2020. máj. 16.

Gróf Zrínyi Miklós (1620-1664): Arianna sírásából

Adria tengernek fönnforgó habjai

Valyon oly nagyok-é, mint szemem árjai?

Valyon oly nagyok- Mongyibél* lángjai,

Mint égő szüvemmel lángot hatalmai.

 

Én éjjel, én nappal keserven óhajtok,

Miként fülemile; vér s tajtékot hányok,

De nagy nyavalyámbul gyógyúlni nem tudok.

Sőt sebben, sőt kínban újúlton újúlok.

 

Nagy sebet mert csinált Cupídó szüvemben

Kinek orvossága nincs diktamusfűben**

Mint egek forognak örök környületben,

Úgy búm, úgy bánatom forog örökségben.

 

Én Márst énekelek haragos fegyverrel,

Kínzó szerelmemet, hogy felejtsem evvel

Másfelül kis isten megkerül fegyverrel

Harczol vagdalkozik lángozó szüvemmel.

 

Két nagy harczban meggyőzött immár engemet,

És midőn sokáig hurczolna engemet,

Ilyen nehéz okkal nékem kegyelmezett.

Hogy írjam Theseus nagy hitetlenségét.

 

Bizon nagy büntetés, mert én inkább írnám

Miképpen árult el engem szép violám

Mennyi sok óhajtást érette heában

Sűrű fölhők közzé szélnek bocsátottam.

 

Mennyiszer könyvemmel ezt a sebes Drávát,

Árasztottam s neveltem haragos árját;

Most is könyveimtül forgó örvényt forgat,

És maga magában neveli haragját.

 

És ezt mind érette, és mind csak heában;

Heában fáradtam magas Parnassusban,

S ott érte fejemet ágoztam Lasirusban;

De szelet fogtam, pénzt gyűjtöttem álmomban.

 

Ah háládatlan! és nem hajt meg én kínom,

Kiben éjjel-nappal untalan kínlódom!

Nem hajt meg szép versem s utánad járásom

Égő tüzem, árvizem, sok sóhajtásom.

 

*) Monte Gibello, az Aetna népies elnevezése.

**) ezerjófű

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 101. l. – Bp., 1903.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése