Nem régenten vala… (1676)

Nem régenten vala nekem vigasságom,

Vigadván gyakorta való mulatságom,

Mulatságom után kevés busulásom:

Busulok mast immár, mert van sok aggságom!

 

Aggodván elmúlik tülem ifjúságom –

Ifjúság idejét folynia mert látom;

Látván ellenségim én ártatlanságom:

Ártalmasnak mégis kiáltják világom.

 

Világomat élém, világon világom:

Virágoznék midőn kedves ifjuságom;

Ifjuságom utát gátolja fogságom

Fogságomat mikor uri, szabadságom.

 

Életem panaszban; éltem is semmiben

Igazságtalanúl hiremben-nevenbem

Mocskolván, hogy ők is magokhoz hasonlithassanak:

Hasonlitásokkal rágalmazhassanak.*

 

Ilyen mindez világ-fia átaljában,

Az ki torkig merül az nagy álnokságban;

Másra keni vétkét, gyors az vádolásban:

Csak lehessen mentség az maga dolgában.

 

Oh fölséges Isten! óhajtásom értsed,

Értvén bús szivemet sokkal ne késértsed, -

Késérteted inkább fejemrül téritsed:

hogy irgalmas voltod hozzá megjelentsed.

 

Mellemet szaggatja, erőmet fogyasztja,

Fogyatván: busulás velőmet száraztja

Szárasztván: szivemet éppen elhervasztja,

Hervasztván: testemet sirban bészállitja.

 

Óh fonnyadt virágszál – ki minap virágzál,

Virágos kertemben kedvem szerént játszál.

Játszadozván: de mast száraz ágra szállál –

Mi lehet az oka, hogy igy nyavalyodál?

 

Nem egyéb irigyem rám fordult méreggel,

Szivemben béhatott mérges kézivével,

Reám hazug nyelvvel költött beszédével

De megveri Isten fogván üstökénél!

 

No többet nem szólok, elhagyván sok panaszt,

Panaszom mert látom senkit nem hervaszthat

Meghervadott szemem inkább könnyet áraszt

Vegyenek irigyim Istentül bőv választ!

 

- Ezerhatszáz hetven és hat esztendőben

Mikor már gabona sárgudnék mezőben

Szent-Jakab havának elsődik hetiben

Ezeket ugy irám bús szivvel versekben.

 

*) E versszak valószinűleg két versszakból került össze zagyván.

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 146-147. l. – Bp., 1903.