Arra mifelénk a víz megáradt,
Elmosta tőből minden gabonánkat:
Örvénylő folyam szennyes vizébe’
Eliszapolva sok ezer ember
Minden reménye.
Felénk a télen kenyeret nem sütnek;
zsindelyes faluk végén összegyűlnek
Beesett szemű éhező népek
S hosszú csapatban nekiindulnak
Keletnek, délnek.
Havasi völgyben kanyarog az út…
Sírva vesz a nép honától búcsút,
Aztán eltűnik a zord idegenbe,
Gyilkos munkában törődik teste,
Fásul a lelke.
Felénk a télen mulatnak megint;
Sok víg uraság a czigánynak csak int,
S zokog a négy húr, hegedű fája…
Véle sír az úr, ha eszébe jut
Sok adóssága.
Rongyos falukban nem zene zokog,
Kenyérért sírnak éhes magzatok.
Az apjuk odalenn Oláhországba’
Gazdag bojárnak, idegen úrnak
Hej! A fát vágja…
Idegen országban, idegen világba’…
Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése