Amott kerekedik
Egy fekete felhő,
Abban tollászkodik
Egy fekete holló.
Várj meg holló, várj meg,
Hadd izenjek tőled
Apámnak, anyámnak,
Jegybeli mátkámnak.
Könnyen megösmerhetd
Ennek háza táját:
Piros rózsák lepik
Aranyalma-fáját.
Gyémánt az ablakja,
Üveg az ajtaja,
Magának kék szeme
Aranyszinű haja.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 151. l. – Bp., 1903.
- A régi magyaroknak borköszöntő szólások ily szavakkal végződött. –
Rosz az anyja rosz embernek, egy szó ugy mint száz!
A ki minket hátunk megett, nem szemben gyaláz.
Ollybá tartom rosz embernek reám szólását;
Mint szeméten gubás ebnek az ugatását.
Hadd koptassák a nyelveket haszontalanul;
Engem sem hágy én Istenem gyámoltalanul!
Ökör iszik kelve, ember barátságért.
Jó bor e’ gazda
Jó szőlő hozta,
Az Úr Isten áldja meg
A ki ezt kapálta,
A ki ezt hozatta
A ki ezt megissza.
Iszsza már! Iszsza már!
Kend isz – szamár!
Ez a pohár bujdosik –
Illyen a barátság!
Kézrül kézre adatik –
Illyen a barátság!
Nosza pajtás tölts innom
Illyen a barátság!
Feljebb töltsed poharam
Illyen a barátság!
Illyen, illyen, illyen az illyen az barátság!
Egyet tojik a fürjecske – rirom, rárom, rárom!
Retye-rutya, szénám renden, rendem, rendem, rárom!
Sárga rigó – tarka turó-rezes kalapácsot
Bükkfa-nadrág, tüdős hurka, mámoros kovácsot.
Komámasszony félre csapta paszomántos kontyát –
Czigányasszony ölbe hordja visító porontyát.
Förödjünk meg komámasszony elég nagy a kádja,
Hagyma, répa, répa retek légyen kamarába!
Jaj de bolond ének, pajtás, se füle se farka!
Száz esztendő kanverébnek – száz esztendős kanverébnek
Hátul van a farka, hátul van a farka.
Veszszen el a világ, maradjon a szőlő:
Mely kapálás nélkül légyen mindig termő;
Torkainkat nedvesítse
Az elménket ékesítse,
Hajts! hajts, hajts! egy itallal fel is hajts!
Nosza pajtás: te is hajts –
Vagyon egy főváros, melynek neve Buda,
Buda mellett egy víz, melynek neve Duna,
A Dunába egy hal, melynek neve harcsa:
Egymás-szeretőket az Úr Isten tartsa!
Éljenek azok
A kik igazok!
A kik nem igazok:
Légyenek gazok!
Adjon Isten minden jót!
Tele légyen mind a pincze, mind a bót;
Ne légyen a ruhánkon semminémű fót,
Szolgáljon a magyarnak oláh és a tót!
Adjon Isten minden jót!
Bort, pecsenyét, olcsó sót,
A lengyelnek sok borsót, -
A németnek koporsót.
Adjon Isten egészséget,
Magyarok közt egyességet
Bort, pecsenyét, békességet –
Szép, jó feleséget!
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 149-150. l. – Bp., 1903.
Rákosnál a pesti vásárrul
Egy Tiszántul való fcsikos bundástul –
Tiszántul, bundástul, vásárrul.
Egy pát itcze jó borra béfordul,
S ott mulat egy Dunaföldi magyar úr –
Tiszántul, béfordul, bundástul.
Kérdi ez a csikostul tréfábul:
Tudnak-e a Tiszántul magyarul?
Tiszántul, magyarul? tréfábul.
A csikos azt feleli a bundábul:
Ezt talán az úr kérdi, nyájasságbul?
Tiszántul, bundábul, nyájasságbul.
És ha az úr ezt kérdezi tréfábul:
Megmondom én mit itéljék, hallj’ az úr!
Tiszántul, tréfábul, hallja az ur!
Némelyek azt mondják, hogy Tiszántul
A ki nem tud magyarul megtanul;
Tiszántul: magyarul megtanul.
Mások pedig mondják, hogy Dunántul
A ki nem tud magyarul: nem tanul;
Dunántul: magyarul nem tanul.
Dunántul a magyar iszik klázlibul,
Megeszi a roszprádlit czintálbul,
Dunántul: klázlibul, czintálbul.
Tiszántul a magyar iszik kancsóbul,
Eszik fa-, cseréptálbul, vagy bográcsbul.
Tiszántul: kancsóbul, bográcsbul.
Láttam én egy koldust Dunántul:
Kenyeret sem tudott kérni magyarul.
Dunántul: magyarul – mely roszul!
Koldúlt ellenben egy kopasz Tiszántul;
Tököli sem tudott jobban magyarul;
Tiszántul: magyarul hatalmasul!
A dorogi csaplárosné Dunántul
Mikor beszél magyarul; majd megful.
Dunántul: magyarul majd megful.
Hajdu-Dorog városában Tiszántul:
Prédikál az orosz pap is magyarul;
Tiszántul: magyarul, nem oroszul.
Tiszántul szép nemzetünknek szájábul
Gyenge kegyes hangzásában a szó hull, -
Tiszántul, szájábul, a szó hull.
Oda fel pedig többnyire, Dunántul:
Nyelvünkön sokaknak foga megritkul;
Dunántul magyar szón megritkul.
Többet mondanék az urnak tréfábul;
de sietek hazafelé Tiszántul;
Tréfábul igy tanul, - megindul.
Bocsánat pedig uram a tréfárul;
Éljen a sok dunaföldi magyar úr!
Tiszántul, Dunántul –
Éljen a sok drágavérü magyar úr!...
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 148-149. l. – Bp., 1903.
