Bércek közt, fenyves árnyékában
Kicsiny tengerszem áll magában.
Mit sem tud léte nagy titkáról,
Sohase hallott óceánról.
Kristály a tükre, hó a habja,
Fodrát a szél se cirógatja –
Csend van körülötte a vadonban,
Átlátszó szíve mozdulatlan.
De hogyha néha messze tájon
Vihar dühöng az óceánon
S hab habra tör vad tombolással –
Bús sejtelem száll rajta által.
Megrezdül rengve, ringatózva,
Fölmormol, mintha zúgolódna.
Ó, mért ilyen szűk sziklamedrem!
Hisz érzem, hogy nagynak születtem.
Forrás: Papp Kincses Emese:
101 vers a Székelyföldről. Kriterion Könyvkiadó 2006. Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése