2022. júl. 7.

Finta Sándor (1889-1950): Szeles, hüvös, őszi éjjel

 


 

Hazacsörömpölt már a villamos.

Árnyék takarja házak sorfalát.

Az őszi szélnek füttye dallamos,

Az ablakon át hallja a család.

 

Ó, honnan is jön? Vajjon mit hozott?

Hideg lehet most messze, éjszakon…

Ni, hogy zörög a régen boltozott,

Csatát is látott, vérhedt falakon.

 

Most… mintha sirna… Mennyi árva jaj!

Tán most csorog a hü szivem a vér…

Reggelre fagy lesz, épugy, mint tavaly

S elvész a sóhaj, mire odaér.

 

A posta sem jő. Igy tünik az ősz.

Ó, irhat-e még egyszer levelet?

A szél az utcán zugva kergetőz…

Halál járhatja most a harcteret.

 

Ó, hol lehet a májusesti csönd?

A sok tündér most merre otthonos?

Hisz már a könny a sok szemből kiönt

És szivet, lelket bánat ostoroz.

 

Ó, mennyi vég és mennyi, mennyi seb!

Nagy Isten, meddig zug a haragod?

Az itthonélők száma mind kisebb

S mind elveszünk, ha rendünk aratod.

 

Ó, nézd kegyesen drága sorsukat,

Hisz oly nehéz a küzdelem, a gond…

Magad vezesd a harci dolgukat,

Hogy irthassák a háborus vadont.

 

Ó, adj nagy Isten, télre is tavaszt!

Virággal verd a puskapor szagát!

Hulljon szivünkre irgalmas malaszt

S adj mindnyájunknak békés éjszakát.

 

Forrás: Dombóvári Hírlap 1. évf. 53. sz. 1917. dec. 30.

Dutka Ákos (1881-1972): Ujévi köszöntő

  

                               Fotó: Fekete Sándor

 

Sippal, dobbal, nádi hegedűvel

Itt az uj év éjféli derüvel;

Bár csak egyszer végig igy maradna,

Ne csordulna uj könny poharadba.

 

Ne átkoznánk ezt is, mint az anyját,

Ki itt hagyta sok átokvert fattyát;

A sok adót, végrehajtót, gondot

S csúfságunkra termelt sok bolondot.

 

Oh, ha egyszer mégis megvirradna

A magyarnak rég beborult napja.

Verejtékkel, könnyel tört barázda –

Ne maradna gond, csak a kalásza.

 

Hogy ameddig ring a magyar sikság,

Fészket rakjon mindenütt a vigság.

Legyen több kedv, lakodalmi nóta,

Mintha régi földünk mind megvolna.

 

Magyar Pünkösd, rózsanyitó napja

Ne találjon sehol rab magyarra.

Aratáskor teli szérü – hombár,

Zsiros áron vásárt leljen mindjár.

 

Bő szüretnek, aratásnak ára

Guruljon ki vigan a vásárra.

Ne maradjon munkátlan kéz, béna,

Sonka jusson a kenyérkaréjra.

 

Kis farsangnak ne legyen nagy böjtje,

Sok reménynek korai letörtje.

József-napra, ha megjön a fecske,

Minden lányból legyen vig menyecske.

 

Legyen tele zsákod, zsebed, csűröd,

Jégverésre vihar-álló szűröd;

Boldog békét s minden, ami nincsen,

Ebben az uj évben adjon már az Isten.

 

Forrás: Friss Ujság 35. évf. 1. sz. Budapest, 1930. jan. 1., szerda

2022. jún. 7.

Tompa László (1883-1964): Magányos fenyő

Hogy görnyed, mint aki bünt lakol,

Az őszcibálta bős bokor!

Az ágakról levert levelek

A szélben föl- s le-kerengenek.

Haraszt röpül, vén füz nyikorog - -

Minden csupa gyász, por, pernye, romok.

A végét várja minden e zord vidéken –

Csak én nem!

 

Én, amig minden omlik, összedűl,

Gyökereimmel e kopár fokon

- Bős székely fenyő – megkapaszkodom

S állok, daccal, társ nélkül, egyedül.

 

S míg havat dob rám, hóköpenyt,

egy szeles nap, vagy egy vad éj.

Igy biztatom magam: ne félj,

te tovább tartasz, mint a tél!

A gúnyos holdnak, mely nekem

halált, s hasonlót emleget,

Igy szólok: „Uram, láttam én

már karón varjat eleget!

Görnyedtem én még máskor is,

némultan, hó és jég alatt - -

De törzsem, ágam akkor is,

a hó alatt is zöld maradt.

Kibirtam én már sok telet,

Míg jöttek a jégtörő szelek,

S galyaimon, mint húrokon,

Uj fuvalmak zenéltek!

Igy múlnak, újulnak évek…

Én az időkkel bátran szembenézek!

 

A fenti költemény megjelenése után hamar az érdeklődés körébe került. Nyilvánvaló volt, hogy eddig a székely sors ábrázolása ilyen tökéletes módon senkinek nem sikerült. A gondolat a zenészben is megértésre talált. Sz. Horváth Lajos adta meg a zenei aláfestést! Sajnos a zenemű többszöri sikeres előadása után is csak kéziratban maradt! A Tompa gondolatának festői ábrázolását meg Daday Gerőnek köszönhetjük, aki igazán művészi elképzelésének teljességével tudta a vihar által tépett, a sziklába görcsösen kapaszkodó székely fenyő sorsát megeleveníteni.

 

Forrás: Székelység III. (13.) évf. 7-12. sz. 1943.

 

Földi István (1903-1967): Emlékezzetek Gábor Áronra

  

Reggel, mikor az áldott ezüst napsugár

Serkentő fénnyel ömlik a földre,

Mikor a Kárpátok fölött – mint egy glória –

Ezüst körbe csillog az élet…

Nézzetek arra – Mogyorós alatt – a völgykanyarra

Bereck felé…

 

Délben? – Ha harangszó hiv pihenni…

Gondolj arra, hogy volt idő, mikor

Háromszék minden harangja

- mint haláltosztó ágyucső –

meredt a magyar ellenségei felé…

S egy kismühelyben – varga őserő –

Hatvannégy ágyut öntött a szabadságharcra:

Kézdivásárhelyen!

 

Este: a Cenk ködbevesző orma legyen az irány…

Nézz arrafelé!

Feketeügy hosszu fahidján

dacosan ott lovagolt elő Gábor Áron

és ott osztott ezer halált a megyehatáron!

Ott verte vissza háromszor a cár

büszke kozákseregét! Mert maroknyi bár

a székely… de míg Gábor Áron vezette…

Negyvenezer kozák a hidat be nem vette

Kökösnél.

 

Éjjel? A szemedre addig ne szálljon álom…

Ne legyen nyugtod a csillagok alatt…

Míg Eresztevény szürke sirhantját

meg nem járja a fáradt gondolat.

- És – dobbanjon erős hit a szivedbe:

A nép… amelynek ilyen fia volt…

A nép… mely itt Gábor Áront követte…

s százszor megostromolta a pokolt…

Unokáiban sem lehet gyáva!... Hess!!! – buta kétely!!!

Itt ellenség… többé… Úr… nem lehet!!!

Mert csillagszemmel néz Gábor Áron…

és a kárpáti szent magyarhatáron

virraszt a… székely!...

 

Forrás: Székelység III. (13.) évf. 1-3. sz. 1943.