Az irodalomtudomány és ágai

Az irodalomtudományt két nagy csoportra oszthatjuk. Beszélünk tudományos irodalomról és szépirodalomról.

• A tudományos irodalom egyik ága a

·        - társadalomtudomány: filozófia, politika, történelem, irodalomtudomány; másik ága a

·        -  természettudomány irodalma: fizika, kémia, földrajz, biológia stb.

A tudományos irodalom jellemzői:

·         - adatszerűség,

·         - tárgyilagosság,

·         - szakkifejezések (terminus technicusok) alkalmazása.

A társadalomtudomány tárgya a

·    - szépirodalom. A világ jelenségeinek értelmezése a képzeletre és a feltevésekre épül, mely a törvényszerűségek felismerésével változik.

Az irodalomtudományt további ágakra bonthatjuk:

·        -  irodalomtörténetre

·        -  irodalomelméletre

·        -  irodalomkritikára

Az irodalomtörténet:

·         - az alkotásokat időrendben vizsgálja.

·   módszere: a történeti áttekintés, a nemzeti hagyományápolás és kultúra őrzésének is egyik formája.

Az irodalomelmélet fogalomrendszere:

·         - a műveket jelentés, érték és megjelenítés alapján osztályozza, műnemek, nyelvezet, stilisztikai stb. szempontok alapján.

Az irodalomkritika feladata,  hogy

·         kritikát mondjon a műalkotásokról, amelyek sajtóban vagy folyóiratokban jelennek meg. A kritikának tartalmaznia kell a tényszerű dolgokat és szubjektív véleményt, mely érvekkel alátámasztott értékelés.

„Immár kész a leltár” – összegzés és számvetés József Attila utolsó verseiben

I.             József Attila utolsó kötete

II.

a)            Két hexameter

b)           Kész a leltár

c)            Kései sirató

d)           Születésnapomra

e)           Mint gyermek…

f)            Tudod, hogy nincs bocsánat

g)            Karóval jöttél

h)           Talán eltűnök hirtelen

i)             Íme, hát megleltem hazámat

III.          Összegzés

1936 decemberében – egy évvel tragikus halála előtt – jelent meg József Attila utolsó verseskötete Nagyon fáj címmel. Mint ahogy már a cím érezteti, ez a kötet a személyesen átélt, nagyon fájdalmas érzületű versek gyűjteménye. Az előző kötet, a Medvetánc (1934) óta csak néhány év telt el, de ezek az évek hatalmas változást hoztak a költő életében. Ekkor már kettős veszélyhelyzetben élt, a történelmi és az egyéni sors egyaránt negatívra fordult. Egzisztenciálisan teljesen bizonytalanná vált, nem volt biztos kenyérkereső foglalkozása, betegsége súlyosbodott, fokozatosan elmagányosodott, hiszen sem magánemberként, sem költőként nem talált igazi közösségre.

Kíméletlen önelemzései szülik a életösszegző verseket. Keserűen vallja be, hogy semmi leehetősége a méltó életre, s ezt a tényt meg is magyarázza: a vereség fő oka saját élete elhibázottsága. Nem talál olyan szerepet, magatartást, amely kiutat kínálna számára.

Kedélyállapota egyre inkább a szélsőségek között hullámzik. A sorozatos kudarc, a sehova sem tartozás kétségbeesésbe taszítja. Maga mögött minden hidat felégetve a pszichoanalízishez folyamodik: buzgón tanulmányozza a mélylélektant, a freudi tudatalatti titokzatos világot.

A Két hexameter és a Kész a leltár című versek, amelyek tömören és röviden összefoglalják eddigi letét: „… születtem, elvegyültem és kiváltam.”, „Éltem – és ebbe más is belehalt már”. Keserű, mély fájdalmat sugárzó gondolatok. A Két hexameterben mérlegre teszi a tisztesség fogalmát, s keserűen állapítja meg, mindegy hogy mit csinál vagy milyen, „kiterítik úgyis”. 1936-ban, harmincegy évvel a háta mögött már azt írja: „immár kész a leltár”; és ez azt érzékelteti, hogy nem lehet más kiút számára, csak a halál, nem akar több szerepet játszani, belefáradt az élet viszontagságos útvesztőibe. A mindig meglévő analizáló hajlama a kezelések hatására megerősödik. A megrendült lélekben felszabadulnak az elfojtott gyermekkori vágyak, előtörnek fájdalmas emlékek.

Goethe: A távollevőhöz

(Ford.: Somlyó György)

Illyés Gyula: Puszták népe

I.             A prózaíró Illyés Gyula

II.

a)                  A mű felépítése

b)                 Hangneme

c)                  Témakörei

III.          Összegzés

Illyés Gyula már ifjú korától kezdve sikeres költő, de legfőbb művei mégis azok a prózai írások, amelyekben sajátosan és igen költői nyelven elegyíti az önéletrajzot, a társadalomrajzot, a regényes emberábrázolást és a nép, a „puszták népé”-nek igazát kifejtő publicisztikát. A társadalmi mélységeket feltáró és politikailag vádló művei közt kétségtelenül az irodalmi fő mű a Puszták népe (1936). Ez a könyv annak az évtizednek talán a legnagyobb hazai könyvsikere volt.

Illyés életében a szülőhely: a puszta, meghatározó jelentőségű. A szerző maga is sajátos társadalmi képletként rajzolódik ki a paraszti mélységekből felemelkedő katolikus apával és az elszegényedett úri-papi családból származó kálvinista anyával, s körülöttük azzal a falvakon kívül eső pusztai világgal, amely fölött végtelen magasságokban uralkodik a földesúri család.

A Puszták népe a magyar szociográfiai irodalom legismertebb alkotása. A műnek nincs regényszerű cselekménye. Tárgyias leírást ad a pusztai ember életének általános, mindenkire és mindenhol jellemző vonásairól, tehát a hazai nagybirtokrendszer sajátosságairól, amelyet az író a maga emlékeivel tesz érzékletessé. A műben minden valósághű. A puszta kultúrtörténeti kép: a zsidók bujdosásának, a kilátástalan sorsú emberek utolsó mentsvárának helye. Élethűen írja le Illyés a múltat, az ünnepeket, a nevetést és a sírást, a pusztai erkölcs különleges világát, kultúráját, az egészségügyi állapotokat, a hiedelemvilágot. 20 fejezetben követi egymást táj- és néprajzi leírás, elemzés, életrajz, útirajz, családtörténet. Mindez szociográfikus alapossággal. A sok életképszerű elem teszi mégis regényszerűvé a művet.

A Toldi helye Arany János életművében

I.         Arany János

II.

a)        A pályázat

b)        Toldi

c)         Toldi estéje

d)        Toldi szerelme

e)        A trilógia helye a költő életművében

III.      Összegzés

Arany Jánost mindmáig a legismertebb költők között tartjuk számon. Ő a leggazdagabb szókincsű alkotónk, művei egyesítik magukban az egyszerűség és a formai gazdagság varázsát. A szabadságharc bukása után ő az, aki vigaszt nyújt nemzetének, lírájában emléket állít a ’48-as törekvéseknek. Kifinomult erkölcsi érzékkel rendelkezik, ezt magánélete és költészete egyaránt példázza. A szabadságharc bukása után családja iránt érzett felelősségből polgári állást vállal. Két erkölcsi parancs harcol ekkor benne: a haza, a forradalom iránt érzett hűség és önfeláldozás és az apai, férji kötelességei, melyek szintén önfeláldozásra késztetik.

Arany János erősen lírai alkatú költő volt, mégis epikusként indult szép ívű pályája. Kezdetben csak „időtöltésül”, az asztalfióknak írt. 1846-ban a Kisfaludy Társaság olyan pályázatot írt ki költői elbeszélésre, melynek hőse a nép ajkán élő történeti személy.

Arany Toldi Miklóst választotta, a szalontai mondavilágból ismerős alakot. Az elbeszélő költemény meghozta az igazi sikert az addig csak barátai körében ismert költő számára. Neve 1847 elején egy csapásra ismertté vált az irodalmi közvélemény előtt, s elnyerte Petőfi lelkes rokonszenvét is, hiszen a Toldi ugyanazt fejezte ki, mint a János vitéz: a nép fia tehetséges, erős, mentes a civilizáció rontásától, erkölcsös, győzni tudó.

Miklós ugyan nemesi származású, de mégis pórsuhancnak mondható életmódja miatt. Természetes, egyszerű, tiszta lélek, aki önzetlen, de önérzetes és öntudatos ember.

A történet röviden: 

Kérdések és válaszok Vörösmarty Mihály gondolati költészetében

I.         A gondolati költészet

II.

a)        Pázmán

b)        Magyarország címere

c)         A Guttenberg-albumba

d)        Gondolatok a könyvtárban

e)        Országháza

III.      Összegzés

Vörösmarty Mihály a reformkor legjellegzetesebb és legismertebb költőóriása. Gondolati költészete méltó folytatása a felvilágosodás eszméinek: egy nemzet minden tagjának joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és testvériséghez.

A költő korai költészetének borongós hangvétele után valódi célt talált: egyént és közösséget jogos emberi rangjára emelni. Azt kérdezi önmagától és a világ dolgain elgondolkodó embertől: „Mi dolgunk a világon?” A válaszát határozottan, magabiztosan mondja ki: „… küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért.” S, hogy mi a legnemesebb cél a reformkori Magyarországon? A választ ott találjuk a költő verseiben.

Az 1830-as évek költészetének több jellegzetes epigrammája hívja fel a figyelmet a nemzet sorsát fenyegető veszélyre. Pázmán című versében a barokk kor híres ellenreformációt hirdető prédikátorára utal, s négysoros epigrammájában kimondja „Legszentebb vallás a haza s emberiség”.

Vörösmarty az európai romantika egyik kiemelkedő gondolkodója. Hazánkat a világ nemzeteinek egységében, romantikus módon egy család, egy közösség részének tekinti. Kölcseyhez hasonlóan a cselekvő hazaszeretet fontosságára figyelmeztet a Magyarország címere című versében. A hazához így szól: „Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.”

A változás kulcsa a cselekedet, melyet a közös akarat alapoz meg. Biblikus szavak ezek, az akarat szó állandó jelzője a „szent” jelző, ami a Szózatban is megtalálható.

Tragikai vétségek Katona József Bánk bán című drámájában

I.         A dráma keletkezése

II.

a)        A mű története

b)        A mű mondanivalója

c)         A drámai történés

d)        Bánk bán tévedései

e)        Bánk tettei

f)         Bánk lelki gyötrelmei

III.      Összegzés

Katona József nemzeti drámánk megteremtője. Fő művét, a Bánk bánt, amely páratlan a maga nemében, végleges formájába 1819-ben írta. Katona a romantika és a reformkori függetlenségi harcok előfutáraként lépett fel. Akkor, amikor már hazánkban is nyugtalanítóan jelentkezett a nemzeti önállóság és a polgárosodás igénye. A Bánk bán előadását meghiúsította a cenzúra, csak könyv alakban jelenhetett meg 1820-ban. A dráma bemutatóját (1833) Katona már sajnos nem érhette meg.

A történet 1213-ban játszódik, II. Endre uralkodása alatt, s valós történelmi eseményeken alapul. Katona történelmi drámájában két szálat kapcsol össze, a haza ügyét és a Melinda elleni erőszakot. A cselekmény tehát a magánélet és a közélet anyagából bontakozik ki. Bánk bán egyszerre szeretne megoldást találni mindkét szinten, egyszerre akar hű lenni a királyhoz és bosszút állni a királynén. „Két fátyolt szakasztok el: Hazámról és becsületemről” – mondja az I. felvonás végén. Bánk belegabalyodik e két szálba, nem lát világosan, így Gertrudis elleni bosszúja az ő erkölcsi bukását eredményezi.

A mű középpontjában az idegen hatalom, a vele való szembefordulás és mindezek következményei állnak. Katona a nemzet fogalmának újragondolását is kezdeményezi művében: így a király, a nemesség, a parasztság, az idegenek helyzetét és szerepét külön-külön is értelmezi. Sőt a hazafiság tartalmát is vizsgálja. A mű tehát a 19. század elején kialakult abszolutizmus éveinek feszültségét jeleníti meg, amikor a nemzeti kultúra tartotta ébren a nemzeti öntudatot a maga erkölcsi, jogi válságaival együtt. A Bánk bán a nemzeti harc és a szerelem drámája, ugyanakkor a lélek tragédiája is.

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin

I.

a)        Puskin főbb művei

b)        A száműzetés

II.

a)        Az Anyegin keletkezése

b)        A mű szerkezete

c)         Jellemek:

            -          A „felesleges ember”

            -          Tatjána

            -          Lenszkij és Olga

            -          Puskin

d)        Stílus

e)        Verselés

III.

a)        Összegzés

b)        A mű utóélete

c)         Puskin sorsa

Puskin (1799-1837) az orosz nemzeti irodalom megteremtője. Mindhárom műnemben, számtalan műfajban alkotott. Híres drámája a Borisz Godunov. Pályafutását a Ruszlán és Ludmilla című verses mesével kezdte, melynek hasonló szerepe van az orosz irodalomban, mint Petőfi János vitézének a magyar irodalomban.

Politikai radikalizmusa (a dekabristákkal állt kapcsolatban) és lázadó hangú versei miatt I. Sándor cár a Kaukázusba száműzte. Itt születtek az úgynevezett déli elbeszélő költemények: A kaukázusi fogoly, A bahcsiszeráji szökőkút és a Cigányok. Puskin a száműzetés alatt beutazta egész Dél-Oroszországot, a Kaukázust és a Krím-félszigetet. Az utazások élményeiről szóló műveiben erős byroni hatás vehető észre. Puskinnak példaképe volt az angol költő: romantikus tájképeiben, stílusában, formai megoldásain, jellemeiben és a kiábrándultság-élményében is.

Fő művét, az Anyegint is száműzetésében írta, melyet éveken át javítgatott. Végül az utolsó változat 1833-ban jelent meg. Anyegin története befejezetlen, töredékes. Ennek oka egyrészt a romantikusokra oly jellemző szándékos befejezetlenség, másrészt Puskin életútjának, világ- és irodalomszemléletének változásai is nyomot hagytak a verses regényen.

Az Anyegin romantikus verses regény, amelyen Byron hatása érződik. Ugyanakkor a 19. századi orosz élet „enciklopédiája” is, hisz a szerző az orosz vidék és a város életét, az orosz nemesség üres, céltalan életét, az útviszonyokat, a társadalmi helyzetet egyaránt bírálat tárgyává teszi művében.

Kitalált mese s rejtett önéletrajz egyben: összefonódik benne a fikció (képzelő erő) és a valóság, művészet és élet. Nemcsak Anyegin sorsa olvasható a lapokon, hanem a szerző önvallomása is. Így van a műnek egy epikus hőse (Anyegin) és egy lírai hőse (Puskin).

Az Anyegin szerkezetileg nyolc fejezetre tagolódik.

CHRISTOPHER MARLOWE (1564-1593) - Doktor Faustus tragikus históriája

Ugyanabban az esztendőben született, amelyikben William Shakespeare. Lehettek volna ikercsillagai az angol reneszánsz drámának, amelyben feltámadt, megújult a görög tragédia és komédia. Amelyben újra megtalálta önmagát ez a katarzist, megtisztulást indukáló, párbeszédes műfaj.

Christopher Marlowe mégsem lett igazán kortársa Shakespeare-nek. Zsenije hamarabb lobbant fel, és élete gyorsabban lobbant el. Mindössze huszonkilenc esztendős volt, amikor (feltehetőleg politikai) gyilkosság áldozatául esett. A jómódú canterburyi csizmadiamester fiát családja papnak szánta. A kor legjobb iskolájában, Cambridge-ben tanult, de nem pap lett, hanem irodalmár, klasszikus szerzők fordítója, Erzsébet királynő diplomatája (vagy kémje) a Németalföldön és Franciaországban. Ez a kalandos küldetés segítette hozzá, hogy belelásson a korabeli Európa dinasztikus és vallási harcaiba. 1588, az az év, melyben az angol flotta legyőzte a spanyol Armadát, megalapozván az évszázados brit tengeri uralmat, egyszersmind a Londonba épp cask isszatért Marlowe első színházi diadalának esztendeje. A művelt, világlátott és sikeres fiatalember bizonyos gőgös felülnézetből tekintett a korabeli vallásosságra. Nem volt egyedül ezzel a királynői udvar környékén, de alighanem kitűnt a hasonló „ateista” nézeteket vallókközül. A napi politikában elég volt egy kurta közeledés a katolikus hatalmakhoz, hogy a szaporodó eretnekellenes vizsgálódások során rá is sor kerüljön. Elítélni talán kínos lett volna, hiszen nagy hatalmú elvbarátai, pártfogói voltak. Tőr végzett vele, egy Ingram Frizer nevű ismert politikai kalandoré.

Hat-hét esztendeje volt, hogy alkosson, évente írt egy-egy darabot. Még Cambridge diákjaként fejezte be, talán nem is egyedül, a Didót, itt kezdte írni a kétrészes Tamerlánt, amely az első sikert hozta 1588-ban. Ezt követte A máltai zsidó, majd A párizsi mészárlás és a II. Edward, végül pedig utolsó befejezett és talán legismertebb műve, a Doktor Faustus tragikus históriája (1592-3). (Magyarul: Kálnoky László. Magyarországi ősbemutatója 1940-ben volt.) De a csupán nagy ritkán bemutatott drámáknál maradóbb emléke Marlowe teremtő zsenijének a blank verse, az a rímtelen, tízszótagú, jambikus sor, melyen a legnagyobb kortárs, követő, tanítvány: Shakespeare drámái is megszólaltak.

A „Faust-sztori” a késő középköri Európát ponyván (és bábszínpadon) végigvándorló legendaként érkezett Angliába. A Historia von D. Johann Fausten című német népkönyvet, amelynek 1592-ben készült fordítása még ugyanebben az esztendőben Marlower kezébe került, Johann Spies szerzette fél évtizeddel korábban. Egy tucatnyi hasonló közül mégis valamiképp lángol benne az európai katolicizmus első nagy reformációs válságának láza, a kis német fejedelemségeket fölbolydító lutheri egyházszakítás szelleme. És a kor katolikusainak szemében Faust doktor Wittenbergából nagyon is hasonlíthatott Luther doktorhoz, aki kalamárist vág a magányos cellájában őt kísértő ördög fejéhez.

Aligha kétséges, hogy az őseredeti Faustus-történet a „lutheránus eretnekség” elleni pamflet volt. Hogy miképp alakult át a bukásban is felmagasztosuló, kételkedő-tapasztaló-kereső reneszánsz ember lelki felszabadulásának példázatává, jól követhető Marlowe drámájában, majd a Marlowe-ét elhomályosító Goethe-feldolgozásban, amely már a felvilágosodás értékeit, a polgári szabadságeszményeket is belevetíti. A legenda így tért vissza szülőhazájába, hogy majd a XX. században, Thomas Mann nagy regényében, a Doktor Faustusban ismét itt újuljon meg.

*

DOKTOR FAUSTUS TRAGIKUS HISTÓRIÁJA

Főbb szereplői:

FAUSTUS, WAGNER, a famulusa és MÁS BARÁTAI, DIÁKJAI; MEPHISTOPHILIS és A FŐÖRDÖGÖK; a JÓ és a ROSSZ ANGYAL; a PÁPA; KÁROLY, német császár és UDVARONCAI; A SZÁSZ HERCEG; AZ ANHALTI HERCEG és FELESÉGE; BOLOND; ROBIN, a lovász; RALPH; KOCSMÁROS; LÓCSISZÁR; FUVAROS

Az első felvonás előjátékában Marlowe afféle „személyi adatlapot” állít ki főhőséről. Faust közrendű szülők gyereke, Wittenbergában tanul rokonai költségén. Gyorsan haladt a tudományokban, hamar doktorrá avatták, de sikerei gőgössé tették.

I.                  FELVONÁS

A könyvtárban ülve ismerkedhetünk meg vele, amint végigtekint a kor egyetemi tudományán, a skolasztikus logikán, filozófián, gyógyászaton, hittudományon, metafizikán, és úgy dönt: a mágia felé fordul. Megjelenik a Jó és a Rossz Angyal, az előbbi megpróbálja lebeszélni a tudóst: dobja félre átkos könyveit. Ám Faustus inkább az utóbbi biztatására hajlik. Döntésében a megismerés, a minden dolgokon uralkodás túlkorbácsolt vágya játszik főszerepet.

LOPE DE VEGA (1562-1634) - Fuente Ovejuna -

Félix Lope de Vega Carpio „a természet csodája”. Ezt a meghatározást Cervantes adta róla először. Nem is lehet nem csodálni a spanyol barokk dráma fénykorának egyik legkiemelkedőbb képviselőjét, aki egyes becslések szerint közel kétezer színművet írt. Hogy ez a legendás szám mennyire fedi a valóságot, az utókor már nem mérheti fel, az  mindenesetre tény, hogy mintegy félezer drámája maradt fenn, és költeményei több kötetet tesznek ki. S mindemellett életét nem pusztán az írás töltötte ki, maradt ideje a kalandokban bővelkedő katonáskodásra és a szüntelen szerelmekre. Törvényes és törvénytelen gyermekeinek a számát talán jómaga sem tudta. Élete alkonyán még a reverendát is felöltötte. „Hogy fér bele ennyi egyetlen életbe?” – kérdezte ámulva Lope de Vega kortársa, Tirso de Molina, aki maga is íróember volt, a felejthetetlen Don Juan színpadi megteremtője.

Lope de Vega afféle csodagyerek volt. Még írni sem tudott, amikor már verseket költött. 1577 és 82 között az alcalái egyetem hallgatója volt, de tanulmányait bizonyosan nem fejezte be. 1583-ban ismerkedett meg első nagy szerelmével, akinek a családját megrágalmazta, ezért száműzték Kasztíliából. 1588-ban nősült először, és még ugyanabban az évben részt vett a híres „Armada” sikertelen hadjáratában. Hazatérve Valenciában telepedett le. 1598-ban, első felesége halála után újra megnősült. 1614-ben azonban meghalt második felesége is. Ekkor pappá szenteltette magát. Életének utolsó éveiben újabb szerelmi fellángolás következett, amely sok keserűséget hozott az írónak, hiszen az imádott és gyönyörű színésznő megvakult, majd megtébolyodott.

Lope de Vegát a spanyol nemzeti dráma megteremtőjeként tartja számon az irodalomtörténet. Drámaelméletét egy verses műben foglalta össze. Megtörte a tér, idő és cselekmény klasszikus egységét, színműveiben keverte a tragédia és a komédia elemeit. Művei mozgalmasak, pergő ritmusúak, a helyszínek, hangulatok állandóan váltakoznak.

Színdarabjai verses formában íródtak. Versformája nem állandó: a nyolcasokat gyakran tizenegyesek váltják, de egy-egy hangulat kifejezésére olykor a drámán belül alkalmazza a szonettformát is.

Legnépszerűbb vígjátékának, A kertész kutyájának témája az előkelő grófnő és a társadalmilag nem hozzá való titkár szerelme. Az író pellengérre állítja az arisztokrácia gőgjét, de nem kíméli a felfelé kapaszkodó, törleszkedő, köpönyegforgató polgárt sem.

A becsület megvédése több színművének is a középpontjában áll. Míg az 1623 körül íródott Olmedo lovagjában a főhős a hagyományos lovagi eszmény emgtestesítője, aki számára a becsület azonos az önbecsüléssel, addig a Peribánez és Ocana komtura című drámában egy paraszt védi meg hitvesi becsületét: megöli a feleségét erőszakkal elcsábító nemesurat. Itt a paraszt egyedül áll szemben a hűbéri hatalom képviselőjével.

Hasonló konfliktust vet föl az 1613 körül született Fuente Ovejuna (e.: fuente ovehuna) című drámájában, ahol már egy egész falu népe fordul szembe a zsarnok komturral. A hűbérúr meggyalázza a parasztok becsületét, megbecsteleníti asszonyaikat, lépten-nyomon megalázza őket. Fuente Ovejuna lakói egy emberként lázadnak föl, s méltó elégtételt vesznek a zsarnokon. Gyilkos tettükért közösen vállalják a felelősséget. A király pedig mindkét esetben az igazság oldalára áll. a nemesúrral szemben nem marasztalja el a parasztot, sőt megbocsát az önbíráskodó népnek.

A színmű Gáspár Endre fordításában 1947-ben jelent meg magyarul Gyilkos falu címen. A Madách Színházban 1952-ben mutatták be a drámát, ekkor Hős falu a címe. Az olvasóközönség 1967-ben vehette újra kezébe Gáspár Endre fordítását Fuente Ovejuna címmel.

*

FUENTE OVEJUNA

Főbb szereplők:

FERDINÁND, Aragónia királya; felesége, IZABELLA, Kasztília királynője; RODRIGO TÉLLEZ GIRÓN, a Calatrava-rend nagymestere; FERNÁN GÓMEZ DE GUZMÁN, a Calatrava-rend komturja; ESTEBAN, Fuente Ovejuna bírája; JUAN ROJO, másodbíró; FRONDOSO, ennek a fia; LAURENCIA, Esteban lánya.

Történik Spanyolországban, 1476-ban.

I.                  FELVONÁS

Kasztília trónjára – apja halála után – Izabella lépett, majd házasságot kötött Ferdinánddal, Aragónia királyával. Ám néhány nemesúr vitatta Izabella jogát a trónhoz, s az öröklésért harcba szálló portugál király oldalára álltak. Kitört hát a háborúskodás. A Calatrava-rend komturja felkeresi a rend ifjú nagymesterét, s felszólítja, hogy induljon hadba Izabella ellen, és foglalja el a királyi várost. Ezen tettével bizonyítsa, hogy méltó az előkelő cím viselésére.

NICCOLÓ MACHIAVELLI (1469-1527) - Mandragóra

A quattrocento és cinquecento fordulójának, az itáliai reneszánsz legcsodálatosabb korszakának fia volt Niccoló Machiavelli – többek között Leonardo da Vinci, Michelangelo és Raffaelo kortársa. Az a fantasztikus, háborúk és intrikák dúlta, gyilkosságokkal s csodákkal teli, ragyogó mediterrán szellemvilág, mely az ő festményeikből tárulkozik fel – ugyanolyan gazdagon bontakozik ki Machiavelli történeti, filozófiai és irodalmi műveiből is. Ősi latin derű, fénylő emberi kíváncsiság, a megismerés mámorának lucidus öröme árad belőlük.

Ízig-vérig firenzei és ízig-vérig humanista értelmiségi család sarja volt. Két esztendővel azután született, hogy a városban megkezdte munkáját az első nyomda. élete első évtizedeire esik – például – Magyarországon Mátyás uralkodása. Halála előtt egy esztendővel zajlik le majd a mohácsi vész.

Machiavelli, a dominikánus szerzetes Savonarola firenzei bigott hatalmának eltökélt ellenfeleként, az ő bukása és máglyahalála után, a köztársaság főhivatalnokainak egyike lett. Itáliában a pápával szövetséges spanyol király és a francia uralkodó viaskodott a főhatalomért. Machiavelli a francia szövetség mellett állt, az Itáliát egyesíteni kívánó Borgiákat támogatta. Firenze diplomatájaként mindenütt megfordult, ahol a kor európai történelme készült.

Sorsának talán legnagyobb fordulópontja épp annak a Medici pápának a megválasztásához fűződött, akivel szemben a magyar Bakócz Tamás is indult – kevés eséllyel. 1512-ben megbukott a franciákat támogató firenzei vonal: a városállam ura pápai családtag lett, egy Medici. Machiavellit hetedikként jegyezték a Mediciek hatalmát fenyegetők feketelistáján. Börtön, kínvallatás várt rá, és száműzetés. És az írás.

Első, máig legismertebb, eleven hatású műve A Fejedelem. Alapeszméje nyomán – amely szerint az uralkodó cselekvését csak a siker vagy a balsiker minősíti, emellett az erkölcsi értékek másodlagosak – a machiavellizmus nem ok nélkül, de valójában igaztalanul, a politikai erkölcstelenség szinonimája lett. Így ítélte meg saját közvetlen utókorának pápai tiltólistája és (például) a sztálini koncepciós perek hírhedt főügyésze, Visinszkij is.

Valójában Machiavelli a történelemnek az uralkodótól független erőire, tendenciáira figyelt föl, ezekről győződött meg gyakorló politikusként és az ókori történetírók olvasójaként. A politikának csak akkor van esélye a sikerre, ha nem adja fel az alkalmazkodást ezekhez az erőkhöz és tendenciákhoz. A siker mértéke pedig szerinte: a nép, a polgárság elégedettsége, amelyet csak rendezett, kiegyensúlyozott viszonyok tesznek lehetővé. Ezen az alapon a történeti és politikai filozófia első pragmatikusai közt tarthatjuk számon. Kevéssé elhíresült fő műve, amelyben – kegyvesztettsége múltán, száműzetéséből visszatérve Firenzébe – a város történetét írja le, ugyanezen az eszmei alapon épült föl.

Sosem írta le a „machiavellizmus” híres-hírhedt aforizmáját, hogy: „A cél szentesíti az eszközt”; igaz viszont, hogy többször is sugallta és le is írta, hogy a jó cél sikeres elérése után a fejedelemnek megbocsátják még a nemtelen eszközök alkalmazását is. Ami – megváltoztatva persze a megváltoztatandókat – alighanem ma éppolyan érvényes megfigyelés, mint a XVI. században.

A Mandragóra (fordította: Karinthy Ferenc, 1978) pikáns társadalmi vígjáték, cselekményében és figuráiban még rokonságot mutat ugyan a commedia dall’artéval, a komikus jellemsémákra épülő, improvizatív vásári színjátékkal – de már igazi dráma, egyszeri, megkomponált, valóságos jellemek összeütközésére épülő cselekménnyel. Machiavelli még száműzetésben írta, feltehetőleg 1518-ban; első nyilvános előadására, valamint első kiadására is ebben az évben, esetleg 1519-ben került sor. Színházban először 1520-ban adták elő, elsöprő sikere nyomán elterjedt egész Itáliában. Legnevezetesebb magyarországi bemutatója 1978-ban volt a Várszínházban, Ruszt József rendezésében.

*

MANDRAGÓRA

Szereplők:

CALLIMACO; SIRO; NICIA MESTER; LIGURIO; SOSTRATA; TIMOTEUSZ BARÁT; LUCREZIA

I.                  FELVONÁS

Callimaco tízéves korában, szülei halála után Párizsba került, és húsz esztendeig élt ott. Nem is tért volna vissza, hiszen Olaszországot háborúk dúlták. De – mint a darab elején szolgájának, Sirónak elbeszéli – egy szenvedélyes firenzei, aki szerint az olasz nők szebbek, mint a franciák, véleményét megerősítendő szinte dühöngve közölte: „Ha minden olasz nő szörnyeteg is, van neki egy rokona, az valamennyiük becsületét megmenti.” Ezt a nőt látni jött haza Callimaco, és rögtön bele is szeretett. Csakhogy Lucrezia asszony a dúsgazdag és már nem fiatal Nicia Clfucci ügyvéd felesége. Ráadásul igen erényes és megközelíthetetlen. Csupán abban bízhatik az ifjú szerelmes, hogy Nicia mester együgyű, és hogy – bár hatéves házasok – házasságuk egyelőre meddők, végül pedig: Lucrezia anyja „a maga idejében jó kis lotyó volt”. Callimaco rá is vette Nicia pénzéhes bizalmasát, Liguriót, beszélné rá az ügyvédet, hogy vigye feleségét gyógyfürdőbe. Ott talán könnyebben az asszony bizalmába férkőzhet.

Nicia hajlanék is rá, de Lucrezia kevésbé. Az ügyvédnek meg az utazás annyi fáradsággal, bajjal, az ügyek félbehagyásával járna. Ám minden akadálynál erősebbnek látszk a vágy a gyermekáldásra. Ligurio ezután azzal kecsegteti Callimacót, hogy kitalált valamit, ami vágyát hamarabb segíti beteljesüléshez.

II.               FELVONÁS

A ravasz cselszövő ráveszi az ügyvédet, kérjen segítséget a Párizsból érkezett tudós „orvostól”, és lehetőleg mihamarabb, hiszen az illető csak látogatóban van Firenzében, és bármikor úgy adódhat, hogy vissza kell térnie Franciaországba, mert vagyona és praxisa oda köti. Nicia rááll, de maga kívánja ellenőrizni a „párizsi doktor” tudását. Sok rossz tapasztalata volt már pénzéhes kuruzslókkal.

Callimaco folyamatos latin karattyolásával azonnal megnyeri Nicia rokonszenvét. Hisz ekképp arra is adódik esély, hogy a gyerektelenség átkától anélkül szabaduljon meg, hogy a kényelmetlen fürdőre utazást vállalnia kéne. Bizalmát fokozza, hogy Callimaco nem ígér feltétlen sikert.

Nicia Callimaco szolgájával Lucrezia vizeletéért siet, hogy mielőbb megkezdődjék a kúra. Útközben az ügyvéd Callimacót dicséri, és a firenzeiek fösvénységét szapulja. Niciának nem könnyű rávennie szemérmes feleségét, hogy vizeletet küldjön az orvoshoz. Végül azonban elrendezi a dolgot, és diadallal mutatja Callimacónak zsákmányát. És ismét elámul az ékes latin nyelvű fecsegés hallatán. Hát még amikor Callimaco biztos megoldást javasol Lucrezia meddőségére: mandragórával készült italt. „Enélkül – mondja – a francia királyné máig is meddő volna, meg számtalan odavalósi hercegnő.” Csakhogy van ám egy nagy gond: „Az a férfi, aki a gyógyital bevétele után először hál vele, nyolc napon belül meghal, és nincs is, a mi megmentse.” Először tehát mást kell hozzá küldeni, aki a férj helyett belehal a mandragórafertőzésbe. Callimaco ráveszi Niciát, legalább próbálja meggyőzni a feleségét. Javasolja: próbálkozzék a gyóntatójával rábeszéltetni Lucreziát a dologra. Az idegen férfi, az „áldozat” felhajtását pedig, akinek az ügyvéd gyerekéért meg kell halnia, az „orvos” magára vállalja.

III.           FELVONÁS

Sostrata, Lucrezia anyja rááll, hogy meggyőzi lányát: beszéljen a gyóntatójával, Ligurio pedig a férjjel Timóteusz baráthoz, a gyóntatóhoz siet, hogy megnyerjék tervük támogatására. A gyerekre vágyó férj huszonöt aranyat szán Timóteusz megvesztegetésére.

A templomban egy asszony egy forinton két hónap minden hétfőjére misét vesz elhunyt, rossz természetű férje lelki üdvéért. Utána Ligurio és a magát süketnek tettető Nicia lép a baráthoz. A ravasz Ligurio úgy intézi, hogy a huszonöt arannyal – és még sokszor annyi ígéretével – Timóteusz belemenjen egy meglehetősen kétes terv támogatásába: a mese szerint el kell intéznie, hogy egy megesett apáca bevegyen valami italt, hogy megszabaduljon magzatától.

Nem sokkal később Ligurio azzal a jó hírrel érkezik, hogy a lány magától elvetélt. Az alamizsnát azonban jó volna mégis kiérdemelni – Ligurio tehát titokban beavatja Timóteuszt: nem angyalcsinálásban, hanem egy másik gyerek fogantatásában kell közreműködnie. Timóteusz érzi ugyan, hogy valami hiba van a kréta körül, de a bőséges alamizsna-kenőpénz reményében eltekint aggályaitól. Sostrata hozza lányát a templomba. Itt aztán a barát tekervényes logikával bebizonyítja, Lucrezia helyesen teszi, ha idegen férfival hál a gyermekáldás reményében.

IV.            FELVONÁS

Callimaco már igencsak türelmetlen, mire megérketzk Ligurio a siekr hírével. Gond nélkül hozzájárul a papnak ígért háromszáz arany kipótlásához. Már a mandragórás vasbort keveri Lucreziának, amikor eszébe ötlik: neki mitn orvosnak jelen kell lennie a halálra szánt idegen elfogásakor és Niciához szállításakor. Egyszerre nem lehet az, akit elfognak, meg azok közt, akik elfogják. A dologba ismét be kell vonniuk Timóteuszt. És az egész akciót maszkban kell végrehajtani. Másfelől nem elég magát a csínyt végrehajtani, Callimacónak meg is kell hódítania szerelmét. Ez ügyben Ligurio, aki korábban házasságközvetítő volt, jó tanácsokkal szolgál.

A „bájitalt” Callimaco megbízható szolgájával, Siróval küldi Niciához, hogy a felesége vacsora után, de minél hamarabb vegye be. Izgatottan vár, hogy szövetségesei megérkezzenek. Lassan összeáll a csapat, amelynek Lucrezia megtermékenyítésére gyanútlan áldozatot kell fognia. Sirót gazdája Ligurio parancsai alá rendeli, itt van a Callimacót helyettesítő Timóteusz, akinek, okkal, gyanús a dolog. A saját háza kapujánál csatlakozik hozzájuk Nicia is, ugyancsak álruhában, azon morfondírozva, milyen cirkuszt csinált a hűtlenségre kényszerített asszony.

Minden a terv szerint halad. Nicia nem veszi észre, hogy az „orvos” helyett Timóteusz vesz részt az esti portyán, és amikor gitárszót hallanak, majd kitetszik, hogy a gitáros ifjú és csinos férfi – persze, hiszen Callimaco az -, elkapják, és színlelt tiltakozásával nem törődve, behurcolják Lucrezia hálószobájába. Végül széjjeloszolnak, ki-ki a maga dolga után megy.

V.                FELVONÁS

Timóteusz aludni sem bírt a kíváncsiságtól. Lesi, amikor Callimacót kilökik Nicia házából. Az ügyvéd elmondja: mielőtt asszonyához vezette volna, csupaszon átvizsgálta „helyettesét”, valóban egészséges-e, csinos-e. Szerencsére grimaszoló arcát nem ismerte föl. Az ágyban pedig ujjával ellenőrizte, hogy „rendben megy-e a dolog”. Most már cask gratulálni kíván Callimacónak, aki mindezt ilyen jól kifőzte.

A még mindig lesben álló Timóteusz tanúja annak is, ahogy a később visszatérő Ligurio Callimacótól értesül, minden hibátlanul zajlott. Az első, még félszeg ölelkezés után a férfi fölfedte az asszonynak kilétét, szerelmét, és megmutatta, mennyivel jobb vele lennie, mint idősecske férjével, sőt Nicia halála utánra házasságot is ígért Lucreziának, aki elfogadta út urának.

Templomba menet Lucrezia keményen odamondogat mit sem sejtő férjének, aki feleségét Callimacóra bízza, és „a párizsi doktornak” kulcsot is ad háza egyik szobájához.

Varjas Endre

(Forrás: 77 híres dráma 43-48. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)