Elvittem hozzád szenvedélyem:
Hátha közbenjár érdekemben.
Nyugalmad váltig hivogattam,
De nem hallott meg az sem engem.
Elhagytad vérig megsebezve
Lángra lobbantott hű testvéred.
Kinek azóta fáj a lelke
S szemében izzó könnyek égnek.
Mikor a szívem elraboltad,
Szemeddel vágyat keltve bennem
Oly kínnak lettem martaléka,
Hogy bujdosóvá kellett lennem.
Világgá kergetted barátod,
Ki menekülne, vándorolna
S talán nyugalmat is találna,
Ha szívé elhagyhatta volna.
Forrás: Budapesti Szemle 1944. 267.kötet 800-805.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése