Messzire belátható,
Sík mezőség, csupa hó!
Rajta semmi szenny, sötétség,
Mintha volna szűz menyasszony,
Illetetlen, hűs fehérség
Fátylaiban nászra vitt –
Hangja sincsen, semmi kétség:
Minden fehér, s alszik itt.
Lépteim, hogy meg ne sértsék
Ezt a csendet, ezt a szentet,
Szinte csak suhannak, és még
Nesz se zörren a havon.
… Nézem egyre, hallgatom:
Tiszta, néma szűzfehérség –
De jaj, rekedt károgásra
Már e szűzi csend riad –
Vedlett varjúraj miatt,
Melynek csak egy körön kering,
S ott a berki friss csapásra,
Látom, le is csapna mind.
Ámde most, hogy észrevettek:
Szétrebbennek egyre-másra,
S míg kíváncsiság siettet,
Rejtelem varázsa von:
Lassú lépteim futásra
Váltva már, s a lábaim
Elszánt, nehéz dobbanása
Döng a felporzó havon.
Most megállok! Itt van ím,
Már a cél és épp előttem,
A havon egy lábnyi körben
Égnek – oh, beh torz dolog! –
Haragos, piros nyomok,
Vérnyomok!
Állok néma döbbenetben,
Míg szemem csak jár, figyel –
De sem közel, körülöttem,
Sem tovább a messzi ködben
Semmi válasz, - semmi jel
Nem árul egy annyit el,
Hogy vajon falánk, mohó vágy,
Gyilkoló vak szenvedély,
Vagy csak játékos szeszély
Volt-e, ami itt a hó lágy
Felszínéről így beszél?!
Semmi válasz… Ám e táj
Szép varázsa megtörötten
Omlik szét, hogy szinte fáj.
És bár köd is lepje már,
Szél sodorjon új havat
Még reá, de jaj, ha ködben,
Rejtve, titkon, elfödötten,
Az a folt csak ott marad!
S mindenütt az ég alatt,
Közel s távol ezer döbbent
Hang is rázúg: szent való!
Az a folt csak ott marad! –
Ott marad, s így szerte körben
Már e hó sem az a hó,
S nem is lesz már (mi különben
Csak nemrég volt) az a csöndben
Szennytelenül szunnyadó,
Néma, szűzi tiszta hó - -
Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése