Nyekraszov, Nyikolaj Alekszejevics (1821-1877: Nehéz időben…

 
Nehéz időben, drága társam,
meglátogattam sírhelyed
s hogy arcodat most újra látom,
minden vonása fényesebb.
Megtörten egykor annyi kínban,
elhagytam végkép magamat,
gyötört, meghajszolt napjaimban
komor valék és hallgatag.
A nevetésed hangja sértett,
nem könnyítette lelkemet,
csak ingerelte víg beszéded
túlérzékeny kedélyemet.
Azt hittem, hogy ledér szívedben
részvétre nem találhatok,
s még inkább megnövelte bennem
e hit a tartós bánatot.
Ó tűnt idő! Az ifjúságnak
hibája, hogy nem érti meg,
hogy könnyek nélkül is van bánat,
s lehet vidám, ki nem nevet.
Te meghaltál… És jöttek mások,
ismertem nőket, s könnyeket,
s gyakorta véltem kacagásod
hallani, s felidéztelek.
És most előttem egyre szebbek,
hogy rájuk visszagondolok,
nyugodt erővel teljesebbek
azok a bánatos napok.
Mért nem becsültem? Szemrehányón
és bánattal kérdezgetem,
s mindent feledve  újra látom,
hogy jössz felém elevenen.
Nevetve mondod: „Légy vidámabb!”
Szemed ragyog, lobog hajad.
S víg hangodnak visszhangja támad,
mely könnyeknél fájdalmasabb.

Ford.: Lator László 

Forrás: Családi tarka könyv. A Bibliotheca Könyvkiadó évkönyve  1958.