Endrődi Béla (1886-1956): Szerelmes dal

 
Szerelmesen zokogó dalt
A szívem csak hozzád sóhajt.
Édes vágyat, forró vágyat
Nem érzek, csak teutánad.

Két karod hű ölelése, -
Nem is adnám semmiért se;
Nagy szépséged, mosolygásod
Betündökli a világot.

Csak az a jó Isten látja,
Hogy meg vagyok babonázva,
Nincs éjem, nincsen álmom.
Mindig csak a csókod várom.

S ha itt reszketsz két karomban,
Hogyha ajka ajkamon van:
Nem gondolok a világgal,
Siralommal, hervadással.

Csak azt érzem, hogy a szívünk
Mámorosan összedobban,
S a ragyogó mennyországot
Ringatom a két karomban.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 6. sz. 1909. ápr. 18.

Endrődi Béla (1886-1956): Ne bántsd az éjjelt

 

Ne bántsd az éjjelt. az a méla csönd,

Mi halkan szárnyal a mezőkön át,

Szivembe lopja erdők, rónaságok

Pihegve, zsongva ébredő dalát.

Más földi ember nem hallhatja ezt,

Csak én, ki titkon virrasztok az éjben,

És a homálynak tördelt, szaggatott,

Rejtelmes zúgását megértem.

 

Ne bántsd az éjjelt. Lelkem várja már

S kitárul jöttén pompázó virágként.

Magába szivja azt az illatot,

Mit tündökölve kilehel az árnyék,

Kelyhébe zárja alvó sóhaját

Tört csillagfénynek, haló sugaraknak, -

S hajnalra bágyadozó szirmain

Ragyogó dal ring: tiszta harmat…

 

Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 19. sz. 1908. máj. 3.