2013. jan. 7.

A Toldi helye Arany János életművében





I.         Arany János
II.
a)        A pályázat
b)        Toldi
c)         Toldi estéje
d)        Toldi szerelme
e)        A trilógia helye a költő életművében
III.      Összegzés

Arany Jánost mindmáig a legismertebb költők között tartjuk számon. Ő a leggazdagabb szókincsű alkotónk, művei egyesítik magukban az egyszerűség és a formai gazdagság varázsát. A szabadságharc bukása után ő az, aki vigaszt nyújt nemzetének, lírájában emléket állít a ’48-as törekvéseknek. Kifinomult erkölcsi érzékkel rendelkezik, ezt magánélete és költészete egyaránt példázza. A szabadságharc bukása után családja iránt érzett felelősségből polgári állást vállal. Két erkölcsi parancs harcol ekkor benne: a haza, a forradalom iránt érzett hűség és önfeláldozás és az apai, férji kötelességei, melyek szintén önfeláldozásra késztetik.

Arany János erősen lírai alkatú költő volt, mégis epikusként indult szép ívű pályája. Kezdetben csak „időtöltésül”, az asztalfióknak írt. 1846-ban a Kisfaludy Társaság olyan pályázatot írt ki költői elbeszélésre, melynek hőse a nép ajkán élő történeti személy.

Arany Toldi Miklóst választotta, a szalontai mondavilágból ismerős alakot. Az elbeszélő költemény meghozta az igazi sikert az addig csak barátai körében ismert költő számára. Neve 1847 elején egy csapásra ismertté vált az irodalmi közvélemény előtt, s elnyerte Petőfi lelkes rokonszenvét is, hiszen a Toldi ugyanazt fejezte ki, mint a János vitéz: a nép fia tehetséges, erős, mentes a civilizáció rontásától, erkölcsös, győzni tudó.

Miklós ugyan nemesi származású, de mégis pórsuhancnak mondható életmódja miatt. Természetes, egyszerű, tiszta lélek, aki önzetlen, de önérzetes és öntudatos ember.

A történet röviden: 

Toldi Miklós özvegy anyjával falun él. Testvérbátyja, György, Nagy Lajos király önző és elpuhult udvaronca, hazalátogat. Miklóst lenézi, katonái pedig sértegetik is. Ő haragjában akaratlan megöl közülük egyest, s ezért elbujdosni kényszerül. Ismeretlenül, álruhában, hosszú kalandok után a királyi udvarba jut, ahol legyőzi az addig legyőzhetetlennek vélt cseh vitézt, megmentve ezzel az ország hírnevét. Ezért a király megbocsátja vétkét s maga mellé veszi.

A Toldiban benne volt mindaz, ami Arany költészetére pályája első harmadában jellemző volt: a népiesség. A reformkorban a népiesség, mely politikai célkitűzésekkel kapcsolódott össze, igen fontos szerepet játszott a közéletben. Toldi a nemzeti összefogás megtestesítője. A műben a nemzet az, ami a romantika hite szerint egykor volt, s aminek lennie kell újra: családi közösség, melyet az igazság vezérel. Lírai fogantatású mű a Toldi, amely látomásszerűen kezdődik: „Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, / Messziről lobogva tenger pusztaságon, / Toldi Miklós képe úgy lobog föl nékem / Majd kilenc-tíz emberöltő régiségben”. Olyan ember látomása ez, aki egy számára az idegennek érzett világ szorításában, magányában megálmodta a maga igaz világát: a demokráciát.

Egy paraszti világból kiemelkedett demokrata értelmiségi látomása ez, s ez a valósághit derűje sugározza be az egész művet.

A Toldi hangneme két stílusirányzatnak, a romantikának és a realizmusnak sajátos ötvözete: népies közvetlenség, egyszerű természetesség jellemzi. A költő bensőséges hangon, lélektanilag is jellemzi művének szereplőit, s mondatja ki velük a mű üzenetét. Az egyszerű ember értéke: Miklósé, aki szerint meg kell őrizni nemzeti önmagunkat, értékeinket, mert különben elpusztul az emberiség. Megismerhetjük Lajos királyét is: aki szerint az idő halad, s a történelem változást követel.

Arany ezt a hitet művészi módon összegzi a két gondolatban, és egyéni véleményét demokratikusan fogalmazza meg: az egyensúly megtartása a fő feladat. Noha Arany Jánosnak Petőfi a legjobb barátja volt, szemléletük ezen a ponton eltért. Arany a magyar liberális nemesség álláspontjával rokonszenvezett: nem a forradalmi átalakulásban, hanem a lassú, szerves fejlődésben hitt. Ezért ítélte el a forradalmat, s ezért tartotta álmodozónak még Kossuthot is.

A személyes hangvétel a Toldi estéjében (1848) már meghatározza a szöveg egészét. Míg a Toldiban a történet sokkal zártabb, folytonosságát nem töri meg az elbeszélő közbeszólása sem, addig a Toldi estéjében Lajos király és az öreg Toldi szembeállításával Arany a haladás és nemzet ügyének dilemmáját éli át. Arany ebben a művében a reformkor nemzedékének nagy témáját fordítja le a vers nyelvére. Míg a Toldit az idill hatotta át, itt a megoldás helyett a beletörődés gondolatai zárják a költeményt, s így lesz a mű egésze elégikus hangvételű. A bűn és bűnhődés itt mélyebb értelmet nyer. Toldi ismételt gyilkosságának elbeszélésével a költőnek az a célja, hogy feltegye a kérdést, felelős-e az ember tetteiért. A mű nem ad egyértelmű választ e kérdésre, jelentése összetettebb.

Toldi azt a tanulságot vonta le saját életének tapasztalataiból, hogy a külföldivel szemben mindig bizalmatlanul kell viselkedni. Fiatal korában először megkegyelmezett a cseh vitéznek, csak akkor ölte meg, amikor az hátulról, orvul akart végezni vele. Az öreg Toldi már gondolkodás nélkül leszúrja az olaszt, nem várja meg a király rendelkezését.

A Toldi estéje ellentétsorból álló metaforikus szerkezetében a természet köréből vett képek vonatkoznak Toldira. Lajos királyé ezzel szemben az ember alkotta mesterséges világ, amely Toldi szemében mesterkélt. A királyt nagy tervek fűtik: népét akarja civilizálni. Toldi a természettel összhangban élő ember, aki nem képes látni a király célkitűzéseit, látja viszont az idegenmajmolást, ami eltorzítja saját múltunkat. A haldokló Toldi és Lajos király dialógusából Arany kételyei szólalnak meg. Párbeszédük tömören foglalja össze a régi és az új világ ellentétét, a „vén sas” utolsó szavai hűen tükrözik meggyőződését: „Szeresd a magyart, de ne faragd le” – szóla, / „Erejét, formáját, durva kérgét róla: / Mert mi haszna símább, ha jól megfaragják? / Nehezebb eltörni a faragatlan fát.

A költő tudja, hogy az udvarban látottak, a tőkés rend felé haladó ország képe, melyet Lajos király okos érvelésével hoz tudomásunkra: az idő halad, a világ változik, átalakul az értékrend: a modern csatákban már nem a testi erő dönt, hanem a puskapor.

Arany nem áll Toldi oldalára, és Lajos király érveivel szemben is fenntartásai vannak. Mindkettejüknek igaza van: egy nemzet csak saját gyökereiből táplálkozva maradhat egységes, de haladnia is kell a korral.

Élete végén Arany nagyobb vállalkozásai közül csak egyest fejezett be, a Toldi-trilógiát, a Toldi szerelmét 1879-ben. A mű cselekménye időben a Toldinak folytatása, és a látszat, a színlelés démoni hatalmáról szól. Mindenki színlel. A király, látszólag békés hódolóként keresi fel Prágában Károly császár udvarát. A ruha alatt mindenki páncélt visel, s így kegyetlen tréfát űznek az ellenséggel. A király álruhában látogat Rozgonyiékhoz, Miklós, barátja ruhájában vív, s így átjátssza szerelmét barátja kezére. Piroska, aki észreveszi a cselt, tetszhalott lesz az esküvő előtt. Miklós a kriptában legjobb barátjára támad: s büntetése boldogtalansága lesz: hiszen Piroskának Tar Lőrinchez kell feleségül mennie. Lőrinc is boldogtalan, de örömöt kell színlelnie: a Piroska kezéért vívott csatát a király bajnoka nyerte.

Toldinak és a királynak egyaránt az a hibája, hogy hiányzik belőlük a nyíltság, s ez válik végzetükké. Toldi jellemhibái erényeiből következnek: a meggondolatlanság a bátorságból, az indulat az erőből.

Arany gondolkodásában a felelősség a kulcsszó. A tehetség, az erő, a bátorság felelősség, amellyel nem mindennapi helyzetek elé állítja hőseit. Tetteik elbírálása sem mindennapi: ha elbotlanak, a büntetés következményszerű, de jóvátehető.

A Toldi-trilógia meghatározó szerepet tölt be Arany életművében. A három rész három különböző időpontban született, s a költő maga is változott a megírás teljes időtartamát tekintve. Külön érdekesség, hogy a trilógia darabjai nem időrendben készültek. A Toldi szerelmének megszületésére a teljesség miatt került sor. Erősen befolyásolta e résznek minden mondatát a tény, hogy az öreg Toldi család, feleség, gyermekek nélkül, egyedül halt meg a záró költeményben. Így eleve adva volt, hogy Miklós nem nyerhette el Piroska kezét, nem lehetett része a beteljesedő szerelemben. Miklós jellemének, tetteinek formálásában erőteljesen jelentkezett, hogy a trilógia ezen darabja utolsóként készült el. Érezhette ezt a szorítást maga a költő is, mert a kritikák szerint a három részt tekintve ez kevésbé sikerült.

A 19. század romantikus hazaszeretete nyilvánul meg Arany műveiben. A hazáért hozott áldozat minden tett felett áll, még a bűnt is elhomályosítja.

(Forrás: Házi dolgozatok könyve – A romantika irodalmából 76-79. old. – Szerkesztette Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése