Ha nem szerettél, a míg éltem,
Szeretni fogsz, ha meghalok,
Ha szerelmemmel, dalaimmal
Az örök éjben hamvadok.
Mert szerelmemet, dalaimat
Magammal sírba elviszem,
Hogy vélök örök álmaimba
Arczod szőjem bé szeliden.
Te rólad álmodom a földben,
A mely sötét karjába fog,
S neved mondom ki legelőbb is,
Ha siromból föltámadok.
Mert szép neved szelid varázsa
Majd elhitetheti velem
Hogy a szép menyországba léptem,
Hol örök a dal, a szerelem.
De addig is halk, néma éjjel
Halványan ha fölébredek,
Ellátogatni hozzád szállok
S nézem szendergő képedet.
S beszövöm édes álmaidba
Szerelmemet, dalaimat,
… S igy rólam álmodik szép lelked
Míg ott leszek… míg megvirad.
De hajh rövid lesz boldogságom;
A pirkadó uj hajnalon
Bús szemfedőmmel vissza kell a
hideg, mély éjbe szállanom.
De enyhitő vigasztalásul
Siromba azzal szállhatok,
Hogy drága lelked egy kis órán
Holt szerelemről álmodott!
S ha nem szerettél, a míg élte,
Szeretni fogsz, ha meghalok,
Ha szerelmemmel, dalaimmal
Az örök éjben hamvadok!
Forrás: Családi kör
XVIII.évf. 14. sz. Buda-Pest. 1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése