2024. ápr. 12.

Tompa László (1883-1964): Havasi tájékon

 

I

Míg mind tovább föl, fölfelé haladta,m

Magam számára, sziklák oldalában,

Utat keményen tusakodva vágtam,

Most fönt kevély kúp, alant sziklakatlan.

 

Még néha-néha szédít e szokatlan,

Merész magasság, botladoz a lábam,

Hogy hamar ismét haladjak szilárdan,

A lenti léttől, rögtől elszakadtam.

 

Itt nincs virág már, csak egy-egy gyopárszál.

Fent a fenyőknél fentebb sasmadár száll.

Lent zuhanó víz csörtet vad zúgókba,

 

De csak tovább, föl, ösztökél a próba!

Magam magamért, haddl ám, meddig ér el,

Ha nekivág egy konok, ősi székely?

 

II.

Sziklák kövéből, magas sziklaszálon

- Míg vihar zúgott alattam, felettem –

Kivert magamnak kunyhót építettem,

S most itt lakom. Itt mélyül el magányom.

 

Körül a tág űr, felhők lomha rendje.

Kopasz kövek közt kanyarog a vadnyom –

Erdők zúgásán edződik a hangom,

S szavam az eget veri néha zengve.

 

De most még várok, tudva: nemsokára

Egy nap fog jönni, friss, hajnali széllel,

Mely ködöt űz, s a kapukat kitárja.

 

Addig csak várok. S olykor-olykor éjjel

- Éh-csikasz ellen élesztgetve lángot –

Egy-egy csóvát az éjbe belevágok.

 

Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése