Feddhetetlen érdemű,
szép erényben dús szenyóra,
ím itt van, papírra róva,
a féltékenység nevű
kórság definíciója.
Bár körülírása ennek
nem az én hivatalom,
hajt baráti buzgalom
szolgálatot tenni önnek,
s mi a féltés, taglalom.
Nem apa, após, se vő az,
nem nagybácsi, s nem fivér,
nem tenger, folyó vagy ér,
nem tavasz s nem őszidő az,
nem nyár dereka, s e tél.
Nem madár s nem bestia,
nem homály, nem nap, se hold,
nem jelent se dúrt, se mollt,
nem kő, érc s növény biz a,
csiga vagy hal sose volt.
Nem az éjjel s nem a nappal,
nem óra, nem hó, nem év,
nem gyolcs, selyem s kelmevég,
nem egy latinnal s arabbal,
nem a „most” és nem a „rég”.
Hogy túl messze ne csapongjak,
s szűnjék a szóáradat,
száz hasonlat elmarad,
s beszélni arról fogok csak,
mi könyvben megírt adat.
A féltés oly ostoba
gőz,amit a szív terem,
megtévesztő sejtelem,
mely agyrémet szül, noha
az ok jelentéktelen.
A szív ismert irigysége,
mely örök-elégedetlen,
ellenség zavarta béke,
lelkünk sűrű gyomnövénye,
mely szinte kitéphetetlen.
Bodorrózsa a fű között,
nyílvesszőket szülő tegez,
álcás árulás, mely körött
ellenséges had hömpölyög,
ezer gyanú tömlöce ez.
Bélyeg, melynek foltja piszkát
nem lehet lemosni többé,
hashajtó, mely öl, ha isszák,
tűzvész lángja, mit dühödtté
ingerelnek pici szikrák.
Forrása a gyűlöletnek
medre visszás áramoknak,
ing, mit bogáncsból szövettek,
elvakulása a szemnek,
odvasodása a fognak.
Veszedelmes, fene dúvad,
mely szívünkben őrzi vackát;
hajlék, ámbár sírva lakják,
s úrnőjének, a gyanúnak
szolgálója az igazság.
Romlott étel – kész gyomorbaj -,
mit csak orvos enni tilthat,
gúnyvers, mit Rómában írtak,
elvetemült házi tolvaj,
őrlő szúja jonhainknak.
Egy jámbor úr, betegen
immár, így beszélt e kórról:
„Szerelem féltést terem.”
„Bizalom a szerelem
tápja.” Így felelt a doktor.
Szerelem se, gyűlölet se,
adja meg a maga nyitját,
nagyon is rejtőzik inkább:
nem rózsabimbó, se lepke,
se nem eszik, se nem isszák.
De hogyha ön ennyivel
be nem éri, kedvesem,
rájön: nem”igen”, se „nem”,
föl se lelhető, mivel
csak egy példányban terem.
Ádám se tudta nevét, és
nincsen színe, sem fonákja;
de, hogy mégis megtalálja,
hölgye, ott terem a féltés,
hova önnek lép a lába.
Ford.: Kálnoky László
Forrás: Más fény nem
kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.
