Volt egy régi jeles Város; tova messze arányban
Folyt az Olasz Tibris Tirhénomi tenger ölébe;
A neve Karthágo. Birá ezt Tírisi nemzet:
Gazdag nép, melly a hadi dolgait úntalan űzte.
E sorst többi-felett
kedvellve bötsülte
Júnó, ezért ott hagyta Szamost: a fegyverit itten,
Itt tartá szekerét. Népéről (hogy-ha lehetne)
Azt végzette, hogy e helyen Országlása örökké
Tartana, s hogy tartson, nagy vólt a gondja reája.
Ám de tudá, hogy nemzet ered fene Trójai vérből,
Melly e várnak erős falait valahára le rontja:
Sőt messzebb, s messzebb terjesztvén gőgös hatalmát
Sok diadalmak utánn Libiát pusztítani fogja;
Mert az örök természeti rend így hozza magával
Féltt ettől Száturnia; mert a Trójai hartzban
Ellene nagy bajjal védette az Árgusi népét;
S még a régi haragnak okát, és szíve gyötrelmét
Ám most-is fájlalta: ki nem vethette eszéből,
Hogy Páris mást szebbnek itélt; s hogy Férje az undok
Nemzetből eredett Ganimélest égbe ragadván
Hébe leánya-helyett fényes tisztségre emelte.
Mind ezekért fel-hevülve, az omlott Trója vitézit,
A kiket a Danaus kard éle, s Akilles haragja
Éltöktől meg-nem fosztott, a tengeri síkon
Tétova hányta, s Olasz parttól messzére vetette.
A kik azért, az örök végzésként, tengerek hátán
Több esztendőkig széllyel-bújdosva vesződtek.
Illy nehezen lett kezdete a nagy Római népnek s a t.
RÁJNIS
Forrás: Orpheus. Szűz
hava 1790.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése