Az hárfás nótáját hárfáján pengeti,
És azzal sokaknak szivét édesíti;
De az rab lábára vert vasát csörgeti,
S annak csörgésével magát keseríti!
Zengése az hárfás pengő hárfájának
Nevető örömöt szerez iffiaknak;
Csörgése pediglen lábokra vert vasnak –
Siralmas bánatot nevel az raboknak.
Az hárfa pengése üdőt mulattaja
S annak hosszú folytát röviddé fordítja;
Csörgése a vasnak azt meghosszabítja,
Fertáját órának nappá változtatja.
Az hárfának tehát kegyesen pengését
Szeresd, mint madárnak szépen éneklését;
Lábodra vert vasnak gyűlöljed zörgését,
Mint füles-bago9lynak undok üvöltését…
Pengése hárfának de miként istenhez
Indít embert olykor, ő teremtőjéhez:
Úgy vasnak csörgése ő szent fölségéhez
Juttatja az rabot, ingyen kegyelméhez.
Tekéntsd, én istenem, az én rabságomat,
Vigasztald meg kérlek szomorú sorsomat, -
Nevedben bú nélkül pengessem vasamat!...
S ajánlom azzal is Tenéked magamat.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 112-113. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése