Ki gondolná, hogy már az
ókorban akadt író, aki kizárólag a tollából élt? (Tudvalevő, hogy nálunk
először ezt csak Vörösmarty Mihály engedhette meg magának!) Nos, Plautusnak ez
sikerült. Rövid élete alatt állítólag 130 darabot írt, s ha ebből csak 21 a
hiteles Plautus-mű – ahogy Terentius Varro, a Kr. e. I. századi római tudós
állította -, az is szép teljesítmény.
Plautus a hellenizálódás
korában élt, abban az időszakban, melyben a görög művelődés behatol a római
kultúrába, s az egész római életfelfogást, filozófiát, művészetet áthatja a
görögség szelleme. (E kortól datálódik a latin nyelvű irodalom születése, ez az
első római költők – Livius Andronicus, Naevius – fellépésének ideje. Így
érthető, hogy a jellegzetes plautusi komédia a görög drámai hagyományok
egybefonódásából, motívumaiból fejlődött ki, „valóságos gyűjtőmedencéje
mindannak, ami az ókori komédiaíráshoz, drámaíráshoz tartozott” – ahogy
Devecseri Gábor írja. Mégis sajátosan egyéni, újszerű, mert darabjaiban ezt a
világot átszőtte jellegzetes itáliai (főleg etruszk, oszk) és római elemekkel.
Munkássága a latin vígjáték
csúcsát jelenti. Darabjai az ún. fabula palliata
legtökéletesebb alkotásai, melyekben görög szereplők (a görög köpenyt, palliumot viselve) görög környezetben
mozognak a római színpadon. „Athént építőmester nélkül vitték át Rómába” –
tréfál erre utalva Plautus.
Komédiáinak témája és
feldolgozási módja igen sokrétű. Írt mítoszparódiát (ilyen az Amphitruo, mely a legsikeresebb és
leggyakrabban utánzott Plautus-művek egyike), bohózatot (pl. Miles gloriosus – A hetvenkedő katona, Menaechmi – Az ikrek), szentimentális
vígjátékot (pl. Captivi – Foglyok),
de jellemkomédiát is (pl. Aulularia –
A bögre, Trinummus – Három ezüst).
Jellegzetes alakjait – az
élősködő parazitát, a furfangos rabszolgát, a kerítőt, a haragvó vagy zsugori
öreget, a saját keserves tapasztalataiból ismert törtető kereskedőt és zsoldost
– néha meglehetősen durva, rikító színekkel festi, hogy ezzel is leleplezze a
színlelést és a hazugságot, s rokonszenvre hangoljon a gyengébbek iránt.
Ritka erénye a nevettetés
művészete. Mestere a helyzet- és jellemkomikumnak, ám humora elsősorban nyelvi
humor. Páratlan nyelvművész. Zseniálisan vitte színre az utca nyelvét:
kifogyhatatlan volt szójátékokban, tréfás szóképekben, szóhalmozásokban,
eleven, sziporkázó, bár néha mosdatlan párbeszédekben. Aelius Stilo írja róla a
Kr. e. II. sz. végén: „Ha a Múzsák latinul akartak volna beszélni, bizonyára
Plautus nyelvén beszéltek volna.”
Nem érdekelte a szerkezet,
a darab egésze, csak a részletek – tréfák, ugratások, ötletek, zamatos
kiszólások. Ezek kedvéért nemegyszer megtörte a cselekmény menetét is.
A plautusi komédiák nagy
része a mai operetthez vagy vígoperához hasonlatos zenés vígjáték. E daraboknak kb. kétharmad része ún. canticum, azaz fuvolakísérettel
előadott szöveg; ezekben szólalnak meg legárnyaltabban szereplők vágyai és
érzelmei.
Verselése bámulatosan
gazdag és változatos. A zenekíséret nélküli részekben a iambicus senarius, ill. septinarius
(jambikus hatos, ill. hetes), a verses, zenés részekben az anapesztusok,
daktilusok uralkodnak.
Életéről kevés konkrétumot
tudunk, ám e kevésből is élményekben gazdag, változatos életpálya tárul elénk.
Az umbriai Sarsina városkájából származik; valószínűleg anyanyelve is umber, s
csak Rómában tanult meg latinul, ahová egész fiatalon került. Előbb színházi
szolga, majd színházi vállalkozó lett. Így szerzett vagyonát üzleti spekulációk
vitték el a második pun háború idején, s kénytelen egy ideig egy molnár
alkalmazásában nehéz fizikai munkával fenntartani magát. Görög drámák
fordításával könnyít sorsán, így sikerül ismét a színház világába kerülnie,
ahol is hihetetlen népszerűségre tesz szert kiapadhatatlan alkotókedvről
tanúskodó komédiáival. Élete utolsó húsz évében ú uralja a római színpadot.
Halála után így siratja el
egy kortársa:
Mert
Plautus sírjába került, a komédia gyászol,
puszta
a színpad már, a kacaj meg a tréfa s a játék
s
mérték nélküli sok versmérték könnyezik együtt.
(Devecseri
Gábor fordítása)
Mégsem maradt puszta a
színpad, komédiái a mai napig szerepelnek a színházak repertoárján (A hetvenkedő katonát Budapesten
1946-ban adta elő a nemzeti Kamaraszínháza.)
A XV. században sok itáliai
egyetemen – később a bécsin is – egész Plautus-kultusz bontakozott ki. A
színjátszás nevelő értékét az ő darabjain mutatta be Luther és Melanchton is.
Egy 1552-ből származó rendelet előírja, hogy félévenként elő kell adni egy
Plautus- vagy Terentius-darabot.
Plautus világirodalmi
rangját és jelentőségét mutatja, hogy mintaképül szolgált Machiavelli, Goldoni,
Shakespeare és Moliére nem egy darabjához, Hans Sachs, Kleist és Lessing is
merített belőle. Pedig nyelvi sokszínűsége, gazdagsága miatt nem könnyű idegen
nyelvekre átültetni. Magyarra először Dugonics András, majd a „magyar
Plautus”-nak titulált Simai Kristóf, utána Csiky Gergely fordította. 8Csiky
Gergely négy kötetben jelentette meg a Kisfaludy Társaság kiadásában Plautus
összes műveit 1885-ben.) Mi Devecseri Gábor fordításában ajánljuk műveit az
olvasó figyelmébe.
Az alább ismertetett A hetvenkedő katonát (Miles Gloriosus)
Devecseri kétszer is (1942, 1977) lefordította – remekül. A darab címadójának,
a parázna, hiú, hencegő katonának a figurája végigvonul a görög komédiától
kezdve az egész európai vígjáték-irodalmon. Ő a comedia dell’arte Capitanójának
őse, s Goldoni, Corneille, Shakespeare, Ben Jonson, Holberg darabjaiban is megjelenik.
A darabot – mint Plautus
nem egy művét – két ún. argumentum
(rövid tartalomismertető) vezeti be. Színhelye a görög város, Epheszosz;
közelebbről – mint majd minden plautusi vígjátéknak – az utca.
*
A
HETVENKEDŐ KATONA
Személyek:
PYRGOPOLINICES, katona; ARTOTROGUS, élősködő; PALAESTRIO,
szolga; PERIPLECTOMENUS, öreg; SCELEDRUS, szolga; PHILOCOMASIUM, leány;
PLEUSICLES, ifjú; LURCIO, fiatal szolga; ACROTELEUTIUM, széplány; MILPHIDIPPA,
szolgálója; FIÚ, CARIO, szakács
I.
FELVONÁS
Mézesmázos szavakkal
dicsőíti Pyrgopolinicest, a dicsekvő katonás az élősdi Artotrogus. Nem létező
hőstetteket aggat rá, hogy rászolgáljon a jó ebédekre:
Emlékszem:
százötvenet
Ciliciában,
százat Seholsincsmezőn,
harminc
szárdot, hatvan makedón katonát,
ilyen
sok embert öltél meg egyetlen napon.
Tetszelegve hallgatja a
győzelmeiről szóló hazug meséket a katona, s korlátolt önhittséggel szól. „Mily
terhes is, ha az ember túl gyönyörű.”
II.
FELVONÁS
A katona szolgája,
Palaestrio elmeséli, hogy került ő eme szemérmetlen hencegőhöz. Egy kiváló
athéni ifjú, pleusicles szolgálatában állt korábban, akitől – mialatt az
Naupactusban volt állami követségben – titokban elhurcolta szerelmesét a
katona. A hű szolga hajóra szállt, hogy urát értesítse, de kalózok támadták meg,
elfogták, s épp e katonának adták ajándékba, ki urának kedvesét elrabolta.
Sietve levelet írt Pleusiclesnek, aki erre eljött Epheszoszba a lány után, s a
szomszéd házban szállt meg, az öreg Priplectomenusnál, atyai jó barátjánál. A
furfangos szolga a két ház között átjárót fúrt az egyik falon, hogy a
szerelmesek titokban találkozhassanak. Ám meglátta a lányt az öreg házában a
katona egy kandi szolgája, Sceledrus. Palaestrio azt tanácsolja, tagadjon le a
lány mindent, hisz
Van
neki otthon hazug lelke, csalfa, hitszegő szive,
cselvetésre,
hízelgésre, álnokságra eszköze.
Mert
az asszony nem könyörög kofákhoz, ha bajban van:
saját
kertjében nő mindnek bármi rosszra fűszere.
Ő pedig, Palaestrio, azt
hazudja urának, a katonának, hgoy nem a lány, hanem annak nővére az, akit a
szomszéd öreg házában látott Sceledrus. „Hályogot vetve” a lányt őriző szolga
szemére, bebizonyítja, hogy Philocomasium ki se lépett a kapun, otthon van.
(Könnyűszerrel teheti, hisz Sceledrus nem tud a titkos átjáróról.) A lány is
állítja, ikernővére érkezett meg Athénból szerelmeséhez, az ifjú Pleusicleshez.
Eljátssza hűen mindkét szerepet: saját magát s a nem létező ikertestvért.
Palaestrio hát bolondot csinál Sceledrusból, aki már végképp nem tudja, mit
higgyen. Az öreg Periplectomenus tovább tódít a hazugságon, méltatlankodva
számon kéri Sceledruson, miért csúfolta meg a nemes vendég hölgyet, aki házába
érkezett. Közben sietve áthívja Philocomasiumot, hogy bemutassa, íme, bála van
a kitalált ikertestvér. Sceledrus szégyenkezve kért bocsánatot. Az öreg
kegyesen megkegyelmez, egy feltétellel:
…
nyelvedet
tartsd
féken ezentúl és amit tudsz, azt se tudd,
amit
láttál, ne lásd.
III.
FELVONÁS
Pleusiclest bántja, hogy
csínjeivel méltatlanul terheli az erényes életű öreget, ám Periplectomenus
biztosítja, hogy szívesen segíti jó ügyében az ifjút. Palaestrio remek cselt
eszel ki, mellyel a
katonát,
a nagysörényűt megkopasztjuk, és vele
a
leánynak s kedvesének jó alkalmat adhatunk,
hogy
együtt elszökjenek innen.
Tervbe a következő. Egy
„jobbvérű” lányt, „ki testét testével tartja el”, beöltöztetnek Periplectomenus feleségének s ráveszik,
tegyen úgy, mintha emésztené a vágy a katona után.
IV.
FELVONÁS
Palaestrio vállalja a
közvetítő szerepét. Átadja a katonának az álfeleség, Acroteleutium üzenetét s
szerelmi zálogul a „férj”, periplectomenus gyűrűjét. Pyrgopolinices lépre
megy,s már csak azon van, hogyan szabadulhasson a várt, sokat ígérő kaland
reményében ágyasától, az athéni lánytól. A ravasz Palaestrio azt tanácsolja,
ajándékozza Philocomasiumnak azt az aranyat, ékszert, ruhát, amit eddig adott
neki, így biztosan elmegy a lány. Milphidippa, az álfeleség szolgálója is
felkeresi az ostoba és hiú Pyrgopolinicest, hogy tudtára adja, úrnője csak érte
eseng. A hiszékeny, parázna katona visszaüzen:
Mondd
hát neki, átjöhet hozzám
s
én minden vágyát teljesítem.
S még hozzáteszi, hogy
akiket ő teherbe ejt, olyan fiakat szülnek, kik ezer évig is élnek. Aztán maga
megy Philocomasiumhoz, hogy rávegye,
térjen haza anyjához. Eleget tesz a lány minden kérésének, még a szolgát,
Palaestriót is vele adja, fel is szabadítja, s nagy vagyont ad szolgálataiért.
Az álfeleség, Acroteleutium megérkezik szolgálójával, Milphidippával a
katonához. Dicséri fennen, s úgy tesz, mintha elemésztené utána a vágy. Közben
a szolgáló, hogy Pyrgopolinicest a szomszédba csalja, megsúgja neki, hogy
úrnője már a férjét is elűzte miatta, mehet, üres a ház. Az athéni ifjú,
Pleusicles hajós álruhát ölt, így jelentkezik a katonánál Philocomasiumért,
hogy kihasználva a jó szelet, elvitorlázhassanak. A katona maga pakoltatja fel
az értékes málhát, érzékeny búcsút véve a lánytól és Palaestriótól.
V.
FELVONÁS
A rászedett
Pyrgopolinicest, „ki azt hisz, / hogy szépségéért minden asszony üldözi”,
rajtakapja Periplectomenus, s mintha valóban felszarvazott férj volna, jól
elvereti s megszégyeníti szolgáival.
Szathmáry Éva
Szathmáry Éva
(Forrás:
77 híres dráma 37-42. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése