Én! a ki ez előtt pásztori éneket
Vékony sípon játszék: végre, a berkeket
El-hagyván tanítám a szántó-földeket
Mint miveljék: most már szörnyebb eseteket,
Fegyvert énekelek s eggy Vitéz útjait,
Ki hogy fel-fordíták Trója kő falait,
Sok baj közt folytatá bús vándorlásait,
Míg Lavíniumnak érhető partjait:
Földön s tengeren lett hányattatásában,
Gyakran vólt ő tsak-nem a halál torkában,
Minthogy Júnó most is epedvén magában,
Engesztelhetetlen vala bosszújában.
Hadban is szenvedni eleget kelletett,
Míg Olasz Országbna várast építhetett,
A mely Városból is, hogy rendbe vétetett,
A fényes Róma vett osztán eredetet.
Mond meg Muzsám! e jó ember mit véthete?
Hogy útjának Júnó annyi gátlást vete,
S mért forgott annyi sok veszély közt élete? –
A mennyei Lelkek illy bosszús lelkek-é?
Vólt eggy régi Város hívták Carthágónak,
Tyrusiák lakták jobbágyi Didónak,
Gazdag helly, tartatott nagy hadakozónak,
Itt állott fegyvere, s szekere Júnónak:
Mondják, hogy az egész földi kerekségen
Leg-inkább kapott vólt ezen a Helységen,
S azon igyekezett már akkor is régen,
Hogy ezt tegye Urrá, minden Nemzetségen:
De minthogy tudta jól a Párcák szájából,
És történendő idők lajstromából,
Hogy olly Nép származna a futott Trójából,
Melly azt fel-fordítná fundamentomából;
Ez a Nép idővel igen nagyra menne,
Sok országot bírna, nagy hadakat tenne,
Mindenütt a hol jár győzedelmet venne,
S Lybiának végső pusztítója lenne;
Ettől félvén azért, s azt is mind magánál
Tartván, mi lett régi hadakásánál,
Mellyet a kerengő Simois partjánál
Kedves Görögiért viselt vólt Trojánál.
Más ránkorait is* elméjében hagyta;
Hogy Páris az arany almát másnak adta;
Hogy Zeus Ganymedest, mint sas, fel-ragadta;
Mind eszében jutott, s majd epedt miatta.
Fel-lobbanván azért lángja haragjának,
Kevés maradványit, a kik még valának
A Görögök és az Achilles kardjának,
Partjától el tiltá bő Italiának:
Sok esztendőknek lett addig el-folyása;
Míg e szegny Népnek illy hányattatása
S tengerről tengerre való bujdosása
Tartott: Illy bajjal lett Róma fundálása.
Alig hagyták-el a Siciliait,
Örömmel hasitván a tenger habjait,
Midőn Júnó még sem felejtvén gondjait,
S szívén tartván régi sebe fájdalmait:
Mit! úgy mond el-álljak szándékom czéljától?
S meg-győzettessem é Anchifes fiától?
Nem h ajthatom é el én Italiától
Ezt a kevély Királyt, valamint Tórjától?
Úgy de az időknek más foly Fatumába:
Ah! Pallásnak vólt é vallyon hatalmába
Hogy ő meg égessen, s a tenger gyomrába
Temessen sok görög hajót bosszújába.
Azonban ezt Pallás valamint fel-tette,
Eggy Ajáx vétkéért meg-is tselekedte,
Jupiter köveit, mennyköveit vette,
S az hajókat öszve-törte s el-vesztette.
S hogy Ajáx fuldoklott mérgén a sebeknek,
S mellyéből okádra füstét a tüzeknek,
Sfel-kapá szárnyain a fergetegeknek,
És mérgében fujtá a kemény köveknek.
S én Ég Királynéja! én Ég ditsösége!
A nagy Jupiternek Húga s Felesége!
Hány esztendeig nints hadaimnak vége?
Tsak Júnón patzkáz é az ő ellensége?
Ha én ezt mind tsak így engedem el-menni,
S nem kívánok eggyszer bosszú-álló lenni;
Ki fogja nevemet nyelvére is venni?
Ki fog oltáromon áldozatot tenni?
Lángozó szívének fel-lobbanásába,
Illyeket forgatván, s forralván magába,
Megy mindjárt mint a tűz, mord Aeoliába,
A felhők, a jegek, s szelek hazájába.
Itt lakik Királya a fergetegeknek,
S a mint hosszas folytta vagyon a hegyeknek,
Eggy temérdek nagy barlangjában ezeknek,
Dühösségét fogva tartja a szeleknek:
Azok bosszankodván barlangjok mellyében,
Nagy dörömböléssel bőgnek tömlötzében:
Aeolus Király ül Királyfi székében
S engeszteli őket haragjok mérgében.
Ha nem tselekedné ő eztet azokkal,
S kényjekre engedni, nyargalni szárnyokkal,
El-ragadnák talám dühödtt szándékokkal,
A földet, a tengert, s az eget magokkal.
De ennek Jupiter jó elejét vette,
Ettől tartván, őkekt tömlötzbe vetette,
S eggy nagy irtóztató lyukba rekesztette,
Iszonyú hegyeket építvén felette.
És tetszett Királyt is nékik állítani,
A ki őket tudná
zabolán tartani,
Mikor szükség vólna le-tsilapítani,
S mikor parantsolnák ki- is botsátani.
Kihez Júnó így szól: Az Istenek Atyja,
Hatalmadban adá, hogy szád eggy szózatja,
A szeleket a mint meg-zabolázhatja,
Úgy tetszésed szerént fel-is lázzaszthatja;
Eggy gyülölséges Nép, im! látod magad te,
Tróját hajon viszi, s az igyekezete,
Hogy azt az Olaszok határin tegye-le,
Vess azért olly gátlást, hogy ne vihesse-be.
Dúlj fúlj minden hajót fenékkel forgass-fel,
Hányd széllyel testeket, s z habba temesd-el
Van kétszér hét Nymphám: szómat adom, ha kell,
Hogy a leg-szebbiknek házassa te leszel.
Illyen érdemedért örök térsod lészen,
A szép Dejopéja, ki-is téged tészen
Gyermekek atyjává; s ha bú körül-vészen
Mindég azt enyhítni tsókja lészen készen.
E szókra Aeolus: mit kíván probálni,
Néked kell Királyné azt jól meg-visgálni,
Az én tisztem pedig tsak abba fog állni,
Hogy a mit parantsolsz kész leszek szolgálni. –
Ugyan is, hogy Király névvel neveztetem,
Hogy vagyon Zeus előtt eggy kis betsületem,
Hogy én is asztaltok melléültettetem,
Mind ezt, egyedül tsak néked köszönhetem.
Igy szóla s meg-döfvén a hegyet botjával,
A melly kaput nyitott kemény szúrásával,
Ki rohantak azon a szelek sorjával,
Szárnyoknak iszonyú tsattogtatásával:
Ordít Eurus, s Nóthus már a több szelekkel,
Omol Africus is a fergetegekkel,
S a mint a tengernek estek seregekkel,
Fel-fordíták aztat majd tsak-nem fenekkel.
A rémültt hajósok zsibongáshoz fognak,
Rettentő lárma van, sürögnek, forognak,
Zúgnak a vitorlák, a deszkék ropognak,
A kötelek rútúl dongnak, s tsikorognak.
Új merő éjtszaka a tenger színén már,
A setét köd eget, nap fényt, s mindent el-zár,
Sürün dörög az ég, szapora villám jár,
Ki ki retteg; ki ki bizonyos halált vár.**
N. Y.
*) Tudom hogy a ránkor nem magyar eredetű szó: de mivel a hosszan tartó haragot más szóval ki nem
teketjük; annyival inkább lehet ezen szót a nyelvünkbe be-venni, hogy már azt
még a deáktalan köz Nép is érti.
**)
Ezen Versek nem azért küldettettek-meg, hogy, a kik Virgilius fordításában
foglalatoskodnak, munkájokat abba hagyják, azon gondolatból, hogy mi szükség
annak annyi sokszori fordítása? Ugyan is mentől többet fogják ezen nagy Poétat
fordítani, annál több hasznot reménylhet abból Nyelvünk. De azt is írhatom hogy
ezen most meg-küldött fordítás nem fog-tovább terjesztődni.
Forrás: Orpheus. Oroszlán-hava 1790.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése