Gyűjtsön más aranyat; bírjon nagy földet; arasson
Róla kövér gabonát; tsűreit hordja teli:
A kit az ellenség mindúntalan hartzra riasszon;
A kinek a hadi kürt szúnyni se hagyja szemét.
Nékem, ha tűz-helyemen takarékos gyenge tüzetske
Pislog-is, e mellett tesendesen élnem, elég.
Gazda leszek; magam ültetem-el szőlőimet, és több.
Féle gyümöltsös fák ágait egybe szabom.
Mindenkor szép asztagokat szüljön-ki Reményem;*
Mindenkor bőven folyjon utána borom.
Minthogy akár kő jegyzze, akár tsak tőke, határát
Földemnek koszorút tartva: betsülni szokom.
S termő fáimnak leg-szebbkori zsenge-gyümöltsit
Áldozatúl a jó Isten elejbe rakom.
Templomod orrozatin földem-termette kalászból
Fontt koszorúk fognak függeni, sárga Ceres!
Kertemet tolvaj
madaraktól ójja veresből
Készültt váz, s ha belé szállnak, ijessze tovább.
Hajdan nagy, most kis kertem Védelmei, házi
Istenim! áldozatot néktek-is adni fogok.
Akkor ünőt öltem; bárányt nyújtok-fel ezentúl:
Meg-szűkűltt vagyonom többre s nagyobra nem ér.
Bárányt nyújtok-fel; kurjongja körüle az apró
Pór fereg: haj! jó bor, s búza teremjen elég!
Most már fel-melegültt kedvem be nem éri kevéssel,
Kintsre leső, hosszú ú tra se szánja magát.
Jobb hévség idején fa alatt hűtőzni, hol eggy friss
Tsermelye kellemetes tsergezedéssel ömöl. –
Ám de ne állítsuk szégyennek, néha ekéhez
Nyúlni, vagy ostorral menni az ökrök után.
Sem restek ne legyünk fel-fogni az Anyja-felejtett
Bárányt, vagy ketskét, s vinni ölünkben haza.
Ti pedig e legelő nyájnak kedvezzetek éhes
Farkasok! a tolvaj kéz se kerülje-meg ezt.
Kisded ez; ám pedig a sok ezerbl öszve-sereglett
Testes tsordáknál kell ragadozni; nem itt.
Pásztorom itt esztendőnként meg-nézni szokásom
Nékem, s szórni Pales tiszteletére tejet.
Jertek Mennybeliek! ne vegyétek rosz neven, a mit
Asztalom ád, bátor szűk, s az edény is agyag.
Illyen edényt szántó-ember először, keszíte
És poharat sárból alkota öszve-keze. –
Nem kívánom Atyám örökét; nem vágyok azokra
A miket Ősimnek gondja rakásra vere;
Kis vetemény is elég: - ha van eggy nyoszolyátska, hogy arra
Dülhessen testem nyúgodalomra, elég.
Ah! mikor a szél zúg oda-kinn, melly édes heverni
Eggy hív társnénak szűz ölelési között!
Melly édes! mikoron meg-erednek az égi tsátornák
Költeni gond nélkül, s alva az álmos időt!
Erre foly-el nyálom nekem-is; más a ki az ádáz
Tengert, s a záport tűrheti, tömje zsebét.
Ó! inkább, mint sem valamelly szép sírjon utánnunk. –
Minden gyöngyökkel vesszen aranyja oda! –
Űzz, te, hadat; forgass fegyvert, Messala! fitogtasd
A mit az ellenség kéntelen által-hagyott.
Engemet eggy gyönyörű szűz lántza szorít-le.
Reménylve
Üldögelek bé-zártt ajtaja talpa felett. –
Nem kell dítséret, szép Délia! nékem: na véled
Élhetek, ám légyen túnya örökre nevem.
Vég pillantatom is rajtad lankadjon-el. E két
Kéz ölelésid közt rúgja-ki élet-erét.
El-hidegültt tetemimre, tudom, te könnyeket húllatsz,
S könnyes tsókokkal fogsz le-borúlni reám.
Úgy lessz! El-hidegültt tetemimre te könnyeket húllatsz
Mert a szív benned gyenge, s hatódni tudó.
Nem tér senki azon temetésről vissza, hogy ottan
Szánó könnyben elébb meg-ne feressze szmét. –
Nyugvó hamvaimat te ne bolygasd Delia! – kedvezz
Artzádnak, s a bú meg-ne keverje hajad.
Míg az örök Végzés nem küld a sírba, szeressünk!
Eggy kis idő – s meg-fog dönteni a vad halál.
Eggy kis idő – s bé-tsúsz a Vénség gyáva tagokkal,
Mellyben minden vér a szerelemre hideg.
Most enyelegjünk hát; most bújjanak – öszve szerelmink,
Míg illik vagy zárt törni, vagy hágni falat. –
Tsak magam hartzolok itt: dob, zászló, trombita távol
Menjetek! A sebeket szedje, ki kintsnek örűl;
Kintseket is szedjen. – Le-takarván asztagom; a pénzt,
S szükséget könnyű lesz ki-nevetni nekem.
MEDE PÁL
*) Az Istennek számába
iktatott SPES Istenasszony.
Forrás: Orpheus.
Oroszlán-hava 1790.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése