Ki hitte volna, hogy írásos bizonyítéka is előkerül még annak, hogy Kossuth Lajos budai fogságában angolul tanult? Hogy milyen tökélyre vitte a lángeszű államfogoly az angol nyelv ismeretét (nyelvtan nélkül!), annak fényes bizonysága Shakespeare Macbethjéből készült fordítás-töredéke.
A három és féllapnyi töredéket most találtam meg a Nemzeti Múzeum Kossuth-iratai között. A Vörös Antal-féle gyűjtemény darabjai közt rejlett. A gyűjtemény egyik fasciculusának ez az összefoglaló címe: Kossuth Lajos töredékes jegyzetei budai fogságában. Száma: 234. Ez a fasciculus egy cosmó feljegyzést foglal magában. Legértékesebb darabja két ív folio nagyságú kék papíron Kossuth Shakespeare-fordításának töredéke.
Címe nagybetűs: FORDÍTÁS ANGOLBÓL. Majd a darab címe s azután a laponkint három hasábon következnek a sajátkezű, gyöngybetűs sorok. Más fordításokkal egybevetve Kossuth fordítását szövegszerűbbnek találjuk, mint a többi átdolgozást. A Macbeth-fordítás azért is érdekes, mert alkalmunk van benne megfigyelni Kossuth verselő készségét.
Csak sajnálhatjuk hogy Kossuth, mikor Döbrentei fordításáról tudomást szerzett, abbahagyta munkáját. Kossuthnak a fordítás végéhez fűzött jegyzetéből állapíthatjuk meg a fordítás keletkezési idejét is. 1838-ban volt a pesti nagy árvíz. A Heckenast kiadásában megjelent Árvízkönyv a következő évben juthatott Kossuthhoz. Abból tudta meg, hogy miféle magyar könyvek jelentek meg az utóbbi években. S azok közt látva Döbrentei Macbeth-fordítását, abbahagyta a magáét. Ez 1839-ben lehetett.
Nagyszerű irodalmi különlegesség lett volna, ha a világ legnagyobb költőjének remekműve a világ leghíresebb magyarjának fordításában maradt volna az utókorra.
MACBETH.
Dráma 5 felvonásba. Shakespeare remekműve.
SZEMÉLYZET.
DUNCAN, Scot király.
MALCOLM, DONALBAIN – fiai
MACBETH, BANQUO – királyi hadvezérek
MACDUFF, LENOX, ROSSE, MENTETH, ANGUS, CATHNESS – scotnemesek
FLEANCE – Banquo fia
SIWARD – Northumberlandi gróf, angol hadvezér
IFJÚ SIWARD, amannak fia
SEYTON – házi tiszt Macbethnél
Egy angol orvos
Egy scot orvos
Egy katona
Egy kapus
Egy vén ember
LADY MACBETH
Egy komorna annak szolgálatában
Három boszorkány
Lordok. Nemesek. Tisztek. Katonák. Gyilkosok. Hírnökök és kísérők. Banquo lelke s több rémjelenetek.
ELSŐ FELVONÁS
I-Ő JELENET.
Nyilt tér. Dörög s villámlik. Föllép a 3 boszorkány.
1. BOSZORK.: Villám fénye, zápor árja
Gyülésünk mikorra várja?
2. BOSZORK.: Fergeteg ha elhalad
S vesztve, nyerve lesz a had.
3. BOSZORK.: Máról ez el nem marad.
1. BOSZ.: Gyülhelyünk lesz?
2. BOSZ.: A fenyér.
3. BOSZ.: Macbeth ott előnkbe tér.
1. BOSZORK.: Szürke cicám, megyek már
MINDNYÁJAN: Béka hi, mindjárt, mindjárt
Rut a szép, de szép a rut
Köd nekünk a kedves út! (Eltünnek.)
II-IK JELENET.
Mező Fores közelében.
Harci zaj távolban. Duncan király, Malcolm, Donalbain, Lenox kísérettel föllépnek s egy vérző katonával találkoznak.
DUNCAN: Mi vér borított ember ez? talán
- Tekintete ha nem csal – hirnökűl
Lehet: mi karban áll a lázadás?
MALCOLM: Az őrmester, aki oly’ bajnokúl
Harcolt fogságom ellen. Idvez légy
Vitéz barátom! Imhol a király
Kivánja tudni, hogy mi karban állt
Az ütközet, midőn azt elhagyád?
KATONA: Kétségesen. Mikint egy pár uszók
Feszült versenyben rugják a habot
s egymásnak utját vágni küzdenek.
A szigetlakók nyugotról nehéz
Gyalogság s könnyü csapatok hada
Segélni jöttek az irgalmatlan
Macdonwaldot a címeres kalózt,
Kit a sok gazság rajban fog körül
És a szerencse mint egy szemtelen
Ringyó már kedvezőn mosolyga rá
S pártos ügyére. De mind gyönge gát
Macbethnek. Őt a hőst (igen, e név
Övé s jól érdemlett tulajdona)
A szerencsének arca vissza nem
Rettenti. Fenjen villog az acél
Markában s róla véres aratás
Füstölög s mint a bátorság s erő
Kedvence tör és tör előre, míg
Az átkozottal nem találkozik
S ekkor bucsuzni nem nyujtá kezét,
Sem Isten hozzád nem zeng ajkiról,
Míg a kemény agyúnak homlokát
Kardjával ketté nem hasítja, le
Egész torkáig s táborsáncunknak
Pártázatira nem tüzi fejét.
DUNCAN: Hah vitéz rokonom!
KATONA. De valamint
Ép onnan, hol az áldásteli nap
Kél, néha vész és fergeteg kerül,
Igy a győzelmes tettre uj vihar
De nyugalom még nem következett.
Alig hogy, - halljad óh király – alig
Hogy az iramló kerekek hadát
Az igaz ügynek megfutamtatá
Fegyvere, s im időt és kedvező
Alkalmat lesten jő Norvégia
S friss seregének rohanót fuvat.
DUNCAN: S vezéreinket Macbeth-t és Banquot
Nem zavará meg az uj támadás?
KATONA. igen, mint sast a verebek, avvagy
Nyúl az oroszlánt. Igazán, mikint
Tulterhelt ágyu pattanása, úgy
Kétszer kettőzött csapást szórtak ők
Az ellenségre. Talán párolgó
Vérben fürödni, vagy talán egy új
Golgothát vágytak emelni; biz én
Nem tudom. De én bágyadok, uram,
S orvosért rínak rajtam a sebek.
DUNCAN: Javadra váljék sebed ugy mint szíved,
Becsület ízü mindenik. Menj. – Hejh
Orvost neki!
(Katona kikisértetik.) Ki jő?
MALCOLM: A Rosses-i Thán.
LENOX: Minő sietség ül tekintetén?
Igy szokott nézni, aki különös
Hirt hoz.
(Rosse föllép.)
ROSSE: Az Isten áldjon oh király!
DUNCAN: Honnan derék Thán?
ROSSE: Fiferól nagy király,
Hol a norvégi lobogók az ég’
Szelével ingerkedve játszanak
S hevült népünket hüsre legyezik.
Norvégia, kinek roppant hadát
Még Cawdor Thán is, a hivségtelen
Gaz áruló, nevelni nem pirult,
Harcot, vészterhest kezde valamig
Bellona’ vőlegénye csatatünt
Fegyverzetében szembe száll vele
Kardélt kardélnek, karnak kart szegez
S a vakmerészlet zabolázva lőn.
Egy szóval győztünk!
DUNCAN: Szerencsés eset.
ROSSE: S Norvégia királya Sweno most
Már alkudozni vágynék ám, de mi
Temetni sem engedtük holtjait,
Míg csak Szent-Columb szigetén nekünk
Tizezer tallért le nem fizetett.
DUNCAN: Nem, többé nem fog ez a Cawdor Thán,
Legbecsesb érdekinkben nem fog ő
Megcsalni minket. Menj és hirdettess
Halált fejére, cimjével pedig
Köszöntsed Macbethet.
ROSSE: Meglesz uram.
DUNCAN: Mit ő veszít, hős Macbeth elnyeri.
(Kimennek.)
III-IK JELENET.
Fenyér. Dörög. 3 Boszorkány.
1. BOSZORKÁNY: Néne mondd el, hol valál?
2. BOSZORKÁNY: Disznótoron. Hát te?
3. BOSZORKÁNY: én?
Gesztenyét tartott ölében
Egy hajósné s csámcsogott
S csámcsogott és csámcsogott.
„Adj nekem” – mondék. – „Boszorkány
Oszolj!” – kiált a moslékon
Hizlalt rühes condra rám,
Férje, gályagazda, most
Aleppoba utazott,
De mint farka-metszett patkány
Elvitorlázék egy szitán
S jaj neki! Ni mim van, ni?!
2. BOSZORKÁNY: Hadd lám, hadd lám, hihihi!
1. BOSZORKÁNY: Révkalauz hüvelykujja,
Ki jöttében vizbe fúla.
(Dobszó közelg.)
3. BOSZORKÁNY: Dobszót hallok. Macbeth jő.
MINDNYÁJAN: Büvarázsos három nő
Vizen-földön szökdelő
Kört karöltve lép.
Itt a három, ott a három
Harmadát kilencre járom
Csitt! a bübáj ép!
(Macbeth és Banquo föllépnek.)
MACBETH: Nem értem még ily szép s ily rút napot.
BANQUO: Mennyire van még ide Fores? Mi ez?
Fonnyadt alakjuk s vad idomtalan
Öltönyük másvilági lényt mutat
S mégis a földön vannak. Éltek-e?
Vagy értetek, ha kérdlek? Oh igen,
Ők értenek, mert aszott ujjait
Bőr ajakára teszi mindenik. –
Hogyha szakáluk nem tévesztene,
Némber fajúknak hinném.
MACBETH: Szóljatok,
Ha szólni tudtok, kik vagytok, vagy mik?
1. BOSZORKÁNY: Glamisnak Thánja, Macbeth, üdvözlégy!
2.BOSZORKÁNY: Üdv Cawdor Thánja, Macbeth, üdvözlégy!
3.BOSZORKÁNY: Macbeth, király ki lészesz, üdvözlégy!
BANQUO: Miért döbbensz meg uram? Miért szül
E szépen hangzó jóslat rettegést?
Igazság szent nevére kérdelek:
Agyrémek vagytok-e, vagy igazán
Olly lények, aminőknek látszatok?
Gazdag jelen’ s még sokkal szebb jövő’
S királyi remény’ biztatásival
Üdvezlitek nemes bajtársamat,
Hogy magánkívülre ragadtaték.
Hozzám nem szóltok. Hogyha tárva van
Előttetek a jövendő, ha hogy
Tudjátok az időknek vetemény-
Földén mellyik mag kél ki, mellyik nem,
Ám szóljatok én nekem is, aki
Sem kedvezést nem kérek tőletek,
Sem gyülöltségtöket nem rettegem.
1. BOSZORKÁNY: Üdv!
2. BOSZORKÁNY: Üdv!
3. BOSZORKÁNY: Üdv!
1. BOSZORKÁNY: Kisebb mint Macbeth, de mégis nagyobb.
2. BOSZORKÁNY: Nem olly boldog, de mégis boldogabb.
3. BOSZORKÁNY: Királyokat fogsz nemzeni, habár
Magad viselni nem fogsz koronát,
S igy Macbeth és Banquo, áldás veletek!
1. BOSZORKÁNY: Veletek áldás, Macbeth és Banquo!
MACBETH: Megálljatok, ti félbeszédüek,
Mondjatok nékem többet. Azt tudom,
Atyám után hogy Glamis Thán vagyok,
De Cawdor! Hogyan Cawdor? Cawdor él
S jó szerencsében él. Király pedig,
Király hogy legyek, kívül fekszik ez
A legmerészebb hit’ határain,
Nem kevésbé mint a Cawdor cím.
Honnan tinéktek e csodálatos
Tudomás? Avvagy mért álljátok el
Utunkat itt e sivatag fenyér’
Vadonjain jós üdvezléstekkel?
Szóljatok, akarom, hogy szóljatok.
(Boszorkányok eltünnek.)
BANQUO: A földnek is van buboréka mint
A viznek vagyon s ez illyesmi volt,
Földbuborék volt. Hová tüntek el?
MACBETH: A levegőbe, s ami testnek
Látszott, eloszlék mint a pára s gőz.
Óhajtanám, maradtak volna még.
BANQUO: Valóság volt hát ez? Avagy talán
Bolond gombábol ettünk, amitől
Ember értelme rabigába dől?
MACBETH: Királyok attyja lészesz.
BANQUO: Te király.
MACBETH: És Cawdor Thán is, nem úgy hangzott-é?
BANQUO: Egészen. Szóról szóra. Ki ez itt?
(Rosse és Angus jőnek.)
ROSSE: Macbeth! győzelmed hírét a király
Örvendezéssel vette s amidőn
Olvasná, hogy a pártos harcmezőn
Tennen személyed mint kockáztatád,
Magasztalás és bámulat között
Haboz, mi légyen övé, mi tied.
S míg igy habozva hallgat és tovább
Nézi, mi történt ugyan az nap még,
Csakhamar ismét téged lát, mikint
Bajnok norvégok’ sorai közé
Halált szórsz bátran, kérlelhetetlenül.
S mint rege foly a szónok’ ajkiról,
Hirnök után jött hirnök s mindenik
Téged dicsőit s a hős tetteket,
Miket országa védletére től.
ANGUS: Urunk királyunk nevében jövünk
Köszönetét jelenteni neked
S hogy elvezessünk ünnepélyesen
Hozzá, nem pedig mint jutalmazók.
ROSSE: S csak mint egy foglaló gyanánt nagyobb
Kegyelmekig, még parancsunk vagyon:
Hogy Cawdor címmel üdvezeljelek.
Ezét hát fogadjad mint sajátodat.
Légy idvezelve vitéz Cawdor Thán!
BANQUO (félre): S mondhat a sátán igazat?
MACBETH: Hogyan?
Nem él-e Cawdor Thán? miért, urak,
Idegen köntöst mért ruháztok rám?
ANGUS: Aki Cawdor volt, él ugyan, de csak
Nehéz ítélet alatt viseli
Az életet, mit vesztni érdemel.
Norvégiával volt a cimbora
Vagy segélyt nyujtva s titkos ápolást
A párütőnek vagy mindkét uton
Hazája végromlásán dolgozott
Nem mondhatom – elég, hogy bűnei,
Honárulásnak rábizonyodott
S elismert bűne eltiporta őt.
MACBETH (félre): Glamis és Cawdor Thán! a legnagyobb
Hátra van – urak, fáradságtokat
Köszönöm (Banquóhoz félre):
Banquo nem remélled-e
Gyermekidet királyokká, midőn
Rajtam a jóslat immár teljesül?
BANQUO: Illy bizalom tenéked ingerül
Lehetne még, hogy koronára vágyj.
Azonban mégis különös. – Saját
Vesztünkre néha igazt és valót
Mond a pokol s holmi becsületes
Apróságokkal édesít, hogy igy
Nagy s fontosakban megkeríthessen.
- Urak! egy szóra.
MACBETH (félre): Két mondás tehát
Igaz s ugy hangzik mint a biboros
Tartalmu szinmü szép előszava. –
- Urak! köszönet még egyszer.
(Félre. ) Eme
Természet rendén túli nógatás
Magában sem rossz, sem jó nem lehet.
Ha rossz, igazzal mért kezdődik? Mért
Nyújt a sikerre zálog foglalót?
Ha jó, miért vesz egyirtózatos
Gondolat erőt rajtam, aminek
Immár borzalmai képére hajam
Berzeng s keblemben ez a férfi sziv
Oldalbordámhoz kocog hangosan?
A jelen bárgyu félelem nem oly
Gonosz, mint minő iszonyúk a bősz
Képzelet szörnyü rém alakjai.
Gondolatim még csak ábrándilag
Gyilkosak, s már is ez a gondolat
Egész valómat megreszketteti.
Minden erőm egy sejditésbe fúl
s ami van, mind nincs, csak az van, mi nincs.
BANQUO: A mi barátunk ugyan elmerült.
MACBETH (félre): A sors, ha úgy akarja, hogy király
Legyek, kerithet koronát, ha bár
Magam keresni nem indulok is.
BANQUO: Uj méltóságot, mint az uj ruhát,
Testhez csupán csak viselet simit.
MACBETH (félre): Hadd jöjjön, ami jönni fog, hiszen
Idő s jövendő a legzordonabb
Nap viharán is átrohan.
BANQUO: Uram,
Intésed’ várjuk.
MACBETH: Ah bocsánatot,
Bocsánatot, e tompa agyvelőt
Felejtett dolgok izgaták. urak,
Ti szivességtök fáradalmai
Lajstromozvák ott, hol a jegyzetek’
Lapját naponta forgatom. Jerünk.
(Banquóhoz külön.)
Vedd, ami történt, gondolóra; és
Ha több időnk lesz, és megfontolánk,
Beszéljünk együtt nyiltan.
BANQUO: Örömest.
MACBETH: Addig elég. jerünk barátaim. (Kimennek.)
IV-IK JELENET.
Fores. Szoba a palotában. Trombitaharsogás közt belépnek Duncan, Malcolm, Donalbain, Lenox kísérőkkel.
DUNCAN: Elvette Cawdor már a büntetést
Vagy még nem jöttek meg a biztosok?
MALCOLM: Nem még, de vélem szóllott egy, aki
Meghalni látta. S amint ez nekem
Mondá, honárulása bűneit
Nyiltan megvallá és bocsánatot
Kért Felségedtől s mély bünbánatot
Mutatva halt meg. Egész élete
Folytában semmi nem vált annyira
Becsületére, mint halála, mert
Ugy vált meg életétől, mint aki
Gondra méltatlan csekélység gyanánt
El tudja vetni ami legbecsesb.
DUNCAN: Nincs tudomány, mely emberi érzelmet
Emberi képről kitanuljon. Én
Oly igen igen biztam őhozzá.
MACBETH, BANQUO, ROSSE, ANGUS (jőnek):
Ah érdemes rokon - - - (félsor olvashatatlan)
Hálátlanságom bűne keblemen
Csak épen most is terhessen feküdt.
Te már oly igen messze jársz elől,
Hogy a leggyorsabb rendü jutalom
Is lassubb mintsem utolérhessen.
Ohajtanám, lennének érdemid
Kisebbek, hogy én köszönetben és
Jutalmazásban ne maradjak el.
De így amivel tartozom neked,
Több mint amennyit megfizethetek.
MACBETH: A hű szolgálat, melyre köteles
Vagyok, fizetve van, ha téve van.
Felséged dolga elfogadni csak
Kötelességeinket, ezek pedig
Trónod s országod iránt ollyanok
Mint szolgák és mint gyermekek, akik
Mindent, ha tesznek, mi tetszésedet
Nyeri s dicsőséged növelheti
Csak azt teszik, mit kell.
DUNCAN: Isten hozott!
Ültetni kezdtelek s gondom leszen
Hogy növekedjél egész fejletig.
(Banquóhoz.)
Nemes vitéz! ó! nem kevesebb, amit
Te érdemelsz s én akarom, hogy ez
Tudva legyen. Jöjj hadd öleljelek,
Had szoritsalak szivemhez.
BANQUO: Ha rám
Itt növés vár, az aratás tied.
DUNCAN: Csordultig töltött örömöm szilaj
S egy pár csepp gondot kíván rejtekül.
Tudjátok meg hát híveim. Fiak!
S ti rokonim és Thánok s többiek,
Kik méltóságban közelek: Mikint
Elhatároztuk, hogy az örökség
Országunkban elsőszülöttünkre,
Malcomra szálljon, kit ezentul már
Cumberland herceg néven nevezünk,
De ridegen a fölmagasztalás
Reá nem szállhat s nem társatlanul,
Sőt minden érdemesről diszjelek,
Ugy akarom, hogy tündököljenek,
Mint csillagfény. – Most Inverness felé!
(Macbeth-hez)
S légy gazdánk, neveld tartozásomat.
MACBETH: E szerencsének hirnöke magam
Leszek s nőmnek az örvendeztető
Hirt megviszem, hogy felséged közelg
S azért most hódolva bucsút veszek.
DUNCAN: Kedves Cawdorom!
MACBETH (félre): Cumberland herceg
Ez a fok, mellyen szöknöm vagy pedig
Buknom kell, mivel utamban hever.
Rejtsétek el a fény szövétnekét,
Ti csillagok! Világosság, ne lásd
Keblem’ sötét s mély vágyát. Szemem
Hunyva maradjon míg a kéz müvel,
De meg legyen, óh legyen meg, amit
Szem látni fél, ha téve van. (Kimegy.)
DUNCAN: Igaz,
Érdemes Banquóm! egy olly bajnok ő
S engemet táplál, ha dicséretét
Hallom, ez egész vendégség nekem,
Kövessük őt, ki maga ment elől,
Nekünk sziveslátást késziteni.
Nincs rokon hozzáfogható. Jerünk.
(Kimennek.)
V-IK JELENET.
Inverness.
Szoba Macbeth várában.
LADY MACBETH (levelet olvasva jő): „A siker alapján találkoztak velem, a legkétségtelenebbül meggyőződtem, hogy tudomásuk több mint emberi. Lángolt bennem a vágy többet kérdezni, de légalakot öltve eltüntek. Még azonban az álmélkodásból magamhoz sem jövék, midőn követek érkeztek a királytól, engem Cawdor Thánnak üdvezlők, melly címmel előbb a varázsnők köszöntöttenek, s biztattak, hogy lesz idő, midőn király leszek. Ezt jónak véltem tudatni veled, nagyságom legkedvesebb sorsosa, nehogy illető részedet az örömből elveszítsd, nem tudván, minő fölmagasztaltság vár reád. Rejtsd ezt szívedhez s élj boldogul.”
Glamis vagy és vagy Cawdor, s lenni fogsz
Ami, hogy leszel, megigértetett.
Csak attól félek, több az emberi
Szelidség benned, mintsem a rövid
Ösvényt választanád. Kivánatod
Magasra felsovárog s kebeled
Nagyravágyástol nem üres, de nincs
Annyi gonoszság benned, mennyire
Szüksége van, ki nagyra vágy. Mit oly
Forrón kivánsz, ahoz te jámborúl
Szeretnél hozzájutni s hamisan
Csak nyerni, de nem játszani. Neked
Unszolás kell, hogy ezt tegyed s meg ezt,
Mit tenni félsz, de nem ohajtanád,
Hogy ne történjék. Jőj, óh jőj hamar,
Hadd csepegtessem lelkemet beléd
S nyelvem elűzzön mindent, ami gát
Közted s az arany abroncs közt, mit a
Sors és természettúli pártolás
Nyujtani látszik. Nos, mi hirt hozol?
(Egy cseléd belép.)
CSELÉD: Ma éjszakára itt lesz a király.
LADY MACBETH: Őrjöngsz talán, hisz vele van urad,
S csak üzent volna, készületlenül
Hogy meg ne lepjen.
CSELÉD: Bocsánat, Lady,
Urunk jő. Egyik pajtásom közel
Halálra nyargalt s lélektelen,
Alig rebegheté, mi hirt hozott.
LADY MACBETH: Fontos ujságnak vala hirnöke,
Gondját viseld. Menj.
(Cseléd ki.)
Még a holló is,
Mely hirt hoz, hogy várfalaim közé
Vezérli Duncant balcsillagzata,
Rekedt torokkal károg. Jöjjetek,
Ti vén eszméket nemző szellemek,
Zuzzatok össze minden asszonyit
Hölgy-kebelemben, öntsetek belém
Tetőtül talpig bősz irtózatot,
Kegyetlenséget, sűritsétek a
Vért ereimben, hogy az irgalom
Rést ne találjon s a bünbánatos
Szorongatások vad szándékomat
Ingadozóvá ne tegyék. Elé
Nő kebelemhez ti hóhérlatok’
Angyalai, ti bünveszélyt leső
Szemlélhetetlen szolgacsoport,
Elé, faljátok fel emlőm’ tejét,
S eresszetek epét belé. S te éj
Öltsd fel halottlepelkint a pokol
Legfeketébb füstoszlopát, nehogy
Handzsárom éle lássa mit csinált,
Vagy a sötétség paplanán az ég
Átpillantson egy irgalmas megállj-t
Kiáltani! (Macbeth belép.)
LADY MACBETH: Nagy Glamis! érdemes
Cawdor s mindkettőnél nagyobb, amint
Következének az üdvezletek,
Engem, irásod a jelen buta
Korlátain túl ragadott; s ami
Lesz, nekem az már van.
MACBETH: Szerelmesem,
Duncan estére megjön.
LADY MACBETH: S megy mikor?
MACBETH: Holnap – úgy, - holnap – ugy szándékozik.
LADY MACBETH: E holnap soha nem virrad. Uram,
Arculatod könyv s különös betük
Olvashatók nyilt lapjain. Vigyázz,
Időhöz mért tekintet az idő
Maszlaga. Szives fogadás legyen
Szemed és jobbod s ajakid közül
Tekints mint ártatlan virágbokor
De légy alatta kígyó. Most jerünk
Utána látni, hogy őt, aki jön
Illőn fogadjuk. Bizd csak én reám
Ez éjszakának dolgait s ne félj,
Trónt, uradalmat ad ez éj nekünk!
MACBETH: Majd még beszéllünk.
LADY MACBETH: Csak te légy derült
Szin’ változása félelem’ jele.
Bizzad a többit én reám. (Kimennek.)
VI-IK JELENET.
Ugyanott, a vár előtt.
Tábori zene. Várszolgák ünnepélyesen fölállítva. Föllépnek Duncan, malcolm, Donalbain, Banquo, Lenox, Macduff, Rosse, Angus és kísérők.
DUNCAN: A vár fekvése gyönyörü s a lég
Oly édes, könnyü.
BANQUO: Hol a templomok’
Boltját kedvelő fecske, nyárszaknak
Vendége, laki szeret, ott a lég
Tántoritólag illatos. Pedig
Itt nincs párkányzat avagy dudorék,
Oszloporom, nincs szögelet, hová
Függeteg ágyát nem raká. Hol e
Madárfaj sűrün költ, a levegő
Erősen kedves, ugy tapasztalám.
(Lady Macbeth kilép.)
DUNCAN: De lám tisztelt háziasszonyunk.
Lehet Milady, hogy az untalan
Sarkunkba lépő szeretet talán
Terhünkre van, de szeretet s azért
Nem köszöntenünk nem lehet.
Ha igy tekint, még kérni fog, legyünk.
Terhére s a bajt és háborgatást
Köszönni fogja.
LADY MACBETH: Felséges uram
Szolgálatunk minden nemét, habár
Kettős erővel négyszerítenénk…
KOSSUTH LAJOS JEGYZETEI:
Eddig haladtam a fordításban, midőn Heckenast Árviz Könyve 1-ső kötetét megkapám s benne lajstromát az általa kiadott magyar könyveknek.* Onnan láttam, hogy a Macbeth már le van fordítva magyarra Döbrentey által. Pirulva teszek vallomást, mikélpen erről semmit sem tudtam. Igazat mondott, aki mondá, hogy kik a politicai vesződségekbe bonyolódnak, az életre nézve elvesztek. Annyi magyar könyv jött ki azon negyedfél év alatt, melyet az 1836 országgyűlésen töltöttem, amikről semmit sem tudánk, nem hogy olvastuk volna. Köztük Döbrentey Macbeth-je is. – Most azonban miután megtudám, hogy ez már van, haszontalanság volna fordításomat folytatnom, mert habár még a Döbrenteyét nem olvastam is, meg vagyok mégis győződve, hogy ő százszorta jobban dolgozott, min én tehetném. – Tehát manum de tabula!
L. K.
Az eredeti kéziratból közli:
HEGYALJAI KISS GÉZA
*) Aki átnézi Kossuth Lajos fogsága alatt olvasott könyveinek jegyzékét, mindjárt ötödiknek ott találja a sorban az Árviz-könyvet. Cime: Budapesti Árvizkönyv; Heckenast Gusztáv kiadó-könyvárus urnak baráti ajándékul többen, szerkeszti b. Eötvös József. 1839-ben I-III. és 1840-ven IV-V. kötet. Az olvasmányok jegyzékét közli Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István irói és hirlapi vitája Kossuth Lajossal. I. rész Budapest, 1927. 685-689. lap. Kossuth tehát Macbeth-fordítását valóban 1839-ben készíthette.
Forrás: Budapesti Szemle 1934. 234. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése