1.
Jaj! régi szép magyar nép,
Az ellenség téged mikép
Szaggat és tép!
Mire jutott állapotod –
Romlandó cserép.
Mint egy ékes eleven kép
Voltál ollyan szép,
Magyar nép!...
De a sasnak körme között
Fonnyadsz, mint a lép,
Szegény magyar nép!
Mikor lészsz már ép?
Megromlottál, mint cserép,
Jaj hát szegény magyar nemzet
Jóra mikor lép?
2.
Jaj, Rákóczi, Bercsényi,
Vitéz magyarok vezéri,
bezerédi!
Hová lettek magyar népnek
Élő tüköri.
Nemzetünknek hirszerzői,
Fényes csillagi,
Ocskai?!...
Az ellenség mindenfelől
Őket emészti,
Űzi, kergeti,
Búval epeszti,
Közinkben sem ereszti,
Jaj, hát szegény nemzetünket
Miképen veszti!
3.
Jaj országunk – jószágunk,
De főképen hát minmagunk
Mint nyomorkodunk;
Az idegen nemzetségnek
Rabjai vagyunk.
Jaj! naponként mind elfogyunk
Jót ne is várjunk,
S kivánjunk;
Mert kegyetlen embertelen
Nemzet van rajtunk.
Jaj, meg kell halnunk!
Meg nem maradunk;
Nagy ellenség közt vagyunk,
Bizony méltán ezek miatt
Kesergünk, sírunk.
4.
Országunknak – magunknak,
Jaj minden maradékunknak
Jaj mindazoknak
Kik e földön, nagy inségben
Igy nyomorkodnak,
Özvegyek panaszolkodnak,
Árvák zokognak,
s magoknak
Siralommal ártatlanok
Halált okoznak.
Csak siránkoznak
És fohászkodnak;
Bánatink nem apadnak
Mert hazánkból az inségek
El nem távoznak.
5.
Rajtunk tenger – a fegyver:
Mert a német köztünk hever,
És igen ver;
Mutogatja magát, mintegy
Kényes gavallér,
Nemzetünket kinzó pallér,
Nem szán, mint hóhér;
A kit ér:
Addig vér –
Miglen neki mindent nem igér!
Látod, mely kövér.
Bőrében nem fér, -
Mégis csak mind többet igér!
Alig vagyon országunkban
Miatta kenyér.
6.
Nézz reánk, Úr! a mennybül!...
Ments meg, kérünk, minket ily csúf
Ellenségül!
Ki a hires magyaroknak
Vérébül épül.
Ne hagyd ily dühös inségtül –
Rút ellenségtül –
Némettül
Gyaláztatni, mocskoltatni
Az irigyektül
Ily dölyfös néptül
Kínzó eszköztűl,
Megfosztani nevétűl –
Mindenkoron győzedelmes
Dicsőségétűl!
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 121. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése