafia és úr nemzetsége vagyok, de nem mondhatom hogy úgy élek miatta (t. i. István úr miatt) mint úrnak meghagyatott özvegye, hanem mint megnyomorodott özvegy árvája… Könyörgök is te kegyelmednek, hogy megtekintse Istent és az én gyámoltalanságomat, ne hagyjon köztük az egy élő Istenre, hanem támadj mellettem uram az igazban fájjon az én gyalázatom és nyomorúságom árváimmal egyetembe te kegyelmednek… Sok dolgokat keserű sírással szenvedek miatta (t. i. István úr miatt)… Valamit akar, azt cselekedheti és cselekszi magamon és jószágomon… Az ő és gyermekei kárára tette (Miklós) az testamentumot – mondja – nem ország törvénye szerint.”
Megírja ezután, hogy István úr minden gabnáját elcsépeltette és elhordatta. Kértem a megyéket – írja tovább – Báthory, Mágochy és Várday uramékkal, írjanak őfelségének gyermekeim mellett. Prinyi György íratott is a váradi püspökkel, a többi is írt Homonnai Istvánnak, hogy törvényt ne háborítson!
„Tegnap volt törvény itt Ungváron. Megbizonyítottam egynéhány száz emberrel igazamat. Az törvény kezembe adta az egész ungvári jószágot. Még aznap megfogdosták jobbágyimat s nem hagyták ide szolgálni. In summa tőlem visszafoglaltak mindent. Az utakon álltak fegyveres kézzel.”
Így állván a dolog, Zrínyi Margit asszony Bicsére ment Kata nővéréhez. Onnét pedig Batthyány Boldizsárhoz indult, hogy személyesen adja elő sérelmét.
A pörlekedés eztán tovább folyt. Zrínyi Margit hatalmas sógorai tanácsára nem hagyta igazát s minden követ megmozdított, hogy Homonnai István erőszakoskodásainak gátat vessen. Ez azonban nem sikerült neki.
Mikor a megyei törvényszék Ungvárott ismét összeült, megjelent ott Zrínyi argit asszony jeles ügyvédje: Debreközy János deák. Azonban Homonnai István még a tárgyalás előtt elfogatván őt, tömlöcre vettette s ott halállal fenyegette őt. Palágyi Gáspár alispánt az esküdtekkel együtt szintén börtönbe zárta. A törvényszéken aztán senki sem védelmezte Zrínyi Margit ügyét s a megfélemlített bírák Homonnai István javára döntöttek.
A pörlekedés ezzel még nem ért véget. Zrínyi Margit ugyanis rágalmazás miatt is bevádolta Homonnai Istvánt s a törvényszék el is ítélte őt.* (* Közös pénzügyi levélt. Hung. 14389. fasc. 1586. máj. 17. „in facto et poena calumniae convictum et aggraatum”.) Mivel pedig István úr fellebbezett, a királyi kúria is helyben hagyta az ítéletet. A királyi kúria a birtokok visszaadását is elrendelte, de Homonnai István hallani sem akart a jószágok visszabocsátásáról. Erre Rueber kassai generális parancsot kapott, hogy fegyveres erővel kényszerítse Homonnai Istvánt a jogtalanul elfoglalt javak visszaadására. Ez meg is történt; de – mint a király írja – Homonnai István újra visszafoglalta azokat. Erre Rudolf király 1586. május 7-én felsorolván Homonnai István bűneit, elrendelte, hogy Zrínyi Margit asszonyt és három lányát helyezzék vissza jogos birtokaikba.* (* U. o. 1586. máj. 17.)
Úgy látszik, hogy még ennek a királyi rendeletnek sem lett eredménye. Rudolf király 1586. szeptember 17-én maga írja, hogy Homonnai István most erővel visszafoglalta Ungvárt, Dancs, Hosszúmező, Kemenc, Árok, Rahoncsa, Alsó- és Felső-Domonya, Csepely, Nyevicke, Antalóc, Kerecsen, Remete, Felsőház, Sómező stb. községeket. Összesen mintegy hatvankét falut foglalt vissza.
Az ügy „novum judicium” elé kerülvén* (* U. o. 1586. szept. 17. „Pro domina Margareta Zrínyi relicta vidua Nicolai quondam Drugeth de Homonna, legitima tutrice filiarum suarum novum judicium ratione restitutionis certorum bonorum per Stephanum Drugeth ademptorum.”), Homonnai István bűnösnek találtatott a rágalmazásban.* (* U. o. Eundem Stephanem Homonnai in facto et poena calumniae convintum et aggravatum fore deliberassent et pronunciassent.) Zrínyi Margit asszonyt pedig – mint a király írja – Rueber János generális karhatalommal vitte be jószágaiba.
A földönfutóvá lett özvegy tehát újra visszakapta birtokait. Nem sok örömöt találhatott azokban, mert ellenségei mindent elvittek, amit elvihettek. Mivel Margit szívből utálta a hervasztó villongást, örömest megbékélt volna Homonnai Istvánnal. Ám ez hallani sem akart a békességről Olyan volt ő, mint az olaj: mindenek fölött akart úszni. Különben is megfogadta, hogy vesztében nem hagyja pőrét. Ezért nemcsak a pörlekedést, de az erőszakoskodást is újra kezdte. Margit asszonynak tehát ismét menekülnie kellett. Ezúttal Barkó várában húzta meg magát. Onnét írogatta búbánattal és keserűséggel telt leveleit bátyjának: Zrínyi Györgynek, Batthyány Boldizsárnak és többi sógorának. Isten – írja – ő rajta tartja ostorát. Minden nap növeli kínját és aggodalmát. Azon forgatja hát elméjét, hogy végleg elhagyja e vidéket; de remegő gondja szegény árva lánykáiért nem engedi őt távoznia. Pedig már a reménység is fogyni kezd benne, mert akárhányszor adatja vissza a törvény az ő javait, Homonnai újra elfoglalja. Kérve kéri tehát rokonait, lennének gyámolai és védői s ne hagyják, hogy a hatalom üljön az igazság székiben.
Az 1587. év őszén Joó János nevű főemberszolgáját elküldte Batthyány Boldizsárhoz pörének irataival s megírta, hogy perét a vármegye „őfelsége gyűlése eleibe bocsátotta”. Aztán újra előadta: „minemű méltatlan és istentelenül, országunk törvénye kívül vették el jószágomat, az én árváimmal együtt minden majorságomat”… Istent imádok kegyelmedért – írja tovább – jőjön el az gyűlésre és informálja őfölségét.”* (* Körmendi levélt. Missiles, 1587. szept. 17. Az néhai Homonnai Miklós meghagyatott özvegye, Zrínyi Marit Batthyány Boldizsárhoz.)
Batthyány Boldizsár Zrínyi Margit kérésére csakugyan elment az országgyűlésre s ott fel is szólalt. Homonnai István és Zrínyi Margit is felszólítást kapott a kassai kamara útján, hogy jelenjenek meg az országgyűlésen.* (* Orsz. Levélt. Diaetalia 30. k.) Megtörtént-e ez, s vajon tárgyalták-e Zrínyi Margit panaszát – nem tudjuk. Sem a régi országos, sem a kamarai levéltárban, nem az acta diaetalia iratai közt, sem Kovachich diariumában nincsen semmi nyoma ennek. A nevezett országgyűlés azonban alkotott egy törvénycikket (29.) az erőszakosan vagy jogtalanul elfoglalt birtokokról.
Még az országgyűlés megnyitása előtt, szeptember 17-én írta Zrínyi Margit az utolsó levelét, melyet levéltárainkban sikerült találnunk. Aztán hasztalanul kutattunk felvilágosító adatok után. Az az egy bizonyos, hogy 1588. március első felében még élt. Ekkor adta ki Zemplén-megye végrehajtó parancsát részére abban a hatalmaskodási pörben, melyet Homonnai Gáspár ellen indított. Ez a Gáspár ugyanis 1587-ben Margit asszony jobbágyait ökreikkel együtt szántás közben elfogta és elhajtotta.* (* Ors. Levélt. Neo. Reg. Act. 814. fasc. 19. nr. 1588. feria quarta post dominicam laetare. (A megye teljhatalmat ad ez ügyben Paczóth Ferenc alispánnak.) Az itt említett Homonnai Gáspár is erőszakos és kegyetlen ember volt. 1595-ben el is ítéltetett s minden jószágát elveszté.)
Ez az utolsó adat, amit Margitról találnunk sikerült. Ő maga több levélben megírta, hogy a sok szenvedés, üldöztetés és az örökös izgalom nagyon megtörte. Valószínű tehát, hogy ő is idő előtt elköltözött oda, ahonnét visszatérés nincsen. Özvegysége egész ideje alatt ára lánykái érdekében küzdött. Vigasztalás csak akkor szállt lelkére, mikor ezek jövőjét biztosítva látta. Boldogult férje nevét sohasem tette le s bár fiatalon jutott özvegységre, urához való szeretetét és hűségét koporsójáig vitte. Bizonyos dolog, hogy ez önfeláldozás volt részéről; de ez az önfeláldozás örömöt is rejtett magában, mert így teljesen árváinak élhetett.
Amint a derék asszony behunyta szemét, Homonnai István is hozzájutott azokhoz a javakhoz, mikért olyan irgalmatlanul sárba tiporta a törvényt, a tisztességet és a rokoni köteléket. Ő, akihez legtöbb bizodalma volt szegény Homonnai Miklósnak, ő a főgyám üldözte állandóan az özvegyet s rövidítette életét.
Az 1599. évben Homonnai István is bevégezte földi pályáját. Korának egyik legvitézebb fia szállt vele sírba. A XVI. század második felében nem akadt csata vagy várostrom, melyben ő részt nem vett. A magyar hadtörténet lapjain a neve mindig szerepelni fog. Korának költői még életében megénekelték tetteit. Halála után is akadt vers-szerző, aki érdemesnek találta a véle való foglalkozást.
A jeles Bolcatius méltán írta sírkövére:
O! quantum cecidit libi tellus Hungara robur,
Drugethius flenda dum tibi morte cadit!
Valóban, Homonnai István hatalmas magyar tölgy volt. Kár, hogy erejét s hatalmát gyakran a gyengéken is jártatta.
Zrínyi Margitnak három lánya férjhez ment. A lányok esküvőjét az édesanya azonban nem érte meg. Úgy látszik, hogy édesapjuk végrendelete miatt még nekik is perlekedniök kellett. Az 1601. évben például az esztergomi vicarius Drugeth Annát idézte meg édesatyja végrendelete ügyében.* (* Orsz. Levélt. Neo. Reg. Act. 814. fasc. 19. nr.)
Forrás: Takáts Sándor (1860-1932): Magyar nagyasszonyok 1900.
