A posta-kocsi megy dörögve,
Benn’ egymagamban én ülök,
Falut érünk nagy valahára:
Sikoltoz a postás-tülök.
Az országutnál kert van, abban
Piros rózsák, fehér padok,
Rózsák között fel és lejárva
Egy szép leányka andalog.
A tülök-hangra erre fordul,
Hosszan, szomorun néz felém, -
Oh! e szelid, merengő arczot
Álmomban hányszor láttam én!
Siet vággyal nézzük egymást…
(Ak! hogy rohannak e gebék!)
- Ég veled, álmaim tündére!
Rövid volt e percz, ah! de szép.
- És e találkát elfeledjük,
- Oh a sors nagy komédiás!
Más lesz majd az én feleségem,
S a szép leányka férje más.
Majd mikor minden késő lesz már,
A két pár egyszer összejő,
Egymásra ismerünk s tünődve
Sohajtozunk: ez ő… ez ő…
Forrás: Családi kör
XVIII.évf. 7. sz. Buda-Pest. 1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése