2024. ápr. 12.

Kusadsim (megh. 932): Az elhagyott

 

Elvittem hozzád szenvedélyem:

Hátha közbenjár érdekemben.

Nyugalmad váltig hivogattam,

De nem hallott meg az sem engem.

Elhagytad vérig megsebezve

Lángra lobbantott hű testvéred.

Kinek azóta fáj a lelke

S szemében izzó könnyek égnek.

Mikor a szívem elraboltad,

Szemeddel vágyat keltve bennem

Oly kínnak lettem martaléka,

Hogy bujdosóvá kellett lennem.

Világgá kergetted barátod,

Ki menekülne, vándorolna

S talán nyugalmat is találna,

Ha szívé elhagyhatta volna.

 

Forrás: Budapesti Szemle 1944. 267.kötet 800-805.sz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése