A kölesdi harczon, a kölesdi harczon
Hej! én is ott voltam, elejének vágtam;
Elejének vágtam, közepét bontottam,
Mint kaszás a füvet, döntöttem, rontottam.
Mikor Balogh Ádám a kardját emelte:
Sándor László akkor dandárt reávitte,
„Vedd fel, fiam, bátran németnek lövését,
Ne mutasd szivednek semmi röttenését!”
Ne mutasd szivednek semmi röttenését!”
Mikor Balogh Ádám a kardját emelte:
Szekeres István is ezerét vezette.
„Rajta, rajta! rontsad ráczok sűrű rendét –
Hadd ne dúlja gaz nép édes hazád földét!”
Az Sió berkéig lőn nagy sivalkodás,
Fel Simontornyáig, sűrű nagy roppanás.
Akkor Balogh Ádám indíta több hadat:
Német is elveszett, a rácz is elszaladt.
„Haj, édes ezerem! Haj Somogyi Ádám!...
Most immár utána, mindenütt az hátán!
Most immár utána, mindenütt az hátán!”
Lovassa üldözte, - gyalogja üldözte,
Szegszárdig az mezőt vérével öntözte.
Megéget Ráczország, megmaradt három ház…
Elesett négyezer, megmaradt három száz.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 132. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése