Áprily Lajos (1887-1967): Kakukk

 

Szól. Elhallgat s figyel. Megszólal újra.

A lombot édes láz borzolja meg.

Mintha Pán-fuvolából szabadulna,

hangpárja hívó, buggyanó, meleg.

 

Ha ez a vágytól duzzadó zene

egyszer lelüktet majd egy szikla-szájon

s ujjongva száll a néma mélybe le,

ahol komor király az én királyom,

rezzent a hang, s te sugaras világ,

a mély ködön túl megjelensz előttem:

forrásvizek, rétek, hegyéli fák,

sok hű arc, melyet életembe szőttem,

holdfény játéka házunk terraszán,

május habos felhője langyos égen –

s felzokogok: válts vissza, föld, hazám,

áldott bölcsőm, gyötrő gyönyörüségem!

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár

Áprily Lajos (1887-1967): Téli reggel

 

Ködben ember haladt.

Páncélos hó harsant a súly alatt.

 

Szakadt a fátyol: a hegytetőre ért.

Nap villogtatta bükkcserjén a dért.

Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,

fény szédítette s egy napos titok,

s dermedt rügy-csipkerózsikák között

dalolt:

- Nyitni fog – nyitni fog – nyitni fog!...

 

Feje felett

azúr-kék szajkó-toll csillant a fán

s hókristályos lett kalap és kabát:

s rikoltozva rebbenő madár

leverte rá a cifra bükk havát.

 

S amerre járt:

hegyek ontották rá a napsugárt

 s hó-szikra kápráztatta – milliárd!...

 

Köd várta lent.

A ködbe visszament

s házába tért derült aszkétaként.

 

Két szemben a csodálkozás kigyúlt:

- Sötét ember, honnan hozol ma fényt?

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár

Áprily Lajos (1887-1967): Szeret az erdő

 

Engem az erdő véd s szeret,

utaimon erdők kísértek:

bükkök, gyertyánok, égerek,

tölgyek. Fenyők is. Égig értek.

 

Most is, hogy visszagondolok

hajdani erdeim sorára,

a hegy felől gyönyörűen

zúg bükkös erdőnk orgonája.

 

S ha majd mélyebbre költözöm,

érzéstelen rommá omolta,

egy hang, közelről súgja még

Én is az erdő fája voltam.

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár

Áprily Lajos (1887-1967): Március

 

A nap tüze, látod,

a fürge diákot

a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.

Csengve, nevetve

kibuggyan a kedve

s egy ős evoét a fénybe kiált.

 

Régi, kiszáradt

tó vize árad,

néma kutakban a víz kibuzog.

Zeng a picinyke

szénfejű cinke

víg dithyrambusa: dactilusok.

 

Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágját bontja a som.

Fut, fut az áram

a déli sugárban,

s hökken a hó a hideg havason.

 

Barna patakja

napra kacagva

a lomha Marosba csengve siet.

Zeng a csatorna,

zeng a hegy orma,

s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár

Tompa László (1883-1964): Magányos fenyő

 

Hogy görnyed, nyög, mint aki bűnt lakol,

Az őszcibálta bús bokor!

Az ágakról levert levelek

A szélben föl s le kerengenek.

Haraszt röpül, vén fűz nyikorog –

Minden csupa gyász, lom, pernye, homok.

A végét várja minden e zord vidéken –

Csak én nem!

 

Én, amíg minden omlik, összedűl,

Gyökereimmel e kopár fokon

Magányos fenyő – megkapaszkodom,

S állok, daccal, társ nélkül, egyedül.

S míg havat dob rám, hóköpenyt,

egy szeles nap vagy egy vad éj,

Így biztatom magam: ne félj,

 te tovább tartasz, mint a tél!

A gúnyos holdnak, mely nekem

halált s hasonlót emleget,

Így szólok: „Uram, láttam én

már karón varjat eleget!

Görnyedtem én még máskor is,

némultan, hó és jég alatt –

De törzsem, ágam akkor is,

a hó alatt is zöld maradt.

 

Kibírtam én már sok telet,

Míg jöttek jégtörő szelek,

S gallyaimon, mint húrokon,

Új fuvalmak zenéltek!

Így múlnak, újulnak évek…

Én az időkkel bátran szembenézek!”

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár

Tompa László (1883-1964): Nyájas ősz Udvarhelyen

 

Még pillangó csapong a gyér,

Sík mezőkön tova –

De már az erdőn ott a dér

Aranyos, rőt nyoma.

 

Bizony ez a nyár vége, vagy

Ha tetszik őszelő,

Mikor már éjjel néha fagy,

S az aszott fű kinő.

 

De azért semmi gyász sehol –

Maga az a levél,

Mely pillanat múltán lehull,

Még napot élvez, él.

 

Azért, hogy neki múlni kell,

Nem tükröz bút, iszonyt –

Ha kell: derülten múlik el

Fű, pillangó, falomb.

 

Nekik oly érthető s igaz

A tél is, mint a nyár.

Érzik mind: akárhogy havaz,

Az élet meg nem áll.

 

De nyár és tél, nász, gyászmenet

Mind egy is – mindenik

Képében az időtlen-egy

Teremtés működik.

 

A mindenségből semmi sem

Vesz el, csak színt cserél,

Míg sűrű színcseréiben

Önlényegéhez ér.

 

A harangszót is, mely ma itt

Szívet átjárva szól,

Ha a szív porrá porlad is:

Tovább zengi a por.

 

Örök világzenébe ím

E rím is így vegyül –

S világok végtelenjein

Száll, s zeng időtlenül!

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár

Csuka Zoltán (1901-1984): Szent Anna-tó

 

A hegyperemről láttam meg először;

A fák között sötétkék sejtelem,

tündéri tó, rejtelmesen kísért már,

gyermekkoromtól együtt jött velem.

 

Titokzatos dal, s benne annyi bánat

és annyi szépség, tiszta, szent öröm,

gyermekkorom János vitéze volt tán

és jött velem sok-sok évkörön.

 

Döngött a föld, ahogy feléd haladtam

sok kidőlt fenyőn s büszke bükkön át,

tűnt ezredévek tompa, síri hangja

verte most vissza múlt idők szavát.

 

A kihűlt krátert lombok koszorúzzák,

örvényes mélyén örök nyugalom,

s a körbefutó hegyen évről-évre

friss éltet fakaszt a levélalom.

 

Tűz volt itt egykor, forró, parázsló láva?

Most végtelen csend, titkos szerelem.

Dallama fönn az égen s lenn a tóban

Visszhangzik s zengőn eggyé forr velem.

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár

Mihály László (1902-1977): Öröktűz vagyok

 

Erdélyi író barátaimnak

 

A Hargita ormán csak álltok, álltok

S ha vihar jön, nagyokat kiálttok:

Régi barátim, délceg fenyőfák. –

 

Gyilkos kezek fejszét emeltek rátok,

S Ti zokogtok és foly gyanta-véretek,

Hittétek-é, hogy ezt meg kell érnetek?

 

Az erdő lelke mélyen kavarog,

Míg hullanak a fejszecsapások…

S én ezer könnyes tortúrán átesem –

 

Mert: magyar vagyok s ez a – Végzetem!!!

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár