2024. ápr. 14.

Váradi Antal (1854-1923): Leánykámnak

  

Ha nem szerettél, a míg éltem,

Szeretni fogsz, ha meghalok,

Ha szerelmemmel, dalaimmal

Az örök éjben hamvadok.

 

Mert szerelmemet, dalaimat

Magammal sírba elviszem,

Hogy vélök örök álmaimba

Arczod szőjem bé szeliden.

 

Te rólad álmodom a földben,

A mely sötét karjába fog,

S neved mondom ki legelőbb is,

Ha siromból föltámadok.

 

Mert szép neved szelid varázsa

Majd elhitetheti velem

Hogy a szép menyországba léptem,

Hol örök a dal, a szerelem.

 

De addig is halk, néma éjjel

Halványan ha fölébredek,

Ellátogatni hozzád szállok

S nézem szendergő képedet.

 

S beszövöm édes álmaidba

Szerelmemet, dalaimat,

… S igy rólam álmodik szép lelked

Míg ott leszek… míg megvirad.

 

De hajh rövid lesz boldogságom;

A pirkadó uj hajnalon

Bús szemfedőmmel vissza kell a

hideg, mély éjbe szállanom.

 

De enyhitő vigasztalásul

Siromba azzal szállhatok,

Hogy drága lelked egy kis órán

Holt szerelemről álmodott!

 

S ha nem szerettél, a míg élte,

Szeretni fogsz, ha meghalok,

Ha szerelmemmel, dalaimmal

Az örök éjben hamvadok!

 

Forrás: Családi kör  XVIII.évf. 14. sz. Buda-Pest. 1877.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése