Hogyha látsz ifju lányt,
Ki vidor és szelid,
S szivedben egyszerre
Égi tüz melegit,
Mindent elhanyagolsz,
Vele jársz szüntelen:
Még akkor nem tudod
Hogy mi a szerelem.
Ha az éj csendiben
Lánykádtól bucsuzol,
S nem tudsz mit tenni a
Válás kinjaitól,
Virasztasz reggelig
És hervadsz betegen:
Még akkor nem tudod
Hogy mi a szerelem.
Ha messze, messze a
Lánykától, - egyre csak
Várod a levelet,
De minden hallgatag,
S a képzelet minden
Szörnye nálad terem:
Még akkor nem tudod
Hogy mi a szerelem.
Ha végre látod őt,
És szived ég, repes,
De ő szól hidegen:
„Ne légy oly gyermekes!”
S te szörnyű sorsodat
Átlátod hirtelen:
Még akkor nem tudod
Hogy mi a szerelem.
Ha a bús ébredés
Megérteti veled,
Hogy méltatlan a lány,
Legjobb, ha megveted,
S egyetlen vigaszod
A gyülölet leszen:
Még akkor sem tudod
Hogy mi a szerelem.
Oh, majd ha azt látod,
Hogy lánykád bűnbe dúlt,
A jól elkerülik,
Szégyen szeretni őt,
S te mégis igy kiáltsz:
„De én őt szeretem!”
- Akkor majd megtudod
Hogy mi a szerelem!
Forrás: Nefelejts X.
évf. 7. szám, 1868. február 16.
