CALLIROE

Végezd már álmodat, s vesd rám szemeidet,

Imé Calliroe fogja kezeidet.

Hideg ugyan minden tagja árnyékomnak;

De ég most is tüze hajlandóságomnak.

Meg-ne reműlj kérlek halavány képemtől,

Mert a sír meg-fosztott minden szépségemtől.

Melly két szemeimet kékség borította,

A halál hamuvá s orrá fordította,

Két rózsát képzeltél függeni ortzámon,

S vér patak látszatott hömpölygeni számon,

De már rózsáimnak el-hervadt szépsége,

Mint mellyet a Napnak éget hevessége.

Ki-száradt a patak, meg-szűnt a forrása,

Sőt helyjét sem tudnád merre vólt folyása.

Gesztenye szín hajam le hullott fejemről,

El-enyészett fejér gyengeség képemről.

Lát’d mint meg-változhat eggy ki-nyíló virág!

Még-is bálványozva imádja a Világ,

Mindentől meg-fosztott a Halál törvénye;

El-fonnyasztott mindent a sírnak ösvénye.

Egyedül szivemnek maradt-meg épsége

Mert erre el-nem hat Halál tehettsége.

Ezért az éjjelnek tsendes homályában

Midőn minden állat szunnyadoz álmában

Fel-kelék koporsóm h íves rejtekéből,

Gyuladván szívemnek esküdtt szerelméből.

Te hozzád sietnek el-bádjadtt lábaim

S most téged ölelnek testetlen karjaim.

Neved napját hozza jövő Világosság,

Ah! töltse szívedet érzékeny vígasság.

Én mást nem adhatok mostani sorsomban

Mert nintsen tehettség setét koporsomban.

Azért ezer áldást hintek életedre,

Nézzen kegyelmesen az Ég személyedre.

Ha pedig el-végzed pállya futásodat,

Isten Angyalival töltsd bóldogságodat! –

El-tölt már az óra; már nem múlathatok

Ah! mért szünet nélkül veled nem lakhatok?

Te élj! én síromban noha el-rothadok,

Olvassd hamvaimon hogy híved maradok.

ÁNYÓS PÁL

Forrás: Orpheus. Oroszlán-hava 1790.