Víg tavasz földerült,
Virágokkal frissűlt,
S új pompával zöldellik;
Örűl immár Flóra,
Jutott kívánt jóra,
Látja, fű s fa bimbózik,
Kedvet a Múzsáknál
Talált, s Apollónál,
Koszorúkat küld nekik.
Újúl a forráskút
S föld gyomrábúl kifut,
Szép völgyekre siet s tér;
Mindenféle állat
Nagy és kicsiny falat
Örűl, hogy már tavaszt ér;
Nem szenved rothadást,
Mert remél újúlást
Minden éltető gyükér.
A szép hajnal ragyog,
Gyöngyös harmat villog,
Bús szíveknek hoz kedvet
Mindenféle madár,
Kit dér, hideg elzár,
Vígan kezd új éneket;
Jó hírrel jön fecske,
Újúl agyag fészke,
Csácsog az házok felett.
Ég felé pacsirta
Repűl, hogy szózatja
Messzire elterjedjen;
Fülemile ágon
Függ, csak kicsiny szálon:
Álom reá ne érjen;
Addig szól s énekel,
Míg a tajték vérrel
Kicsiny száján eredjen.
Czinege madárka
Kit rekeszt kalitka
Divóbéllel megcsalhatd
Tavaszi vadkecske
Együgyü őzecske
Kit tőr s háló megfoghat;
Jutott kikeletre
Nem kerül most kézre
Bátran nyomot mutathat.
Rigót is a tőrre
Ne csalhatsz most lépre;
Fogoly bokort nem lakja;
A fürj csattog nagyon.
Nem fél semmit azon,
Hogy a karvaly elfogja;
Héja is süvölti
Vetett tért kerüli
Tyukfiakat csapkodja.
Gólya is gázolja,
Mocsárokat járja
Kigyót s békát foghasson;
Fészket rak kéményen
Nem fél füst rá menjen:
Korog s kolyog hangosan
Róka lappang s forog
S kertek alatt kullog
Ludfiakra üthessen.
Szomju szarvas kutra
S bágyadt madár ágra
Száll, s nyugosznak csendesen;
Minden bokor szállást,
A zöld árnyék nyugvást,
Enged nékik kedvesen.
Csak nekem szegénynek
Árva bús fejemnek
Foly dolgom keservesen.
Mit óhajtson lelkem,
S mit példáz értelmem
Figyelmezz verseimre:
Sok testi fájdalom
És bus aggodalom
Szállott most szivemre
Tégy választ oh Echo!
Kősziklák közt lakó!
Felelj mostan mesémre.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 95. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése