Kevés írót ismer a magyar
irodalomtörténet, aki olyan szorgalmasan járta az országot, olyan
szenvedélyesen tanulmányozta a magyar életet, mint – Móricz Zsigmond. Nemcsak azt vallotta, hogy „gyalogolni jó”, hanem
azt is, hogy a valóság csak élményekből ismerhető meg. Elmaradhatatlan kis
jegyzőkönyvei tanúskodnak arról a töménytelen anyagról, melyet összegyűjtött,
sőt – így vagy úgy – fel is használt írásaiban.
Országjáró útjai során nem egyszer
elvetődött Szolnokra is. Mesélik,
hogy be-beült a megyei árvaszéki ülnök irodájába, és figyelmesen hallgatta a
sorban jövő feleket, akiknek beszéde mély emberi indulatokról, nagy
szenvedélyekről, a nyomukban járó sok-sok zűrzavarról, elesett emberek szomorú
életéről rántotta le a leplet. Az is előfordult, hogy bekapcsolódott a
beszélgetésekbe1. Szolnoki látogatásaira sokan emlékeznek: néhány
fénykép és levél is őrzi a szolnoki napokat. Bár nincs ebben semmi különös –
talán minden valamire való magyar város elmondhatja mindezt magáról -, Móricz
életművének, életének teljességéhez ezek is hozzátartoznak. Ezért közöljük
őket.
A
két első fénykép 1941-ből való. Szolnok legnyomorúságosabb részeit kereste
fel. Főképpen azt kutatta, hogy élnek, laknak itt az emberek. A 2. kép is azt
örökíti meg, mikor Nagy István meséli
el családja nyomorúságos életét a nagy írónak, akivel – mint a szemtanúk
mondják – azokkal közvetlenebb, őszintébb hangon tudott beszélni,mint a
kíséretében lévő hivatalos személyekkel. A kép is azt mutatja, hogy a
jegyzőfüzet nagy munkában volt e beszélgetés alatt… E látogatásai és az itt
szerzett tapasztalatok nyomán alakult ki benne az elgondolás: meg kell
teremteni az olcsó építkezések lehetőségét, mert csak ilyen módon tüntethetők
el a nyomortanyák, csak így lehet emberhez méltó környezetet teremteni e városrészek
lakónak. Ekkor vált a szénporos téglaégetés szenvedélyes propagálójává. Minden
alkalmat megragadott ötlete terjesztésére; még a MÁV Járműjavító 1941. március
5-én, a szolnoki csata évfordulójára rendezett ünnepélyét is. itt i megjelent,
az ünnepi beszéd után felszólalt, s a nép- és családvédelmi alap keretében
folyó szociális akcióról, a falukutatás révén szerzett tapasztalatairól, a
népfőiskoláról, meg a szénporos tégla, a „pécsi tégla” égetéséről beszált.2
Egyik
1941-es látogatásához kapcsolódik a facsimilében közölt levél, melyet a
Tisza Szálló levélpapírján elutazása előtt egyik szolnoki ismerősének –
barátjának és tisztelőjének – írt. Egy kényszerű, de ártatlan „csalás” is van a
levél hátterében: Móricz megköszöni a szíves fogadtatást, a Tisza Szállóban
tiszteletére rendezett vacsorát. Sohasem tudta meg, hogy mindezt nem a
polgármester, a város vezetősége fizette, hanem – a levél címzettje.
Szégyellték megmondani neki, hogy a város vezetői vajmi keveset törődtek azzal,
hogy a nagy regényíró jön-e Szolnokra vagy sem, jól érzi-e ott magát vagy sem…
A
3. fénykép 1942.júliusában készült Móricz Zsigmondról a Tisza Szálló
kerthelyiségének árkádjai alatt. Éppen Végvári
Árpádnak, a Magyar Távirati Iroda munkatársának nyilatkozik. A társaságában
lévő hölgy: Csibe (Móricz Erzsiket).
Mint a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei
Lapok írja, Móricz a nyár egy részét a városban töltötte. Július 6-tól
minden nap Baginé Drexler Mária könyvkereskedésében előfizetéseket gyűjtött. A
nap egy más szakában a Tisza Szálló halljában volt található, ahol a Kelet
Népére fogadott el előfizetéseket.3
1942.
szeptemberében halt meg, s így nem lehetetlen, hogy a kép az utolsó felvétel,
mely róla készült.
1)
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Lapok, 1941. III.9.
2)
Szolnok és Vidéke, 1941. III. 5.
3)
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei lapok, 1942. VII. 4.
Forrás: Jászkunság III. évf. 5-6. sz. 1956. okt.-dec.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése