Nyekraszov, Nyikolaj Alekszejevics (1821-1877: Nehéz időben…

 
Nehéz időben, drága társam,
meglátogattam sírhelyed
s hogy arcodat most újra látom,
minden vonása fényesebb.
Megtörten egykor annyi kínban,
elhagytam végkép magamat,
gyötört, meghajszolt napjaimban
komor valék és hallgatag.
A nevetésed hangja sértett,
nem könnyítette lelkemet,
csak ingerelte víg beszéded
túlérzékeny kedélyemet.
Azt hittem, hogy ledér szívedben
részvétre nem találhatok,
s még inkább megnövelte bennem
e hit a tartós bánatot.
Ó tűnt idő! Az ifjúságnak
hibája, hogy nem érti meg,
hogy könnyek nélkül is van bánat,
s lehet vidám, ki nem nevet.
Te meghaltál… És jöttek mások,
ismertem nőket, s könnyeket,
s gyakorta véltem kacagásod
hallani, s felidéztelek.
És most előttem egyre szebbek,
hogy rájuk visszagondolok,
nyugodt erővel teljesebbek
azok a bánatos napok.
Mért nem becsültem? Szemrehányón
és bánattal kérdezgetem,
s mindent feledve  újra látom,
hogy jössz felém elevenen.
Nevetve mondod: „Légy vidámabb!”
Szemed ragyog, lobog hajad.
S víg hangodnak visszhangja támad,
mely könnyeknél fájdalmasabb.

Ford.: Lator László 

Forrás: Családi tarka könyv. A Bibliotheca Könyvkiadó évkönyve  1958.

Goethe, Johann Wolfgang von (1782-1832): Vadrózsa

 
Rózsát lát meg egy legény,
vadrózsát a réten;
szép, akár a hajnalfény,
fut a fiú könnyedén,
erre vágyik régen.
Piros rózsa, rózsaszál,
vadvirág a réten.

Fiú szól: Letörlek én,
vadvirág a réten!
Rózsa szól: Megszúrlak én,
nyúlhatsz százszor is felém,
nem szakítsz le mégsem.
Piros rózsa, rózsaszál,
vadvirág a réten.

A fiú letépi már
a rózsát a réten.
Jajgat, szúr a rózsaszál,
tolvajával szembeszáll,
nem menekszik mégsem.
Piros rózsa, rózsaszál,
vadvirág a réten.

Ford.: Képes Géza

Forrás: Családi tarka könyv. A Bibliotheca Könyvkiadó évkönyve  1958.

Vapcárov, Nikola Jonkov (1909-1942): Búcsú

 
Majd álmaidban meg-meglátogatlak,
mint messzi vendég, kit senki se várt.
Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak -
Az ajtót be ne zárd!

Belépek hozzád, csöndben letelepszem,
s csak nézlek, nézlek a homályon át.
És mikor édes arcoddal beteltem,
megcsókollak és úgy megyek tovább.

Ford.: Kardos László

Forrás: Családi tarka könyv. A Bibliotheca Könyvkiadó évkönyve  1958.

Paul Eluard (1895-1952): Mindent elmondani

- Emlékbeszéd Petőfi Sándor halálának századik évfordulójára -

Köszöntöm őt, a férfit, ki most száz éve halt meg,
Őt, ki huszonhat évet élt meg,
De Magyarország az évszázadairól
Fiai sorsával beszél,
Költői sorsával beszél,
Költőt köszöntök itt, ki íme ma is él.

Petőfit nem az ég szülte és nem a nap,
Mészáros volt az apja és cselédlány az anyja.
Hadd énekeljem itt inségét s diadalmát,
A századokra szólót az ínség ellenében
S az emberek szívében, kik társnak befogadták.

Fegyverrel a kezében szólt a viharra fennen,
A villámot szerelmes szavakkal ösztökélte
Az egyszerű rózsa s a kenyér ellenségei ellen.
Hadd énekeljem őt, akit ma népe áld,
Őt, aki végül is levert minden királyt,

Őt, ki gyerekfővel bátran színésznek állt,
Hogy felmutassa és szóra bírja az embert,
A fiút, ki az éhhalállal szembeszállt,
Ki egymaga emelt a Semmire kezet,
Őt, az örök férfit, aki ma is gyerek.

Petőfi tudja, mily erő a hajnalé,
Sugarai dolgos kezekben gyökereznek,
Élet s örökélet közt hidat ő emeltet,
Szívébresztő csókok ő tőle fényesednek,
Forrásvíz őt viszi új mezők felé.

Petőfi már örül vértelen küzdelemnek,
Győzelmes, bűntelen nyarakat énekelhet,
Csatáz bár egyre még s ontja ő egyre vérét,
Hogy haljunk szabadon, legyen mindig reménység.
A szegények reménye a mézed, Magyarország.

Arany verseiért fizessetek elvtársak
Hitetek vidám aranyával.
Magyarország a tíz ujján
Számlálja híveit és a csillagokon
Petőfi álmain,
A magyar alföld költeményén.
1949.

Ford.: Illyés Gyula

Forrás: Családi tarka könyv. A Bibliotheca Könyvkiadó évkönyve  1958.

Keszthelyi Zoltán (1909-1974): Gyümölcs legyen a mosolyod

 
Emberiség,
Ragyogva élj,
Mint nyári ég,
Mint nyári dél.

Gyümölcs legyen
A mosolyod,
A szerelem
Izzó napod.

Feledni jó,
Ami komor,
Cinke, rigó
Reményt dalol.

Röppen a fütty,
Nyílik az ég,
Halál, feküdj,
Aludj te még.

Takarjon el
Tenger avar,
Halkuljon el
Bőgő vihar.

Bomba-halál
Ne fenyegess, -
Ó, zabszakáll,
Égre nevess,

Víg szorgalom,
Légy Istenem
Légy hajnalom,
Segíts nekem,

Légy balzsamom,
Ha bánt a gond,
Ha ártalom
Szívembe ront.

Emelj sosem
Omló falat,
Ó, értelem,
Ó, gondolat!

Emberiség,
Kiáltsd velem:
„Idő, ne légy
Könyörtelen,

Ne fald a föld
Új sarjait,
Jaj, ne gyötörd
Virágait!”

A szerelem
Adta nekünk
Egy reggelen
Lánygyermekünk,

S mire a nyár
Megérkezett,
Varázsgitár:
Emlékezet

Zengette lágy
Románcait,
Jövő anyák
Ábrándjait.

Ó, glóbusunk,
Élet-adó,
Légy otthonunk,
Tündérhajó,

Mely ring az űr
Hullámain,
S elszenderül
Garázda kín,

Elszenderül
Kígyónyi gond,
Ha ártalom
Lelkünkbe ront.

Ó, csillagunk,
Apró világ,
Nézd, magzatunk
Piciny virág.

Gyöngyharmatot
Adj te neki,
Ha a napod
Megperzseli,

Küldj kisfiút
Hozzá, ha már
Felhőbe bútt
A napsurág.

Gyümölcs legyen
A mosolyod,
Ó, gyermekem!
Ki hallgatod

Az ég s a föld
Virágait,
Ha nyári-zöld
Öröm hevít,

Mikor az én
Torkom szorul,
Hogy majd fölém
Ősz ég borul.

1947. június

Forrás: Családi tarka könyv. A Bibliotheca Könyvkiadó évkönyve  1958.

Radnóti Mikós: Kőműves Imre versei

 
    Régen nem olvastam ilyen érdekes első verseskönyvet s rég nem éreztem közhelyek, nyelvi esetlenkedések, körmönfontan zavaros képek mögött ennyi lírai kedves és költői ötletességet.

Elállt a zápor. A felhő szétszakadt.
Mögötte nagy ég repes.
Ihlete ad nekem kölcsön szárnyakat.

írja az Éjszakai árnyék első versszakában, majd így folytatja:

Tükröző tócsákba vesznek szemeim
és mint mérőón szállnak
alá nézésem hosszú kötelein.

    A kezdő sorok egyszerű költőisége után a második szakasz meglepően esetlen, a kifundált kép meglepően szerencsétlen. Ilyen végletek közt botorkál csaknem mindegyik versében. De minden versében AKAR valamit, és a kísérletből mindig sikerül is valami. Képek bukkannak elő hirtelen, melyekért megbocsátja az olvasó a megelőző, mintegy előkészítő közhelyeket. A vásár nyelve tüzes alkuban forgott – írja egyik verésben, egy másikban pedig a Padlást egeres homály üli meg. Buda illatai című versének fiatalos szépségei és naiv bája jellemzik egész költészetét. Íme, a kezdő sorok:

Hétszer üdvözült emberi orrok,
éreztetek-e ily párfömöt még?
Ez a hely rózsáskert, hol kiforrott
pompák köszöntik a cimpa jöttét…

    Persze a kísérletet legtöbbször a vers egésze sínyli meg. A sor dallama sokszor jobb, mint amit hordoz:

Lágy, éjfélutáni szelek
tipornak engemet,
lágy, éjfélutáni szél
kísér.

    Képzelete könnyed és színes. Bátor játékosságában, témaválasztásában van valami, ami a húszas évek franciáira emlékeztet. Egy székhez ír köszöntőt, díványon utazik:

Ez az asztal itten Madagaszkár sziget,
ott a fehér ajtó, mely nyitva áll: Tibet,
fölötte a lámpa jelenti a napot,
a hamutálca meg vulkánnak felcsapott.

    Négy-öt verse (Éden, Párizsban könnyű szívvel, Hasonlat, Lépcsőház a délutánban, Éjszakai árnyék) rokonszenves kísérleteinek, első korszakának mintegy eredményeit mutatja már.

Mindenemet a költészetért!
Mindenemet és mindenkimet! -

kiált fel egyik versében, s én nagyon hiszem: ha megteszi, nem történik hiába.

Nyugat, 1937. november

Forrás: Radnóti Miklós művei (Budapest, 1978.) – Bírálatok

Radnóti Miklós: ÁRKON, BOKRON ÁT – Keszthelyi Zoltán versei

 

Napot keresgélünk az égen,
mi lobogunk érte cserében. -
Sűrű növények raja lépked:
járunk vele ezer vidéket. -

írja Keszthelyi Zoltán könyvének versében. Gyöngéd szeretettel, gondosan válogatott képekkel bomlik a vers, menete nyugodt, a dallam végig zavartalan, és utolsó versszakában az alaphangulat szerencsésen jut tetőpontra:

Fáradt fejünk fatörzsre bágyad,
cirógatják a könnyű ágak.
Az idő, mint hulló levélke,
homlokunkra ernyedten ér le.    

    A pontosan elhelyezett kicsinyítés és a befejező verssor szándékosan suta nyitottsága olyan költőt sejtet, akinél az ihlet erős tudatossággal párosul.
    A könyvről, a versek összességéről kapott benyomás már nem ilyen zavartalan. Sokszor szavakba, még többször képekbe fullad, a nyelv nem mindig ott ékes, ahol a vers kívánja, néhol pedig túlírja a versetszülő indulatot. Mint a feladatot, úgy folytatja ilyenkor fölöslegesen a verset, bár az ilyen részletekben is fölragyog itt-ott egy-egy sikerült kép vagy hasonlat.
    Természetlátása benső, szerves, legszebb darabjaiban sikerült teljesen a lélek valóságát ábrázolnia. Képalkotásával, a tájnak, mint a társadalom jelképének forradalmasításával, nem jár mindig a maga útján, de a mástól tanult személetet ezekben a versekben is saját ötleteivel gazdagítja. Képalkotó készsége erős, képzelete színes és megvesztegetően változatos. A képzavar azonban a gazdaságosság hiánya miatt nem ritka. Elgondolkoztató példa erre a Megszoktad már című szép versének utolsó szaka:

Mint ritka érem, úgy villog feléd
egy régi hír a percek tűfokán -
És nézelődöl selymes szó után,
hogy nálad hagyja égő énekét.

    De ha egyet lapozok a könyvben, már egyszerű, világos képekre bukkanok és meggyőző, tiszta hasonlatokra:

S hull csendesen a szürkélő pehely,
a békés nyájon borzongás seper:
jeges ecset keményen festeget

az ég vásznán fekete felleget,
mi ott marad a halvány nappalon,
mint bánat a gyűröttes homlokon.

    Az Égett föld teljes és kerek látomásában pedig hibátlanul valósítja meg költői elgondolásait. Ez a verse, a hír és a címvers a legszebbek könyvében.
    A félelem és a döbbenet szinte gyermeki őszintesége és borzongása csap ki ezekből a versekből és az a fojtott dallamú, szomorú hang, mely Keszthelyi sajátja:

Az éjszaka kézenfogott,
száraz vetésre vezetett,
láttam a szendergő szegényt,
a fagytakarta kerteket. -
Falak mögött bujkált, lapult 
a hold, az árnyék és a zaj
és süvített a rettegés,
mint a váratlan zivatar.

    Egyenetlen költő, de mai hibáiból könnyek válhatnak erények fejlődése során. 

Nyugat, 1937. október

Forrás: Radnóti Miklós művei (Budapest, 1978.) – Bírálatok

Radnóti Miklós: Három asszonyköltő - B. Radó Lili, Urr Ida és Debreczeny Lili új verseskönyvei

 

                                B. Radó Lili  -   Urr Ida

    Három asszonyköltőről való beszámoló elé természetszerűleg kínálkozik Gellért Oszkár versének címe: Asszonyok, mit visztek magatokkal? Az asszonyiság, mint versteremtő és formaalkotó elem szépen mutatkozik meg a három, véletlenül egymást mellé került és értékben is különböző verseskönyvben. A három közül kettő tudatosan és sorsotvállalón asszonyköltő, de mindhárman felelnek valamit az idézett kérdésre. Az asszonyiság vállalásának, a sajátos lázadás felmutatásának, az önkifejezésnek és a költői kifejezésnek mértéke és sikere természetesen egyénenként különböző.

    B. Radó Lili költészete lázadásnélküli önkifejezés, formakeresésében is a legkisebb ellenállás irányában halad. Úgy érzem, éltem című új kötetének a tudatosan asszonyi magatartás és elégikus hangjának lágy tónusa ad egységet.
    Szerény és megbízható költő, finom képeit és nyelvének tisztaságát azonban néha megzavarja a vers menetének tétovasága. A lélekállapot ábrázolásában sokszor szinte megdöbbentően hiteles. Jó megfigyelő és sajátosan asszonyi megfigyelései akárhányszor nyers pontosságukkal sem zavarják a verset. Formakészségét és egyszerű költőiségét szépen jellemzi a következő néhány sor:

Én meg ülök cellámban egyedül,
s mint szerzetes, vagy halványarcú nővér,
egyre iniciálét rajzolok.
Égő pirossal J betűt, ez Jézus,
békült kékkel M-et, ez Mária,
arany, bíbor, ezüstös Ú-t az Úrnak.

    Könyvének legsikerültebb darabjai a Nyárutó, a  Gyermek a röntgenszobában  és a Magányos asszony címűek. 

Urr Ida Nincs kenyér című könyvében apró, impresszionista versvázlatok váltakoznak a költői naturalizmus alapos és részletező strófáival. Kész formákat variált, de verselő készsége erős, és költői gyakorlata rendszerint simán segíti át a vers szakadékain. Magatartásában kevés az asszonyi, témaválasztása és nyelve – asszonyköltőnél ritka jelenség – Ady erős hatását mutatja:

Magyar kő sohse érjen engem,
mert visszavágok!
Bennem százszorosak a magyar szenvedélyek
s a lángok.

Debreczeny Lili önmardosó lélek, állandó bűntudattal és bocsánatkéréssel. Három közül ő a legindulatosabb, lázadó és programonsan asszonyi.

Elnézem képedet itt a Nagy-Beöthyben
s keresem veled az összeköttetést
közös sorssal járó közös szívverést,
asszonyköltő egy messze század végén!

Fel foglak kelteni, ki alszol békén,
emlékezéssel felmelegítelek,
életre hozlak s lángomtól kigyúlva,
arcod, szemed lobot fog vetni újra, -

írja Ujfalvy Krisztináról. Ráskai Lea emlékének szentel verset, régi asszonyokról ír, az egyrétű lélek egyszerűségével lázad és nyugszik meg sorsában:

Rabok vagyunk mi, nők, megkötöznek szomjú vágyaink
utánad, szegény, letiport mai férfi,
aki mégis, mégis csak, csak férfi vagy:
erő és diadal.

    Intellektusa erősebb, mint nyelvkészsége, és az indulatot nem sikerült mindig verssé váltania; ugyanakkor a vers, azaz inkább viszonya a vershez erősen foglalkoztatja. Versek a versről címmel ciklust is közöl. Indulata és fölfokozott hangja gyakran árnyalatnélkülivé és egyhangúvá teszi, néhány versében azonban a sajátosan asszonyi óda szép példáit adja. Könyvének címe AKKORDOK, de a hang,melyet a versek olvasása után emlékként magával visz az olvasó, inkább a kürt erős, egyszínű zúgását idézi.

Nyugat, 1937. szeptember

Forrás: Radnóti Miklós művei (Budapest, 1978.) – Bírálatok

B. Radó Lili (1896-1977): Messze szálló dal

Társam, aki nélkülem társtalan
bolyongsz a nagyvilágban, mondd, Neked
sohsem jutott eszedbe az, hogy én
kisérhettelek volna utadon?

Sohsem gondoltad azt, hogy valahol
van egy szekrényke dal, amely Neked
szeretne megcsendülni legelőször?

Nem gondoltad, hogy egy virág Neked
bontaná ki tavasszal szirmait
és van és él, és ajkaidra vár,
hogy ők szívják be ifjú illatát?

S nem gondoltál arra, hogy lesz idő,
mikor elfáradt, ezüstös fejed
jól esnék valahová lehajtani?

Forrás: Uj Idők 38. évf. 8. sz. 1932. febr. 21.