2024. ápr. 12.

Szathmáry István (1877-1944): A nemzet egy

 


… Puszták ölén, Etelköz hajnalán

A hét vezér szivén kigyúlt a láng,

Kigyúlt a láng, mint fényes égi szikra:

Egységben az erő nagy, ősi titka.

S e pillanatban, hogy pajzsra emelve

Honszerző Árpád népünk fejedelme,

Dicső királyok méltó őse lett,

E pillanatban – nemzet született.

Egységes öncél. Gránitszikla-vár.

Jöhet a századok viharja már,

Nem bír vele. Ha százszor sírba tették,

A halhatatlan Eszme, ősi Egység

Feltámadt újra…

Mily csodás való!

A nemzet öncél. Egybeforradó

Milljónyi szív, milljónyi akarat,

Idegen bálványt dőrén nem farag,

Saját nagysága, léte most a cél,

Hisz benne milljók dobogsága él;

Örök Tavasz, kibomlott Őserő.

S a  zászlaját magasba emelő

Hősök a nemzet legjobb fiai:

István király ma, holnap Hunyadi,

Rákóczi később, lángszavú Kossuth,

És annyi más…

Hajh, vérvirágos út

Vezet, hazám egységed templomába:

Históriádnak minden könnye, gyásza.

Egy vagy ma is, akárhogy széttagoltak,

Mert oldalunkon küzdenek a holtak,

S ki harcaink elomló hőse volt,

Velünk örökre szent egységbe forrt:

A Multnak folytatása a jelen.

Amit ma élsz, az is történelem,

Magyar fajom, csak ébredj tudatára!

A nemzet-egység isteni sugára

Gyuljon ki benned, mint a hét vezérben,

Bármerre élsz, a munka műhelyében,

Hol zúgva-zengnek új gépóriások,

Ha bánya rejtett kincsét kell kiásnod,

A műteremben, szürke hivatalban,

Ha gyúrsz, teremtsz betűben, kőben, dalban,

A hatalomnak ormán, gazdagon,

Ha szántsz, ha vetsz töretlen ugaron,

Szabad polgárként túl az óceánon,

Vagy üldözött vadként a rab határon,

Véred dalolja, szíved zakatolja:

Magyar vagyok, az ősfolyam atomja,

S ha összeforrva egy célt követünk,

Nagy lesz s hatalmas újra nemzetünk!

 

Forrás: Budapesti Szemle 1933. 230. kötet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése