- Lenau négy szonettje –
A gyermek hangja
(Stimme des Kindes.)
Az alvó gyermek! Üde arcvonása
Paradicsomról tár képet eléd,
Mosolyg, tán hallgat angyali zenét,
Ajaka körül ott leng muzsikája.
Némuljon el a világ csalfasága,
Álomvalóság szól, íme, felénk!
Hadd hallja lényem áloménekét,
Formáljon át ártatlan tisztasága!
S ő, nem is sejtve, mint rajongok érte,
Komoly hangokkal tölti meg szivem,
Jobban, mint fák, zúgó erdőiken.
Mélységek vágya tölt el, halk zenére,
Mint mikor eső hull csendpusztaságon,
S megcsendül a hegyek harangja távol.
Kolompok hangja
(Stimme der Glocken)
A sima tó vízfodra rezdületlen;
A hegyorom, a fenyők, szirtfalak,
A gleccser, melyre felhő ül le csak,
Benn tükröződnek fényes vértezetben.
Fák lombja hull, hull hangos zizzenettel,
S a szakadékba pár kövecsdarab;
Vadász-üldözte gyors zergecsapat
Görgette alá vészes menetelben.
Kolompok hangja szól a messzeségbe’,
Felkelti búm, de megbékít legott:
Alpok tehéncsordája legel ott.
Halk intelem kongatja: béke, béke,
Mely a földről az első alkalommal
Tűnt el örökre, a Paradicsomban.
A szél hangja
(Stimme des Windes)
Sötét az erdő, alszik szenderegve;
Illattal szállni rest a lomha lég,
Levelet se mozdít. Nem szól a szép
Madárdal s a tóban a béka verse.
A szentjánosbogarak szikrateste
Kigyujtja az alvó ágak szemét,
S csendittas szívem tündérkertbe lép,
Magafeledten, álomrajba esve.
De felzúg a fa, nagy meglepetésre,
Komor hangon szól a közel s a távol
És visszaszédít az álomcsodából.
A riadt lélek felfigyel a szélre:
Atyai szóra, aki gyermekét
Meginti: Jöjj, a játékból elég!
Az eső hangja
(Stimme des Regens)
Hever a szél a fülledt pusztaságon;
Kővé meredt tán a bogáncs hada,
Alig mozdul meg szára, mikor a
Köpönyegével hozzá ér a vándor.
Az ég s föld összeolvadt béketábor,
A ködtömegben nincs határfala;
Mint két barát, ha egy lett bánata,
Feledte, mit adott bú-vagyonából.
De ni, bókol a kóró, ing, remeg!
Eső csapott le, duhaj förgeteg,
Mint halk kérdésre hangos üzenet.
S a vándor, látva a pálfordulást,
A szélpaskolta bógáncs-tarolást,
Szivét szorongó érzés tölti meg.
Lenau után, németből
HAVAS ISTVÁN
Forrás: Budapesti Szemle 1934. 234. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése