I.
Négy sorú Stróphákban
Hogy Ulyszesétől történt el-válása,
Nem szűnt Calypszónak azólta sírása;
Ugyan egymást éri sűrű sóhajtása;
El-ment Ulysszese, nints vígasztalása.
Szomorúan hallgat búr barlangja tája
Nem zeng szép nótákkal, mint másszor, szép szája;
Lankadttan tsügg, s éppen bé-eset Ortzája,
Nymphái nem mernek szólni is hozzája.
Gyakran tsak egyedül, hogy vidúlást végyen
A virágos pástra sétálni ki-mégyen
Mert itt a fű, akar melly idő táj légyen
Bimbókat nyit, s nem fél hogy a dér kárt tégyen.
Nints itt a mord ősznek semmi tehettsége
Nem húll-el, mint másutt, a fák ékessége
Hanem az időknek drága szelídsége
Mindég tart, nints soha a Tavasznak vége.
Te sem hogy e kies helyek nyájassága
Vidítná Calypszot, sőt szomorúsága
Nő, eszébe jutván régi mulattsága,
És Ulysszesének kedves társasága.
Óh, úgy mond, mikor még itt lakott mellettem,
E tájra Ulysszest, be sokat vezettem,
E fa alatt véle mennyit ebédlettem?
Be sokat múlattunk,b e sokat nevettem.
2.
Két sorú Versekben
A miólta Ulysszes el-ment, Calypszó az álta
Vígasztalhatatlan vólt, sírt, keserget, s minthogy hólta.
Néki mint Isten Asszonnynak nem történhet soha is.
Nőt szivének epedése, nőt keserve azzal is.
Nem zeng bezzeg éneket másszor meg-sem szűnő szája.
Szomorúan hallgat bús barlangjának minden tája
El-keseredett Nymphái szánakozva néznek rá,
Szánják, de eggy szót sem mernek még tsak szólni is hozzá.
Gyakran maga egyedül, hogy eggy kis frissülést végyen
Az virággal bé-borúltt pástra ki-mégyen
Mert a drága ki-keletnek jóvóltából ott a föld,
Meg-változhatatlanúl mindég nyájas mindég zöld.
De nem hogy e szép helyek, Calypszónak: szomorúságát,
Enyhítették vólna, sőt Ulysszesnek társaságát,
Régi nyájas társaságát csak eszébe juttatták,
És Ulysszest emlegették minden füvek minden fák.
Sokszor mozdúlatlanúl helyben a tengernél állott
A Part szélén, mellyre bőv könnye sűrű zajjal szállott.
Mindég arra az óldalra nézett, s nézni meg-nem szűnt,
A hol Ulysszes hajója vitorlaival el-tűnt.
Hát egyszersmind a mint néz, látja eggy eltört Hajónak
Széllyell ment darabjait, a part felé úszkálónak.
Itten szeéllyel szórt deszkákat, amott kormányt, s
Árbotz-fát
Más helytt Evedzőként úszni, más helytt köteleket lát.
3.
Hexameterekben
Nem tuda bújában vigasztaltatni Calypszo,
A miólta kies szigetét oda hagyta Ulysszes,
S nagy terhére vala hogy meg-nem halhata mint más.
Vig dallal nem zenge bezeg bús Lák-helye, sőt őt,
Még maga Nymphái sem merték kérdeni mért bús?
Többire tsak egyedűl sétálgata a ki-virágzott
Pázsitokon, mivel ott az örök ki-kelet soha sem szűn
A pástot sok ezer színnel ki-ruházni; de nem hogy
E gyönyörű helyek abba hagyatták vólna kesesrvét;
Sőt szomorú képben hozták tsak vissza Ulyssest,
A kivel ott, maga kedve szerént nyájaskoda hajdan. (a)
GRÓF Id. RÁDAY GEDEON
*)
Ezen versek, és a két első Próbák is nem azon okból írattattak, hogy tovább is
folytattassanak, hanem tsak, hogy példái légyenek annak, vallyon mellyik vers
neme leg-alkalmatosabb arra, hogy a fordítás mentől rövidebb légyen.
Forrás: Orpheus.
Oroszlán-hava 1790.
