Fegyvert s bátor szivet kell annak szerzeni,
A ki hazájáért kész harczot próbálni,
Élet s halál között szerencsét keresni,
Kard, sürű lövés közt nem kell semmit félni.
Világ előtt szégyen hazánk pusztúlása,
Minden csata nélkül magyarnak romlása;
Nagyhirü nemzetnek prédára, hullása,
Török dandároknak könnyen kóborlása.
Kevés békességhez, melylyel csak hiteget,
Az török bennünket s magához édesget,
Ne bizzunk: mert mutat romlandó üveget,
Vagy édes méz alatt nyújt keserű mérget.
Zászlod alá hazám kérd, jöjjön magyar Márs
Pusztitó hadd ellen ki légyen veled társ;
Mert már hónnyod alatt alig maradt az árs, -
Félek rajta, hogy te öved ne legyen hárs!
Szállj ki hát álmodból, még pihenést vehetsz,
Fogj fegyvert markodba, szabadulást nyerhetsz,
És bánatos ködbül majd örömre mehetsz,
Föltett szándékodban kívánt véget érhetsz6.
Imhol sok bestia ellened kardot vont, -
De ha serénséged tunyaságot elront:
Sok zászlós kópiát holdjával öszveront,
Rendelt csoportokat szaggatva széjjelbont.
Vi8rtus még közülünk szintén ki nem szakadt,
Noha sok muszurmány bátorságra fakadt:
Sokszor magyar miatt török had megapadt –
Most is éles kardunk hüvelyben nem ragadt.
Zászlót magyar vitéz! Tőlünk ily jót kiván,
Induljunk meg immár kedves hazánk kárán;
Ne hagyjuk töltözni pogányt magunk javán
Példát kész mutatni egy magyar vitéz bán.
Ha magyar kard, pogány karddal összecserdül, -
Jól fordul az koczka: szerencsénk is perdül;
Bánatban bús elménk örömre fölzendül,
Vitézségünk miatt pogány füle csendül.
Igy jön meg hazánknak régi szabadsága,
Bánat siralomnak öröm lesz váltsága,
Elpusztult földünknek lehet orvossága –
Igaz magyarságnak csak ez kivánsága.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 144-145. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése