Gyulai Pál (1826-1909): Gondolni rád (1853)

 

Gondolni rád, csak egy rövidke percig,

Öröm, mi hosszu évekkel fölér;

Álmodni rólad édesebb mindennél,

Mit a való a szívtől visszakér.

 

És látni téged, veled együtt lenni

És érezni, e nő egem szeret:

A boldogság és büszkeség oly titka,

Mit bírni üdv s elbírni nem lehet.

 

Mint számlálom az óra lassu percit,

Mint hallgatom: nem suhog-e ruhád,

Nem dobban-e meg félénk, könnyü lépted?

Csak annyiban élek, hogy várod rád.

S tán meghalnék, ha nem hinném, hogy ott jössz;

Egy pillanat –s itt nyugszol keblemen,

Nem érzeném a lég zajában hangod,

Nem játszanék a képzelet velem!

 

Jövel! az éj sötétebb bánatomtól,

S az áruló szemektől védni fog,

s gyúljon ki bár a hajnal örömömtül,

Az csak szemedben, csak nekem ragyog.

Csak nekem szól a megzendült pacsirta,

Az édes hang, mely reszket ajkadon,

Csak lelkemen derül egy új világ föl,

Az éjben csak nekem jő fel napom.

 

Egy boldog élet hosszú folyamából

Mit bírhatunk, ez egy pár pillanat,

Üldözve és sebezve a világtól,

Ó Istenem, még sírnunk sem szabad!

Bár titkunkat úgy hordjuk lelkeinken,

Mint szárnya közt madár a nyílvesszőt,

Mert szerelmünk, mivel Isten áldott meg,

Tán gyalázat az emberek előtt.

 

De mit nekünk a kín, mit a gyalázat,

Ha más névvel bár, mindez szerelem?

Ha e gyalázat legbüszkébb erényünk,

Ha örömünk csak kínokban terem.

Egy ölelés, s a szív minden feledvén,

Azt tudja csak, hogy boldog és szeret,

Hogy sebei egy gyönyörré hegedtek,

Hogy haldokolva újjá született.

 

Jövel, jövel! már haldokló szívünknek,

Nem érzed-e – végső sohaja kér,

Egy órát kér veszendő életéből,

Egy órát, melybe örök élet fér.

Nem hallod-e a fel-felbúgó átkot,

Mely a sors ellen ajkain lebeg…

Jövel, jövel! hadd váljék egy imává,

Egy imává, mely sorsunk áldja meg.

 

E költemény „Gyulai” aláírással a Divatcsarnok 1853. évi folyamának 71. (dec. 4-i) számában jelent meg s Gyulai 1853. évi pesti élményeinek költői emléke. Gyulai ekkor búcsúzott több költeményében Pataki Emilia iránt érzett szerelmének emlékeitől; ekkor feledtette vele rövid időre ábrándos érzelmeit az az izgató viszony is, melyet Gondolni rád című költeményében rajzolt. Idővel a művészi lírai rajz sokat veszített értékeiből s ezért maradt ki Gyulai költeményeinek gyűjteményéből.

 

Forrás: Budapesti Szemle 1936. 242. kötet