„Kikeletkor jó pünkösd havában” nagy készülődésben van a magyar falu sok apró gyermeke, leánya. Csapatok alakulnak, termet és tudás szerint rendbe szedelőznek, verselnek és énekelnek. Nem könyvből, hanem emlékezetből kerül elő a mondanivaló és a tanítómester egy-egy idősebb falusi nénike vagy bácsika, aki gyermekkora kedves hagyományát kelti életre, miközben megtanítja a kis utódokat a pünkösdjárásra. És amikor a magyar tájra rákösz9nt a pünkösd ünnepe – ahogy Balassa Bálint beszél róla:
„Áldott szép Pünkösdnek gyönyörü ideje
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbitő szele…”
- a falvakban sorra megjelennek a pünkösdjárók kedves csapatai.
A régi népszokást különösen a Dunántúlon sokfelé ismerik. Szinte ahány falu, annyiféle a pünkösdjárás. A játékforma főbb részei megegyezők, ezek: a királyné hordozása, a pünkösd-himnusz, a játékos tánc, egy babonás jókívánság, hogy a gazda földje jól teremjen s végül az adománykérés. Manapság az egyes részek rövidülnek, sőt el is maradnak. Legfeljebb egy-egy töredéket őriznek és formálnak ki jobban az egyes csapatok. Valószínű, hogy a pünkösdjárás valaha terjedelmesebb vers-, ének- és játékegyüttes volt. A Dunántúl különböző tájain öregekkel és fiatalokkal folytatott beszélgetések nyomán sorra előkerültek a pünkösdjárásnak jó kiformált, legrégibbnek és legteljesebbnek látszó részei. Ezeket a hagyománydarabokat összeillesztve a pünkösdjárás teljes formáját próbáljuk bemutatni. Olyanféle munka el, mint amikor egy széttört korsó darabjait keressük és a pincéből, a padlásról kell összeszedni a cserepeket, ahová széthullottak.
Sebestyén Gyula a Dunántúli Gyűjtés-ben a dunántúli pünkösdjárók verseinek jó részét összegyűjtötte. Dallamokról, előadásmódról azonban nem írt. A Sopron-megyei Vitnyéden az öregek még emlékeztek a pünkösdjárók táncára és arra a dallamra, amelyikre a pünkösdi-tánc figuráit járták. A szanyi fiúk, de még inkább a galamboki leányok, akik olyan kedvesen mondogatják egymásnak ezt a szójátékot:
Hová való galambom
Galambokra galambom!
Mit visz galambom?
Galambot galambom!
Kinek viszi galambom a galambot?
A galamboki galambomnak Galambokra, galambom!
- ezek a szépbeszédű Zala-megyei leányok, akik így játszanak a szavakkal – a dallamos verselés módját tartották meg híven.
*
A pünkösdjárók 12-14 éves leányok, vagy kisebb fiúk. Néhol a legények is megünneplik a pünkösdöt, lóháton, de ez már a pünkösd-ünneplésnek nem az a szertartásos játékformája, amelyről most szólni kívánunk. A leányok és fiúk pünkösdjáró játékában 5-, 6- vagy 7-en szerepelnek. Néhol már csak 3-an járnak, a régiek viszont 12-es csoportokról is tudnak. A szereplők között a legbájosabb és a legkisebb a pünkösdi királyné. Mindössze 4-6 éves, de nagyon csinos. A csapat két tagja kézen hordozza vagy vezeti. Előttük jár a beszóló, a királyné és a hordozó mögött pedig a menet legvégén, a tárasság leghasznosabb tagja: a kosaras. Félkézre akasztott kosarában tojást, kalácsot és egy kis aprópénzt szed a háznéptől. Ez a pünkösdjárók keresete. Mert a pünkösdjárás nemcsak tisztesség ám a háznak! Úgy illik, hogy egy kis ajándékot adjanak a gyerekeknek. A népszokás virulásának ez is fontos kelléke. A pünkösdjáró csapat színes és eleven kép. A leányok lefésült haja pántlikákkal és virágkoszorúval van díszítve. Vitnyéden a pünkösdölő leányok fehér ruhába öltöznek. Hímzett fehér ingváll, keresztbe átkötött rojtos rózsás-fehér nagykendő és kurta, bő szoknya az öltözetük A kezükben virágot bot, melyre ketten, régebben négyen rojtos szélű, színes selyemkendőt kötöttek. Ezt úgy kell emelni, mintha zászló lenne. Két zászlós elöl megy, két zászlós hátul. Néhol négyen nagyobb színes selyemkendőt visznek sátorformán kifeszítve. A kendő alatt, mint valami templomi körmenet baldachinja alatt lépked apró léptekkel és komoly képpel a pünkösdi királynő. Állítsuk mellé a párját: a pünkösdi királyt. Sajnos, reá már nem emlékezik a dunántúli néphagyomány. Azonban a régi feljegyzésekből s az Alföldről és Erdélyből tudjuk, hogy egykor ő volt a fő személy és a királyszerepet bizonyára azért foglalta el a királynő, mivel leányok kezére került a játék. Nekik kedvesebb a királyné-szerep. A királynéról mondanak minden szépet:
Nem anyától lettél,
Rózsafán termettél.
Piros pünkösd napján,
Hajnalban születtél.
Csak a királynéról beszélnek így a pünkösdölő leányok. A pünkösdi királyt pedig – akit régen vőlegénynek is neveztek – hűtlenül elmellőzték. Egy ideig mint néma szereplő járt a csapatban. De ma már egyáltalán nem kell a pünkösdölő leányoknak a vőlegény (legalábbis a játékban nem!)
A galamboki leányok színes ruhában pünkösdölnek. Bársony vagy kasmír szoknyáik színe piros, kék, lila, zöld. A kurta szoknyához gombos harisnya illik, amelyre rászőtték a színes gömböket.
A szanyi fiúk öltözetében kitűnik a piros mellény. Úgy hívják, hogy puruc és állítólag 120 méter zsinór van minden ilyen kis mellényen, azonfelül két sor gomb.
A pünkösdjárók ünneplő ruhái, színes selyemzászlói, a leányok virágkoszorúi mellé idézzük fel a magyar falu tavaszi, nyáreleji képét: a fehérre meszelt házakat, a zöldbe borult fákat és a tisztára söpört udvarokat, a pünkösd délelőtt napsütését, - akkor körülbelül előttünk áll az a felejthetetlen látvány, amelyet pünkösdjárásnak nevezünk.
*
A színes menet bekanyarodik az első udvarra. A párok méltóságteljes, ünnepélyes mozgással felsorakoznak az ajtóval szemben. Előlép a beszóló és ilyesfélét mond: „szabad a pünkösdjáróknak?” Ha kedvező választ kapnak és a házbeliek lejöttek, - a pünkösdjárók énekszóval elkezdik az ősi játékot.
Első énekük körülbelül így hangzik:
1.
A pünkösdnek jeles napján
Szentlélek Isten küldetett,
Erősítse a szívüket
Az apostoloknak.
2.
Melyet Krisztus igért vala
Akkor a tanítványoknak.
Midőn mene mennyországba
Mindenek láttára.
3.
Tüzes nyelveknek szólása
Úgy, mint szeleknek zúgása,
Leszállott az ő fejükre
Nagy hirtelenséggel.
4.
Dicsértessék Atyaisten,
Mindörökké Fiúisten,
Szentlélekkel egyetemben
a nagy Úristenben!
Néhol az ének mindegyik szakasza után mondóka következik:
Segélje mi királynénkat,
Kis királyné asszonyunkat
Álle-alleluja.
Dallamos, litániázó hangon mondják a következő verseket:
Piros pünkösd napján
Mindenek újulnak,
Az erdők és mezők
virágzásba jutnak.
Rózsák, liliomok
Mind most virágzanak,
Mind az Úristennek
Szolgálni akarnak.
Drága szent malasztját
hogy használni tudjuk,
Mi is az Istennek
Szolgálni akarunk.
A „mindenek újulnak” kifejezés nem mai keletű. Balassa Bálint 1580 körül írt sorai jutnak eszünkbe:
„Újul még a föld is..”
„Szép zölddel beborult
Virágokkal újult…”
„Mint szép virágos fák
Meg nem újulhatnak.”
De nemcsak a kifejezés ilyen régi divatú szépsége költészetünknek, hanem éppen olyan hagyományosan él a magyar költészetben ez a gondolatpárhuzam is:
Mindenek újulnak…
Rózsák, liliomok…
Mind az Úristenek
Szolgálni akarnak.
Ugyancsak megvan más Balassa költészetében az Áldott szép pünkösdnek kezdető versében:
„Te nyitod rózsákat meg illatozásra…
Ujul még a föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.”
A beleszólónál és a királyné kezében bokrétás pálca van Ennek a régi neve cinkus, vagy ácintus. Mintha a királyi jogart jelképezné. A pünkösdi királynő csengő cérnahangján ezt a régi szót is emlegeti:
Noha kicsi vagyok,
Nagyot nem szólhatok,
Mégis az Istennek
Szolgálni akarok.
Ácintus, pácintus,
tarka tulipános,
Hintsetek virágot
Az Isten fiának.
Vitnyéden ezeket énekelve, körüljárják a királynét és virágot hintenek a fejére.
Szentlélek áldása
Szálljon erre házra,
A benne lakókat
Indítsa vígságra!
A rábaközi fiúk a pünkösdjáráskor költői hasonlatokban bővelkedő verset mondanak:
Mi van ma, mi van ma?
Piros pünkösd napja,
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
Jó legény jól megfogd
a lovad kantárát,
Hogy le ne tépázza
A pünkösdi rózsát.
Jó leány, jó leány,
Vigan ünnepelhetsz,
Templom után estig
Örömre repülhetsz.
Jó leány, jól megfogd
Az öröm kantárát,
Hogy pünkösdi táncba
Bú ne szegje szárnyát.
Az öröm kantára” olyan elvont hasonlat, amely semmiképp sem származhatik egyszerű embertől, főképp nem a gyermekektől. Tollforgató ember lehetett, aki a népi kezdősorokat megtoldotta a szép gondolatpárhuzammal, hogy ne csak a lovad kantárát fogd, hanem az öröm kantárát is, és a „pünkösdi táncba bú ne szegje szárnyát” ifjú jókedvednek.
A figyelmeztetés éppen jókor van, mert a játék legmozgalmasabb képe, a pünkösdi tánc következik ezután. A pünkösdölők páronként összefogóznak. A kézfogás körülbelül vállmagasságban történik. Friss énekszóra a felsőtest jobbra hajlik; eközben három csárdásszerű toppantás van jobbra, a harmadik erős dobbantás; a felső test balra hajlik és eközben három lépés van balra, a harmadik ismét erős dobbantás és így tovább („sajátos magyar táncütem”). A lábak mérsékelt terpeszállásban vannak. A táncoló lépéssel egészen rövidek, szinte egy helyben topognak. A párok lassan-lassan balra forognak, csak a királyné asszony áll, kezében a pálcások lobogós selyemzászlója. Versszakok végén kis szünetet vesznek. Erre mondják, hogy „monikáznak”, azaz csípőre tett kézzel ringatják a derekukat a kisleányok.
Régen a dudás is elkísérte a pünkösdjárókat. Akkor még jobb keresetük volt és az adományokból tellett a zenészre. Ma úgy táncolnak, ahogy maguknak énekelnek.
A táncnál mondott ének híven festi a falu régi pünkösd-ünneplését. A legények négyágú bokrétával járnak, a leányok haja háromágban van fonva, a menyecskék utcán üldögélnek, a gyerekek a porban heverésznek, az öregasszonyok pogácsát morzsolgatnak, az öreg emberek csutora borocskát szopogatnak és úgy várják a pünkösdjárókat. Minden vers végén dallamos, dudahangot utánzó szavakat énekelnek:
Elhozta az Isten
Piros pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk
Királyé asszonykát,
Enej, denej, denejde,
Enej, denej, denejde,
Ifjú leányoknak
Háromágú haja,
Ifjú legényeknek
Négyágú bokréta,
Enej, denej, denejde,
Enej, denej, denejde,
A mi királynénkat
Nem is anya szülte,
A pünkösdi hajnal
Rózsából nemzette,
Enej, denej, denejde,
Enej, denej, denejde,
A szép menyecskéknek
Utcán az ülésük,
A kis gyermekeknek
Porba’ heverésük.
Enej, denej, denejde,
Enej, denej, denejde,
Öreg asszonyoknak
Porhanyó pogácsát,
Öreg embereknek
Csutora borocskát.
Enej, denej, denejde,
Enej, denej, denejde.
A pünkösdjárók jókívánságaikat igyekeznek tréfásan előadni:
Adj Isten minden jót,
Áldj meg itt minden lakót,
Legyen itten pünkösdkor,
azután is mindenkor
Pénz, posztó paripa,
Széna, szalma, szalonna,
Bor, búza, békesség,
Finom, fürge feleség!
A tréfás asszonánszok (szóeleji rímek) szívet melegítően jellemzik nyelvünk különös szépségeit. Így csak a nép tud beszélni amely hosszú évszázadok értékeiből válogat és őriz ennyi szépet.
Különös jókívánság van a játék végén. Ketten elkapják a kis királynét és amilyen magasra tudják, fölemelik, mialatt mondják: „Ekkora kenderjük legyen!” Már tudniillik olyan magasra nőjön a gazda kenderje, amilyen magasra a királynét emelték. Újra felemelik és mondják: „Ekkora kenderjük legyen!” Harmadszor is: „Ekkora kenderjük legyen”.
A jó királynénak nevetni nem szabad még akkor sem, ha csiklandozzák vagy a fátyolát fellebbentik és az arcát kíváncsiskodva nézik.
Természetesen az adománykérés is versben megy. A szanyi gyerekek így kéregetnek:
Adjatok, adjatok,
Egy vagy két krajczárt,
Királyné asszonynak,
Hadd vegyünk pántlikát.
A somogyi leányok ilyenféléket mondanak: „Segélje mi királynénkat, kis királyné asszonyunkat, pár garassal, pár hatossal, katona forintokkal”. Még egy „elmenő verset” énekelnek – amely valószínűleg a karácsonyi játékokból keveredett ide, mivel a csillagkísérésről szól – és ezzel a verssel vége a játéknak:
Már minékünk el kell menni,
Csillag után kell sietni,
Mert a csillag nem vár minket,
mindörökké amen.
A kosaras elteszi az ajándékot: a lisztet, sót, tejet, a tojást, a kalácsot vagy az aprópénzt. Köszönnek, a színes csapat kilép az utcára és elballag a szomszéd házhoz.
*
A régi városok és falvak a tavaszi jeles napok alkalmával tartottak olyanféle ünnepélyt, amely sokban hasonlít a bemutatott pünkösdjáráshoz. Májusi királynak és menyasszonynak öltözött a legszebb ifjú pár. Körmenetben járták a helységet, a kísérők zajban énekeltek, lombot és virágot hintettek. Ezzel fejezték ki azt az örömet hogy a tavasz legyőzte a zord telet. A májusi király díszmenete a jobb időt, a jobb termést jelentette: ahová lépett, ott könnyebbé vált egy évszakra az élet.
Ma a pünkösdjárók a pünkösd-himnusszal kezdik a játékot. Régi templomi ének ez, amely már az első katolikus és protestáns népénekgyűjteményekben – mintegy két évszázaddal ezelőtt is – „régi ének” felírással van megkülönböztetve.
A természet megújulását ünneplő versekbe istenszolgálatra buzdító és nevelő célzatú, intelmező sorok kerültek. Ezek a kereszténység századaiból valók.
Régibb nyomokat őriz a királyné szerepeltetése, a pazar virágdíszítés, a pünkösdjárók tánca és a királyné felemelése. A királyné felemelésében, vagyis babonás jókívánságuk termésszaporító erejében annyira hisznek, hogy ahol nincsenek megelégedve a fogadtatással és az ajándékokkal, ott távozáskor a királynét leültetik a földre és úgy mondják: „Ekkora kenderjük legyen”. Vagyis, hogy a gazda kenderre ki se keljen, - maradjon a földben. Figyelemreméltó régi vonás az is, hogy a jó királyné nem nevetheti el magát. Arra kell gondolnunk, hogy régen csak azt az ifjút fogadták be a felnőttek társaságába, aki kiállott bizonyos legénypróbát. A legénypróba egyik követelménye volt: megőrizni az arc nyugodtságát akkor is, ha nevettető dolgok történtek. A pünkösdi király csak a próbát kiálló legény lehetett. Innen származhatik, hogy a pünkösdi királynétől ma is megkövetelik a komolyságot, ha nem is legény hanem csak picike kisleány az illető.
A falusi pünkösdjárók még sok ilyen mozzanatát őrzik a régi játékoknak, amelyeket feljegyezni és kivizsgálni érdemes lesz.
A Dunántúlon általában a játéknak azok a vonásai domborodnak ki, amelyek leányosabbak: tartalomban a vallásos énekek, a királyné szépségéről szóló versek, külsőségekben pedig a pazar virágdíszítés a sokszínű ruha, a mutatós megjelenés és a pünkösdi tánc. A pünkösdjárás ebben a formában igazi tavaszjárás. Ha kifejezője annak a meleget ontó, bimbót bontó, termést növelő boldog időnek, amelyet ismét BALASSA szavaival festünk:
„Te nyitod rózsákat meg illatosra,
Néma fülemüle torkát kiáltásra,
Fákat is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.”*
VOLLY ISTVÁN
(* A pünkösdjárásnak olyan kiteljesedett formája, amely egymagában foglalná az itt ismertetett összes mozzanatokat, - aligha van manapság. Az eddig ismert játékok között legteljesebb a Sopron-megyei vitnyédi leányok pünkösdölése. Ezt a játékot a rádió hanglemeze vette. A néprajzi hanglemez-sorozatnak ezt a kedves darabját, a vitnyédi leányok pünkösdköszöntő, friss hangját különösen figyelmébe ajánljuk a magyar népszokások minden barátjának.
Irodalom (főképp a dunántúli pünkösdjárókról): Sebestyén Gyula: Dunántúli gyüjtések, Kisfaludy-Társaság, 1906;Roheim Géza: A magyar néphit s népszokások; Volly István: Népi játékok, I., Egyetemi Nyomda, 1938; Ethnographuia – Népélet több száma; Magyarság néprajz, III., Egyetemi Nyomda 1936. A pünkösdjárók dallamaiból írta Kodály Zoltán a Pünkösdölő c. nagy gyermekkórusát.
(A dunántúli játékok áttekintése)
Forrás: Magyar Lélek. A magyar népművelők országos folyóirata. Szerkeszti: Hankiss János. I. évf. 5. sz. 1939.
