(Budapest, 1944. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. 182. l.)
Toldi estéje után – Arany estéje. „Az egész világon páratlan, gyönyörű emberi és erkölcsi dokumentum mindaz, ami Arany János életével összefügg” – írja a bevezető sorokban Rolla Margit, a kedves hangú költőnő, ebben a csinosan kiállított, facsimilékkel és képekkel díszített könyvében, melyet sok, részben eddig kiadatlan levél tesz nagyon érdekessé. A fiatal asszony korában – alig pár hónappal leánykájának születése után – meghalt Arany Juliskáról, a költő első szülött gyermekéről, egyetlen leányáról, s az árván maradt unokáról, Széll Piroskáról – ki „nevét a költő álmaiból vette” – szól Rolla Margit munkája, melyet meghatva olvashat mindenki, akit Arany bensőséges élete csak érdekel – s ugyan kit nem érdekelne?
Arany Lászlónak, a öltő fiának Gyulai Páltól közrebocsátott összes műveiben Piroska és édesanyja emlékeül című, igen szép dolgozata során hangoztatja az író, hogy „földi létünk nem akkor ér véget, mikor testi szervezetünk működni megszűnt, hanem csak akkor, midőn emlékezetünk is elenyészik.” Mindketten – Juliska is, Piroska is „fiatalon, boldogan, szeretve és szerettetve” haltak meg, mondja Arany László, s ezt a munkáját szépen egészíti ki most Rolla Margit jól szerkesztett könyve.
Juliskának – vagy amint ő maga írja: Arany Julcsának – több megkapó levelét olvashatjuk itt, köztük azokat, melyeket Gyulai fiatal feleségéhez, Szendrey Marihoz, Petőfiné testvérhúgához intézett, melyekből nagyon finoman érző egyéniség képe tükröződik. Juliska igen eleven temperamentumú leány volt – gyermekkorában még színpadi sikerekről is ábrándozott, s mint műkedvelő, valóban ügyesen játszott egypárszor. De már másik barátnőjéhez, Balogh Linához írt leveleiben arról tesz vallást, hogy az életben azoknak a nőknek példája után igyekezik lelke vágyait irányozni, akik „nem ismertek más örömet és boldogságot, mint a’ mit családi körükben föltaláltak.”
Juliska halála Arany életének legsúlyosabb csapása volt, s ezzel a tragikus árnyékkal kezdődik voltaképpen Arany estéje, mit csak a hozzájuk került kis unokának a szintén víg kedélyű Piroskának apjához – Széll Kálmán református lelkipásztorhoz – írt levelei, melyekben szeretettel – sokszor aggodalmaskodással – beszél áldott nagyszüleiről. A Gondviselés kegyelme megőrizte Aranyékat attól a fájdalomtól, mely szívüket bizonyára egészen összetörte volna, ha drága kis unokájuk halála még az ő életükben következett volna be. Arany János utolsó betegségéről, haláláról és hagyatékáról fiának, Lászlónak, Piroska apjához intézett levelei számolnak be, melyeket Rolla Margit - ki a–Széll-családdal rokonságban van – beleillesztett könyvébe.
A munka ötödik fejezte aztán Piroska betegségéről és haláláról szól részletesen. A nagymama halála után Piroska Arany Lászlóékhoz került, s náluk talált szeretetteljes, boldog otthonra, az ő hozzá annyira ragaszkodó nagybátyja, és iránta szinte testvéri szeretettel viseltetett – nála csak néhány évvel idősebb Arany Lászlóné, a testi-lelki bájban gazdag „Gizi” – ma Voinovich Géza hitvese – kedves körében. Hetekig tartó gyötrelmes betegség után, huszonegy esztendős korában halt meg a szép Piroska, ki halálos ágyán sokszor elsóhajtotta Hugo Victor szívbe markoló sorait:
Mourir, ce n’est rien –
Ére oublié, c’est tout…
Meghalni – semmi, elfelejtetni, ez minden…
„Arany estéjének utolsó fényes sugara lobbant ki Széll Piroska korai halálával” – mondja Rolla Margit, könyvét azzal a verses imádsággal végezve, amelyet Szász Károly püspök, a családi régi hű barátja mondott Piroska ravatalánál, s melyben a gyászba borult Arany Lászlóékhoz fordulva rebegte:
Eljöttem én is, mint a Jób baráti,
Nem fájdalmatok, sebeteket látni,
Nem vigasztalni – arra nincs erő –
Versengni sem – ki volna vakmerő –
A jó Istennel, aki így akarta –
Csak oda ülni mellétek a porba,
Hallgatni, sírni, vigasztalhatatlan,
S veletek együtt imádkozni halkan…
Rolla Margit szeretettel írt könyve bizonyság arra, hogy Piroska ma sincs elfeledve. Nagy érdeme ennek a munkának, hogy hozzájárul az Arany-kultusz szélesbítéséhez, amely kultusz a magyar érzésvilág gazdagítását jeleni.
sz. k.
Forrás: Budapesti Szemle 1944. 267.kötet 800-805.sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése