A GYŐZEDELMESKEDŐ MAGYAR SEREGHEZ 1790.

NEMES Hazámnak drága Vitézeit

Éneklem e kő-Oszlop alatt, kiket

Már régen Éjszak, Dél, Enyészet,

S Napkelet emleget, és tsudálva

Magasztal. Oh nagy Bajnokok! Oh Magyar

Bellóna bátor Magzati! Ázsiát

Meg-rázta, s dőlő félbe hozta

Győzni tanúltt kezetek. Dagályos

Vadsága retteg már, s menedék helyet

Alig találhat puszta Vidékein,

A merre tsak hallhatja zörgő,

Fegyveretek ropogó tsapásit.

Ti, mint midőn a mennyköek a setét

Felhők öléből húllanak, és halált

szórnak magokból mindenütt: úgy,

S olly bizonyos sebeket tsináltok. –

A zordon Éjszak fergeteges szele

Mikor meg-ndúl, s a hegek óldalán

Álló mohos tölgy-fákra tsapván

Dönt, tör ezer meg ezer tsikorgás

Közt: képe győző Bajnokaink erős

Szíveknek, - Oh nagy ZRÍNYIEK! oh ditső

NÁDASDIAK! bátor KEMÉNYEK!

HUNYADIAK! TURIAK! borostyán.

Ágakkal ékes régi Vitézeink!

Ama Ditsősség szent Palotájiból,

Az Érdemeknek Trónusából,

Mostáni hív Onokáitokra

Tekintsetek, kik boldog Atyáitok,

s a ti ki-terjedtt híreteket jeles

TEttikkel újítják, s tetézik;

Többre nem is mehet a Vitézség.

Imhol, Hazánknak coclese VÉTSSEY

Maroknyi Népével tizeneggy ezer

Török Pogánynak vissza-nyomja

Ránk szakadó veszedelmes árját.

Így Táborunknak, melly ki-fogyott vala

Önnön magából, lelket adott megint.

Nézz, Sparta! Jó szemmel reánk, és

Léonidásodat itt találod,

Ott FÁBRI, mint eggy mennyei nyíl, hasít,

Pusztít öl és vág: Móldova Gyermeki,

S Fejdelme, rab-szíján zokogva

Függnek. Amott NEMES a Minerva.

Véres piattzán kiüszködik: - eggy Halált

Látok, nem Embert, annyi Pogány között

Forogni; rémülés s veszély van

Kardra szokott magyaros kezében, -

Mi harsog úgy Foksán mezejin? Tsudáld

Te nagy Neveknek férge, Irígy, tsudáld.

Mint védi MÉSZHÁROS Hazáját,

Láthatod e szomorú Vidéken.

Ki fogja méltán festeni, vagy minő

Táblára kell fel-meetszeni nagy Nevét

Örökre KÉPÍRÓ-nknak? – Oh tsak

Ő maga tudja magát le-írni,

Látom, Vezérek Fényje, KARAJTZAY,

Mint űzi villám fegyvered a komor

Éjt Táborunkról: látom, oszlik

A Magyar Égre borúltt setétség. –

T rólatok sem hallgatok, oh Hazánk

Diszére termet Férjfiak, érdemes

Vitézek! OTTÓ, KOSZTOLÁNYI,

FILO, BOROS, Török Verőji!

Mint kell tövisről rózsa virágokat

Szaggatni, példás tetteitek, tanúk - -

Elég! – Török azt hallok! – Újra

Rajta tehát, koszorús VITÉZEK!

VIRÁG BENEDEK

Forrás: Orpheus. Oroszlán-hava 1790.