Székelyek honában nincs híresebb hegy a
Hármas Hargitánál:
Közel érezheti magát az egekhez,
A ki a kúpján áll.
Büszke megvetéssel néz is ám le az el-
Törpülő hegyekre:
Mint némely mogorva kevély öregember
Az apró gyerekre…
Nagy hegy a Hargita, hármas tetejével
Hétországra látszik;
Le Bukovinától Fogaras-földéig –
Az oláh határig.
Nagy hegy a Hargita s a mellett székely hegy,
Tősgyökeres székely:
Körüle elmessze mind ez ősi fajnak
Nemzetsége székel.
Alatta Csíkország, ő a koronája –
A felhős Hargita;
Büszke öntudattal tekint is a székely –
Megőszült ormira.
S midőn az oldalán keresztül vágott nagy
Hágóra felérne:
Letekint még egyszer Csík felé, s azt mondja:
Kiértem Erdélybe!
De míg utaztában a Hargitának csak
Kis csúcsát is látja:
Vígan van, csak midőn ez eltűnt: tűnik el
Kedve is utána…
Hej sok székely emlék van is ám csatolva
A nagy Hargitához!...
Őseink áldoztak a Napnak ormán – hol
Most is a nap áldoz.
Még most is láthatni az őserdők között
Nagy oltárköveket,
Melyeken régi rabonbánok tüze
Lobogva reszketett.
Széthányták az oltárt, kihúnyt a szent parázs;
Áll a bércz sötéten;
De midőn kigyúl rajt’ a pásztorok tüze
Homályos estéken:
Fájó sejtelemmel borong el a székely,
S néz a Hargitára;
Majd végre elpihen s nyughatatlan álmiban
Nagy őseit látja.
- Lenn a bércz tövében ott zúg az Olt vize,
Ott áll Mádéfalva - -
Feledjük e nevet: emléke véres, és
Székelyek siralma…
Míg bosszúlatlan lesz az a nagy sír, ottan
Mádéfalva végén:
Szüntelen zúgnak a Hargitának fái –
Haragtól remegvén…
Mert fáj e hegynek a székely nép balsorsa,
S boldog csak úgy leszen:
Ha majd a székely szabadon tanyázhat
Szabad erdőiben! –
Forrás: Papp Kincses Emese: 101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése