Egy lovon egy nyergen,
Egy aranyos féken,
Romaiaknak földét
Vettem volt meg régen
Scythiából jövén,
Az nagy Dunának vizét
Igazsággal, mondom:
Hogy méltán kaszálom
Az Duna két mellékét.
Hatalmas urakat,
Vitéz királyokat
Emberkorra neveltem:
A régi időben
Több szomszéd népeken
Az adót is megvettem:
Trombita zengéssel,
Csak nevem hirével
Sokat megijesztettem.
Tudja Németország
Cseh és Lengyelország
Az én szabadságomat
Gyakran igaz haddal
Nem kicsiny haszonnal
Oltalmaztam magamat;
De sokszor hitván per
És kelletlen fegyver
Fogyatta fiaimat.
Az sok tútor miátt,
Vallottam nagy bút s kárt,
Örökségem elfogyott,
az mostoha atyák
s az osztozó fiak
Másnak csináltak hasznot;
Sok férjhez menéssel,
S az sok temetéssel
Tárházam már elkopott.
Eleitől fogva
Ez volt nagy káromra:
„Ez nem tied s ez enyim!”
Csak magok hasznával,
Színes barátsággal
Voltak hozzám szomszédim:
Szépen mosolygottak,
Mikor megakartak
Csalni jóakaróim.
Mikoron irnának
Az ezer és kétszáz
Negyvenkét esztendőben:
Hires Béla király
Friderik császárhoz
Szaladott vala Bécsben,
Az tatárok miatt
Az szerencsétlen had
Hozta volt ez inségben.
Az ebédnek árát,
s az szállás jutalmát
Igen megvevék rajta:
Mert nagy summa pénzben,
Három vármegyékben
Herczegnek parancsola;
Nem volt drágább kenyér
Ez dajka-kenyérnél:
Azt minden megtanulja.
Az minap mint járék,
Hogy Prágába küldék
Egynehány vitézeket.
Hogy az szomszédságban
Köz igyre, vigyázván,
Segétném az cseheket:
Az vitéz cseh urak,
Gyalázatnak tarták
Az magyar serénységet.
Addig disputálják
Az nagy méltóságot
És nagy uraságokat:
Az csehek szégyenlék
Az magyar vitéznek
Adni az első harczot:
Az üstökvonásban
Ki fordul gyorsabban:
A kapja el a koncot!
Az sok nyelvő tolmács
Egyenetlen tanács –
Egyenetlen virágzik:
Tükörben az koncznak
Színes árnyékával
Az gyomor lassan telik;
de te, magyar nemzet!
Tartsd meg hó hirdet
Amig benned egy látszik.”
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 138-139. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése